Bezárás
Cikkek

„A kórházak azokat a betegségeket jelentik le, amelyekre nagyobb a támogatás” – egy orvos a kórházi fertőzésekről

Miután több horrorisztikus kórházi fertőzéses esetről is beszámoltunk, egy ma már Svédországban dolgozó magyar orvos neve elhallgatását kérve megosztotta velünk itthoni és kinti tapasztalatait is. Tudtommal nincs ilyen rubrika a zárójelentésekben, hogy „kórházi fertőzésben szenvedett”, de a dokumentumokban általában szerepel, ha pozitív tenyésztési lelete volt a betegnek – írta a kórházakat az esetek eltussolásával vádoló cikkünkre reagálva. Interjúalanyunk több mint húsz éve végzett, jelenleg Svédországban egy központi patológián dolgozik, munkája 90 százalékát kórszövettan teszi ki, de boncesetekkel is találkozik.

A többszörösen ellenálló baktériumok által okozott fertőzések egyre gyakoribbak a magyar kórházakban, 2005 és 2014 között megsokszorozódott a regisztrált esetek száma. Az egészségügyi intézmények pedig hol megállapítják a kórházi fertőzést és feltüntetik a zárójelentésben is, hol nem.

Az Állami Népegészségügyi és Országos Tisztifőorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerint a helyzet jó. A statisztikákban azonban nehéz kiigazodni, mert az adatok gazdája az adott egészségügyi intézmény, és az intézményekre lebontott esetszámok nem nyilvánosak.

Az Átlátszó cikksorozatot indított a kórházi fertőzésekről, amelyben egyedi kórházi eseteket és tágabb összefüggéseket – például az egészségügy alulfinanszírozásával vagy az antibiotikumok túlhasználatával kapcsolatos problémákat – is szeretnénk bemutatni.

Ha személyes tapasztalata vagy információi vannak a kórházi fertőzésekről, kérjük, jelentkezzen az info@atlatszo.hu e-mailcímen!

Miért nem vállalja névvel a tapasztalatai megosztását a kórházi fertőzésekkel kapcsolatban?

Nem adtam még fel a reményt arra, hogy hazaköltözzek egyszer. Magyarország kicsi, a kritikus véleményekért jelen állás szerint büntetés jár, néha a sima véleményért is. Ráadásul jogilag is kérdéses, hogy mennyire lennék védhető. Dokumentumok nélkül csak szavakat jelent, amit írok, dokumentumok felfedésével pedig orvosi titkokat, illetve személyiségi jogokat sértenék meg.

Amíg otthon dolgoztam sok konfliktusom volt orvosokkal, mert a leletekben azt írtam, amit találtunk, és nem azt, amit a klinikus akart. Néha az orvosigazgató színe előtt kellett megvédeni az álláspontomat. Szerencsére abban a pillanatban olyan valaki volt abban a pozícióban, hogy a saját kollégájával szemben is elismerte az igazam. Így azért elmondhatom, hogy nem csak rossz példák vannak.

A kórházi fertőzések témája mennyire számít tabu témának az egészségügyben?

Nem tabu és nem is titok. Mindenki tud róla. Egy általam igen nagyra tartott osztályvezető is jött úgy boncolásra, hogy valószínűleg XX fajta tüdőgyulladás lesz, mert „nem tudjuk kiirtani az intenzív osztályról”. Nem vagyok sem ügyvéd, sem járványügyi szakértő hogy megítéljem, ez egyébként hány jogszabályt sért, vagy még belefér a normál gyakorlati kockázatokba.

Miért nem lehet egységes statisztikát közölni erről? Szerepet játszhat-e az, hogy egy kórházi fertőzés esetén felmerülhet az egészségügyi intézmény kártérítési felelőssége is?

Tényleg van kártérítési felelősségük? Nem ismerem a jogi hátteret, de ezek a fertőzések az egész világban jelen vannak. Hazánkban talán gyakrabban és nehezebben kezelhető kórokozókkal, mint például Svédországban, ahol sokkal nehezebben kap egy beteg enyhe betegségre antibiotikumot, amit Magyarországon a beteg követel ki a háziorvostól. Ha egy beteg a maximális gondosság ellenére legyengült szervezettel elkap egy ilyen kórokozót, nem tudom, hogy tényleg kártérítési kategória-e. A legyengültség, illetve a maximális gondosság hiánya pedig rettentő nehezen bizonyítható. Ebbe belerokkannának a kórházak, az ügyvédek pedig mikrobiológiai mintavevőkkel járkálnának a folyosókon.

A statisztikák egyébként nem a kórokozók, hanem a finanszírozás miatt hasznavehetetlenek. Azt viszont nem tudom, hogy miért nem elemzi senki a mikrobiológiai laborok eredményeit, ahol feketén-fehéren látszik, hogy hány betegnél milyen fertőzést állapítottak meg. Az osztályok, kórházak azokat a betegségeket jelentik le, amelyekre nagyobb a támogatás. Tizenvalahány éve mondták a klinikusok, hogy a sima tüdőgyulladást is szepszisnek, általános, súlyos fertőzéses állapotnak jelentik le, mert az több pont.

Korábbi cikkeink a kórházi fertőzésekről

Méltatlan és megalázó körülmények a gyermekkórházakban – az ombudsman közbelép

„A boncolási jegyzőkönyvben szó sem volt fertőzésről” – kórházi horrorsztorik

Felmelegedett inkubátorok, újrasterilizált injekcióstűk, használt köpenyek – így gyilkol az egészségügy

Kipereltük a kilenc újszülött életét követelő kórházi járványról szóló eltitkolt ÁNTSZ-jelentést

Háromszorosára nőtt a többszörösen ellenálló baktériumfertőzések száma a magyar kórházakban 2005 – 2010 között

Így alakult a bejelentett fertőzések száma 2007-2014 között a magyar kórházakban

Vadászat a multirezisztens szuperbaktériumokra

Támadnak a szuperbaktériumok, a modern orvoslás következményei

A kórházi fertőzések mindig ekkora problémát jelentettek, vagy a téma csak most pörgött fel?

Volt, van, lesz. Velejárója az egészségügynek, mint a közlekedésnek a baleset. A sajtó felkapta, ezen az alapon akár azon is fel lehetne háborodni, hogy meghalnak az emberek. De ez csak az, amit én láttam. Egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy vannak olyan helyek, ahol eltussolnak, elmaszatolnak ügyeket, vagy tényleg buta módon ezen is próbálnak spórolni. Igaz, érzésem szerint az vezetői vagy strukturális hiba. Persze nagy kérdés, hogy a nővérek higiénés felügyelete kinek a feladata.

Mennyire rossz ezen a téren a helyzet a magyar egészségügyi intézményekben?

Szerintem a helyzet nagyon árnyalt, mert vannak rossz egészségügyi intézmények és vannak sokkal jobbak. Nem tudom, mikor kezdik el ezeket a dolgokat őszintén feltárni. Például az egyik vidéki kórházban komoly energiákat fektettek a higiénés munkába, súlya volt a higiénés főorvosnak. Ezzel szemben egy másik helyen, egy egyetemi központban, ahol minden klinika egy kisebb királyság, az igazgatók pedig már-már Istenek, nincs hatalom, amelynek esélye lenne beleszólni a folyamatokba.

A boncteremben ezzel kapcsolatban megjelent dolgokról a következőket tudom mondani. A klinikai elhunytak nagyon nagy részénél találtunk tüdőgyulladást. Ezzel szemben ezzel szemben egy másik, szintén nem kicsi kórházban, amikor rezidenseket oktattam, alig tudtam tankönyvbe illő példát mutatni. Az egyes klinikáknak, főleg intenzív osztályaiknak, megvoltak a saját kórokozóik. Például egy jellegzetes megjelenésű tüdőgyulladás fajtában elhunytak szinte kizárólag egy bizonyos klinikáról érkeztek.

Tényleg olyan rossz pénzügyi helyzetben vannak a kórházak, hogy a fertőtlenítő, takarítószereken is spórolni kell?

Nem vagyok menedzser, de amerre jártam, ott mindig volt kézfertőtlenítő szer és tisztességes takarítás is. Nyilván szükséges a pénzügyi háttér, de ezek a szerek nagyságrendekkel kevesebbe kerülnek, mint más felhasznált anyagok: reagensek, gyógyszerek. Erről ítéletet nem mondhatok, de logikailag egyértelmű, hogy ha előteremthetőek ezek a szerek és mégis gond van, akkor ez nem pénz, hanem szándék és ellenőrzés kérdése.

Mit tapasztalt a higiénés előírások betartásával kapcsolatban?

A higiénés előírásokat annyira tartják be, amennyire az adott helyen ezt kikényszerítik. Egyetemi központokra hatni – mint fentebb is említettem – nehezebb. Alapvető faktorok lehetnek, hogy a csúcsvezetőkhöz nem mindig jut el az információ, valamint, hogy az alap szinten dolgozó nővérek munkájának színvonala folyamatosan esik. Nyilván a nehéz és rosszul megfizetett munkára nem a legtehetségesebbek fognak jelentkezni. Ennek viszont egyenes következménye az, hogy sok helyen az orvosok sokkal kevesebb segítséget kapnak a nővérektől, mint az elvárható lenne, és ugyanez a mentalitás a higiénés gyakorlatra is rányomhatja a bélyegét.

Milyen nagyságrendben találkozott kórházi fertőzéses esetekkel?

Ahogy említettem, ez az egyes intézményektől függ. Az egyetemi klinikán bizonyos osztályokról, vagyis bizonyos klinikák intenzív osztályairól nagyobb számban érkeztek ilyen esetek. Időnként azért is lehet, mert egyes ilyen helyeken izoláltan kezelik ezeket az eseteket és nyilván az ő statisztikájuk eleve rosszabb lesz. Nagyon nehéz eldönteni, hogy mi volt előbb, de tény, hogy megjelölhetőek kevésbé sikeres intenzív osztályok. A nem egyetemi kórházban, talán az erősebb kontrollnak is köszönhetően, töredéke volt az ilyen esetek aránya.

Ezeket mennyire titkolják a kórházak? Ha nincs értelme titkolni, miért fordul elő, hogy a kórházak nem mindig tüntetik fel a zárójelentésben?

Tudtommal nincs ilyen rubrika, hogy „kórházi fertőzésben szenvedett”. A zárójelentésekben általában szerepelt, ha pozitív tenyésztési lelete volt a betegnek. De amikor egy idős beteg ágyba kerül és elég sok ideig ott marad, akkor kórházi fertőzésektől függetlenül is tüdőgyulladása lesz, akár banális baktériumoktól is, mert legyengült a szervezete, mert a fekvés miatt a tüdő egyes területeinek a keringése gyenge. Nem klasszikus poli- és multirezisztens kórházi baktériumok okozzák a fertőzést, az esetnek nincs köze a higiénéhez, de a beteg mégis fertőzésben hal meg.

Miért döntött úgy, hogy elmegy Svédországba? Szakmailag és anyagilag ez milyen lehetőségeket biztosít önnek?

Nagyon nehezen mozdultam, a szintén orvos feleségemnek nagy súlya volt ebben. Az első évem nehéz is volt, a külföldre költözés – nagyon kevés kivétellel – nem diadalmenet, hanem kényszermegoldás. A saját fogalmaim szerint jó fizetésem volt otthon, több mint a közalkalmazotti. Aztán a béremet csökkentették nettó húsz százalékkal. Amikor próbáltam tárgyalni a kórházzal, tényszerűen leírva, hogy az ottlétem alatt mennyit fejlődött az osztály, havi hány millió forinttal nőtt a bevétele a kórháznak, akkor is csak mohónak, pénzéhesnek tüntettek fel.

A felajánlott kisebb kompenzációt több mint nyolc hónap után kaptam meg, és cinikusnak minősítettek, amikor megkérdeztem, hogy visszamenőleg a főigazgatói döntésig megkaphatnám-e a kompenzációt. A döntésemet befolyásolta az is, hogy láttam, a terhelés a duplájára fog nőni. Sokan manapság már azért hagynak ott egy-egy helyet, mert előttük túl sokan elmentek és nem bírják a megmaradt terhelést. Sportolni, mozogni, kikapcsolódni nem volt időm, amióta kijöttem sikeresen leadtam 15 kilogrammot, sportolok, kirándulok. Ez korábban nem sikerült.

Anyagilag biztosan jobban járt. Ehhez milyen dolgok jöttek hozzá, amelyek Magyarországon nem volt adottak?

Svédországban csaknem duplája a bérem, mint amennyit otthon bruttóban kértem, de nem kaptam meg. A feleségen nettó fizetése az otthoni hatszorosa. Itt a legújabb, legjobb szakirodalmak állnak rendelkezésre, ha mégsem, akkor megveszik. Az osztályvezető nemzetközi szinten is elismert szakember. Maga a svéd patológia sokkal szervezettebb, a legfrissebb nemzetközi ajánlásokat veszik alapul. Magasak, de definiáltak a követelmények, itt valódi belső kontroll van, aminek Magyarországon nyoma sincs. Az állandó kontroll és perfekcionizmus stresszesebbé teszi a munkát, de segíti a fejlődést. Otthon gyakran csak az egyén támaszt magával szemben feltételeket, míg az egyes vezetők szakmailag akár húsz-harminc évvel vannak lemaradva.

Hozzáteszem, a felszerelés semmivel nem jobb, mint otthon, a laborlehetőségek sem jelentősen. Az eszközök otthon is jók, modernek, csak lassan nem lesz, aki dolgozik. És még egyszer: annak ellenére, hogy magyarországi szemmel értelmezhetetlenül rengeteg pénzt keresünk itt, nem ezért jöttünk ki. Mint írtam, sokkal kevesebbel beértem volna otthon.

Mit tapasztalt, Svédországban mekkora problémát okoz a kórházi fertőzés, és miként kezelik?

A svéd gyakorlat az, hogy a kezelő orvos vagy osztály jelenti, ha felmerül a lehetősége annak, hogy bármilyen módon ártottak a betegnek a bennfekvése alatt. Gondolom ez magyar füllel furcsának hangzik, de itt a lapulásnak sincs értelme, mert annak súlyosabb következménye van. A körzeti orvosi rendelőkben is rendszeresen ellenőriznek mindenkit: orvost, nővért és gyógytornászt. Megnézik, hogy aki ott dolgozik, betartja-e a szabályokat, hogy mikor fertőtlenít kezet, húz kesztyűt, stb. Ezt az értékelést pedig az adott központ – itt inkább rendelőintézet-szerű központ, ahol a háziorvosok dolgoznak – véresen komolyan veszi és megbeszélik, hogy miként lehet javulni, ha kell.

Svédországban mindenki felelősnek érzi magát a saját szintjén, és mindenkinek meg is van az ellenőrizhetősége, valamint a felelősségrevonhatósága. Magyarországon viszont – egy-egy kirakatpertől eltekintve – komoly következményekről még nem hallottam. Hozzáteszem, nem azok az igazi ügyek, amelyeket az ügyvédek meg tudnak fogni. Őket nem a beteg, hanem a könnyen nyerhető per érdekli, ahol hiányos a dokumentáció, nincs meg esetleg egy beleegyezési nyilatkozat. A rossz diagnózisok, rossz kezelések, vagy diagnózisok nélküli kezelések miatt meghalt vagy csonkolt betegek esetei sokkal ritkábban jutnak el a tárgyalótermekbe. Ez nem az egészségügy, hanem a magyar szokások hibája.

Csikász Brigitta

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom