Egyéb

Európa legbefolyásosabbjai között az EP-képviselők költségvetését kutató szlovén újságírónő

 

Az Európát formáló 28 legbefolyásosabb személyiség közé választotta a Politico Europe azt a szlovén újságírónőt, aki rámutatott arra, hogy az Európai Parlament képviselői nem hajlandóak elárulni, mire költenek évi 450 millió eurót az adófizetők pénzéből. A lista hatodik helyét elfoglaló Anuška Delić először 2014-ben kérdezte meg az EP-től, mire költik a képviselők azt a havi 4342 eurót, amelyet arra kapnak, hogy hazájukban tartsanak fenn irodát, ezzel erősítve az EP és a választópolgárok kapcsolatát.

Kérését akkor elutasították, mondván, az adatok kiadása sértené a képviselők magánszférájtát. Erre reagálva Delić megszervezte, hogy a 28 EU-tagállam újságírói adatigénylésekkel bombázzák mind a 751 képviselőt, arra kérve őket, hogy mondják meg, mire költik a több mint négyezer eurós költségtérítést.

A MEPs Project néven ismertté vált munka magyar partnere az Átlátszó volt.

A pénzt irodára kellene költeni, ám mivel az EP nem auditálja ezen költségtérítési kifizetések felhasználását, nem létezik dokumentáció a források felhasználásáról. Magyarul ezt a pénzt úgy lehet elkölteni, hogy számlával nem kell igazolni, mire ment el a pénz.

Az összeurópai oknyomozás során kiderült az is, hogy az EP nem ellenőrzi sem a képviselők hazai irodáinak létezését, sem pedig  a támogatás bizonyos feltételeinek teljesülését, vagyis bemondásra kapják a költségtérítést az EP-képviselők.

Az Átlátszó cikkei a MEPs Projectben

Egyetlen fideszes EP-képviselő sem válaszolt az irodabérlésükkel kapcsolatos megkeresésünkre

Az Európai Parlamentet pereljük az EP-képviselők juttatásainak és költségelszámolásainak adataiért

A magyar EP-képviselők többsége nem árulja el, hogy mire költi a havi 4300 eurós költségtérítését

Nyomás alatt az Európai Parlament a képviselői költségtérítések kreatív könyvelése miatt

Nem használt, sőt nem létező szellemirodákat számol el a költségtérítésben számos EP-képviselő

A képviselők többsége az újságírói kérdésekre sem volt hajlandó elárulni, mire megy el a pénz, ám így is sikerült számos visszaélést feltárni. A kutatás 41 esetben azt találta, hogy EP-képviselők a helyi politikai pártjuknak (vagy éppen saját személyes számlájukra) fizetnek bérleti díjat az EU által finanszírozott irodák után. Az újságírók által megkeresett EP-képviselők 249 esetben vagy azt állították, hogy nincs irodájuk, vagy nem voltak hajlandóak felfedni az iroda címét, vagy épp az iroda helyét nem lehetett megtalálni.

Az Átlátszó újságírói is megkérdezték minden magyar EP-képviselőtől, hogy bérelnek-e irodát a havi közel 1.3 millió forintos keret terhére. A 21 magyar képviselő közül 13 egyáltalán nem válaszolt a kérdésünkre: a Fidesz 12 képviselője, valamint Kovács Béla (Jobbik).

Az EP Elnöksége az európai szinten feltárt visszaélésekre reagálva bejelentette: még az idei évben szigorítani akarnak a szabályozáson.

Magyarországról Simicska Lajos került fel a listára

A Politico listájára egy magyar is felkerült: Simicska Lajos a 19. helyen áll. A lap elismeri, hogy Magyarországon kívül szinte senki sem ismeri az üzletember nevét, ám pont azért mert ő így akarta: Simicska évtizedeken át építette az Orbán hatalmát alátámasztó gazdasági rendszert, aminek következtében ő maga is az ország egyik leggazdagabb embere lett.

A magyar olvasók számára ismerős a történet: Simicska és Orbán összevesztek, trágárságok is elhangzottak, majd az üzletember beállt a Jobbik mögé, médiagépezetét pedig Orbán ellen fordította.

A lap megjegyzi, hogy egyelőre nem úgy tűnik, mintha a Jobbik meg tudná szorongatni a Fideszt, ám felveti azokat a budapesti pletykákat, miszerint Simicska tarsolyában lehetnek még “bombák” a Fidesz belső ügyeiről, esetleg Orbán magánéletéről.

“Ha Orbán győz, minden szem Simicskára szegeződik majd. El kell dönteni akkor: tovább harcol, vagy próbálja minimalizálni a veszteségeit és eladja médiabirodalmát. Ha meghajol a nyomás előtt, akkor az Magyarország legjelentősebb kritikus sajtójának a végét jelentheti, és szabad utat ad Orbánnak, hogy tovább szilárdítsa a hatalmát.”

Két éve egyébként Orbán Viktor szerepelt a Politico 28-as listájának az első helyén. A cikk befolyásosnak tartotta a magyar miniszterelnököt, ám korántsem volt hízelgő: többek közt azt írták, Orbán olyan hatékonyan „lőtte lábon” a magyar civil szervezeteket, az igazságszolgáltatást és a független médiát, hogy azt Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök is megirigyelné. Ennek ellenére a kormány washingtoni lobbistája, Connie Mack Budapestre hazaküldött belső jelentéseiben többször is azzal büszkélkedett: az ő munkájának is köszönhető, hogy a Politico Orbánt tette a lista első helyére.

Kőműves Anita

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42