vizes vb

Most a szinkronúszás helyszíne drágult 399 millióval

 

Újabb előre nem látható problémák merültek fel a vizes vb-vel kapcsolatban.

A közel egy hónapja véget ért budapesti úszó világbajnokságot szervező Bp2017 Kft. még 2016 decemberében bízta meg a Penta Industry Kft.-t a szinkronúszás városligeti versenyhelyszínének, és a felkészülési létesítmények (Kőér utca, Váci út – Vízművek telep) kivitelezésével nettó 4,89 milliárd forintért.

Az EU-s közbeszerzési értesítő augusztus 26-i számában megjelent szerződésmódosítás szerint ez a pénz nem volt elég, a Penta Industry további 399 millió forintot kapott a feladatra, vagyis összesen 5,29 milliárdot.

Az indoklásban – mint általában mindig – előre nem látható okokra hivatkoznak.

Most konkrétan arra, hogy az állami tulajdonú Bp2017 Kft. pótmunkákat rendelt a kivitelezőtől, továbbá annak hamarabb kell végeznie a helyreállítási munkálatokkal. A Kőér utcai helyszínen október 31. helyett június 15-ig, a Városligetben szeptember 30. helyett szeptember 15-ig.

A nyilvánosságra került szerződések értéke ezzel a módosítással együtt nettó 106,2 milliárd, vagyis bruttó 134,8 milliárd forint.

A Ramor Frigyes többségi tulajdonában lévő Penta Industry Kft.-nek nem ez az egyetlen vizes vb-vel kapcsolatos munkája. 2016 októberében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő őket bízta meg a Bibó Kollégium felújításával is, de az még augusztus közepére sem készült el.

Szintén a Penta Industry építi 2 milliárd forintért a kisvárdai stadiont, és közel 400 millióért a mezőkövesdi sportszállót.

Erdélyi Katalin

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2