Egyéb

A Széchényi Könyvtár azbeszttel szennyezett helyiségekbe toboroz önkénteseket élőláncos könyvpakolásra

 

Diákönkénteseket foglalkoztat, és olvasói köréből is önkénteseket toboroz az Országos Széchényi Könyvtár szerda délutánra. Belső információnk szerint az élőláncos könyvpakolás érinthet fokozottan azbesztveszélyes munkaterületet is.

A mondásban lehet valami, az OSZK honlapján közzétett felhívás ugyanis úgy fogalmaz, hogy a munka „célja, hogy a Könyvtártudományi Szakkönyvtár könyvállományának áthelyezésével megfelelő helyet szabadítsunk fel az OSZK leendő digitalizáló műhelye számára”.

Márpedig a digitalizáló műhelyt az OSZK nyolcadik szintjén tervezik kialakítani, ami az Átlátszó által hétfőn ismertetett előzetes szakvélemény szerint azbeszttel szennyezett. A munka szerda délután esedékes. „Élőláncban költöztetjük  a könyveket az Általános Olvasóteremben a Közösségek Hete programsorozat keretében. Várjuk az önkéntes segítőket!” – áll a felhívásban.

Előzmények

Száll az azbesztpor a Széchényi Könyvtár épületében, az illetékesek hallgatnak

40 milliós közüzemi díjtartozás az Országos Széchényi Könyvtárban

Tízmilliárd forintot kapott, mégis akadoznak az Országos Széchényi Könyvtár digitális szolgáltatásai

Kérdeztük az OSZK kommunikációs stábját, hogy valóban ugyanarról a helyiségről van-e szó, várjuk a válaszukat. Ahogyan az előző posztunkhoz megjelenés előtt feltett kérdésekre is.

A múltkori posztban elírtuk sajnos a Magyar Azbesztmentesítők Szövetsége által az OSZK megrendelésére készített szakvélemény keltezésének dátumát, ami nem idén, hanem tavaly januári. A helyzet így még lesújtóbb, hiszen ezek szerint legalább másfél éve tud a könyvtár a kritikus helyzetről.

A szövetség egyebek mellett olyan megállapításokat tett, hogy az azbeszttel szennyezett födém alatt van helyiség, ahová meg kellene tiltani a belépést, máshol pedig csak védő felszerelésben, a feltétlenül szükséges ideig lehetne tartózkodni, akkora az egészségügyi kockázat.

Az OSZK a jelek szerint mégis ragaszkodik az elképzeléshez, hogy a nyolcadik szinten több tucatnyi munkaállomást alakít ki a digitalizálásra. A szakemberek által egyedüli megoldásként javasolt teljes azbesztmentesítés megkezdéséről nincsenek hírek.

A könyvtár vezetése azzal igyekezik csitítani a kedélyeket, hogy a mért azbesztmennyiség az egészségügyi határérték alatt marad. Csakhogy az idézett szakvélemény szerint „egészségre veszélytelen azbeszt mennyiséget még semmilyen tudományos vizsgálat sem állapított meg”.

Információink szerint nemrégiben a könyvtár szakszervezete is szembesítette a vezetést a helyzettel, de azt a hivatalos választ kapták, hogy amíg az ő méréseik nem mutatnak eltérést, nem intézkednek.

Rádi Antónia

Megosztás