közbeszerzés

Ismét a Mészáros közeli cég végezheti az MTVA hirdetési felületeinek értékesítését

A Media Services Company Magyarország Szolgáltató Kft. nyerte a közmédia hirdetési felületeinek értékesítését az elővetkező három évre. A kormány holdudvarába tartozó cég több szálon is kötődik fideszes politikusokhoz.

A G7 még tavaly novemberben írt arról, hogy várhatóan újra a Media Services Company (MSC) értékesítheti az állami média hirdetési felületeit, ha nem minősítik ismét érvénytelennek az erre vonatkozó közbeszerzést.

Az uniós közbeszerzési értesítőben január 3-án közzétett eredmény szerint ez valóban így is lesz. A nettó 2,1 milliárdos tendert ugyanis tényleg az MSC húzta be, amelynek 36 hónapon keresztül – vállalkozási szerződés keretében – a közmédia valamennyi hirdetési felületének (televízió- és rádió csatornákon, előbbiekhez tartozó online és teletext felületeken biztosítható hirdetési felületek) értékesítése lesz a feladata.

Az MSC-nek nem kellett sok versenytással megküzdenie a tárgyalásos eljáráson, hiszen egyedül tett ajánlatot. (A nyílt eljárás ezúttal is eredménytelenül zárult.) Ez persze nem újdonság, már így volt 2016-ban is. Akkor a Media Services Company tárgyalásos eljáráson (szintén egyedüli ajánlattevőkén) nyerte el az 1,8 milliárd forintos értékesítő munkát.

1,8 milliárd forintért szervezte ki az MTVA a reklámfelületek értékesítését

A nyertes cégben két héttel a megbízás előttig évekig tulajdonos volt Rogán szomszédja is. Január 30-án jelent meg az EU-s közbeszerzési értesítőben a hirdetmény, miszerint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) még tavaly október közepén döntött arról, hogy a Media Services Company Magyarország Szolgáltató Kft.-vel köt szerződést a közszolgálati műsorszolgáltatók hirdetési felületeinek tartalomfejlesztésével és értékesítésével összefüggő tevékenységekre.

A 2006-ban bejegyzett MSC 2017 óta az ország egyik legnagyobb reklámértékesítőjének, az Atmediának a leányvállalata, amely Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor miniszterelnök felcsúti milliárdos barátjának és köreinek érdekeltségébe tartozik. (Az Atmedia tulajdonosa a HUNMEDIA Befektetési Zrt., illetve a Visus Invest Vagyonkezelő Kft., amely megtalálható a Mészáros cégek listáján.)

A fideszes körökkel való kapcsolat azonban korábbi: az MSC-nek ugyanis az a Hamu és Gyémánt Média Kft. volt a tulajdonosa, amelyet a HGY Invest Kft. birtokolt. Utóbbi cégben pedig 2015 október elejéig tulajdonrésze volt Rogán Antal Pasa parki szomszédjának, Csetényi Csabának is. A Media Services Company éves forgalma 351 millió forintról 5,4 milliárdra nőtt 2015 óta.

Katus Eszter

A cégadatokat az OPTEN Kft. szolgáltatta. Fotó: Részlet az M1 2020.1.1-i híradójából

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás