Bezárás
Cikkek

A magyar sajtó, a magyar vidék, a magyar választó és Magyarország

A független média komolyan vehető részének továbbra is azt kell csinálnia, amit eddig tett, de a körülmények miatt reális ambíciója csak ennyi lehet: lehetőség szerint pontosan, tényszerűen dokumentálni a történéseket az utókor számára.

A választás eredményén elmélkedő publicisztikákban rendre előkerül a sajtó (ön)marcangolása is (pl. a megszűnő Magyar Nemzet újságírójától, Pintér Bencétől itt), és a Fidesz elsöprő választási eredményeit értékelve az alábbiakra jutnak:

1. A zömében fővárosi sajtó nem ismeri a vidéket, nem foglalkozik a vidék problémáival

2. A sajtó nem tudta eljuttatni a vidéki embereknek a legfontosabb fideszes botrányokat (sem)

Ugyanez a két vádpont fogalmazódott meg a kritikusokban Trump győzelmekor a keleti és nyugati parti sajtóval, illetve a Brexitkor a londoni sajtóval szemben is. E két utóbbi sajóterepet nyilván nem ismerem, viszont a magyar sajtót igen, így a magyar viszonyokra vonatkozva szeretnék néhány megjegyzést tenni.

Hogy érdemi legyen egyáltalán a két alapállítás, elsőként két dolgot kellene bizonyítani. Az első, hogy a Fidesz valóban a kistelepüléseken élő kisemberek körében nyerte meg a választásokat. A másik, hogy az újságírásnak az lett volna most a feladata, hogy a Fideszt megbuktassa. Az elsőnek az adatok ellentmondani látszanak, a másik pedig szerintem téves szerepfelfogás. Mindkettővel később foglalkozok. Nézzük tehát az állításokat!

1. A zömében fővárosi sajtó nem ismeri a vidéket, nem foglalkozik a problémával

Nem igaz. A magyar politikusokkal ellentétben a független magyar sajtó (és a civilek egy része) nem négyévente foglalkozik a vidékkel, és igenis elmegy, ott van, beszélget, megpróbál megérteni.

Az Átlátszó mikroszerkesztőségének Országszerte rovata 2017 decemberi indulása óta 64, kizárólag vidéki problémával foglalkozó anyagot közölt, többségükhöz el kellett menni helyszínre, beszélgetni kellett a helyiekkel, de ezen felül is rengeteg helyi sztori jelenik meg más rovatokban a helyi kisoligarchákról, EU-s pénzek ellopásáról, a polgármester vagy vállalkozó visszaéléseiről.

Az Abcúg még apróbb kollektívája lényegében csak a vidék gondjait-bajait vizsgálja a szegénységtől, a helyi civil és közéleten át az iskolák, egészségügyi intézmények állapotáig. Az Átlátszó és az Abcúg cikkeit a nagyobb szájtok rendszeresen szemlézik, így több emberhez jutnak el.

Jelentős mennyiségű helyi riportot, cikket közöl az Index, a 24.hu, a 444 és a HVG is, szintén többnyire helyszíni jelenléttel. Az RTL Klub és a Hír TV szintén legtöbbször helyben tudósít. A Magyar Narancs “Kis-Magyarország” rovatát is vidéken élők írják, olyan történeteket küldenek a lakóhelyükről amelyek kiverik náluk a biztositékot, de a helyi nyilvánoságban nem jelenhetnek meg. Kisebb bozótharcosok akadnak Vas, Baranya és Fejér megyében is.

Ezek ugyan együttesen sem képesek lefedni 19 megyét és 3000 települést a megyeszékhelytől a zsákfaluig bezárólag, de a fentebbi tények ismeretében nem jelenthető ki, hogy a fővárosi székhelyű médiumok ne foglalkoznának a vidékkel és ne ismernék a vidék problémáit.

2. A sajtó nem tudta eljuttatni a vidéki embereknek a legfontosabb fideszes botrányokat

Az egyes ponttal szemben: az országos napilapok és nagy múltú hetilapok vidéki tudósítóhálózatát már a 2000-es évek közepén-végén felszámolták. A tizennyolc megyei napilap legkésőbb a kétezres évek eleje óta nem vállal semmilyen konfrontációt a helyi hatalommal, kiadóik a megyei tudósítóhálózatot szétverték, megszüntették, a tartalomgyártást már azelőtt központosították, mielőtt a Fidesz sorban felvásárolta és totális propagandaeszközzé silányította volna őket.

Az önkormányzati hetilapok, szórólapok 2010 óta a Fidesz szolgálatában állnak, csakúgy mint a helyi televíziók, rádiók. A közmédia, amely minden háztartásba alanyi jogon ingyenesen eljut, évek óta a Fidesz sajtóközleményeit, és a miniszterelnöki kabinetiroda sajtószemléit dolgozza fel mozgóképes formában, hangalámondással.

A Lokál Extra lényegében közpénzből tájékoztatja hetente ingyenesen a helyi lakosokat a legújabb migránshírekről és Gyurcsány Ferenc elmúlt nyolc évéről. Andy Vajna Rádió 1 hálózata lassan minden megyében jelen van, egyedüliként, és ahogy az összes kisebb rádióadó, ők is a Magyar Távirati Iroda híreit olvassák fel.

Ha mindez nem lenne elég, a magyar kormány csak tavaly 53 milliárd forintot (a magyar médiapiac árbevételének ötöde) költött a Soros- és migránsellenes kampányaira, a helyi Fidesz szervezetek permanens kampányaktivizmust folytatnak szintén közpénzből, továbbá az önkormányzati, hivatali dolgozók íratlan munkaköri kötelessége az ellenzéki plakátok, szórólapok letépkedése és megsemmisítése, továbbá a helyi ellenzékiek, civilek adminisztratív vegzálása, listázása, jelentése.

A részben közpénzből megvett, jelentős részben közpénzből fenntartott kormánymédia vidéki lakosságot elérő részén túl országszerte 80-120 ezer közhivatalnok segíti a Fideszt vidéken. Ez egy úgynevezett akadály még úgy is, ha ők például magasról tesznek a vidék igazi problémáira.

Még ezzel együtt sem gondolom, hogy a Fidesz legnagyobb botrányai, korrupciós ügyei ne szivárognának el a vidéki honfitársainkhoz. De nem kell az országos média híreiből tájékozódni. Az inkvizíció elé állított Menocchio, a 16. századi molnárlegény a talán ha akkor másfél ezer fős itáliai Monterealéban, szegénységben is értesült és olvasott a reformáció tanairól, politikai filozófiáról, ahogy azt Carlo Ginzburg dokumentumkönyvéből, A sajt és a kukacokból tudjuk.

A kocsmákban, piacon, játszótéren egészen biztosan szóba kerül azért a helyi potentát új vadászkastélya a község határában, a polgármester fiának lovardája, szőlészete, kocsigyűjteménye, a patak elterelése a Laci földjére, a fölbérleti jogokkal való visszaélés, a szociális ellátás újabb megnyirbálása, az elvándorlás és lassú kihalás kérdése, stb.

Az sem életszerű, hogy a vidéki emberek ne találkoznának egészségügyi intézményekkel, iskolákkal, vagyis saját bőrükön is tapasztalhatják, hogy helyi szinten a közszolgáltatások milyen minőségűek.

Több, keverten valószínűbb verzió lehetséges:

  • Nem érdekli őket
  • Érdekli őket, de a migrációtól és Sorostól jobban félnek
  • Érdekli őket, de kiszolgáltatottak a helyi Fidesz-hatalomnak
  • Érdekli őket, de az ország fejlődik
  • Érdekli őket, de szerintük mindez a liberális média hazugsága
  • Érdekli őket, de mindig is így volt

Ha nem érdekli őket, akkor nincs mit tenni, minden eddigi és további munka hiábavaló, és erős, nem pusztán akadémikus érvekre váró kérdés, hogy akkor az újságírást miért érdekelje az ő sorsa?

Nem tudom, hogy milyen a magyar választók politikai tudása, erről szóló kutatást nem olvastam. Sok szempontból nem jó összehasonlítási alap, de Ilya Somin a Democracy and Political Ignorance könyvében azt írja, hogy a kutatások szerint az amerikai választók 35 százaléka egyszerűen semmittudó (know-nothing), már ami a politikai döntésekhez szükséges tájékozottság mértékét illeti.

Ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy ez a 35 százalék rosszul tud valamit, mert az egy másik kategória, hanem azt, hogy ezek az emberek egyáltalán nem tájékozódnak, és egyáltalán nem is érdeklik őket a döntéseiket megalapozó kérdések, vélemények, információk. Mégis elmennek szavazni.

Talán Magyarországon nincs 35 százalék a semmittudók aránya, de ha csak tíz százalék van, akkor vasárnap ötszázezer olyan ember ment el szavazni pártállástól függetlenül, akinek halvány fogalma sem volt, hogy miről és miért szavaz.

A társadalomtudományok használják a racionális tudatlanság fogalmát (Anthony Downs – An Economy Theory of Democracy), ami nagyjából annyit tesz, hogy amennyiben a megszerzett információ várható értékét meghaladja a hozzájutáshoz befektetett idő és energia, úgy az emberek lemondanak inkább az információ megszerzéséről.

Közügyekben tájékozottnak lenni nagyon idő és energiaigényes, és nem pusztán arról van szó, hogy tudjuk, ki indul a körzetünkben, vagy mire buzdít a miniszterelnök. Ahhoz, hogy megalapozott döntést tudjunk hozni, egy sor olyan kérdésben kellene tájékozottnak lennünk, mint gazdaság, egészségügy, oktatásügy, külpolitika, stb, miközben ezért cserébe a magyar választási rendszer alapján két x-szel rendelkezünk nyolcmillió másik honfitársunkkal együtt.

Ez nem csak a választásokkor van így, hanem az élet legtöbb területén. A széleskörű tájékozottság nagyon kevés karrierlehetőséget kínál, és ezek anyagilag nem is a legkifizetődőbbek. A legtöbb ember életének tisztességes és tartalmas leéléséhez sem kell közügyekben tájékozottnak lenni.

Tehét a választók jelentékeny része nem tud semmit, de mindenki más is alapvetően alacsonyan, vagy részlegesen, töredékesen tájékozott. A kis értékhozadék miatt pedig nagyon nehéz is rávenni őket arra, hogy tájékozottabbak legyenek. Ez kedvez a bunkósbot egyszerűségű politikai üzeneteknek, viszont ugyanezzel a lendülettel csökkenti az okos cikkek hatékonyságát.

Visszatérve az érdeklődéshez és az érdekekhez. Tegyük fel, hogy Fidesz szavazóit érdekli, hogy a Fidesz mit művelt nyolc év alatt, és ezt olyan egyszerű, bizonyítható üzenetekben is meg lehet fogalmazni, hogy lopott, csalt, hazudott, elvett. Tudja, hogy ez konkrétan a zsebére megy,  de ennek ellenére a migrációtól és Sorostól jobban félnek.

Vajon ez nem olyan irracionális cselekvés-e, amellyel szemben az újságírás szerény eszközeivel képtelenség felvenni a versenyt? Nem lebecsülve a fideszes propaganda valódi erejét, érdemes feltenni a kérdést, hogy vajon mi esélye lehet az újságírásnak a tényközléssel ott, ahol emberek olyan embertársaiktól rettegnek, akikkel még soha nem találkoztak, akikkel soha nem beszéltek, semmilyen kapcsolatuk nincsen ezekkel az emberekkel, pusztán a tévén és plakátokon keresztül kap róluk dehumanizált képet?

Viszont eközben az orvosi rendelőben rárohad a penészes fal, a közutakon életveszélyes közlekedni, ivóvizet csak a kútról tud beszerezni, nem jut pénze gyógyszerre, hó közepétől csak kenyérhéjat eszik, az unokája több éve elhagyta az országot, stb.

Ha valakit jobban felbosszantanak fantomok, mint a saját bőrén érzett tapasztalatok, akkor szerintem megint nincs mit tenni, mert az újságírás nem pszichiátria, és nem is ördögűzés.

Ebben a környezetben vajon milyen hatásfokkal lehetne azzal a ténnyel érvelni, hogy az elmúlt fél évben alig pár tucat ember akart illegálisan belépni Magyarország területére? Vagy azzal, hogy a Fidesz a kötelező kvóta elutasítása mellett háromszor több olyan muszlimnak adott letelepedési engedélyt “befektetési céllal”, akik között több, a terrorizmus finanszírozásával kapcsolatba hozható személy is van?

Mit kezdene a rettegő ember azzal a statisztikai adattal, hogy a hetvenes-nyolcvanas években nagyobb eséllyel lehetett volna robbantásos merénylet áldozata, mint az elmúlt tíz évben? Én is olvasom a kedves, aranyos, gyermekeik ls unokáik jövőjéért aggódó, ezért a Fideszre szavazó nyugdíjas bácsikról és nénikről szóló Facebook-bejegyzéseket, de minden empátiám mellett a kedvességnek, aggodalomnak nagyon kevés köze van – ha van egyáltalán – a jó vagy rossz döntésekhez.

Az eredményre a helyi Fidesz-hatalomtól való félelem reálisnak tűnő magyarázat. Politikusok a kampánykörutakon szívesen fenyegetnek meg településeket, hogy jól gondolják meg, kit választanak meg, mert még a végén nem jön a beígért forrás a csatorna-, iskola-, könyvtárfelújításra és a beígért új szökőkútra, termálfürdőre és műfüves focipályára lelátóval.

Racionális döntés, azzal a kitétellel, hogy ha valaki nem veszi számításba, hogy neki négy éve is ezt ígérték, és sehol a csatorna-, iskola-, könyvtárfelújítás, és ennek ellenére még elhiszi ezt az ígéretet, akkor mit lehet tenni még?

Nyilván vannak a kiszolgáltatottságnak, zsarolásnak egyéb alesetei is. Aligha van olyan közmunkás, aki a Fidesz ellen szavazott volna. Kisebb településeken nyilván mindenki ismer mindenkit, ráadásul nagyobb is a valamilyen módon állami transzferből élők aránya, ezt pedig a Fidesz biztosítja. Nagyon sok vállalkozó szintén a Fidesznek köszönheti a trafikját, éttermét, kisboltját, a földből élők jelentős részének pedig szintén a Fidesz osztott megélhetést, bérleti jogot.

Mivel a vidék megélhetési lehetőségeinek, mikro- és makrostruktúráinak a Fidesz 2010 utáni agresszív átrendezése ad legitimációt, ami nélkül – azt gondolják – nem rendelkeznének ezekkel a javakkal, ezért nekik kulcsfontosságú a Fidesz hatalomban tartása akkor is, ha egyébként hányingert kapnak tőle.

Számos, a kritikus médiában is feldolgozott adatközlés támasztja alá, hogy az ország együttesen is, de sok település önmagában is fejlődött az elmúlt nyolc évben, legalábbis a felszínen. Arra most nincs mód, hogy ezeket az adatközléseket és interpretációjuk módját kritizáljam, de ha a fejlődés indikátorait térkövekben, tisztasági festésekben, ablakkicserélésben, szökőkútban, termálfürdőben, két világháború közötti nemzeti nagyságaink, szimbólumaink szobraiban mérjük, akkor elégedettek lehetünk mindnyájan.

Nyolc év alatt a Fidesz sok kórházat, iskolát felújíttatott. Biztosan javult valamelyest a közutak állapota. Sok településen lecserélték a közvilágítást, bár annak minősége nem javult, de legalább volt vele munka. Ezt uniós forrásokból finanszírozta a Fidesz, tehetjük hozzá, de most ez mindegy is.

El lehet fogadni, hogy a közmunkaprogramok nem csupán a település addig is dolgos lakosainak, hanem a közmunkában részt vevőknek is morális megalapozottságú, hiszen aki nem dolgozik, az ne is egyék – gondolhatják. A rezsicsökkentést sokan megváltásnak fogják fel, a jótevő Orbán Viktor ajándékának, függetlenül attól, hogy egyéb költségeik, terheik milyen mértékben nőttek, vagy a csökkentést biztosító államosítás strukturális fenntartása országos szinten mennyi közpénzbe kerül.

Az is biztos, hogy a kampányszerű Erzsébet-utalvány-kiutalás és krumpliosztás sok embernek átmenetileg enyhíti a gondjait, és ezeket a kegyúri figyelmességeket meghálálják a szavazófülkében. Ez a kiszolgáltatottság, ez a hűbéri rendszer, ez a megalázó függőség évszázadok óta velünk él, aligha a fővárosi sajtó a hibás, hogy ezen ennyi idő alatt sem tudott változtatni.

Nyilván vannak olyanok, sokan, akik nem hiszik el, amit a kormánykritikus sajtó a kormány és a Fidesz botrányairól ír. Százéves kutatási múltja, könyvtárnyi szakirodalma van a befogadás- és hatáselméleteknek, a kognitív disszonancia működésének, a felmentésnek, a kettős mércének, az érvelési hibák sokaságának.

Ez nemcsak a Fidesz szavazóira érvényes, hanem az ellenzék támogatóira is, akik szintúgy az ún. liberális médiát gyepálják, ha a DK-ról, az MSZP-ről, az LMP-ről vagy az MKKP-ről negatív írás, tényfeltárás jelenik meg. Ők ugyanazokkal az összeesküvés-elméletekkel magyarázzák az okokat, mint ahogy a Fidesz szavazói és politikusai a kormánykritikus cikkeket.

Részben a szakirodalom ismerőjeként is írom, hogy fogalmam sincsen, mit lehetne ezzel kezdeni, de első lépésként azt lehetne minél több emberrel megértetni, hogy vannak még szép számmal Magyarországon is olyan újságírók, akik a hatalommal rendelkezők ellenőrzését és elszámoltatását pártállástól és ideológiától függetlenül tartják fontosnak.

Ez nyilván nem lenne elegendő, hiszen számos szavazó a saját szemének sem hajlandó hinni, ha pedig elhiszi, hogy látja a földből kinövő vadászkastélyt, akkor azt mondja, hogy megérdemelte a képviselő úr az értünk tett áldozatos munkájáért cserébe. Esetleg eszébe jut érvként, hogy legalább nem a kommunisták lopnak, hanem rendes keresztény magyar emberek gyarapodnak.

Végül pedig nyilván benne van, hogy a vidékieket is nagyon felbosszantja a jelenlegi hatalom terjeszkedése, arcátlansága, visszaélése, de nem látja, miért lett volna jobb a szocialisták alatt, és miért lenne más egy kormányváltással.

A szocializmus alatt a TSZ-vezető és családja épített kacsalábon forgó palotát, a rendszerváltás után a posztkommunisták és a hozzájuk ragadt bűnözők, a Gyurcsányék alatt a szocialista vállalkozófélék és nyakkendős tanácsadók híztak, most pedig a Fidesz helyi funkcionáriusai és talpnyalói. Számukra ez mindig is így volt.

Magyarországon nagyon sokan lehetnek azok, akik a korrupció nagykönyvi eseteit lokális szinten business as ususalként élik meg. Gordon Hull, az Észak-Karolinai Egyetem filozófiaprofesszora egy előadásában azt mondta, hogy a korrupció miatt elkapott politikusok, fehérgalléros bűnözők körében végzett kutatások azt mutatják, hogy jelentős többségük nagyon is erkölcsös, konzervatív, filantróp, empatikus ember, ha a családjukról, barátaikról, közvetlen környezetükről van szó.

A korrupciós aktust azonban sohasem morális alapon, hanem pusztán üzleti alapon közelítik meg, vagyis nem azt nézik, hogy mit és kiknek ártanak vele, hanem azt, hogy közgazdaságilag egyes célok eléréséhez ez a könnyebbik és gyorsabb haszonnal járó út. A vagyongyarapodásukat firtató kérdésekre általában azt felelik, hogy tehetségükkel, szakértelmükkel és szorgalmukkal mindenképpen elérték volna a vagyongyarapodást, ők csak az idejét vágták rövidebbre. Ez ugyan az ész csele, de helyi viszonyokra lebontva számítani lehet a korrupció ilyen magyarázatára és jelentős arányú elfogadottságára.

Én alapvetően szeretem a news about the news tényfeltárásokat és okoskodásokat, de ezek gyakran át tudnak csapni parttalan és nem különösebben megalapozott önostorozásokba is. A „média” felelősségét firtató publicisztikák általában megérzésekre, benyomásokra épülnek, és igen gyakran érdekes módon a politika médiaellenes kirohanásainak paneljeit átvéve elemzik többnyire a liberális média felelősségét egy-egy választási kudarc, csalódás, meglepetés után.

Vonzó opció egy ország állapotát a médiára kenni, jómagam is fel szoktam csattanni a fotelből, ha m1-et nézek. Ennél azonban összetettebb a helyzet, és nem megalapozott homogénként kezelni megannyi tudásszintet, kulturális hátteret, emberi kapcsolatot. Az ilyen írások kimondatlanul is abból indulnak ki, hogy a média önmagában is mindenható. Jelen esetben azt sugallják, hogy ha a liberális média minden áldott nap minden áldott órájában minden kistelepülésről tudósított volna, akkor nem lett volna harmadszor is Fidesz-kétharmad (vagy Trump, vagy Brexit), sőt, kormányváltás lett volna. Ezt ugyan lehetetlenség leteszteni, de valószínűsége inkább nulla.

A még álló, álldogáló független média maradéka nem rendelkezik jelentős változások megalapozásához szükséges anyagi feltételekkel és személyi apparátussal, és ezen az sem segítene, ha eközben minden kiadó minden részlegén csúcsszakértők dolgoznának. Utóbbiról biztosan állítható, hogy nincs így.

A hatalomtól függetlenül működő demokratikus társintézmények (ügyészség, rendőrség, bíróságok, hatóságok, felügyeletek), továbbá együttműködő hálózatok, helyi politikai aktorok hiányában mérhető le igazán, hogy milyen hatást tud elérni a média. Ennyit. A Fidesz ezt pontosan tudja, felmérte, ennek ellenére szerintem nem nyugszik addig, amíg két vállra nem fekteti az Indexet, a 444-et, a 24.hu-t, eltakarítja az RTL-t, a civilekkel együtt pedig ellehetetleníti az Átlátszót és a Direkt36-ot. Ezúton is üzenjük, hogy nem ijedünk meg.

A Fidesz egykori főoligarchája, Simicska Lajos tegnap bejelentette, hogy Sexit. Az ország egyik leggazdagabb embere, aki saját bevallása szerint addig nem nyugodott volna, amíg egykori legjobb barátját, Orbán Viktort el nem távolítja a hatalomból, a választások utáni második napon megadta magát. Simicskát három évig vezették az érzelmei, vasárnaptól ismét racionálisan gondolkodik.

A kormánnyal kritikus média egyből két szereplőt veszített egyelőre. Rajta, és a még tulajdonosokon (Varga Zoltán, Szauer Péter) kívül közel-távol nincs olyan hazai milliárdos üzletember, se olyan vagyonos csoportosulás, de még húszezer ember sem, amely azt mondaná, hogy a független média maradékáért hajlandó lenne akár egy petákot is áldozni.

Persze mindez lehet szimpla kifogás is arra, hogy az embernek ne kelljen összepiszkolnia a kezét, bár a média területén olyan nagy csodák nincsenek. Hatékonyan működő médiát, főleg médiumok hálózatát csak nagyon sok pénzből lehet működtetni.

Tudjuk, hogy a vidéki emberek egy jelentős része nemhogy internetet nem olvas, hanem alapvetően nem fogyaszt semmilyen médiaterméket. Ha igen, akkor az ingyenesen elérhető közmédia, Lokál Extra, önkormányzati lap, helyi rádió és helyi tévé a választéka. Legalábbis az indexes Földes András érzékletes riportja szerint. Ha elő is fizet valamire, akkor leginkább a megyei napilapra.

Ezt ellenpontozni évi nagyjából 35-40 milliárd forintból lehetne, már ha azzal számolunk, hogy az önkormányzatok beengednének még egy ingyenes vidéki hetilapot, az NMHH engedélyezne még egy országos rádióhálózatot, ha a GVH és a Médiatanács engedélyezne 18 másik vidéki napilapot. Már a médiaegyensúly megteremtése érdekében.

Mások megoldásként felvetik, hogy ki kell nyomtatni az internetet és be kell dobni a vidéki postaládákba. Ha minden településen van legalább tíz-húsz önkéntes, egy-két nyomtató, heti pár ezer forint, akkor ez igenis megoldható. Nem tűnik kivitelezhetetlennek, ám valamiért mégsem történt meg, nem terjedt el, pedig voltak és vannak hasonló kezdeményezések.

Példaként merült még fel a Kétfarkúék plakátkampánya, amely crowdfundinggal összeszedett pár tízmillióból tudott állítólag országos lefedettséghez jutni és az online sajtó reprodukcióival állítólag több millió emberhez eljutni. Ezek létező megoldások, fontosak, talán nem is hoztak ki belőlük minden lehetőséget még, de nem helyettesíthetnek egy professzionálisan működő, egymásra építő és egymásra felelő médiahálózatot.

Figyelembe kell venni, hogy a még megmaradt, kormánytól független média egy része (mert más része meg nem) nem pusztán egy demokratikusabb, normálisabb, élhetőbb, szerethetőbb országért versenyez a Fidesz propagandájával szemben, hanem egymással is a még megmaradt közönségért, hirdetőkért, támogatásokért.

Ebbe szerintem sokszor becsúsznak etikátlan húzások is, mindenesetre megpróbálnak úgy tenni, mintha egy normális ország normális piacán működnének, ahol éles a konkurenciaharc és a hirdetők nem fossák le a bokájukat egy államtitkári szemöldökvonástól. Az persze teljesen természetes, hogy lapok és újságírók egymás hibáira is utaznak, az viszont nem, hogy ebben a versenyben még el is vágnák a másik torkát.

Nem lesz több anyagi forrás, csak kevesebb. A crowdfundingban rejlő lehetőségek szerintem kimerültek, az elmúlt években láttuk, hogy összesen hány magyar állampolgár, mire és mennyi pénzt hajlandó adni. Elképzelhető, hogy a nagyobb nyomás alatt még több pénztárca nyílik majd meg, de számoltam: a teljesen vagy csak részben a crowdfunding-modellre épülő médiumok, mint az Átlátszó, a Direkt36, a 444, a Mérce és a Klubrádió (a HVG-t még nem számolom ide, mert az adományozási lehetőséget frissen indították el, az ÉS reklámmodelje nem ide tartozik) egy év alatt összesen kb. maximum 200 millió forintot tudnak összeszedni adományokból, támogatásokból.

Az így kapott pénzek évente valamelyest talán növekszenek, de ebből a szempontból is fontos a Politis bukása: Dudás Gergely széles kapcsolati tőkéjével, számos jelentős értelmiségi bevonásával és támogatásával, nagyon is tudatosan célozva három hónap alatt 2951 embert és 36 millió forintot tudott megnyerni az ügyének, miközben a Facebookon a még el sem induló Politisnak hétezer követője volt, a kampányvideók, Dudás tévés szereplései, interjúi sok tízezer emberhez jutottak el, és nyilvánvaló, hogy Magyarországon milliónyian vannak olyanok, akik évente megengedhetnének maguknak tízezer forintot Dudás ígéretére.

Nem tudom, hogy a kormánnyal kritikus középosztály hány embert jelent, de az látszik, hogy a potenciális adományozók körének csak töredékét, talán maximum 5 százalékát sikerült eddig megtalálni és fizetésre buzdítani az évek során. Miközben a Fidesz agresszív térnyerése nem suttyomban történt, hanem előre megjósolható módon.

Vagyis nemcsak arról van szó, hogy a fővárosi, liberális, kormánykritikus, stb. médiatartalmak nem jutnak el vidékre, hanem azzal is számolni kell, hogy a kormánnyal kritikus közönségnek sem annyira fontos egy erős, független médiahálózat megléte. Eddig legalábbis nem tűnt fontosnak. Az kétségtelen, hogy ez a közeg eddig ingyen is hozzájutott az őt érdeklő információkhoz, hírekhez, de az eddig is tapintható veszélyekhez és a Fidesz nyomulásának tempójához viszonyítva szerintem rendkívül alacsony az országot féltők fizetési hajlandósága. Ez egyelőre nem tudjuk megmagyarázni.

Nem szeretném a pesszimizmusomat realitásként eladni senkinek, így elfogadom, hogy a valós helyzetnél, lehetőségeknél én borúlátóbb vagyok és a legrosszabb forgatókönyvre készülök. Ezzel együtt azt gondolom, hogy az elmúlt nyolc évben a magyar sajtó független részének majdnem mindegyike produkált pazar cikkeket, sorozatokat, médiatartalmakat, kiemelkedő egyéni és kollektív teljesítményeket.

Sokszor a körülményeket meghazudtolva volt képes kiásni, feltárni ordenáré ügyeket, elképesztő korrupciós eseteket, lopásokat, visszaéléseket, és ezeket nem egy esetben nemzetközi színvonalon tudta feldolgozni, illetve tálalni. Nem hiszem, hogy egy közügyek iránt akár csak minimálisan is érdeklődő állampolgár pártállástól, demográfiától függetlenül ne találkozott volna valamilyen formában ezzel a több száz információval. Így feltehető, hogy valójában belőlük van nagyon kevés.

Meglehet, hogy számuk csökkenésében (ha egyáltalán volt valaha több) nekünk is óriási felelősségünk van. Ez a felelősség azonban nem vonatkozhat minden újságíróra és médiatermékre egyformán. Abban nem hiszek, hogy a sajtónak mindenáron idomulnia kellene az ország lakosságának elvárásaihoz, félelmeihez, ellenségképeihez, igényeihez, ahogy ezt néhány elemzés az ellenzéki politikától megköveteli, vagy csak sugallja.

Ha így döntenénk, akkor a legegyszerűbb módon elég lenne az Index térképére nézni, és a Fidesz, valamint a második helyen végző Jobbik eredményeiből kiindulva mindenkinek torkaszakadtából azt üvöltenie, hogy jönnek a migránsok és felfalnak bennünket. A már idézett Földes András-cikk szerint ugyanis ez működik, ez a vidék problémája. Erről azonban csak anekdotikus elbeszélésekből van tudomásunk, valójában nem tudunk adatokat arról, hány emberre milyen hatással volt a gyűlöletkampány.

Szintén az Index egyik cikkét nézem, amely címében azt írja, hogy a szegénység és a falvak nyerték meg a Fidesznek ezt a választást. Ez a liberális média kritikájának egyik alapja is. Itt térnék vissza a cikk elején megfogalmazott kételyemre, miszerint nem látom bizonyítottnak, hogy a Fidesz kizárólag a szegények és a falvak pártja lenne.

Ha valaki végig is olvassa a cikket, és elmerül Szémann Tamás pompás adatvizualizációiban, azt láthatja, hogy a Fidesz a szavazatainak csak a harmadát kapta a kistelepülésekről és falvakból (a cikkben községként vannak írva), összesen ugyanennyi szavazata érkezett Budapestről és a megyei jogú városokból is, ez pedig 840 ezer embert jelent. Ez alapján azt is lehet még mondani, hogy a településenkénti eloszlásban a Fidesz szavazótábora volt a legkiegyensúlyozottabb.

A cikk később azt is elemzi, hogy a Fidesz a KSH indikátorai szerint legfejletlenebb településeken tarolt a legnagyobbat (65%), de sajnos nem fordít figyelmet arra a tényre, hogy a legfejlettebb településeken is a Fidesz volt a legnépszerűbb párt (44%).

Ebből szerintem nemcsak az következik, hogy a Fidesz a szegény, falusi körzetekben tarolta le az országot (ott is persze), hanem az is, hogy a fejlettebb, jobb anyagi lehetőségekkel bíró városi településeken is a Fidesz volt a legnépszerűbb. Ott is, ahol vélhetően több lehetőség van a tájékozódásra, és jelentősen több is a diplomás. Ezt az eredményt ez alapján szerintem nagyon egysíkú lenne a Soros-kampány hatékonyságával magyarázni.

A HVG kutatásának Fidesz-profilja is ellentmond ennek, amiből leginkább az derül ki, hogy nincsen olyan, hogy átlagos Fidesz-szavazó. Ha elfogadjuk a HVG választás előtti kutatásának adatait, akkor azt kell mondanunk, hogy a mikrocenzus által megadott 1,7 millió magyar diplomás 38 százaléka, vagyis 646000 diplomás szavazott a Fideszre vasárnap, vagyis szavazóinak 26 százaléka rendelkezik egyetemi vagy főiskolai végzettséggel.

Ez nem csupán számban és arányában számottevő (egyben “a bunkó fideszes” toposzának ellentmondó), hanem azt is jelenti, hogy arányaiban vélhetőleg a Fideszre szavazott a legtöbb magyar diplomás (hiszen a többi diplomás szétszóródott a többi ellenzéki párt között). Erre rosszindulattal még mindig lehetne mondani, hogy a diploma még nem jelenti automatikusan azt, hogy valaki nagyon tájékozott, művelt, pallérozott elme lenne, viszont akkor ezt az állítást fenn kell tartanunk az ellenzéki pártok diplomás, értelmiségi státuszú szavazóira is. És szerintem tartsuk is fenn.

Hogy mindebből mégis mi következik arra az állításra vonatkozóan, hogy a kormánnyal kritikus médiának is mélyen magába kell néznie, mert nem tájékoztatta rendesen és hatékonyan sem a vidéket, sem mindenki mást a nagy bajokról? Szerintem annyi következik, hogy ez az állítás nem igaz. Rendesen tájékoztatta, de az, hogy ennek nem volt semmi hatása, egészen más indokokra vezethető vissza.

Újságíróként ismerjük azt a frusztrációt, amikor akármennyi tényt is közlünk, akármilyen jól is érvelünk, mintha a levegőbe írnánk a cikkeinket. Ezt a frusztrációt el kell engedni. A független média komolyan vehető részének szerintem továbbra is azt kell csinálnia, amit eddig tett, a körülmények miatt viszont reális ambíciója csak ennyi lehet: lehetőség szerint pontosan, tényszerűen dokumentálni a történéseket az utókor számára, hátha ők okosabbak, jobbak, ötletesebbek, hozzá értőbbek lesznek, mint mi vagyunk.

Ha van valakinek ötlete, hogy mit és hogyan lehetne még tenni, biztosan megtalál bennünket.

Bátorfy Attila

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom