közpénzégetés

Két év alatt bruttó 131 millió forintot költöttek a vadászati kiállítás fejeseinek bérére

Összesítettük, hogy a 2021-es Egy a természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás vezetői az elmúlt több mint két évben mennyi bruttó fizetést kaptak. A négy vezetőnek eddig bruttó 120,6 millió forintot adtak az adófizetők pénzéből. A Felügyelő Bizottság tagjai pedig eddig bruttó 10,5 forintot kaptak, amivel így összesen bruttó 130,1 millió forintra a kiadás. A fejesek között van a hírhedt Digitális Jólét Nonprofit Kft. volt ügyvezető igazgatója, és más állami cégek jól bevált emberei is.

Repkednek a milliárdok a vadászati kiállításra, ami nem véletlen, ugyanis több fideszes politikus kedvenc hobbija a trófeagyűjtés. Nem titok, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, valamint a 2021-es Egy a természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás megvalósításáért felelős kormánybiztos is szeret vadászni. (Az esemény egyébként hivatalosan nem világkiállítás.)

225 millió forintért újították fel Habsburg Frigyes 1894-es pavilonját a vadászati kiállításra

A vadászkastélyt mintázó pavilon a 2021-es vadászati világkiállítás egyik vidéki helyszíne lesz, ahol a gemenci gímszarvas életciklusát mutatják be. Közérdekű adatigényléssel derítettük ki, hogy a pavilon felújítása és költöztetése nettó 225 millió forintba került. A Gemenc Zrt. azt viszont még nem tudta pontosan megmondani, hogy mennyi lesz a berendezés és a kiállítás kialakításának költsége.

Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Kiállítás honlapján elérhető egy dokumentum, ami a vezető állású munkatársak juttatását tartalmazza. Összesítettük a számokat, és kiderült, hogy

az elmúlt több mint két évben a négy vezető eddigi munkájára bruttó 120 600 000 forintot költöttek az adófizetők pénzéből. A Felügyelő Bizottság tagjai eddig bruttó 10 500 000 forintot kaptak, amivel így összesen bruttó 131 100 000 forintra nőtt a kiadás.

A táblázatban négy vezetőt tartanak nyilván:

  • Szűcs Veronika általános ügyvezető igazgató 2019. február 6. óta tölti be a tisztségét, és havonta bruttó 1 800 000 forintot visz haza;
  • Katona András operatív ügyvezető igazgató 2020.december 27-től tölti be a posztját, aki szintén havonta bruttó 1 800 000 forinttal számolhat;
  • Pándi Márk jogi és stratégiai igazgató jogviszonya 2019. február 15-én kezdődött, neki havi bruttó 1 200 000 forint a fizetése;
  • Orosz Ágnes 2019. február 15-től gazdasági igazgató, havi bruttó 1 200 000 forintért.

Három vezető tehát több mint két éve tölti be a pozícióját. Szűcs Veronika ez idő alatt bruttó 48,6 millió forintot keresett, dr. Pándi Márk és dr. Orosz Ágnes pedig fejenként bruttó 32,4 millió forintot. Katona András 4 hónap alatt bruttó 7,2 millió forintot kapott. (Az összesítést 2021. május 18-án végeztük.)

Ki az a Szűcs Veronika és a többiek?

A felsorolt nevek egy átlagembernek nem sokat mondanak, azonban kormányzati körökben jól ismertek. A 24.hu már részben kigyűjtötte, hogy kiket takarnak a nevek, a többieknek pedig utánanéztünk.

Szűcs Veronika ügyvezető igazgató a hírhedt Digitális Jólét Nonprofit Kft.-nél volt ügyvezető igazgató 2017-2018 között az Opten cégadatbázisa szerint. Korábban Hadházy Ákos ismertette, hogy milyen, szerinte sokszor fölösleges költésekre és baráti megbízásokra is jutott a nehézkesen működő Digitális Jólét Nkft. összesen 15 milliárd forintos, európai uniós forrásból megvalósult oktatási-fejlesztési programjában.

Katona András 2016-2017 között a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felügyelőbizottságának volt tagja. Pándi Márk 2020 elejéig volt a Hungarofest Nonprofit Kft. ügyvezetője, ami egy állami tulajdonú rendezvénycég. Orosz Ágnes a Budapesti Civil Információs Centrum pénzügyi szaktanácsadója. A kormányközeli szellemi műhelyként számon tartott Századvég Alapítvány 2012 óta a Budapesti Civil Információs Centrum cím birtokosa.

Üstökösszerű karriert futott be a közbeszerzési piacon 2010 óta a Századvég-csoport

A kormányközeli szellemi műhelyként számon tartott Századvég Politikai Iskola Alapítvány és Századvég Gazdaságkutató Zrt. a Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta összesen 12 milliárd forint értékű közbeszerzésen lett nyertes egyedül vagy konzorcium tagjaként. Az összeg nagy részét az MNB, a Miniszterelnökség és az NFM milliárdos megbízásai teszik ki.

A vezetőkön kívül felügyelőbizottsági tagokat is találunk a dokumentumban. Mancsinczky László elnök nem vesz fel tiszteletdíjat ő a Fidesz tagja, és Kósa Lajost több jogi ügyben is képviselte. A 24. hu írta meg, hogy a Kartonpack vezetését ellepték a Vadászati Világkiállítás szervezői. Mancsinczky akkor ült be a Kartonpack igazgatótanácsba, amikor a dobozgyártó cég váratlanul állami felügyelet alá került.

Dr. Regász Alajos 2020. február 5-től fb-tag, havi bruttó 250 000 forintért. Ő nem mellesleg az MFB Invest Zrt. igazgatósági tagja, 2020 júniusa óta a Kartonpack Dobozipari Nyrt. elnök-vezérigazgatói tanácsadója. A felügyelőbizottsági tag bruttó 3 750 000 forint juttatást kapott eddig a tisztségért a táblázat szerint.

Kovács Róbert 2019. február 6-tól fb-tag, szintén havi bruttó 250 000 forintért vagyis eddig bruttó 6 750 000 forint illette meg. Kovács egyébként a Virágos-pusztai Vadásztársaság elnöke.

Közel 70 milliárdos púp az adófizetők hátán a fideszes trófeagyűjtés

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes

2017-ben írta alá a 2021-es vadászati világkiállításról szóló megállapodást a nemzetközi vadászszervezettel, amiben az állt, hogy a kormány 387,5 milliót költ a világkiállításra az elkövetkező években.

Késésben van a vadászati világkiállításra 55 milliárd forintból épülő kongresszusi központ

A Hungexpo a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás fő helyszíne lesz. A terület nettó 55 milliárd forintos revitalizációs programja 2019-ben kezdődött. Kovács Zoltán, a vadászati csúcsesemény lebonyolításáért felelős kormánybiztos ígérete szerint 2021 tavasz végére teljesen megújul az egész terület. Kilátogattunk a helyszínre megnézni, hol tartanak jelenleg a munkálatok.

Vagyis az eredeti tervek szerint az egész kiállítást kevesebb mint félmilliárd forintból akarták kihozni.

Ehhez képest az összköltségek lassan elérik a 70 milliárd forintot. Legutóbb például az jelent meg a sajtóban, hogy csak a kiállítás kapuja 240 millió forintba kerül, és tíz tonna agancsból készül. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pedig arról beszélt az RTL Klubnak, hogy az összköltségből 55 milliárd forint a Hungexpo felújítására, a fennmaradó pénz pedig a szervezésre megy el. Azonban az eredetileg tervezett 387,5 millió forinthoz képest a közel 15 milliárd forint is jelentősen túllő a célon.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Zsilák Szilvia

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Kovács Zoltán megtekinti a trófeákat. (Fotó: Kovács Zoltán / Facebook)

Megosztás