Egyéb

Korrupcióinfó: a Közbeszerzési Döntőbizottság felfüggesztette a milliárdos labormutyit

 

Újabb gyanús giga-közbeszerzésre készült az Állami Egészségügyi Ellátóközpont, ezúttal laborberendezéseket vettek volna. A Közbeszerzési Döntőbizottság azonban felfüggesztette a beszerzési eljárást – derült ki Hadházy Ákos (LMP) országgyűlési képviselő szokásos korrupcióinfóján.

Csaknem tízmilliárd forint uniós forrás áll az Állami Egészségügyi Ellátóközpont rendelkezésére a „laboratóriumi hálózat infrastruktúrájának javítására”, ennek a terhére írt ki közbeszerzést a kórházak KLIK-je. A nyáron közzétett, azóta többször módosított tender több sebből vérzik, számos piaci szereplő a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB) fordult.

A KDB szeptember 26-i határozatában megindította a jogorvoslati eljárást, mondván, „valószínűsíthető, hogy fennáll a közbeszerzésre valamint a közbeszerzési eljárásokra vonatkozó jogszabályok rendelkezései illetve alapvetései megsértésének veszélye”. A procedúra idejére a közbeszerzési eljárást felfüggesztette a döntőbizottság.

A Magyar Diagnosztikum Gyártók és Forgalmazók Tudományos, Ismeretterjesztő és Érdekvédelmi Egyesülete állásfoglalása szerint ott lógott ki a lóláb a kiírásban, hogy nem laborszakma szerinti, hanem földrajzi alapú részteljesítést tett lehetővé az ajánlatkérő. Márpedig ez kizárja a gyártók tekintélyes hányadát a versenyből, növeli ellenben az úgynevezett csomagolócégek esélyeit.

Hadházy Ákos ezt a kifogást tette közérthetővé szokásos korrupcióinfóján: „mintha egy közbeszerzést „közlekedési eszközökre” írna ki a kormány, és ebben egyszerre kérne ajánlatot személyautókra, teherautókra, repülőgépekre, kishajókra és villanymozdonyokra. Nyilvánvaló, hogy nincs olyan gyártó, vagy forgalmazó cég, amelyik egyszerre foglalkozik ennyi mindennel, mint ahogyan a laborgépek esetén sincsen ilyen”.

A szakmai egyesület állásfoglalásában aggályosnak tartja azt is, hogy az ajánlatkérő egységes műszaki feltételeket szab meg minden kórház esetében, ami megítélésük szerint szintén súlyos versenykorlátozás. Emlékeztetnek, korábban az efféle beszerzések esetén a kórházak nem vásároltak, hanem 1-5 évre bérbe vették a készülékeket, így nem hozták hosszú időre versenyelőnybe a kiegészítőket, például reagenseket, mosóanyagokat is biztosító gyártót.

Az LMP-s politikus egészségügyi berkekben járatos informátora tippje alapján meg is jósolta, melyik cég nyerte volna a laboratóriumi gigabeszerzést, ha nem lép időben a KDB, erről a Korrupcióinfó oldalán olvashat bővebben. Hadházy emlékeztetett, nem ez az első súlyos egészségügyi beszerzési botrány az utóbbi időben. A lélegeztetőgép-beszerzésről itt olvashat.

Az Átlátszó egészségügyi dossziéja:

Korrupcióinfó: fertőzéskockázat és elmutyizott kórházi takarítás a Szent István kórházban

Állami kórházakba terelné a kormány a meddő párokat

Kőszeg Ferenc: A beteg egészségügy

Betegforgatás, az OEP-nek elszámolt magánrendelés, uniós projektek – így lehet extraprofithoz jutni az egészségügyben

Leteszteltük, hogy hálapénz nélkül is túlélhető-e egy műtét a magyar egészségügyi rendszerben

Antibiotikum-használat az állattartásban: Magyarország a legrosszabbak között

Kórházi fertőzések: orvos-, nővér- és fertőtlenítőszer-hiány egy dunántúli kórházban

Kórházi szuperbaktériumok – a szívműtét sikerült, de a beteg meghalt

„A kórházak azokat a betegségeket jelentik le, amelyekre nagyobb a támogatás” – egy orvos a kórházi fertőzésekről

Méltatlan és megalázó körülmények a gyermekkórházakban – az ombudsman közbelép

„A boncolási jegyzőkönyvben szó sem volt fertőzésről” – kórházi horrorsztorik

Rádi Antónia

Megosztás