Sok kicsi sokra megy: a korrupció nem a luxusjachtozásnál kezdődik, kicsiben is el lehet csípni szemtelenségeket és helyi kiskirályokat. Az Átlátszó nem csak gigaprojekteket vizsgál, helyi ügyeknek is utánajárunk. Épít valamit nálatok az önkormányzat vagy állam, és nem érted a célját, vagy soknak találod a projekttáblán szereplő összeget? Esetleg nem is írták ki a beruházás árát, és hiába kérdezted meg, nem árulták el? Fotózd le és rövid szöveges leírással küldd el nekünk, mi pedig kinyomozzuk mi az, ki csinálta és mennyibe került.
Az Átlátszó közösségi szolgáltatás: működésünk nagy részét olvasóink adományai fedezik, és nagyon sok cikkünk témaötlete származik tőletek.
Az olvasói tippekért nagyon hálásak vagyunk, hiszen hiába működtetünk a fővárosi szerkesztőség mellett kiterjedt vidéki tudósítói hálózatot is, nem tudunk ott lenni mindenhol. Helyi olvasóink viszont tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy mi történik/épül náluk közpénzből – akár a magyar állam, akár az Európai Unió irányítja az összeget az adott célra -, és információik hatalmas segítséget jelentenek számunkra. Ezzel a lehetőséggel korábban is több ízben éltünk.
Nyaralót vett a polgármestered EU-s pénzből? Vagy kitettek egy táblát a tó mellé, hogy turisztikai látogatócentrum 300 millió forintért, de csak egy lángosos bódé van? Esetleg a tábla már majdnem szétrohadt, de a rajta beígért fejlesztésnek még neki sem álltak? Fotózd le, és egy rövid szöveges leírással küldd el nekünk, utánanézünk!
Viszont nem csak uniós támogatásból, hanem önkormányzati vagy állami pénzekből is hajlamosak drága dolgok furcsán, vagy furcsa dolgok drágán épülni. Gondoljunk csak a 4,5 millió forintos kazincbarcikai vagy az 5 milliós józsefvárosi buszmegállókra, vagy épp a különböző indokokkal drágulómindenféleépítkezésekre.
Ha épül nálatok valami, és soknak találod a projekttáblán szereplő összeget, vagy nem is lehet tudni a beruházás árát, segítünk! Fotózd le, és rövid leírással küldd el nekünk az [email protected] email címre, vagy a MagyarLeaks beküldő platformon, és kinyomozzuk mi az, ki csinálta, és mennyibe került.
Ha már egyszer itt vagy… Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
A vadászkastélyt mintázó pavilon a 2021-es vadászati világkiállítás egyik vidéki helyszíne lesz, ahol a gemenci gímszarvas életciklusát mutatják be. Közérdekű...
Szabad kezet kap Wáberer György vállalkozó, Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos érdekeltsége egy közelmúltig védett épület teljes átalakításához. Az UNESCO...
Erdélyi Katalint, az Átlátszó főszerkesztő-helyettesét is megszólaltatta az Elle magazin, ami szeptemberi számában több szakmabeli megszólaló véleményét kérdezte a média...
Tavaly ősszel a NEAK keretmegállapodást kötött a tüdődaganatos betegek kezelésében használt gyógyszer beszerzésére, aztán jött a koronavírus, ami a krónikus...
A(z) https://atlatszo.hu oldal sütiket és más kódokat használ a honlap megfelelő működésének biztosítása céljából, a weboldalon nyújtott felhasználói élmény fokozása érdekében, továbbá ennek segítségével készít elemzéseket az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállításához. Bővebb információt az adatkezelési tájékoztatónkban talál.