tüntetés

Karácsony-kampánygyűlés lett a Fudan-ellenes tüntetésből – fotók a budapesti megmozdulásról

Szombaton délután négy óra körül kezdődött a budapesti Kodály köröndnél a Fudan egyetem tervezett budapesti kampusza elleni tüntetés, ami Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti kampánynyitó gyűléseként ért véget.

A Fudan egyetem tervezett budapesti kampusza elleni tüntetésnek indult, Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti kampánygyűléseként végezte az a budapesti tömegrendezvény, ami ma délután négy órakor indult a Hősök teréről és a Kossuth téren ért véget este nyolc óra körül.

A koronavírus-járvány kitörése óta fennálló veszélyhelyzeti jogrend alatt megtartott első, valóban tömeges tüntetésnek legelőször is a járványügyi rendszabályokkal kellett megküzdenie. A különleges jogrendet az ötmillió beoltott ellenére nem oldották fel, a tüntetések teljes tiltásának ellenben vége.

Így indult a tömeg a Kodály köröndtől. Fotó: Átlátszó

Védettségi igazolvány nélkül viszont csak 500 fő alatti tüntetésen lehet részt venni, ezért az ötletgazda Jámbor András összesen 16 különböző tüntetést jelentett be a rendőrségnek. Ebből a helyszínen annyit lehetett érzékelni, hogy a legfőbb tüntetőcsoportot az Andrássy úton, illetve később a Kossuth téren is kordonok zárták el, a védettségi igazolást a rendezők belépéskor ellenőrizték.

A Fudan-ellenes tüntetés ötletgazdájához, az előválasztáson a Szikra mozgalom színeiben képviselőjelöltségért induló Jámbor Andráshoz pár napja a Párbeszéd politikusaként a miniszterelnökjelöltségért induló Karácsony Gergely is csatlakozott, így minden adott lett volna ahhoz, hogy a 2022-es országgyűlési választásokra ráforduló ellenzéki pártok budapesti erődemonstrációjává alakuljon a tüntetés.

Több ezres, de szellős volt a tömeg a Kossuth téren. Fotó: Átlátszó

Ehhez viszont nem ártott volna, ha a végül megjelenteknél többen mennek utcára. Pontos becslésekbe nem mernénk bocsátkozni, de a Kossuth téri színpadról maga Karácsony Gergely sem mondott nagyobbat „több ezres” tömegnél.

Miközben a sorok szellősek, a hangulat inkább fesztiválos volt: az Andrássy útról induló séta közben elvétve lehetett hallani politikai jelszavakat, különösen olyat nem, amit sokan skandáltak volna, a politikai felszólalók közé viszont sikerült beilleszteni a fiatalabb generációk számára ismerős Szabó Benedek, illetve Henri Gonzó egyszálgitáros zenei betétjeit.

Könnyedebb témát referál a házi készítésű Mészáros Lőrinc. Fotó: Átlátszó

Lehet, hogy a Fudan egyetem ügye túl absztrakt, túl bonyolult a széles néptömegek megszólításához. A tüntetés szervezői biztosan így érezték, ugyanis a felszólalók kevésbé a Fudanról, mint inkább a budapesti lakhatási válságról beszéltek.

(A beszélők sorban: Jámbor András, Bereczki Áron egyetemi hallgató, Gede Márton és Őze Sándor lakhatási aktivisták, Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, Karácsony Gergely).

„Követeljük, hogy vonják vissza az önkormányzati bérlakások privatizációjára vonatkozó törvénymódosító javaslatot, és kezdjenek állami bérlakásépítésbe!” — mondta Őze Sándor a Kossuth téren.

Jámbor András és Juhász Péter az Andrássy úton. Fotó: Átlátszó

A lakhatási kérdés úgy kapcsolódik a Fudan ügyéhez, hogy a kínai egyetem helyének kinézett ingatlanra korábban a kormány Karácsony és Baranyi egyetértésével diákvárost álmodott — illetve pontosabban olimpiai falut, amiből később kollégiumi negyed lesz. A Diákváros kétségtelenül javítana a budapesti lakhatási helyzeten. Ugyanakkor sosem volt olyan ellenzéki vagy pláne össztársadalmi fókuszban álló ügy, mint amilyennek most a Kossuth téren lefestették.

Az egyszeri tüntetéslátogató élhet a gyanúpörrel, hogy az egész lakhatási tematika arra szolgált, hogy átvezessék a Fudan-ügyi tüntetést Karácsony Gergely fellépésébe, aki a tulajdonképpeni beszédét stílusosan a „tulajdonképpen” szócskával kezdte.

Karácsony beszéde persze lehetett volna kimondottan érdekes is, elvégre a miniszterelnöknek aspiráló jelenlegi budapesti főpolgármester nagyjából az egyetlen ember az országban, aki érdemben tudná akadályozni, hogy az Orbán-kormány fű alatt elsefteljen egy városrésznyi Budapestet egy idegen hatalomnak.

Sokan fűben ülve hallgatták a beszédeket. Fotó: Átlátszó

A korábbi beszélők közül a választott pozícióval nem rendelkező Jámbor András jelezte, hogy „ha kell, odaláncoljuk magunkat”. Karácsony számára viszont mintha az egész ügy lefutott volna. „Megállítjuk a Fudan-beruházást”, és pont. Akkor miért a tüntetés egyáltalán?

A főpolgármester a részletkérdések helyett inkább kampánynyitósra vette a figurát. „A Fudan-ügy arról szól, hogy lehet-e az országban olyan kormány hatalmon, ami számára az országból csak a hatalom a fontos (…) a Fudan-üggyel kezdjük Magyarország visszafoglalását, hogyha jöttök ti is velünk. Jöttök velünk?” kérdezte a tömeget Karácsony.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Atlatszo.hu (@atlatszo) által megosztott bejegyzés

Arról ugyanakkor már kevesebb szó esett, hogy pontosan hova is lehet menni Karácsonnyal, aki szerint „[a Fudan egyetem árából] 500 milliárd forintból csodálatos dolgokat lehetne csinálni ebben a hazában például (…) egyszer és mindenkorra fel lehetne számolni Magyarországon a gyermekszegénységet. Hogy egy másik példát mondják, 500 milliárd forintból ötvenezerszer mondhatja Jakab Péter Kövér Lászlónak, hogy ficsúr”.

De vajon mire költené ezt az 500 milliárdot Karácsony Gergely, ha miniszterelnök lenne? Ez nem derült ki.

„Vállaljátok, hogy eljöttök szavazni jövő ápriliskor? [Tömeg: Igen.] Szerintem megvagyunk” zárta a beszédét Karácsony Gergely.

Kattints a nagyításhoz

Sarkadi Nagy Márton

Fotók: Sarkadi Nagy Márton, Horn Gabriella, Halász Áron

Megosztás