nemzeti tőkésosztály

Újabb milliárdos ingatlant vásárolt Tiborcz István cége a budai hegyekben

1986-os budapesti koncertjük után a Queen együttes vacsorázott abban az étteremben, ami most az egykori Fonográf Klub egészével Tiborcz István érdekeltségéhez került. Az Orbán Ráhel férjének többségi tulajdonában lévő BDPST Zrt. által a nyáron alapított cég, a Tusculanum Kft. a 8600 négyzetméteres telken fekvő ingatlant a Piarista Rend Magyar Tartományától vette meg – tudta meg a Kétfarkú Kutya Párt elnöke, a kerület önkormányzati képviselője. Korábban itt – a Költő utca 30. és 32. alatt – működött a Fonográf Klub, majd a Svábhegyi Polgári Klub.

Támogatási kampány

Az egykori Illés (majd Fonográf) Együttes több tagja által alapított Fonográf Klubot 1983-tól 2003-ig működtette a Fonográf Gmk. a budapesti XII. kerületi Költő utcában. Az akkori ügyvezető, Rosta Mária az Átlátszó kérdésére elmondta: ők húsz éven át először az egyik pedagógus-szakszervezettől, majd a piarista rendtől bérelték a helyet, ahol a Gmk. épített többek között teniszpályákat, medencét és éttermet „a város legszebb telkén”. Elmondta, hogy amikor a szerződésük lejárt, ők szerették volna cserével megtartani a helyet, de a tulajdonossal nem sikerült erről megegyezni.

A Piarista Rend Magyar Tartománya tartományfőnöke a Kutyapárt elnökének most azt írta, hogy a kérdéses ingatlanok az elhelyezkedésük miatt nem alkalmasak a rend céljainak szolgálatára, ezért értékesítették azokat. Kovács Gergő a bejegyzésében arról is ír, hogy ezeket a területeket az 1995-ös egyházi kárpótlás keretében kapták vissza a piaristák.

„Ők egy darabig ültek rajtuk, majd egy részen a saját ingatlanbefektetési alapjuk kezdett űrállomásokat építeni (egészen pontosan egy, az ingatlanbefektetési alapjuk tulajdonában levő Kft.), egy másik részt eladták ingatlanbefektetőknek, akik közt Andy Vajna neve is felbukkan, és most cserélt gazdát a maradék piarista tulajdonú terület, rajta a Svábhegyi Polgári Klubbal.”

A Tiborcz István által megvásárolt 8600 m2-es terület két különböző helyrajzi számú telekből áll. Kovács szerint mindkettő úgynevezett „intézményi terület”, ami azt is jelenti, hogy jóval nagyobb a beépíthetőségük, mint ha “sima” lakóövezetek lennének. „Az egyiken már most is lehet lakóépület, a másikon egyelőre csak oktatási, művelődési, kulturális, egészségügyi, igazgatási célú épületek húzhatók fel, de gondolom senkinek nincsenek kétségei afelől, hogy a miniszterelnök veje azt épít majd ide, amit akar.” – írja a Kutyapárt weboldalán a politikus.

A hét salakos teniszpályát és két műanyag borítású pályát, valamint egy úszómedencét is magában foglaló ingatlanra a tulajdoni lap szerint 2 és fél milliárd forint értékben kerül jelzálog-bejegyzés 2020. áprilisban. Ez alapján, és a piaci adatok ismeretében, milliárdos értéke lehet Tiborcz István milliárdokat érő ingatlan-gyűjteményének legújabb, júliusban szerzett darabjának.

A Kutyapárt képviselője emlékeztet: az egykori Fonográf Klub mellett korábban Andy Vajna is vett egy részt még halála előtt a piaristáktól a tulajdonában álló Költő Estates Kft. nevére. Ez a cég pedig a CHS Holdingon keresztül a CHS Hungary tulajdona (98%-ban), utóbbi Ettől a cégtől vásárolt maszkokat a XII. kerületi Önkormányzat.

Kovács Gergő egy korábbi bejegyzésében található drónvideón látszik az is, hogy a szintén a piaristák általa eladott másik két szomszédos telken – ami orosz magánszemélyek által tulajdonolt cégeké, illetve részben a piaristák vállalkozásáé– , már elkezdődött az építkezés.

Horn Gabriella

Címlapkép: Kovács Gergely / MKKP

Megosztás