Digitális könyvégetéstől a hardverhaváriáig – az internetről eltűnt hírportálok nyomában

Évtizedek óta közhelynek számít, hogy a nyomtatott sajtó hanyatlik, az online médiáé a jövő. Kétségtelen, hogy a jelent, illetve a jövőt nézve tényleg ez a helyzet. Az aktuális online tartalmak könnyebben, gyorsabban, olcsóbban (a legtöbbször: ingyenesen) hozzáférhetőek. Egészen más a helyzet a tegnapi, illetve tegnapelőtti hírekkel. Amennyiben egy száz évvel ezelőtti, rég megszűnt napilap valamelyik számát akarjuk elolvasni, arról másolatot készíteni, azt bármelyik nagyobb közkönyvtárban jó eséllyel, az Országos Széchényi Könyvtárban pedig szinte biztosan megtehetjük. De ha egy, alig pár éve megszűnt online portál archívumában böngésznénk, korántsem lehetünk ilyen magabiztosak. Mert nagyon sanszos, hogy már nyoma sincs, eltűnt a világhálóról. Esetleg fent van ugyan, de mivel nem tartják karban, jóformán használhatatlan.

„Mindnyájunk tapasztalata a webes információ ilyen vagy olyan okokból való eltűnése. A webtér ingatagsága még a régi könyvek fennmaradásához képest is riasztó, a Vizsolyi Biblia mai fellelhetőségének valószínűsége 400 év távlatából is nagyobb, mint egy átlagos weboldalnak. Ismertek példák arra is, amikor véletlenül vagy nemtörődömségből, de olykor nyilvánvaló tudatosság okán a mai politikai és gazdasági történések dokumentumai, jelenkori tudásunk forrásai tűnnek el a hálózatról.” – olvasható a Webarchiválás és a történeti kutatások című, 2018-as tanulmányban.

Igyekeztünk utánajárni, mi lett a sorsa az utóbbi időkben hozzáférhetetlenné, bizonytalanná vagy gazdátlanná vált portáloknak. Hogy megmenthetőek-e az évek, évtizedek alatt felhalmozódott újságírói életművek az utókor számára. Illetve azt is próbáltuk a korabeli portálok újságíróinak, illetékes vezetőinek, kiadóinak megszólaltatásával bemutatni: mi volt a konkrét oka egy online felület átmeneti vagy végleges, teljes vagy részleges eltűnésének? Lehetséges okok között politikai érdekek, üzleti indokok, műszaki hibák, informatikai kihívások egyaránt szerepeltek. De volt olyan is, hogy a tulajdonosok, illetve kiadóvállalati vezetők részéről teljes hallgatásba, elutasításba ütköztünk.

A rendszerváltás óta a legnagyobb sajtóbotrány a Népszabadság megszűnéséből, valamint internetes portálja hozzáférhetetlenné tételéből lett. „Mindent sebészi pontossággal igyekeztek intézni a bezárás előtti napokban. Így az akció kezdetén kizártak minket a levelezési rendszerből, az irodából, és megpróbáltak kilökni a Népszabadság Facebook-oldalából, de ez az egy nem sikerült nekik.” – emlékszik vissza a történtekre Gergely Márton, aki 2014-ig a NOL.hu társvezetője volt lapszerkesztői minőségben, illetve a bezáráskor főszerkesztő-helyettes.

„Nyilván azt is el akarták kerülni, hogy bárki kommunikálni tudjon a NOL.hu felületén. Két lehetőségük volt: a CMS-ből (content management system, tartalomkezelő rendszer) kivenni mindenkinek a jogosultságát (amihez kellett volna egy megbízható IT-s pár órás munkája), vagy simán lekapcsolni az egész oldalt. Ha tippelni kéne, akkor a szerkesztőség teljes és azonnali elnémításának az eszköze lehetett a NOL lekapcsolása, és nem az archívum megsemmisítése. Nem is próbálkoztunk egyébként az admin elérésével.” – mondta Gergely, aki szerint nekik soha nem indokolták a NOL hozzáférhetetlenné tételét.

„Csak a hazudozás ment arról, hogy nem bezárásról van szó, hanem felfüggesztésről. A NOL lekapcsolása volt ennek legegyértelműbb cáfolata.” – említi. Gergely úgy véli, az első pár napon a lezárásnak biztonsági okai voltak. „A Facebook például nem törölte az adminjogait a régi csapatnak, bármennyire kérte is azt tőlük a cég. Az maradt a mi irányításunk alatt. Így aztán ezen a felületen hirdettük meg az új rajongói oldalt, ha mégis elvesztenénk a NOL-FB-t. A százezer követő felét át is tudtuk irányítani, napok alatt 50 ezres tábort építettünk. A NOL lelövésével azt megakadályozták, hogy mi ahhoz a felülethez hozzáférjünk.” – rekonstruálja a helyzetet az egykori főszerkesztő-helyettes. Hogy utána miért nem tették azonnal vissza? „Azt hiszem, ők belefagytak a NOL lezárásába. És hát jó is volt nekik, hogy azokban a hetekben senki sem tudta állandóan belinkelni Matolcsy szeretőjét és Rogán helikopterét.”- teszi hozzá Gergely Márton.

De akkor miért határoztak mégis az archívum újbóli megnyitásáról? – kérdeztünk rá. „Az biztos, hogy a Népszabi bezárásáról szóló vita legvédhetetlenebb része az archívum volt. Pető Péter barátunk „digitális könyvégetést” kiáltott. Azt mindenütt rögtön értették, hogy a mi szellemi tulajdonunkat képző cikkek elzárása botrány. Amikor például az Európai Parlamentben jártunk, akkor is ez volt a legegyszerűbben elmagyarázható „gaztett”. A Mediaworks vezetését pedig egykori újságírók vették át, még az is lehet, hogy értették, milyen érzés lehet régi cikkek elzárása. Úgy emlékszem, valakinek közülünk még oda is vetették, milyen nagyvonalúak, hogy az egész jogi meccs lezárása után újra megnyitják azt, legyünk hálásak.” – válaszolta.

De a visszarakott archívumot Gergely szerint láthatóan nem gondozzák „Nem csinálnak vele semmit. Úgy néz ki, mint Pompeii: megfagyott a katasztrófa pillanatában. Ahol a szombat reggeli ügyeletes 8:40-kor tartott, ott van az oldal most is.” – jegyzi meg.

Mi volt annak a konkrét oka, hogy leszedték a NOL-t a világhálóról a tulajdonosváltás után? – tettük fel a kérdést a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány érdekeltségébe tartozó Mediaworks Hungary Zrt. vezérigazgatójának, Liszkay Gábornak. „Ennek az okát nem tudom, ugyanis a NOL.hu-t nem mi kapcsoltuk le. Ez 2016. október 8-án történt, én pedig csak október 25-én, a tulajdonosváltás után vettem át a Mediaworks vezetését. A Népszabadság lekapcsolása, illetve bezárása az előző tulajdonos, Heinrich Pecina idején történt.” – fogalmazott Liszkay. Mikor átvették Pecinától a céget, megkérdezték tőle, miért kapcsolták le a NOL-t? – érdeklődtünk.

„Nem, erre nem tértünk ki a tárgyalások során.” – felelte a Mediaworks vezérigazgatója – „De ezt az eljárást magam is digitális könyvégetésnek tekintem, szerintem sem elfogadható, ha újságok hozzáférhetetlenné válnak az olvasók számára.” – válaszolta Liszkay Gábor.

Akkor miért volt a portál még október 25-e után is, több mint másfél hónapig hozzáférhetetlen? – kérdeztük. „Az átadás-átvétel nagyon elhúzódott. De nekünk soha nem volt célunk, hogy a Népszabadság végleg hozzáférhetetlenné váljon. Amint erre lehetőségünk volt, visszakapcsoltuk. Jelenleg pedig tárgyalásokat folytatunk az Országos Széchényi Könyvtárral, így elképzelhető, hogy a későbbikekben ők vállalják a Népszabadság online archívumának megőrzését. Ha ez mégsem jönne össze, akkor a Mediaworks természetesen vállalja, hogy továbbra is üzemelteti, gondozza és karbantartja ezt a statikus archívumot.” – felelte Liszkay Gábor, aki szerint tehát a NOL a jövőben is mindenképpen hozzáférhető és használható lesz.

A vezérigazgató cáfolta azt az értesülést, hogy a Népszabadság fotóarchívumát elzárták vagy elvesztették volna, s hogy ezek a képek használhatatlanul porosodva tönkremennének valahol. „A Mediaworkshez tartozó lapok ma is használják a Népszabadság fotóarchívumát, szó sincs arról, hogy ezek ne lennének meg, vagy ne lehetne őket használni” – fűzte hozzá Liszkay.

A médiának, illetve a sajtótörténetnek a Népszabadságnál is komolyabb vesztesége a Hírszerző portál eltűnése. Ugyanis, míg a NOL.hu alig több mint két hónapig volt hozzáférhetetlen, utána visszakapcsolták, addig a HVG kiadóvállalata által megvásárolt, majd megszüntetett Hírszerző archívuma 2014-ben lekerült a világhálóról, s azóta se lett újra elérhető. A dolog sok tekintetben rejtélyesebb, nehezebben összerakható, ugyanis – szemben a nyilvánosság érdeklődésének homlokterében lévő Népszabadság-bezárással – ennek nemigen volt komoly médiavisszhangja. S bár e sorok írója kezdettől végig a Hírszerző véleményrovatának szerzője volt, hajdanán ő is hiába érdeklődött a portál eltűnésnek okairól. Most egykori belsős kollégák révén kíséreltem meg rekonstruálni a történteket. A portál ügyeire rálátó belső munkatársak egyike szerint alapvetően műszaki, informatikai okai voltak a Hírszerző leállásának.

„Kompatibilitás-problémák lettek a két felület, a hvg.hu és Hírszerző között. S egyszerűen túl költségesnek ítélték ennek megoldását, amelyhez – úgy tudom – valami speciális programozói tudás kellett volna. Így aztán a lekapcsolása mellett döntöttek.” – véli a forrás.

A Hírszerző lekapcsolásának, világhálóról való eltűnésének hátteréről több másik, hajdanán a portálnál dolgozó belsős kollégát is megkérdeztünk. „A Hírszerző online hozzáférésének megszüntetését a kiadó részéről anyagi, pénzügyi okokkal indokolták nekünk.” – mondja egy, a portál megszüntetése, illetve világhálóról történt lekapcsolása idején a HVG-nél dolgozó, névtelenséget kérő újságíró. – „Azt mondták, túl sokba kerülne fenntartani, a tulajdonos nem akart erre pénzt költeni. A belső szerkesztőségi rendszerből utána is megtekinthetőek voltak a Hírszerző cikkei, de látszott hogy a portál csak rohad lefele, attól kezdve igazából technikailag senki nem foglalkozott vele. Ez az eljárás persze jó néhányunknak nem tetszett, végül is a Hírszerző az újságírói munkásságunk része volt. Hogy most mi lehet a Hírszerzővel, maradt-e még belőle bármi használható, azt nem tudom.” – válaszolta a kérdésünkre.

A Hírszerzőt 2010-ben megvásárló, 2012-ben megszüntető, s 2014-ben a világhálóról leszedő HVG Kiadó Zrt. akkori és mostani vezérigazgatóját, Szauer Pétert is megkérdeztük: miért született döntés arról, hogy a Hírszerző ne legyen többé online? Mi volt az oka annak, hogy a portál immár archív formában sem hozzáférhető a nyilvánosság számára? – próbáltuk nyilatkozatra bírni a médiavállalat vezetőjét. Továbbá arra is rákérdeztünk Szauer Péternél: ma is helyes döntésnek tartja-e a Hírszerző világhálóról történő levételét? Különösen annak fényében, mekkora felháborodást, megütközést keltett szinte a teljes sajtószakmában (bizonyára a HVG dolgozói között is) az, hogy a NOL.hu hozzáférhetetlenné vált. Ráadásul ott a lekapcsolás csak ideiglenes volt, a Hírszerző eltűnése azonban – fél évtized távlatából – eléggé véglegesnek tűnik.

De hiába tudakoltuk a választ, mi volt a döntés konkrét oka? S miért nem lehetett megoldani, hogy a hírszerzős cikkek a hvg.hu webfelületén át továbbra is bárki számára megtekinthetőek legyenek? Szauer Péter először reagált ugyan a fenti kérdésekre, de aztán nyilatkozatát visszavonta, illetve annak közlését nem engedélyezte. Így a kérdéseinkre adott válaszait nem idézhetjük.

Több egyéb médiatulajdonos, illetve kiadóvezető pedig még ennyire sem kívánt szóba állni velünk. Jelenleg a Lánchíd Rádió hangarchívumának sorsa is tisztázatlan, ugyanis az adó a 2018-as választások után megszűnt. Korábban a rádió hanganyagai az ugyanakkor megszűnt, de nemrég újraindult Magyar Nemzet portáljáról is elérhetők voltak, de ez jelenleg nem adott. (Létezik ugyan egy „fapados” archívum, de ezen a keresés nem igazán optimális. E sorok írója régebbi anyagokat nemigen tudott megtalálni.)

Érdeklődtünk a lapot kiadó Magyar Idők Kiadó Kft.-nél, valamint a rádió egyik tulajdonosa, a Megapolis Media Zrt elérhetőségén, de feleletet egyik helyről sem kaptunk. Ugyanígy hallgatás fogadta jelentkezésünket a vs.hu portált kiadó New Wave Media Group Kft, illetve a zoom.hu-t tulajdonló STRAT-POL Kft. háza táján. E két hírportál megszűnt ugyan, de archívumuk még elérhető. Hogy a jövőben is így lesz-e, azt nem tudni. De voltak, akik reagáltak a megkeresésünkre. Megkérdeztük, mi lett a sorsa a 2016-ban megszűnt Stop.hu korábbi cikkeit tartalmazó online archívumnak? Offline formában tárolva van-e valahol, gondozzák-karbantartják-e a statikus archívumot, illetve tervezik-e, hogy a jövőben esetleg online is újból hozzáférhető lesz?

„Sajnos nem tudok minderre egyértelmű választ adni. Rákérdeztem az informatikusoknál, de pontosan egyelőre nem tudható, mi az, ami megmaradt.” – felelte érdeklődésünkre Wirth Zoltán, a Hírklikk ügyvezető-főszerkesztője, a Stop.hu portált korábban üzemeltető CommOnline Zrt. tulajdonosa. – „Miután a Stop.hu pénzügyileg fenntarthatatlanná vált, minden energiánkat a Hírklikk működtetése kötötte le. A jelenlegi médiahelyzetben, illetve hirdetési piacon egy független vagy ellenzéki portál csak úgy tud megélni, ha minél kisebb létszámú csapattal dolgozik. Vagyis a szerkesztőségben mindenki több ember munkáját végzi, így egyszerűen nem volt rá erőforrásunk, lehetőségünk, hogy a Stop.hu online archívumát fenntartsuk.” – fogalmazott az egykori tulajdonos.

Wirth nem zárkózik el attól, hogy amennyiben a jövőben esetleg az Országos Széchényi Könyvtár webarchiválási programjának részként a Stop.hu-t is hozzáférhetővé tennék, ehhez segítséget nyújtson, illetve hozzájáruljon. „Amennyiben ez informatikailag lehetséges, és technikailag megvannak, helyreállíthatóak a tartalmak, akkor nyitottak vagyunk rá.” – mondta.

Ugyanis – mint arról korábban is szó esett – az OSZK-ban folyik olyan irányú szakmai munka, hogy az „elesett”, megszűnt, gazda nélkül maradt tartalmak továbbra is hozzáférhetőek legyenek. Erről 404 Not Found – Ki őrzi meg az internetet? címmel tavaly novemberben szakmai napot is tartottak. Ahol az üzemszerűen működő magyar webarchívum terve és megvalósításának feltételei téma is szóba került.

A fenti jelenség „mellékszála”, hogy gyakran nem is azért tűnnek el cikkek (vagy azok bizonyos részei) a világhálóról, mert a portálok megszűntek, vagy az új tulajdonos valamiért leveteti, törölteti, hozzáférhetetlenné teszi őket. Hanem, amikor egyik felületről, programról, alkalmazásról, szolgáltatóról a másikra váltanak, szinte mindig sérülnek, eltűnnek bizonyos dolgok. Nemhogy a laikus olvasók, de gyakran maguk az újságírók, szerkesztők sem értik a különböző portáloknál történő szerkesztőségi átállások, migrálások, rendszer-, és szerverváltások műszaki lényegét. Miért vesznek el ilyenkor különböző beállítások, mellékletek, tartalmak, miért nem lehet azokat simán átmenteni, learchiválni?

„Az átállás oka általában a technológiaváltás, az upgrade. S az a gond, hogy a régóta létező portáloknak gyakran nincs rendes dokumentációja, az új fejlesztő pedig sokszor nem tesz bele annyi munkát, hogy teljesen megértse az előző működését. Rohanó világunkban a mindent gyorsan akaró törekvéseknek esik áldozatul a tartalom.” – fogalmaz Annár Gyula, Geoholding Zrt, illetve a Népszava IT-vezetője.

„Két dolgot érdemes látni. Az egyik, hogy egy program, egy operációs rendszer, az soha nem késztermék a szó szoros értelmében. Hanem örökké változó, fejlődő valami, amit folyton javítani kell. Főleg azért, mert nincs idő addig dolgozni rajta, amíg tökéletes nem lesz. Felteszik élesben, aztán menet közben „szerelik” tovább. A másik pedig, hogy minél nagyobb egy médiavállalat, annál inkább ki van szolgáltatva az egyedi belső megoldásoknak. Egy kisebb portál vagy híroldal simán elzakatol WordPress-alapokon. Vagyis szabványosított, nyílt forráskódú, bárki számára átlátható tartalomkezelő rendszerrel. Ám egy nagyobb forgalmú oldal kénytelen saját programmal, illetve fejlesztőcsapattal dolgozni. S a tulajdonos-, rendszer-, vagy szerverváltás esetén sokkal kiszolgáltatottabb az általuk létrehozott önálló, céges szisztémának.” – vázolja a helyzetet a szakember.

„Ami az internetes szerkesztőségi „rendszerváltásokat” illeti, ilyenkor egyszerűen arról van szó – nemegyszer láttam ilyet -, hogy a fiatal és dinamikus programozócsapat dizájnban és rendszerben gondolkodik, baromira megújít, közben pedig nem fogja fel, hogy a felhalmozott információ érték, az adatvesztés pótolhatatlan kár.” – mondja el az ilyen folyamatokra, azok „szenvedő alanyaként” pályafutása során több ízben is rálátó N. Kósa Judit, aki Népszabadságnál dolgozott 1992-től egészen a 2016-os megszűnésig. Egyebek között, mint kulturális rovatvezető, majd véleményrovat-szerkesztő, s végül a Hétvége melléklet szerkesztője.

„Megnyugtatják az érdeklődőket, hogy persze, öreg, megtarthatod a régi kis kopottas cuccaidat, magukban meg megvonják a vállukat, hogy ha mégsem lesz meg, hát zagson. És általában nem lesz meg. Ezek visszaszerezhetőek volnának, hiszen minden migráláskor készül biztonsági mentés, de rendszerint sosincs olyan vezető, aki kipréselné a fiatal dinamikusokból.” – jellemzi az ilyenkor tipikusnak mondható szituációt, hozzátéve: „A Népszabinál volt egy igazi nagy adatvesztés is, egy hardverhavária a 2000-es évek elején, akkor egyszerűen nem volt mit csinálni. De ez még annyira az online világ elején volt, hogy belső botrány sem igazán lett belőle, a főnökség egyszerűen nem értette, mekkora a baj.”

Fentieket látva úgy tűnik, egyelőre a közeljövőben sem garantálható, hogy a „szó elszáll, az írás megmarad” elve érvényesülni fog az online világban.

Papp László Tamás