Egyéb

Freedom House: a magyar sajtó bedarálása a demokrácia leépítésének eszköze

 

Ma már demokráciákban, köztük az Egyesült Államokban és európai országokban is veszélyben van a sajtószabadság, miközben ez még öt évvel ezelőtt is teljesen elképzelhetetlen lett volna – írja a Freedom House (FH) nevű jogvédő szervezet legfrissebb jelentése

“A populista vezetők jelentős veszélyt jelentenek a szólásszabadságra ezekben a nyílt társadalmakban. Ambíciózus politikusok világszerte egyre inkább hajlamosak arra, hogy sutba dobják azokat a viselkedési normákat, amelyek elődeik ellenőrzésére szolgáltak, és eközben gyakran otromba módon aláássák a sajtószabadságot” írja az amerikai civil szervezet ma kiadott rövid jelentése.

A Freedom House a sajtószabadság helyzetéről nem szokott éves jelentést készíteni – a szabadságjogok, a fiatal demokráciák és az internet szabadságának helyzetéről ad ki ilyet.

Az FH szerint a populista kormányok a független sajtó munkáját “álhírnek” bélyegzik, ami elbizonytalanítja a közönséget abban, hogy egyáltalán kinek higgyen.

Ebben a közegben pedig már könnyű egy kormányzatnak saját üzeneteit eljuttatni a közönséghez és elterelni a figyelmet a korrupciós ügyeiről. A sajtó elleni támadások ráadásul a demokrácia többi alapja, például az igazságszolgáltatás elleni támadást készítik elő.

Az FH szerint az alapvető cél az, hogy a sajtó ne végezhesse a munkáját, azaz ne tudja ellenőrizni a kormányt, amely így szabad kezet kap.

“Magyarországon a Fidesz ennél egy lépéssel tovább ment, megszilárdította a magánkézben lévő média felett gyakorolt hatalmát, aminek módja az, hogy ezek a kormány szövetségeseinek tulajdonában vannak. A médiatermékek továbbra is megmaradnak, de az új tulajdonosok kezében függetlenségüket és kritikus hangvételüket is megsemmisítik. A sajtó kiüresítése a magyar demokrácia Fidesz általi lerombolásának kulcsfontosságú eleme” írja a jelentés.

A Freedom House az Egyesült Államokat, Lengyelországot és Oroszországot hozza fel további példaként a fentiekre, de súlyos támadások érték a jelentés szerint a sajtószabadságot Venezuelában, Ecuadorban, Kínában, Kambodzsában, a Fülöp-szigeteken, Grúzia, Kirgizisztán, Szerbiában, Törökországban és számos más országban is.

A magyarországi fejleményekről az FH azt írja: “Magyarországon a Fideszhez köthető vagyonos üzletemberek szerezték meg a független média utolsó bástyáinak jelentős részét, köztük egy vezető online kiadványt és minden vidéki napilapot. A vásárlások elé semmiféle akadályt nem gördített sem a Médiatanács, sem a  Gazdasági Versenyhivatal.”

Kapcsolódó cikkeink

A magyar sajtó, a magyar vidék, a magyar választó és Magyarország

Fedezze fel a kormányközeli médiabirodalmat!

Az Átlátszó nem ijed meg az újabb kétharmadtól, de te is kellesz a folytatáshoz!

Irritál a lakájmédia? Így támogathatod a független és kritikus sajtót a fideszes gőzhengerrel szemben

Az OCCRP kiáll a független magyar sajtó mellett

Minden médiát a hatalomnak! – Az egyszólamúsodó városi sajtó Szolnok megyében

A szegregátumokban működik a kormánypropaganda: a vidéki romák többsége a Fideszre fog szavazni

Indul az Országszerte, az Átlátszó blogja a körúton túli világ híreivel

Kőműves Anita

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2