Egy évvel a vége után 27 millióval drágult a vizes vb
Ennyivel többe kerül „a Császár-Komjádi Uszoda és a Hajós-Széchy Uszoda felújítására irányuló beruházáshoz kapcsolódó mérnöki tanácsadói és építési műszaki ellenőri feladatok...
Újabb előre nem látható problémák merültek fel a vizes vb-vel kapcsolatban.
A közel egy hónapja véget ért budapesti úszó világbajnokságot szervező Bp2017 Kft. még 2016 decemberében bízta meg a Penta Industry Kft.-t a szinkronúszás városligeti versenyhelyszínének, és a felkészülési létesítmények (Kőér utca, Váci út – Vízművek telep) kivitelezésével nettó 4,89 milliárd forintért.
Az EU-s közbeszerzési értesítő augusztus 26-i számában megjelent szerződésmódosítás szerint ez a pénz nem volt elég, a Penta Industry további 399 millió forintot kapott a feladatra, vagyis összesen 5,29 milliárdot.
Az indoklásban – mint általában mindig – előre nem látható okokra hivatkoznak.
Most konkrétan arra, hogy az állami tulajdonú Bp2017 Kft. pótmunkákat rendelt a kivitelezőtől, továbbá annak hamarabb kell végeznie a helyreállítási munkálatokkal. A Kőér utcai helyszínen október 31. helyett június 15-ig, a Városligetben szeptember 30. helyett szeptember 15-ig.
A nyilvánosságra került szerződések értéke ezzel a módosítással együtt nettó 106,2 milliárd, vagyis bruttó 134,8 milliárd forint.
A Ramor Frigyes többségi tulajdonában lévő Penta Industry Kft.-nek nem ez az egyetlen vizes vb-vel kapcsolatos munkája. 2016 októberében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő őket bízta meg a Bibó Kollégium felújításával is, de az még augusztus közepére sem készült el.
Szintén a Penta Industry építi 2 milliárd forintért a kisvárdai stadiont, és közel 400 millióért a mezőkövesdi sportszállót.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásEnnyivel többe kerül „a Császár-Komjádi Uszoda és a Hajós-Széchy Uszoda felújítására irányuló beruházáshoz kapcsolódó mérnöki tanácsadói és építési műszaki ellenőri feladatok...
Egy év után tette közzé a BKK, hogy tavaly szeptemberben leszerződött a Swietelskyvel a Népfürdő utca és a Vizafogó...
Rájöttek, hogy klíma kell a létesítményekbe, amiben emberek lesznek a versenyek idején. 84% Év végéig még 16 613 194...
72 millió forinttal többet kap a Valton a biztonsági feladatokért, és plusz 50 millió kellett a Duna Aréna üzemeltetésére...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!