A korábbi botrányok ellenére továbbra is a Fidesz kedvenc biztonsági cége, a Valton-Sec Kft. munkatársai láthatják el az őrzés-védelmet a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. épületeinél és a közparkban.
Támogasd a munkánkat pólóvásárlással!
Az uniós közbeszerzési értesítő legfrissebb számában megjelent, eredményhirdetésről szóló tájékoztató szerint a Városliget Zrt. által terület- és objektumőrzésre, valamint, személy- és vagyonvédelmi feladatok ellátására kiírt tenderét a Valton-Sec kapta meg. A felek június 11-én írták alá a keretszerződést, a megbízás a pályázati felhívás szerint 4 évre szól.
A Valton munkatársai a Városligetben és a Liget Budapest Projekthez kapcsolódó területen, illetve a zrt. vagyonkezelésében és használatában lévő helyeken és objektumokban dolgoznak majd nettó 620 millió forintért.
Így a Valton-Secnek a közparkban, valamint a Magyar Innováció Házánál (volt Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum területén), a Millennium Házánál, az Új Nemzeti Galériánál, a Néprajzi Múzeumnál, a Városliget Színháznál, a mélygarázsoknál és a Magyar Zene Házánál kell őrzés-védelmi feladatokat ellátnia.
A tájékoztatóban szerepel az is, hogy a munka kiterjed fegyveres őrzésre és a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvényekre vonatkozó területbiztosításra is.
A Városliget Zrt. 2017-es, hasonló tenderét szintén a Valton-Sec Kft. kapta meg. Akkor a cég 2019. augusztus 20-ig tartó, időszakra nettó 465 millió forintot számlázhatott. A vállalkozás emberei, mint emlékezetes, a munkavégzés során botrányos incidensbe keveredtek.
A balhé 2018. április 25-én, Ligetvédők tüntetésén tört ki. Az aktivisták a faátültetések újrakezdése ellen tiltakoztak, és el akarták állni az építési területről kihajtó járművek útját. Ekkor a két tábor vitába keveredett, majd a Valton emberei szétverték a demonstrációt.
A Városliget Zrt. öt év alatt összesen mintegy 119 milliárd forintot költött a Liget Budapest Projekt néven megvalósuló új kulturális intézmények megépítésére. Hogy az őrzés-védelem ellátását ismét a Valton-Sec Kft. kapta meg, leginkább annak köszönhető, hogy a társaság sorban nyeri az állami munkákat. Erről az Index és a 24.hu is írt.
A társaság olyan munkákhoz jutott, mint a Fidesz Lendvay utcai székházának vagy a Tiborcz István érdekeltsége által megszerzett turai Schossberger-kastélynak az őrzése. Ezeken kívül a Valton-Sec Pintér Sándor belügyminiszterhez köthető cégekkel együtt nyerte meg a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság nettó 26 milliárd forintos őrzés-védelmi tenderét.
A kft. két tulajdonosa Varga Lajos és Bessenyei István. Az utóbbi üzletember, aki Sarka, vagyis most már Bessenyei Kata élettársa, nemrég azzal keltett feltűnést, hogy hatalmas házat épít a Svábhegyen, amit a Magyar Narancs mutatott be. Az Átlátszó a közelmúltban arról számolt be, hogy Bessenyei és a Valton magánrepülőgépet vettek, amit Rogán Antal propagandaminiszter is használt:
A magyarországi légi járművek lajstromnyilvántartását böngészve újabb, Fidesz-közelinek mondott vállalkozók érdekeltségébe tartozó magánrepülőgépre bukkantunk. A HA-BES lajstromjelű privát jet 2017. december 22-én került a magyar légi nyilvántartásba. A közepes méretű business jetek kategóriájába tartozó magángép a HUN-JET Kft. tulajdona, mely a Fidesz kedvenc őrző-védő cégének titulált Valton-Sec Kft. és Bessenyei István érdekeltsége.
A Valton-Sec értékesítésének árbevétele évről-évre növekszik: 2016-ban nettó 2,7 milliárd forint, 2017-ben már 6,4 milliárd, 2018-ban pedig 7,3 milliárd volt. Tavaly a cég adózott eredménye bő 1 milliárd forint lett, melyből a tulajdonosok 450 millió forintot vettek ki osztalékként.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Az igazságügyi tárca egykori nagyhatalmú közigazgatási államtitkára, Gál András Levente is eljár az Innovációs és Technológiai Minisztériumot erősítve az MTA...
A tavalyi egymilliárdos forgalomvisszaesés után idén várhatóan jobban teljesít majd Mészáros Lőrinc testvérének egyik cége: a Pegazus Trade Kft. már...
A nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!