kamupárt

Fidesz-közeli jogász küzd az elítélt kamupártelnök perújrafelvételéért és egy elkobzott családi házért

Ifj. Lomnici Zoltán személyében Fidesz-közeli (Századvég-szakértő, CÖF-szóvivő) jogtudor képviseli az Alkotmánybíróság előtt Szepesi Zsolt egykori polgármestert és kamupárt-elnököt, valamint további három embert. A befolyással üzérkedésért leültetett Szepesi és élettársa ügyében perújrafelvételt, az elkobzásra kiszemelt csobánkai családi ház dolgában a bűnügyi zár feloldását akarják derítette ki az Átlátszó. A harmincmilliós csobánkai házat is megnéztük, ahol az élettárs fiával, a felmentett harmadrendű vádlottal futottunk össze.

Ifj. Lomnici Zoltán ügyvéd képviseli az Alkotmánybíróság előtt Szepesi Zsolt volt monoki polgármestert, az Összefogás Párt egykori elnökét, valamint az ügyéhez kapcsolódó további három embert.

Egyrészt perújítást akarnak, másrészt azt szeretnék elérni, hogy ne kobozzák el a címlapképünkön is látható, harmincmillió forint értékű, csobánkai családi házat Szepesi Zsolt és élettársa bűneinek fejében. Szepesiéket azért ítélték el, mert százmilliós összeget csaltak ki ukrán állampolgároktól azzal az ígérettel, hogy az erre egyébként nem jogosult ukránoknak magyar állampolgárságot szereznek.

 

Formálisan két különböző alkotmányjogi panaszról van szó, amelyben párosával a következő személyeket képviseli Lomnici:

  • a perújítás ügyében Szepesi Zsoltot és Darcsi Natáliát (aki Szepesi élet- és bűntársa)
  • a családi ház ügyében Taracközi Zoltánt (aki Darcsi Natália fia) és Támba Klaudiát (aki Taracközi Zoltán élettársa).

A hivatalosan Szepesi néven anyakönyvezett, de Szepessy Zsolt néven is futó férfi a kamupártja kapcsán tett szert korábban kétes hírnévre. Ő elnökölte a mára megszűnt Összefogás Pártot, ami 2014-ben és 2018-ban is indult az országgyűlési választásokon a párt színeiben Szepesi mellett Darcsi, Támba és Taracközi is aspiráltak a képviselőségre. Az Összefogás Párt több százmillió forint állami támogatást kapott a választási kampányokra, amivel viszont utólag nem tudott elszámolni.

Az ügyben eljáró ifj. Lomnici Zoltán, a saját nevén futó ügyvédi irodájának vitele mellett a Fidesz-közeli Századvég jogi szakértője, és ebben a minőségében rendszeresen szakért és kommentál mindenfélét a kormánypárti médiában. (Apja, Lomnici Zoltán szintén jogászember: a Kúria tanácselnöke.)

Szepesi Zsolt viaskodik a Partizán stábjával. Forrás: Partizán

2018-ban még a Pesti Srácok nevű kormánybarát revolverportálon Szepessy újra a színen: rajthoz áll a választásokon az üzérkedésért elítélt kalandor” címmel jelent meg cikk az Összefogás Párt elnökének aktuális dolgairól, amelyben az alkotmányjogászként megszólaltatott ifj. Lomnici a kamupártokkal szemben szigorúan fellépő kormánypártot méltatta.

Noha a csobánkai ingatlan ügyének közvetlenül nincs kapcsolódása a kamupártozással, ifj. Lomnici ügyvédi képviseletének ténye legalábbis érdekes. Riporterünk hétfőn felkereste a csobánkai címet, ahol alkalma nyílt a családi házból a csengetésre kilépő Taracközi Zoltánt megkérdezni arról, hogy ugyan mégis miképpen sikerült a Fidesz-közeli celebszakértőt megnyerniük jogi képviselőnek. Taracközi erre azt mondta, hogy „szerencsével”, de arra is felhívta kollégánk figyelmét, hogy

ifj. Lomniciék „idénre már fullon vannak”, azaz az alkotmányjogász ügyvédi irodájánál „új ügyet már nem tudnak vállalni”.

A sokoldalú ifj. Lomnici Zoltán a Civil Összefogás Fórum szóvivőjeként is tevékenykedik. Forrás: Elekes Andor

Taracközivel későbbi telefonos interjúban egyeztünk meg, a férfi azonban azóta nem hívta a neki megadott számunkat. Ifj. Lomnicit szintén telefonon kerestük több alkalommal hiába , sms-ben a férfi telefonjáról a következő üzenetet kaptuk: „a Lomnici ügyvédi iroda ügyei és ügyfelei ügyvédi titok tárgyát képezik”.

Így húzták le az ukránokat

Másodfokon 2017-ben a nyíregyházi járásbíróságon, harmadfokon a debreceni ítélőtáblán 2019 szeptemberében ítélték el Szepesi Zsoltot és Darcsi Natáliát társtettesként befolyással üzérkedés, valamint hamis magánokirat felhasználása miatt. Szepesit öt, Darcsit két év börtönbüntetésre ítélték; emellett mindkettejüket a saját börtönbüntetésükkel megegyező időtartamra a közügyektől is eltiltották.

Még Nyíregyházán született az a Debrecenben is helybenhagyott verdikt, hogy Szepesitől és Darcsitól fejenként 55,63 millió forint vagyont is elkoboznak. Ennek a biztosítéka egy összesen 30 millió forint értékű csobánkai ingatlan, amit még korábban bűnügyi zár alá is vettek azt nem tudni, hogy van-e más, elkobozható vagyon az egykori monoki polgármester környékén.

Darcsi Natália. Forrás: Partizán

A történetben annyi csavar van, hogy ezt a Budapesthez közeli, csobánkai ingatlant viszont nem Szepesi Zsolt vagy Darcsi Natália nevére, hanem Darcsi fia, az ügyben végül felmentett harmadrendű vádlott Taracközi Zoltán és az ő élettársa, a büntetőügyben nem érintett Támba Klaudia nevére íratták.

A bíróság ugyanakkor úgy látta, hogy a házat ténylegesen Szepesiék használták, tehát nem Taracközi Zoltán és Támba Klaudia, akiknek amúgy semmilyen, ingatlanvásárlásra lehetőséget adó vagyona vagy jövedelme nem volt ebben az időszakban. Ők a nyomozóknak még azt vallották, hogy a gyakorlatban nem is ők intézték a vásárlást, hanem Szepesi fizetett.

A csobánkai családi ház tulajdoni lapját lekértük: eszerint az ingatlant 2014 júliusában vásárolták. Taracközi Zoltán és Támba Klaudia egyes személyes adatait adatvédelmi okokból kitakartuk.

A logikus következtetés tehát az, hogy a vételárat abból a pénzből pengették ki, amit Szepesiék lehúztak magyar állampolgárságra (és a különféle trükkökkel alaposan feltornászható magyar nyugdíjra) ácsingózó ukránokról. Szepesiék több száz ukránnak ígérték meg, hogy „okosban” kettős állampolgársághoz juttatják őket, az ügyféllistájukon 594 név szerepelt.

Egy-egy ukránt legalább 650 euróval húztak le, a balekokat két ukrajnai születésű személy szállította. Szepesiék a szikszói városi önkormányzat hamis pecsétjével ellátott, kamu „átvételi elismervényekkel” csitították a megrendelőket, ilyen papírból több százat juttattak át Ukrajnába. Aztán eltűntek. Szepesiék ugyanis nem intéztek semmit az ukránoknak, akiktől a bíróság szerint összesen cirka 111 millió forintnyi eurót vettek át.

Az Alkotmánybíróság honlapján elérhető mindkét alkotmányjogi panasz, amelyet megbízói nevében ifj. Lomnici terjesztett elő. A dokumentumok anonimizáltak, ugyanakkor a körülmények ismeretében az érintettek, valamint az ügy számos jellemzője bár nem teljeskörűen, de azonosítható.

Taracközi Zoltán. Forrás: Facebook

Taracközi és Támba képviseletében ifj. Lomnici amellett érvel, hogy a csobánkai ingatlant ne kobozzák el, és oldják fel a bűnügyi zár alól. Eszerint ugyanis a ház ellenértéke nem az ukránoktól kapott pénzből, hanem a következő, jogszerűen szerzett tételekből állt össze:

  • Taracközi Zoltán 2010-ben eladott ingatlanjáért kapott 5,2 millió forintból,
  • Darcsi Natália a húgától 2014-ben kapott 28 ezer euró családi örökségből,
  • Darcsi Natália az édesapjától 2013-ban ajándékba kapott 30 ezer euróból,
  • és Taracközi Zoltán a Szovjetunió Takarékpénztáránál rubelben vezetett 5,7 millió forint értékű takarékbetétkönyvéből.

Az érvelés legalábbis harmatosnak tűnik, nem magyarázza meg ugyanis, hogy miért vallottak mást az érintettek a rendőrségi kihallgatásokon, vagy hogy akkor

hova is tűnt az ukránokról lehúzott pénz.

Ránézésre hasonlóan gyenge lábakon áll az az érvelés, amit ifj. Lomnici a másik páros, Szepesi és Darcsi képviseletében nyújtott be. Ők az ügyükben perújítást szeretnének, a panasz szerint azért, mert egy 2020-as írásszakértői vélemény szerint a lehúzott ukránok perközösségi papírján több aláírás hamisnak tűnik.

Mindkét alkotmányjogi panaszt az elmúlt fél év során terjesztették be, alkotmánybírósági tárgyalásuk még várat magára.

A csobánkai családi ház az utcáról. Fotó: Átlátszó

A Partizán korábbi tudósítása szerint Szepesi Zsolt és Darcsi Natália a büntetésük letöltését megkezdték, a csobánkai családi házban, személyes tapasztalatunk alapján, jelenleg Taracközi Zoltán tartózkodik.

Kamu állampolgárok, kamu pártok

Noha Szepesi pártügyei nem képezik a szóban forgó büntetőügyek, és így az AB-nek benyújtott panaszok tárgyát sem, a két terület általában véve a legkevésbé sem független egymástól: a kamupártok ügyeivel többször is foglalkozó Partizán videócsatorna májusi műsorából például kiderült, hogy a Szabolcs megyében különböző lakcímekre nem ritkán tucatjával bejelentett ukránok szavazatai a választások törvénytelen befolyásolásának lehetőségét is megteremtik.

A kamupártozás lehetőségét az a választási törvény teremtette meg, amit 2011-ben fideszes képviselők javaslatára fogadott el az országgyűlési fideszes többség. Ez a törvény vezette be azt, hogy a választási kampányokra a pártok és a jelöltek megelőlegezett állami támogatást kapnak, amit viszont bizonyos választási eredményhatár alatt vissza kell fizetni a költségvetésnek. Élelmes kalandorok egyből felismerték a lehetőséget: a pénzt el lehet kérni és zsebre lehet tenni.

A 2014-es és a 2018-as választásokon is tucatnyi kamupárt színesítette a szavazólapokat. A jelenséget lehetővé tévő választási rendszer kritikusai szerint áttétesen a Fideszt erősíti, hogy a centrális politikai erőteret domináló kormánypárt valós, de sokszínű ellenzéki ellenfeleit össze lehet mosni a mindenestül magánérdekű kamupártokkal.

2014-es szavazólapminta. Forrás: MTI

Ennek az egyik legdirektebb példáját anno éppen Szepesiék szolgáltatták, amikor a 2014-es választásokra különböző permutációkban készülő, a nyilvánosságban az „ellenzéki összefogás” néven emlegetett, de hivatalos elnevezéséről még nem döntő balliberális tömb előtt befoglalták az „összefogás” megnevezést.

Kampányok, pénzek, büntetőügyek Szepesi Zsolt korábbi monoki polgármester ellen korábbi cégügyek miatt 2010-ben sikkasztás gyanújával indult büntetőeljárás, amelyben első fokon felmentették. Az elnökletével működött Összefogás Párt 2014-ben 299 millió forint állami támogatást vett fel a kampányra. Az elszámolás szabálytalanságai miatt később vádat emeltek ellene, de ezt a 24.hu szerint megúszta. 2018-ban Szepesiék 306 millió forint közpénzt kaptak a kampányra, amelyet nem fizettek vissza, a pártot viszont megszüntették. Az Összefogás Párt mellett a hvg Szepesiék két további, a 2018-as választáson induló kamupárthoz fűződő szálait nyomozta ki. Az állampolgársági lehúzás miatt ekkor már eljárás folyt Szepesi ellen, a Nemzeti Választási Bizottság részben erre hivatkozva meggátolta volna a párt listaállítását, a testület döntését azonban felülbírálta a Kúria.

Érdekesség, hogy akkor nem más, mint ifj. Lomnici erősített rá a „névbitorlás” ügyével a nyilvánosságban haknizó Szepesire, mondván: „jogi aggályokat vet föl, ha egy már létező pártéval megegyező néven jön létre, működik, kampányol egy másik politikai formáció”.

Az alkotmányjogász más alkalommal is előszeretettel keretezte kormánypárti érdekek szerint a kamupárt-problémakört. 2018-ban a Kossuth Rádióban kérdezték Lomnicit arról a friss, fideszes javaslatról, ami néhány ponton az azóta lezajlott választás tapasztalatai szerint eredménytelenül szigorítani látszott a kampánytámogatási rendszert. Lomnici közölte, hogy „az ártatlanság vélelme minden új pártot megillet”, majd a Demokratikus Koalíció és a Jobbik ún. ügyeinek taglalásába fogott.

„Mi van akkor, ha a megjelölt személy, akinek az anyagi felelősséget viselnie kellene, vagyontalan, mert vagy előtte, vagy közben úgy rendezte a vagyoni dolgait, hogy nincs a nevén semmi tulajdon, ami behajtható lenne?”  kérdezte akkor ifj. Lomnicit a rádió riportere.

„A kérdés nagyon fontos. Én azt gondolom, hogy a [fideszes] javaslat abba az irányba mutat, hogy az ilyen jellegű visszaéléseket megakadályozzák” felelte akkor ifj. Lomnici.

Sarkadi Nagy Márton

A címlapképen a csobánkai ház látható, a fotót az Átlátszó készítette.

Megosztás