Strasbourgi ítélet: az is lehet jogsértő, ha a sajtó bárki által megismerhető adózási adatokat tesz közzé

Zavarba ejtő ítélet született június végén két finn újság ügyében. Az Emberi Jogok Európai Bírósága jogsértőnek ítélte meg azt, ha egy újság közzéteszi az állampolgárok adózásával kapcsolatos adatait. „Hát persze, hogy jogsértő! Másoknak semmi köze az adóbevallásomhoz!” – szólalhat meg sokakban elsőre a jogérzék. No de mit mond akkor a belső hang, ha azt is tudjuk, hogy Finnország azon kevés országok egyike, ahol az adóbevallás adatai törvény alapján nyilvánosak és bárki által megismerhetők? Sajó András, a strasbourgi bíróság magyar bírája különvéleményt fűzött az ítélethez.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Hogyan lett tilos a nyilvános adatok publikálása Finnországban?

Satakunnan Markkinapörsi Oy és Satamedia Oy kontra Finnország, ez az ügy megnevezése. Amilyen nehéz elolvasni a címet, annyira bonyolult az ügy, az ítélet 77 oldal hosszú, de a lényeg pár mondatban összefoglalható.

Finnországban az adózással kapcsolatos adatok közül azok, amelyek nem az egyedi adóköteles jövedelmekre vagy vagyontárgyakra vonatkoznak, hanem az adózót terheló adókötelezettség mértékére vagy annak megfizetésére, nem képeznek adótitkot, hanem törvény alapján nyilvánosak. Az adózó neve, születési ideje, a lakhely szerinti önkormányzatának neve, adóköteles jövedelme és vagyona, levont, befizetett és visszaigényelhető adójának mértéke mind-mind megismerhető információk.

Az adatbázisról ugyan sem papíralapú, sem elektronikus másolatot nem lehet kérni, de a helyi adóhivatalok termináljain bárki megtekintheti a felsorolt információkat, arról jegyzetet vagy fényképet készíthet, sőt 10 eurós díjért egyes adatokról kivonatot is kérhet. A finn polgárok tehát megismerhetik egymás adóbevallásának tartalmát, akár abból a célból, hogy megbizonyosodjanak mondjuk ingatlanjuk vevőjének fizetőképességéről, akár azért, hogy ellenőrizni tudják, hogy a szomszédjuk fizeti-e rendesen a közterheket.

Ilyen szabályozási környezetben kezdte el publikálni 1994-ben a Satakunnan Markkinapörsi Oy nevű újság az adófizetők adatait, és 2002-ig nem is volt gond belőle. Abban az évben azonban 17 alkalommal jelent meg az újság, összesen 1.2 millió finn adófizető adatait tették közzé, finn régiónként lebontva, ABC sorrendben. És bevezettek egy újítást is: az ugyanazon tulajdonosi körhöz tartozó Satamedia Oy cégnek átadták a teljes adatbázist elektronikusan, ahonnan SMS-ben bárki adatait le lehetett kérni. Vagyis otthon az ágyban heverve megtudható volt a szomszéd tavalyi jövedelme.

Ezen a ponton a finn Adatvédelmi Hatóság felszólította a két céget, hogy a 2002-es gyakorlatot haladéktalanul szüntessék meg, milliós nagyságrendű, széleskörű adatbázist ne publikáljanak, és az SMS szolgáltatást szüntessék be. Hosszú jogi eljárás indult meg, még az Európai Unió Bírósága is hozott előzetes döntést az ügyben, amelynek végén a finn Legfelsőbb Bíróság jogsértőnek ítélte a gyakorlatot.

A finn bíróság döntése lényege az volt, hogy az ügyben a sajtószabadság és a személyes adatok védelméhez fűződő jog ütközik elvileg, de valójában itt a sajtó olyan tevékenységet végez, ami nem tekinthető újságírói munkának: egyszerűen adatokat vásárolnak és tesznek közzé, amelyeknek semmi köze a közügyekhez, hiszen a közzétett adatok érintettjeinek túlnyomó része nem közszereplő.

És semmilyen elemzést nem végeznek az újságírók az adatokon, így a személyes adatok tömeges, szerkesztés és elemzés nélküli közzététele a finn bírói fórum szerint nem járult hozzá a közügyekről szóló vitákhoz, ezért a sajtószabadságra álláspontja szerint az ilyen eljárás körében hivatkozni nem lehetett.

A strasbourgi eljárás és a többségi vélemény: ez nem újságírás

Ezzel a döntéssel szemben fordult a két újság az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB), kérve, hogy állapítsa meg az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikkében foglalt szólásszabadsághoz való jogának sérelmét. 2016-ra egyikük csődbe is ment egyébként.

Az EJEB elsőfokon 6-1 arányú döntéssel elutasította a panaszt, így került a 17 tagú Nagykamarához az ügy, amely 15-2-es többséggel helybenhagyta a döntést. Indokolásának lényege szerint akkor, amikor a sajtószabadság és a magánszféra ütközik, mérlegelni kell a következőket: a sajtó közlése hozzájárul-e a közügyekről folyó társadalmi vitához, milyen a publikáció tartalma, formája, következménye, a közölt tények megfelelnek-e a valóságnak, a szakmai szabályokat betartották-e a közlés során, és végül, hogy milyen súlyos szankciót szabtak az újságra az ügyben.

Ahhoz természetesen joga van a nyilvánosságnak, hogy a sajtó tájékoztassa őket fontos ügyekről, aminek része lehet akár közszereplő magánéletével kapcsolatos információ is. Azonban az olyan sajtótartalom, amely pusztán az olvasóközönség kíváncsiságának kielégítését szolgálja a magánszférába tartozó információk közlése útján, nem minősül közügyekről szóló vita részének akkor sem, ha az érintett egyébként közszereplő.

És hogy mi minősül közügynek? Strasbourg szerint az olyan ügy, ami a közösség érdekeit érinti, amely a figyelmét vagy aggodalmát váltja ki jelentős mértékben, különösen akkor, ha az emberek jólétét vagy a közösség egészének sorsát érintő kérdésekről van szó. Emellett közügy minden olyan téma, amellyel kapcsolatosban társadalmi vita folyik, amely fontos társadalmi kérdést érint, vagy amely olyan problémával kapcsolatos, amelyről a társadalomnak érdeke tájékozódni. Amire nem terjed ki a közügyek köre, az a magánélet pikáns részleteiben való kutakodás, a szenzációhajhászás és az intim élet részletei.

Mindezek figyelembe vételével döntött úgy az EJEB Nagykamarája, hogy annak ellenére, hogy az adózási adatok nyilvánosak voltak Finnországban, azok tömeges és elemzés nélküli közzététele nem minősült újságírói tevékenységnek. Mivel az adózási adatokat másolni semmilyen módon nem lehetett, teljes adatbázist díjért sem lehetett megvásárolni legálisan, és az újságíróknak nyilatkozni kellett az adatok megvásárlása során arról, hogy azokat listaként nem hozzák nyilvánosságra, az EJEB szerint a személyes adatok közzététele az ismertetett módon jogsértő volt.

A magyar és a török illiberális állam bíráinak liberális különvéleménye

A többségi döntéshez különvéleményt a bíróság magyar tagja, Sajó András fűzött, amihez csatlakozott a török Karakas bíró is. A két illiberális állam bírája úgy tűnik, érzékenyebb a sajtószabadság korlátozására, mint szerencsésebb országokból jövő társaik.

A különvélemény szerint súlyos hibát követ el az emberi jogok védelmezésének legmagasabb szintű európai fóruma, amikor az „újságírói tevékenység” fogalmának szűkítő meghatározására alapozva azt mondja ki, hogy valamilyen információ közzététele nem újságírás, ezért azt nem védi a sajtószabadsághoz való jog. Sajó és Karakas bírák szerint az újságírás lényege éppen a valós tények publikálása, az elemzés a vélemények körébe tartozik, amely bár szintén újságírói tevékenység, de annak hiánya nem foszt meg egy tevékenységet az újságírás minőségétől.

Azt is vitatja a magyar és a török bíró, hogy az adózási adatok publikálása ne járulna hozzá a közügyekhez, hiszen a finn jogalkotó éppen azért hozott ezen információk nyilvánosságáról törvényt, mert a kérdést mindenki által megismerhető közügynek gondolta. A különvéleményen lévők szerint nem tartható álláspont az sem, hogy azért vált jogellenessé az adatok közlése, mert sok adatot tettek közzé a panaszosok, az meg különösen nem, hogy a privát szférába tartozó adatokat tettek volna közzé (hiszen a finn parlament úgy döntött, hogy ezek nyilvános adatok).

Azt is hozzáteszik, hogy a nyilvánosságra hozatal kárt senkinek nem okozott, a nyilvános adatok nyilvánosságra kerülésére mindenkinek számítani kellett, a közétett adatok mind valósak voltak, ezzel szemben a működés betiltása miatt az egyik újság csődbe is ment.

S hogy melyik a helyes álláspont? A magunk részéről azt gondoljuk, hogy a nyilvános adatok közlése fogalmilag nem sértheti magánszférát. Nekünk egyébként szimpatikus, egy Magyarországhoz hasonlóan alacsony adózói tudatossággal rendelkező országban pedig kifejezetten hasznos lenne a bevallott és a megfizetett adóra vonatkozó információk nyilvánossága.

Az persze ettől függetlenül képviselhető álláspont lehet, hogy az adózási adatoknak nem vagy csak szűkebb körben kellene nyilvánosnak lenniük, és ezért maga a finn szabályozás sérti a magánszférát. De ennek a pernek nem ez volt a tárgya.

M. Tóth Balázs