Egyéb

Megszüntette a nyomozást a rendőrség a belvárosi éttermet visszafoglaló kopaszok ügyében

 

Nem követtek el önbíráskodást a Tóth Csaba vezette „Kubatov-kopaszok” április elején a belvárosi Godunov étterem visszafoglalásakor – erre jutott az V. kerületi kapitányság, és megszüntette a nyomozást. Az ügy érdekessége, hogy az ingatlan kiürítéséről meghozott választott bírósági döntés után nem sokkal egy másik perben, amely birtokvédelem miatt zajlott, a bíróság elutasította a kiürítést. A „kopaszok” által megsegített tulajdonos azonban akkor már a birtokában volt, vagyis visszaszerezte az éttermét, amely most egyébként nem is működik.

Semmi gond nem volt a rendőrség szerint azzal, hogy a „kopaszoknak” nevezett biztonsági emberek egy csoportja visszafoglalt egy belvárosi éttermet még április elején. Erre lehet következtetni abból, hogy megszüntették az üggyel kapcsolatban csoportosan elkövetett önbíráskodás és más bűncselekmények gyanúja miatt hivatalból elrendelt nyomozást, közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya az Átlátszó megkeresésére.

Az akciót – mint megírtuk – a Fidesz-közeli „kopaszok” vezetőjének tartott Tóth Csaba a Patrol Group Kft. stratégiai tanácsadóként irányította. Minderről a cég másik fontos embere, Mikó István egy interjúban számolt be az Átlátszónak. Elmondta azt is, hogy az étterem visszafoglalására annak tulajdonosa, Eduárd Usikov részéről kérték fel.

Az ukrán üzletember érdekeltségébe tartozó Giant Hungary Kft. ugyanis elszámolási vitába keveredett az ingatlant bérbe vevő céggel, aki ráadásul az éttermet továbbadta üzemeltetésre egy másik társaságnak. Mivel ebben a helyzetben a felek nem tudtak megegyezni azon, hogy ki, kinek és mennyivel tartozik, illetve jogos-e a követelés, a Giant Hungary a választottbírósághoz fordult, amely végül igazat is adott a kft.-nek, és elrendelte az ingatlan kiürítését.

Előzmények

Nem vagyunk Kubatov katonái – állítja a kormánybarát sportembereket foglalkoztató cég tanácsadója

Kubatov kopaszait vetették be Uszikovék egy belvárosi vendéglátóhely visszafoglalására

Kubatov kopaszai akcióztak az NVI-nél, felülről állíthatták le a nyomozást

Gyermekbántalmazás, súlyos testi sértés, rablás, garázdaság – a titkosszolgálat azonosította a Nyakót akadályozó kopaszokat

Elküldték a Fraditól a börtönviselt “szurkolói koordinátort”

Huszonkét feljelentést tettek a választási irodánál történtek ügyében

Az éttermet a tulajdonosnak visszafoglaló Patrol Group Kft. tanácsadója, Mikó István a nyomozás megszüntetést helyezte kilátásba már akkor is, amikor az Átlátszónak interjút adott. Ezt azzal magyarázta, hogy szerinte mindenben törvényesen jártak el, így például a kiérkező rendőröknek igazolták, hogy joguk van a fellépéshez.

„A tulajdoni lap és más iratok alapján úgy láttuk, tényleg a tulajnak van igaza, és meg tudjuk szüntetni a fennálló törvénysértő állapotot.”

Emlékezetes, a rendőrség igen csak kesztyűs kézzel bánt a „kopaszok” többi ügyével: a Ligetvédők tüntetésén hasba rúgott aktivista vagy a leordított parancsnok esetéből sem lett eljárás, a Nemzeti Választási Irodánál tavaly februárban történtek miatt pedig úgy gondolta a nyomozó hatóság, hogy nincs miért vizsgálódnia.

Mikó István szerint a szocialista Nyakó István akadályoztatásához a Patrol Group embereinek semmi közük nem volt, azt mások hajtották végre. Ugyanakkor a Fradi Security révén adódnak kapcsolódási pontok a két társaság között.

Az interjú óta eltelt időben olyan hírek jutottak el az Átlátszóhoz, hogy nem minden tekintetben tájékoztatták a Patrol Group Kft.-t a dolog állásáról. Mikó István is ezt állította szerkesztőségünknek, és azt tette hozzá, hogy voltak olyan dokumentumok, amelyek nem érintették a választott bírósági ítéletet, azokat pedig a megbízó nem osztotta meg velük.

A tanácsadó elmondása szerint a problémát az adta, hogy olyan ingatlanrész is beleesett a felek vitájába, amely az önkormányzat tulajdonában van. Az üggyel kapcsolatban elküldtük kérdéseinket az V. kerületi sajtóreferensnek, de cikkünk megjelenéséig nem érkeztek meg a válaszok. Ha megkapjuk azokat, természetesen közöljük.

A Mikó István által elmondottak azt takarják az Átlátszó birtokába került iratok alapján, hogy miközben a választott bíróság elrendelte az étterem kiürítését, folyamatban volt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) az a per, amelyet a birtokvédelem miatt indított a Giant Hungary Kft. Ebben az eljárásban is kérték az ingatlan kiürítését, amit azonban a bíróság a 2017. április 25-én meghozott végzésével elutasított.

A Fővárosi Törvényszék mindezzel kapcsolatban szerkesztőségünket arról tájékoztatta, hogy az eljárás egy, a Végrehajtási törvényben (Vht.) szabályozott, de valójában a végrehajtási eljárástól különböző, egyéb polgári nem peres eljárás. Amely esetében „az eljárásbeli helyiségekre a törvény alapján nem lehet kiürítést elrendelni”.

Megjegyezték azt is, hogy „mivel a jelen nem peres eljárásban nagy érdeksérelem érheti a kötelezettet lényegében bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül, egyoldalú kérelemre, a bíróság nem látta lehetőségét a normaszöveg kiterjesztő értelmezésének. Az elsőfokú döntés szerint a végrehajtást kérelmező keresetlevél benyújtásával, perben kérheti a helyiség kiürítését. A végzéssel szemben a Giant Hungary Kft. kérelmező fellebbezést jelentett be, így az ügy a Fővárosi Törvényszéken folytatódott másodfokon.

Ugyanakkor a cég ügyvédje, Fridman Róbert azt mondta az Átlátszónak, hogy ennek már nincs jelentősége, mert időközben a Giant Hungary a birtokába került. Az ügyvéd hangsúlyozta azt is, hogy a Patrol Group Kft. illetékesének, Mikó Istvánnak az az állítása, hogy nem minden, az üggyel kapcsolatos iratot ismertettek meg velük, nem igaz.

Csikász Brigitta

Megosztás