„A Fenyő-ügy árnyéka mindig kísértett” – Gyárfás Tamás a büntetőügyéről

Ha csak annyi bizonyítéka van a nyomozóknak a Fenyő János médiacézár 1998-as kivégzésére felbujtással gyanúsított Gyárfás Tamás ellen, amennyi eddig a sajtóba kiszivárgott, egyelőre nem dőlhetnek hátra. Azonban, például az Index remek sorozatában, olvasva a gyilkosság-szervezőnek gyanított Portik Tamás és Gyárfás különös, évődő hangulatú beszélgetéseit, van mit kérdezni Gyárfástól. Mi most meg is tettük.

Összefoglalva:

• Gyárfás szerint majdnem mindenről Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredes tehet,

• amiről mégsem, az azért történt úgy ahogy, mert Gyárfás félt (Portiktól és a zsarolóktól),

• Fenyőt pedig már csak azért sem ölette meg, mert fő vitájuk a Nap TV üzemeltetésén a gyilkosságot megelőzően rendeződött.

• A rendőrség szerint ezzel szemben Gyárfás bízta meg Portikot, aki ezt a munkát is Jozef Rohac-csal végeztette el.

Következetesen állítja, hogy a hatóságok rossz nyomon járnak, nem Ön a felbujtó. Akkor maga szerint ki?

Van elgondolásom, de nem lenne illendő, ha nevesíteném. Ez most nem egy személyes beszélgetés közöttünk. Én senkit sem akarok támadni. Csak magamat védem.

Tasnádi Péter évekkel ezelőtt, Portik Tamás másik ügyében vallotta a bíróság előtt, hogy Ön őt is, illetve őt mindenképpen megbízta Fenyő János kivégzésével, Fenyő halála után pedig, szintén Tasnádi elhitette magával, hogy elvégezte a munkát, és lehúzta magát pénzre. Az ön verziója a sajtóhírek szerint, hogy tartozást egyenlített ki, azért fizetett. Kérdésem egyrészt, hogy Tasnádi mégis, miért terjesztené magáról ezt a sztorit, másrészt, hogy szabad-e tudni, mi volt az elszámolásuk tárgya?

Nem tartozás volt, ezt Kovács Lajos állította az Átlátszónak adott interjúban. Kölcsönt adtam Tasnádinak. A Normafánál találkoztunk, öt évvel Fenyő halála után, 2004-ben. Mielőtt a „lényegre” tért, futás közben megemlítette, hogy Kovács Lajos ezredes sokadszor is felajánlotta neki, kinyitja a börtöne celláját, ha ellenem vallana. Majd közvetlenül ezt követően kérte, hogy kezdjünk közös üzletet, amibe ő bevinné az ingatlanát, nekem pedig 60 millióval kellene beszállnom. Nemet mondtam, de tízmillióval kisegítettem. Újabb hét évvel később, 2012-ben tett vallomásának részletei önmagukban is ellentmondásosak: Tasnádi ekkor azt állította, hogy a kétszer hatmilliós díjának felét a Nap TV akkori főszerkesztője juttatta el neki, tette ezt annak ellenére, hogy az illető akkor már másfél hónapja nem dolgozott a Nap TV-ben, fizikailag nem volt ott. Tasnádi azt állította, hogy őt hívta fel a Nap TV-ben és azt kérte tőle, hogy adja át nekem a telefonját, mert én nem akarok vele beszélni. Szerinte megbeszéltük, hogy nem én viszem el neki a gyilkosságért a járandóságát, hanem a volt főszerkesztővel küldettem el. Ki hiszi el ezt komolyan, hogy egy ilyen ügyet, ha lett volna, akkor a munkatársammal intéztetnék. Máig nem értem Pétert. A maffiavezért, aki feladja a megbízóját, aki a szembesítésünkön az ellenem tett vallomását azzal az indokolja, hogy ezzel jót tett nekem, mert ha én őt felkértem, akkor nem kérhettem fel mást. Márpedig ő nem hajtotta végre a megbízást, pusztán furfangos módon csak pénzt akart tőlem kicsalni. Kicsit bonyolult.

Más tanúk is állítják pedig ezt a Tasnádi-féle megbízás sztorit.

Kovács Lajos mindent elkövetett azért, hogy Tasnádit rávegye erre a vallomásra, ő pedig már 2002-2003-tájban felhívott a börtönből, hogy ezt elmondja nekem. Sokak szerint Tasnádinak ilyen a természete, szeret a középpontban lenni. Ő maga mondta, az úgynevezett tanúk legfeljebb csak másodkézből, amit tőle hallottak, azt terjesztették. Így jutott el a hír Sándor „Papa” Istvánhoz is, aki azt még jóval Fenyő halála előtt hallotta, de csak utána írt róla jelentést. Kérdem, miért?

Portik titkárnője szerint Ön, miután Portik kifakadt Fenyőre egy befuccsolt üzlet miatt, és dühöngve kijelentette, hogy kivégezteti a médiacézárt, szóval Ön erre úgy reagált, hogy „ezzel nekem is nagy szívességet tennél”.

A titkárnő a 40. számú szigorúan védett tanú, akinek ugyan már mindenki, akit ez az ügy érdekel, tudja a becsületes nevét. Ennek csak azért van jelentősége, mert kértem, hogy szembesítsenek vele, de a hatóságtól eddig azt a választ kaptam, hogy nem szabad a személyét felfedni. K. Györgyiről lenne szó, aki Portik több ügyében is tanúskodott, aminek vélhetően a jutalmául nem kellett letöltenie a jogerős börtönbüntetését. Mindenek előtt leszögezem: én soha nem jártam a Művészinas étteremben, ahol ez az elhíresült mondat K. Györgyi szerint az én számból elhangzott: „Tomikám nagy szívességet tennél vele, ez a szemét tényleg golyót érdemelne”. Mellékesen, az állítólagos találkozó negyedik résztvevője, Gy. András is azt állította a kihallgatásán, hogy ő sem járt a Művészinasban, nem is ismerte Portikot. Persze, nem várhatom el, hogy mindenki nekem, illetve nekünk higgyen, nyilván létezhet olyan, aki úgy véli, K. Györgyi mond igazat. Az általa közölt verzió szerint Portik attól jött méregbe, hogy Fenyő egy nappal a kereskedelmitévé-pályázat beadási határideje előtt visszalépett a Portik-Fenyő-Gyárfás féle közös vállalkozástól. Mert megtudta, hogy a konzorciumunkban én is benne lennék. Micsoda baromság ez, már megbocsásson! Mi ilyen módon készültünk volna a mai RTL Klub, vagy a TV2 helyére? K. Györgyi elmondása szerint Portik azért őrjöngött, mert Gy. András felvilágosította, hogy másnapra ő már nem tud új befektető-társat találni. Ez az a hihetetlen történet, amelyet Kovács Lajos a 40. számú tanúra hivatkozva, készséggel terjesztett. A koronatanú hölgy azt is állította, hogy minderre 1996. végén-1997. első napjaiban került sor. A nyomozók megkeresték az ORTT-t. Megtudhatták, hogy 1997. január közepén írták ki a pályázatot, a beadási határidő pedig április 15. volt. Azaz még ki sem írták a pályázatot, amikor K. Györgyi szerint a jelentkezésig már csak egy nap maradt ki.  Ennyi a 40. számú tanú hitelességéről.

Ez komoly, hogy közösen pályáztak?

El tudja képzelni, hogy én Fenyővel közösen indultam volna bármiért is? Az MTV mintegy másfél évre adta át egy Fenyő-érdekeltségnek a Napkelte szerkesztésének jogát. Az újonnan megválasztott elnök, Peták István 1996 őszén kijelentette, az viszi tovább a műsort, akinek a javára a dönt választott bíróság. És ez 1996. október 11-én mi voltunk. 1997. január 1-jén a Nap TV visszakapta a jogait, Fenyő Jánostól és csapatától az MTV pedig elbúcsúzott. Elégedett, boldog voltam. Én soha nem lépnék fel erőszakkal senkivel szemben sem, de az eleve a józan ész ellen szól, hogy ha valaki 16 hónappal a totális győzelme után megölesse legyőzött üzleti konkurensét. Ha csak nem abnormális, miért kötelezné el magét bárki is egy nyert helyzetben az alvilágnak? Miért fizetne ezért egy vagyont, mert bárki bármit is mond, szívességből nem gyilkolnak. Nem törődtem én már Fenyővel, de nem is akartam közösen tévét indítani vele. Ez soha fel sem merült.

Olvastam már ezt az érvelését. Csakhogy, ha jól tudom, a nyomozók még nem tudják, vagy legalábbis egyelőre nem tárták Önök elé, hogy szerintük pontosan mikor adta a megbízást Portiknak. Egy ilyen volumenű akciót, úgy képzelem, nem lehet két nap alatt leszervezni.

K. Györgyi szerint Portik mindig szigorú rövid határidők szerint dolgozott…

Most akkor hiszünk neki mégis?

Nem hiszünk neki. Én ugyanúgy, mint bárki más, a mai napig nem tudom, hogy ki gyilkoltatta meg Fenyőt. Tasnádi akarta a környezetével sokáig elhitetni, hogy ez ő volt. Van olyan vallomás, amelyben a közvetlen munkatársa óva inti őt, hogy szándékával szemben a feleségét ne gyilkoltassa meg, mert M. Juditot a rendőrség védi, kísérgetik mindenhová. Tasnádi azt feleli neki, hogy ne aggódjon, a Fenyő-gyilkosságnál az sem lehet nehezebb, a Fenyőnél is mindenki tudta, hogy merénylet készül ellene, de neki mégis sikerült azt véghez vinnie. Majd azokkal intézteti, akik a Fenyő ügyben is jól dolgoztak. Tasnádival szemben Portik soha nem adta az egyértelmű bizonyságát annak, hogy Fenyő János meggyilkolására ő bárkinek is megbízást adott volna. Ő azt ismételgette, hogy ő megoldotta a problémámat, meg hogy mi mindent tett értem, ezért pedig viszonzásul nekem is segítenem kell neki. Nem vagyok a téma szakértője, nem tudom megítélni, hogy tizenhat hónap kell-e egy gyilkosság megszervezésére. Sajnos tudom, hogy miből fakadt a velem szembeni feltételezés. Egykori ügyvédem, dr. Orosz Balázs még 2000-ben arra kért: írjam le neki, hogy Tasnádival és Portikkal milyen kapcsolatban álltam, a Nap TV mikor és miként kapta vissza az MTV-ben a korábbi feladatait. Oda se figyeltem, a feljegyzést ledaráltam, és elhibáztam. 1997. január 1. helyett azt írtam, hogy 1998. január 1-től szerkeszthettük újra a reggeli műsort. Egy évet tévedtem. Később kiderült, hogy Dr. Orosz Balázs Kovács Lajosnak kérte a tájékoztatást. A nyomozó ebből adódóan jutott arra a következtetésre, hogy én lehetek a felbujtó. Szerinte, az 1998. január 1. és 1998. február 11. közötti hat hét már nem volt elég a gyilkosság visszamondására. Felelőtlen voltam, nem ellenőriztem a dátumokat. Más kérdés, hogy ő sem nézett utána. Többekkel megosztotta a velem szembeni gyanúját. És ezen már nem tudott, talán nem akart változtatni. Önmagáért beszél Brády Zoltánnak a Számvetés című dokumentumfilmjéről készített összegzése. A hosszú interjúban Perczel Tamás megnevezi Fenyő három nagy ellenségét: engem, Princz Gábort és Székely Herbertet. Kovács a legmagasabb szintű rendőrségi vezetőknek írt, a filmet értékelő jelentésében csak engem említ.

Olvasva Portikkal zajlott beszélgetéseinek leiratait, az a kép körvonalazódik, hogy azért volt maguk között valami nehezen megfejthető bizalmi viszony. Sokféle dologról beszélgettek, médiaügyekről, politikáról is. Tegező viszonyban voltak. Ön hogyan jellemezné a kapcsolatát Portikkal?

1994-ben találkoztunk először, egy ingatlanügynök közreműködése eredményeként, ekkor vette bérbe a Kelenhegyi úti házamat. Egy évig lakott benne, majd, azt kell, mondjam, hogy a bánatomra – mert tisztességgel fizetett -, nem hosszabbított. Egyszer, még a bérlet ideje alatt hívatlanul megjelent nálam a barátnőjével, mert az Operabál-belépőit a címemre küldette. Ezt mondjuk furcsálltam. Még inkább értetlenül fogadtam, amit az ingatlan átadásakor tapasztaltam: elektromos vezetéket tettek a kerítésre, tucatnál is több figyelő monitor volt a konyhában, és úgy tizenöt marcona őrző-védő a házban, a kertben. Ekkor már érzékeltük a feleségemmel, hogy különös ember lehetett a bérlőnk.

Az Energol neve hallatán sem szólalt meg a vészcsengő? Egy közéleti hírtelevízió producere nem hallott az ekkor tetőző olajügyek kulcsszereplőjéről, ez létezik?

Az Energol, illetve ennek alapján Portik Tamás ellen tudtommal akkor még nem volt, 2003. körüli hazaérkezését követően pedig már nem volt eljárás. Arra nem emlékszem, hogy több, mint két évtizede milyen ürüggyel csöngetett be először a házunkba. Akkoriban a Népszava már kiemelten foglakozott az én kaposvári ÁFA-ügyemmel. Portik felajánlotta, hogy mivel neki mindenütt vannak rendőri kapcsolatai, szívesen segítene, utánanéz. Nem tiltakoztam. Az vesse rám az első követ, aki másképp tett volna. Néhány nap múlva Portik azt közölte, hogy nincs ismeretsége Somogyban, de, és ezt már ujjai összedörzsölésével mutatta, „pénzzel mindent el lehet intézni”. Ennek ellenére, sem akkor, sem máskor, nem kapott tőlem egy forintot sem.

Ez azért különös, mert az egyik első rendőrségi vallomásában azt írta, hogy fogalma sem volt arról, hogy Portik rosszfiú, majd utóbb váltott arra a narratívára, hogy félt tőle, azért nem építette le sarkosabban. Ha félt, miért fogadta el az egyébként sem makulátlan ajánlatot?

Portik Tamástól a ház visszavétele óta tartottam. Úgy éreztem, hogy ezzel az emberrel jobb nem ujjat húzni. A Kaposvárral kapcsolatos beszélgetésünk után hat-hét évre eltűnt. 2003-2004-ben keresett fel ismét. Bár az Energollal kapcsolatos ügye lezárult, elévült, azt mondta, hogy valami zsarolási ügybe belekeverték, megint eljárás van ellene. Emlékeztetett, hogy évtizeddel korábban már tegeződtünk, én pedig ezt elhittem neki. Ekkor kezdődtek azok a beszélgetések, amelyeknek a leirata most a rendőrségnél van. A lényegük: Portik állandóan azt hangsúlyozta bennük, hogy ő sokat tett értem, a legmesszebbmenőkig kiszolgált, neki köszönhetem, hogy nyugodt lett az életem. Többször is azzal rémisztetett, hogy mivel járna számomra, hogy ha ő bemenne a rendőrségre és ellenem vallana. Megvallom, a Kovács Lajos által ellenem felszított hangulatban tartottam, attól, hogy ha Portik beváltja a fenyegetését, azon Kovács Lajosék kapva kapnának. Évekbe telne, amíg tisztáznám magam, biztos, hogy a sajtó középpontjába kerülnék. A szorongásomat csak az tudná megérteni, aki ezt átélte. Portik azt akarta nálam elérni, hogy hozzam össze vezető politikusokkal, akinek elmondhassa, hogy ki és miért hajtotta végre az 1998 előtti, Torgyán József lakásánál és másoknál történt robbantásokat. Abban reménykedett, hogy ezért az információért cserébe védelmet kaphat.

Bevallom, nem értem ezeket a beszélgetéseket. Így utólag nyilvánvaló ugyan, hogy Fenyő halálára utalgat, de ha Ön, ahogy mondja, nem a felbujtó, honnan tudta nyomban? Tudta egyáltalán? De akkor miért nem kérdezett vissza egyszer sem, hogy „jóember, mégis miről beszélsz”?

Nekem nem volt kétségem, hogy a Fenyő-gyilkosságra utal. Ugyan virágnyelven beszélt, de olyanokat is mondott, hogy „letettük a fenyőfát”, kidurrantottuk a kereket, elnézést, de azt is monda: „Én azt kérdeztem tőled, mi legyen azzal az emberrel? Szétbasztuk? Erre te azt mondtad, hogy igen.” Más és más módon, de minden áron ki akarta mondatni, hogy én őt felkértem. Akkor még nem tudtam, hogy magnóra dolgozik, de ilyet soha nem mondtam neki

Akkor viszont, ha megértette, miért nem kérte ki magának? Tényleg nem értem. Egy ember haláláról van szó, amibe Önt, elmondása szerint ártatlanul keverte bele.

De, kikértem. Portik többször is helyettem mondta el, hogy én mit mondtam.

Az Indexen olvasva a leiratokat, én ezt nem így értelmeztem. Kérem, akkor idézze fel pontosan, mi az, amit Ön a legkeményebb elutasításnak gondol.

Az Index tőlem csak néhány mondatot idézett, én ennél jóval többet ismerek. Kigyűjtöttem azokból a párbeszédekből, amelyeket a hatóság már megismertetett velem. Közel negyvenig jutottam. Ilyenek vannak benne: „Én még mindig nem tudom, hogy miről beszélsz”, „Én soha nem kértem tőled semmit, te soha nem csináltál nekem semmit”, „De olyan messze állt tőlem ez a fajta személet, ez a harci, könyörtelen farkastörvény”, „(…) alvilág, meg maffia, vagy bűnüldözők, vagy bűnözők vagy sérelmezettek, vagy sérültek, vagy ármánykodók. Én becsületszavamra semmit nem tudok, hogy te mit csináltál”.

Ez tényleg kemény lenne?

Könnyű kívülről ítélkezni. Aki nem akar a szavaimba belemagyarázni valamit, azok számára egyértelműek a válaszaim. Most olvastam Kisbandi könyvét. Ha csak a tízede igaz, amit abban leírnak, akkor – ha nem veszi zokon – indokoltabb, ha azt kérdezi tőlem: hogy mertem Portik Tamást elküldeni, amikor először szembesültem azzal, hogy felvette a beszélgetésünket, a fülemhez tette a telefonját, amelyből visszahallottam a saját hangomat. Közöltem, hogy többet nem találkozom vele. Nem mertem keményebb lenni Portikkal. Ha hinni lehet a híreknek, utólag arról értesültem, Portik nem vette jó néven, ha valaki megbántotta. Kovács Lajos, azért mindent megtett, hogy Tasnádi ellenem valljon, ugyanezt kérte Portik Tamástól is. Utóbbi a Vadrózsa étteremben mondta el Laborcéknak (Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori főigazgatója két másik ember társaságában 2008-ban találkozott Portikkal, az eset akkor nagy vihart kavart – a szerk), Kovács Lajos behívta az NNI-be és azt kérte tőle: „mondjam már azt, hogy a Gyárfás megkért engem (…), énnekem (akkor) itt minden heppi lesz és itt a Kanaán köszönt rám minden téren.” Éveken keresztül vibrált a körülöttem a levegő, a Fenyő-ügy árnyéka mindig kísértett. Egy ilyen légkörben bizonyára mások az ember reakciói mint normális körülmények között.

És lám, Portiknak mégis sikerült találkoznia pontentátokkal…

A Vadrózsa éttetmi találkozóról én a Pestisracok.hu-n olvastam először valamikor 2012 után. Laborc urat és helyettesét én személyesen nem ismerem. Portik Tamást én nem mutattam be senkinek.

Vajon miért provokálná magát Portik éppen rendőrségi megbízásra? Hiszen akkor magát is bemártaná.

És ha történetesen nem magát mondja a köztes megbízónak, hanem csak úgy mond egy nevet az alvilágból? Ilyennel még soha nem találkozhattunk?

Az tényleg elgondolkodtató, hogy mi volt a célja. Zsarolni csak olyasmivel lehet valakit, amit elkövetett, nem?

Ha a zsarolás alatt pénzt értünk, akkor Portik nem akart engem megzsarolni. „Egy ruppót nem kértem tőled” – nyomatékosította nem egyszer, és igazat mondott. Mint mondtam, Portik a közéműködésemmel akart találkozni politikusokkal, vagy rendőrökkel. Ha egyet is talál, akinél eljártam az érdekében, akkor felteszem a kezem. Tasnádi 2002-2003-ban a börtönből hívott fel telefonon, arra kért, hogy a hölgy ismerősét, Sz. Dórát vetessem fel a tévébe. Miután erre nem került sor, akkor fakadt ki a munkatársának, hogy ő mit tett értem, én viszont egy ilyen piti ügyben sem segítek neki. Gondolja, hogy ha én lettem volna a felbujtó, akkor a piti kérését nem teljesítem? Vagy azt feltételezi, hogy nem rohanok egy politikushoz, hogy hallgassa meg Portikot, ha én valóban „tartozom” neki? Kétségtelen, hogy vele szemben sem voltam határozottan elutasító, talán hitegettem is, ötleteltünk, hogy ha nem én, akkor ki lenne számára a legjobb közvetítő. Újságíró nevek is elhangzottak.

Pénzre mikor kezdtek menni a zsarolók?

Voltaképpen Tasnádi volt az első, amikor elmesélte nekem, hogy Kovács Lajos őt rólam faggatta, de ő persze, nem mondott neki semmit. Miután ezt értésemre adta, rögtön a tárgyra tért, utána akart velem üzletelni, aztán mondta, hogy megszorult. Ezt nevezik burkolt fenyegetésnek? Mi egykor valóban jóban voltunk, már az ősidőkben többmillió forint értékben szerzett nekem reklámokat. Mivel tudtam, hogy hasonló ügyben másnak is segített, én is hozzá fordultam, amikor ellopták az új Mercedesemet. Még aznap visszahozták. Arra a kérdésére, hiányzik-e a kocsiból valami, egy órán belül még a tornacipőmet is visszakaptam. Egyszóval nem voltunk ellenséges viszonyban, mégsem tudom, hogy adtam volna neki pénzt, ha a rendőrök, például már 2004 tájékán Garamvölgyi László szóvivő (ő jelentette ki először, hogy megvan a megoldás, egy „ismert médiaszemélyiség” személyében – a szerk.), de főként Kovács nem teremtenek olyan egy nehezen elviselhető légkört körülöttem. Ez a helyzet többeket, értve alias Fenyvesit, vagy egy Igor nevűt, vagy egy magát nyomozónak kiadó személyt, de még másokat arra ösztökélt, hogy próbálkozzanak, nálam lehet valamit keresni. Most pedig jött Imrich K., legutóbb pedig D. István András. Ők már egyértelműen pénzt akartak a leiratokért, mondván, hogy különben „katasztrófa” lesz. Az is lett. Mert leadtam a nekem eljuttatott fenyegető irományt, a levélszekrényembe bedobott mini-kazettát. Feljelentettem saját magam.

Azon olvasók kedvéért jegyzem meg, akik esetleg nem emlékeznek: az Ön elmondásából úgy tűnik, mintha Kovács ezredesnek befolyása lenne az Ön ellenfolyó mostani büntetőügyre, ezzel szemben az a helyzet, hogy Kovács Lajos korábban nyomozott ugyan Fenyő halála ügyében, de ma már nyugalmazott rendőrtiszt, egy tanú a sok közül, zárójel bezárva.

Ha megengedi, én nem zárnám be. Kovács 2006-ig, az úgymond aktív időszakában, sőt azt követően is velem kapcsolatban több ellentmondásos jelentést is, valótlan nyilatkozatot tett, tette ezt még az Önnek adott interjújában is. Tulajdonképpen azért kerestem meg Antóniát, hogy ezeket a helyére tegyük.

Imrich K. és vele a leírt beszélgetések felbukkanásakor Ön rögtön a fellebbviteli főügyészhez és a BM miniszteri biztosához, Pintér Sándor bizalmasához rohant, véletlenül sem a sarki kmb-nél jelentette fel, hogy megtalálta néhány lator. Nem érzi úgy, hogy a hivatalos út megkerülése, a fejesek smúzolós beavatása a külvilág számára azt üzeni, hogy el szerette volna tussolni a történteket? Éppen mert vaj van a fején?

Én nem rohantam senkihez. Nem is értem, a csípős megjegyzésére utalva, miért nem a sarki körzeti megbízotthoz fordultam, hanem az ügyvédemhez, és egy jó barátomhoz, aki történetesen ügyész. Elsőként nem is én, hanem dr. Bánáti János értesült a történtekről, aki nálam is előbb tudott K. Imrich látogatásról. 2017. szeptember 15-én ugyanis Lausanne-ban voltam, amikor a szlovák úriember becsöngetett az otthonunkba. A feleségem közölte a titokzatos látogatóval, hogy csak két nap múlva leszek itthon, mire az azt felelte, hogy akkor aznap 19 órakor újra eljön. A nejem dr. Bánáti urat minderről azonnal tájékoztatta. Amikor Budapesten leszálltam a gépről, telefonon arra kértem Bánáti urat, hogy mit lehet tudni, értesítse a rendőrséget, akik ha indokolt, akkor azonnal felléphetnek a titokzatos, gyanúsan viselkedő látogatómmal szemben. Bár még két óra volt a jöveteléig, de dr. Bánáti úgy ítélte meg, hogy ehhez már késő van. Utólag elmondta, nem akart vaklármát. Dr. Ihász Sándor 6-7 éve jó barátom, családilag is összejártunk. Őt csak K. Imrich látogatása után hívtam fel, másnap pedig az irodájában megmutattam neki, dr. Bánátinak pedig átadtam K. Imrich öt oldalas irományát, amelyet látogatásakor, mondván, hogy a kapu előtt a sötétben nem látom, bementem a házba és orvul lefénymásoltam. Mindketten azt javasolták, hogy forduljak a rendőrséghez. Két gyerekünk, három unokánk és egy életünk van, nem szívesen ütközünk sötét figurákkal. Boross Tamás felrobbantása óta tudjuk, hogy mivel számolhatnak a feljelentők. Emiatt gondoltam úgy, szerencsésebb, ha nem feljelentés formájában, hanem informálisan tájékoztatom a hatóságot. Kérésemre, dr. Bánáti felhívott egy általam is jól ismert nagytekintélyű rendőri vezetőt. Úgy is volt, hogy vele találkozunk, de helyette Horváth András miniszteri biztos úr jött el, aki úgyszintén azt tanácsolta, hogy tegyek feljelentést, mert a nyomozás elindításának ez a feltétele. Erről is telefonon beszámoltam dr. Ihász Sándornak, aki ezek után alappal hihette, hogy neki már nincs dolga, a rendőrség be van avatva. Ő mégis gyanúsított lett, kettétört a karrierje, engem pedig emiatt máig szörnyen nyomaszt a felelősség. Mivel az atrocitásoknak nem lett vége, a feljelentést két hónapos tétovázás után végül is megtettem. Az elém tett fotókból felismertem K. Imrich-et, akit elfogtak, majd rögtön el is engedtek. A másik zsarolót, D. István Andrást szintén elfogták. Ő németnek álcázva magát hangfelvételes lemezeket akart „tárolási díj” fejében eladni nekem, azt írta, nyolc van ebből neki. Lehet neki ebből akár egymillió is, egyiken se találni olyat, hogy én megbíztam volna Portikot, vagy bárkit is.

Kovács Lajos: Gyárfás nevét ki nem mondtam a médiában

Mivel Gyárfás különösen sokszor hivatkozik az ezredesre, megkértük Kovács Lajost, reagáljon az őt érintő fő mondásokra. Ezt írta:

„A nyomozást először a BRFK, Doszpot Péter egysége folytatta, majd úgy nyolc hónapig a KBI (Központi Bűnüldözési Igazgatóság) erre alakított nyomozócsoportja. Az én osztályom 1998 őszén – egy átszervezés kapcsán – alakult, és rövid időn belül, persze más ügyek mellett, megkaptuk a Fenyő-ügy nyomozását is. Ekkor már kialakult egy elég kontúros kép, Fenyő sok-sok ellenségének, haragosának igen bő köréről, az addig végzett tetemes ellenőrzésről, rengeteg adat Princzről, persze Székely Herbertről, egy német cégről, amellyel egy nyomdagépsor megvétele miatt volt a VICO-nak konfliktusa, a Marcibányi lőtér üzemeltetőivel, mert oda építkezni akart emlékeim szerint Fenyő, érdekes volt USA-beli múltja is, kirúgott kollégái és egyéb konfliktusai, perei, viszályai. Mi mégis – nyolc hónapos nyomozás után – már kimondottan Gyárfás Tamást helyeztük nyomozásunk középpontjába, mert egyedül róla keletkezett egy több oldalról is megerősített konkrét adat, miszerint Tasnádi Pétert megbízta Fenyő megöletésével.

És ez az adat már a gyilkosság után néhány nappal „megkeletkezett”, mi már készen kaptuk. Nem én gyártottam. Komoly, hosszas, lélektani buktatókkal teli nyomozással ráerősítettünk erre az adatra, ami igaznak bizonyult, kettőjük Horn Gyuláig érő, személyes gyűlölettel megtöltött üzleti konfliktusával, mint nyilvánvaló motívummal. Hogy a bűntettig már megegyeztek, perek lezárva, kibékülés? Vajon a személyes gyűlölet megszűnhet parancsra, egy kézfogással? Persze próbálkoztunk Tasnádit szóra bírni, amit személyesen én is megtettem, szembesítve az addig bizonyított tényekkel. Általánosban osztálytársak voltunk, ami miatt azt gondoltam, nagyobb az esélyem. Érdekes beszélgetés volt, de se vallomást nem tett, se be nem ismerte. Évek múlva azonban már elismerte, hivatalosan is, bíróság előtt is, a médiában is.

Azt, hogy Gyárfás egyáltalán ismerte Portikot, éveken keresztül nem is tudtuk. Erre érdekes módon egyik ismerőse, munkatársa sem beszélt, ami így utólag arra utal, hogy ez a kapcsolat nem volt publikus. Mégis – ha igazak a hírek – sok-sok órányi beszélgetés zajlott közöttük, nem is akármikről. Rohacot sajnos akkor igazoltatták Prágában, amikor én már nyugdíjba értem. Sajnáltam nagyon.
Ahogy a filmekben hallható: ebben semmi személyes nincs. Ez csak egy nagyon érdekes ügy, amelyben a nyomozás adatai erősen utalnak egy irányba. Gyárfás nevét én ki nem mondtam a médiában, kerültem ezt, egészen az őrizetbevételéig. A sajtó nyilvánossága előtt folytatott háborújuk miatt persze mindenki rá gondolt.

Hogy én rossz hírét keltve mintegy ráuszítottam az alvilágot, ezzel mintegy zsarolhatóvá téve őt? Azért például, hogy hibázzon? Nevetséges!  Sose dolgoztam a szervezett bűnözés területén. Csak a gyilkosságok érdekeltek.”

Rádi Antónia

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd