Nem vagyunk Kubatov katonái – állítja a kormánybarát sportembereket foglalkoztató cég tanácsadója

Miko1

 

Teljesen törvényesen, a megbízójuk jogos érdekei alapján jártak el Tóth Csaba és társai a Patrol Group Kft. nevében idén április elején az V. kerületi Sas utcában, amikor önhatalommal átvették a Godunov éttermet – ezt mondta a cégnek tanácsadóként dolgozó Mikó István az Átlátszónak adott interjújában. Mikó szerint a „Kubatov katonái” vagy a „hatalom kopaszai” jelzőket az emberek előítéletessége ragasztotta a velük dolgozó biztonsági őrökre. A Ligetvédőkkel történt összecsapásról azt mondta, hogy ott egy területet védtek meg törvényesen a tüntetőktől, akikre úgy tekint, mint bűnelkövetőkre. Az Átlátszó első körben a kormányközeli kopaszok vezéreként elhíresült Tóth Csabától kért interjút, de ő elhárította a beszélgetést.

 

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Részletek, támogatási lehetőségek itt

 

Előzmények

Kubatov kopaszait vetették be Uszikovék egy belvárosi vendéglátóhely visszafoglalására

Kubatov kopaszai akcióztak az NVI-nél, felülről állíthatták le a nyomozást

Gyermekbántalmazás, súlyos testi sértés, rablás, garázdaság – a titkosszolgálat azonosította a Nyakót akadályozó kopaszokat

Elküldték a Fraditól a börtönviselt “szurkolói koordinátort”

Huszonkét feljelentést tettek a választási irodánál történtek ügyében

Kubatov Gábor helyett a felesége csapott össze a Fradi-ultrákkal

Lelátói balhék és revolver-újságírás – jelenleg is zaklatásért ül a Fradi-tábor önjelölt vezére

Egy úr a zűrből – Bandatagból lett vezérszurkoló tartja rettegésben Kubatovot

Csapat csak egy van – a Fradi-tábor vs. Kubatov Gábor meccs rövid története

 

Mi az akadálya annak, hogy Tóth Csaba nyilatkozzon?

Ez egy kölcsönös munkamegosztás, ami minden ügyben így történik. Csaba nem nyilatkozós típus, és ez gyakorlatilag már azóta így van, úgy húsz éve, amióta ezen a biztonságtechnikai területen dolgozik.

Azóta dolgoznak együtt?

Nem. De azért furcsa, hogy mindig Tóth Csabára hegyezik ki a cikkeket vagy a leforgatott anyagokat, mert Csaba kormányoktól, illetve politikai vonatkozásoktól függetlenül benne volt biztonsági tanácsokban, és kikérték a szakmai véleményét.

Milyen biztonsági tanácsokról van szó?

A Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ) tömegrendezvényekkel kapcsolatos biztonsági tanácsa, ahol Tóth Csaba véleménye mindig számított, hiszen komolyabb tapasztalattal bír ezen a területen.

Mit jelent pontosan Tóth Csabának ez a húsz éves munkássága? Ön nyilván ismeri ezt, de az olvasók nem, sőt többségüknek az sem mond semmit, hogy benne volt biztonsági tanácsokban. Tóth Csaba mindezt a B-középben tanulta, vagy szakképesítést szerzett róla?

Csaba a szurkolói csoportok stadionon belüli kezelésében, az ezzel kapcsolatos rendfenntartásban és információk megfelelő kezelésében, valamint az adott szituációkban történő megfelelő döntéshozatalban rendelkezik hozzáértéssel. Ezek mind fontosak, hiszen a tömegrendezvényen bármikor előfordulhat olyan probléma, amit azonnal meg kell oldani, de ezzel együtt tudni kell azt is, hogy kihez, milyen szenzitív módon lehet hozzányúlni. Egyébként a szurkolói csoportokkal már húsz éve zajló kapcsolatépítés eredménye az, hogy Csabának ezen a területen jelentős szakmai tapasztalatai vannak. Hogy milyen végzettségekkel rendelkezik, ő tudná megmondani.

Ha Tóth Csaba szakmailag ennyire elismert, akkor ismét megkérdezném azt, hogy mégis miért nem ő ad most interjút?

Mert ez egy eldöntött dolog nála, aminek az oka az, hogy régebbi, tizenévvel ezelőtti nyilatkozatai nem úgy kerültek ki a médiába, ahogy elmondta. Nem mindig szerencsés, ha valaki megnyilvánul egy adott helyzetben, mert ezt az emberek hajlamosak félreérteni vagy kiforgatni.

És ha elzárkózik a sajtó elől, az jobb?

Nézze, akkor azt gondolnak az emberek, amit szeretnének, és eldöntik, hogy egy szituációt miként ítélnek meg. A konzekvenciákat meg nem abból fogják levonni, hogy valaki éppen kopasz vagy magasabb az átlagnál, mert ilyen alapon sok ember lehetne Kubatov-katona, ahogy mostanában fogalmaznak. Pedig abból, hogy kopasz valaki, nem lehet negatív dolgokra vagy tulajdonságokra következtetni. Nőt is láttam már olyat, akinek az átlagnál rövidebb a haja és tele van tetoválva, mégsem gondolja senki azt, hogy bűnöző.

 

Sasutca4_TCsaba1

A Patrol Group Kft. fellépése a Godunovnál 2017 április elején

 

Az, hogy valaki kopasz és ezért rossz életű, egy olyan sztereotípia, amit hosszú évek óta nem tud levetkőzni a társadalom. Erre felhoznék egy példát. Amikor fél évvel ezelőtt az egyik villamoson megtámadtak egy idős embert, és szó volt arról, hogy lesz biztonsági szolgálat az egyes tömegközlekedési járműveken, akkor nyilván nem lett volna probléma, ha ott közbelép egy kopasz, átlagnál nagyobb testalkatú biztonsági őr és megfelelő módon kezeli a bácsi támadóját. De ugyanez egy másik esetben, például a Városligetben már negatív felhangot kapott.

Ez ön szerint ugyanaz a szituáció?

Igen, mert ma sok esetben igénybe veszik biztonsági őrök segítségét.

De nem ragasztják rájuk minden esetben azt, hogy a hatalom kopaszai.

Azt gondolom, hogy olyan, hogy Kubatov katonái, ilyen nem létezik. Egyébként hangsúlyoznám, hogy mi minden tekintetben elvonatkoztatunk a választási irodánál történtektől, mert nincs közünk hozzá. Én magam sem voltam jelen, ugyanúgy, ahogy a Tóth Csaba sem.

Mit gondol mégis arról, hogy miért maradtak rajta önökön ezek a Fidesz-közeliségre utaló jelzők?

Ez arra jó, hogy az egyszerű embereket manipulálhassák, mert egyébként bármelyik kormány volt hatalmon, a különböző tömegrendezvények lebonyolításában biztonsági őrre akkor is szükség volt.

Azonban nem mindig fordultak elő olyan esetek, amit például a Tóth Csaba a Városligetben megengedett magának, mégpedig azt, hogy a rendőr parancsnokot leüvöltötte, kioktatta.

Ez az eset pontosan mutatja azt a felfokozott hangulatot, amely ilyen helyzetekben kialakulhat. A színpadon folyamatosan mentek a beszédek, és az egyik alatt arra buzdították az Olof Palme sétánynak azon a részén összegyűlt 2 500 embert, hogy a területet azonnal vegyék vissza. A felhívás hatására a tömeg meg akart nyitni egy ötször két méteres kaput, épp ott, ahol szolgálatot teljesítettünk. Az nem volt kérdés, hogy erőszakkal kívánnak behatolni arra a helyre, amit nem a biztonsági szolgálatunk ürített ki, hanem egy jegyzői határozat alapján a rendőrség tette meg, majd átadta azt a Városliget Zrt. megbízásából bontási munkálatokat végző cégnek. Ez a vállalkozás bízta meg a Patrol Group Kft.-t a terület védelmével.

 

 

Amikor a tömeg megindult, nem volt más választásunk, mint megvédeni az objektumot. Egészen addig, amíg megérkeznek a rendőrség egységei. Akiktől mi többször kértük, hogy intézkedjenek. Erre hívta fel Tóth Csaba is annak a parancsnoknak a figyelmét, akivel egyébként évek óta normális viszonyt ápol, hiszen minden tömegrendezvényen találkoznak. A „Mikor fogtok már intézkedni?” beszólás egy felfokozott hangulatban hangzott el.

Ez nem éppen így szólt, a sajtó másképpen idézte.

Úgy szólt, hogy „Mikor fogtok már intézkedni, b… meg!” Megvan a videónk erről, de az eseményeket a rendőrség is rögzítette. Ebben a felfokozott helyzetben ez volt a minimum, amit a Tóth Csaba elmondhatott. Semmi másról nem volt szó, és azt tudomásul kell venni, hogy nekünk nagyobb tapasztalatunk van a tömegrendezvények kezelésében, mint egyes rendőröknek, mert ők ezekhez a szituációkhoz nincsenek hozzászokva.

Miért hagyta a rendőr válasz nélkül Tóth Csabának ezt a felhívását? Sokan úgy gondolták, még rendőrök is, hogy ez nem éppen baráti megnyilvánulás volt és egy egyenruhással szemben ezt nem lehet megengedni.

Szerintem meg ez bárkivel szemben megengedhető egy ilyen szituációban. Ekkor lépni kell, és nem lehet azon filozofálni, hogy mi a helyes beszéd.

Ön szerint ezt a stílust egy átlagember megengedhette volna egy rendőr parancsnokkal szemben?

Nem átlagpolgárról beszélünk, hanem egy biztonsági vezetőről, akinek egy olyan helyzetet kellett kezelnie, amikor egy több ezres tömeg vélelmezetten bűncselekményt elkövetve megpróbált bejutni egy területre, ahonnan a hatóság már kitette őket.

Az embereknek mégis az jött le, hogy Tóth Csaba mondta meg a rendőröknek, miként menjenek ott a dolgok.

Pedig én sem reagáltam volna másképpen, szerintem ott és akkor megengedhető volt ez a hangnem. Azon, hogy néhány embernél kiveri a biztosítékot, lehet rajta lamentálni, de amellett nem szabad elmenni, hogy polgári engedetlenség címszóval sokak szerint bármi megengedhető.

 

tothcsaba_mikoistvan

Mikó István és Tóth Csaba a Ligetvédők tüntetésén

 

A polgári aktivistákra célzott?

A szememben ők a bűnelkövetők, de rendben, legyenek aktivisták, nevezzük így őket. Tehát ők megpróbáltak betörni egy olyan területre, ahol már semmi keresnivalójuk nem volt, így fel sem merült az sem, hogy oda visszatérhetnek. Nekünk meg éppen erről kellett gondoskodnunk.

Az elvárások szerint a rendőrökkel együttműködve, és nem leordítva a vezetőjük fejét.

A rendőrség, már bocsánat, a területvédelemben nem teljesített szolgálatot.

Mégis egy tömegrendezvényről beszélünk.

Így van, egy tüntetésről, amit bejelentettek, és ami lezajlott. De az objektumvédelemre ott volt a biztonsági szolgálatunk. Amikor viszont az indulatok elszabadulnak, akkor a rendőrségnek kell már közbelépnie.

Ezek szerint ugyanarról beszélünk. Kérem, árulja el, hogy ennek fényében ön miként látja a rendőrök fellépését! Hezitáltak? Esetleg szakmailag teljesen jól intézkedtek?

Bár nem tisztem ezt megítélni, de szerintem maximálisan szakszerűen látták el a feladatukat. Nem történt semmi olyasmi sem, hogy valaki megsérült volna.

Ön hogy látja, nem probléma, hogy önök, pontosabban Tóth Csaba hívta fel a rendőröket arra, hogy intézkedjenek már?

Nekünk a területet kellett megvédenünk, és tisztában voltunk azzal, hogy mely pontokon próbál meg majd a tömeg áttörni, tehát, hova kell nagyobb erő, vagy rendőri segítség. Nekik persze nem a területtel kellett törődniük.

Nem, de önökkel együtt kellett működniük.

A tüntetők vonatkozásában mi nem járhatunk el.

Ezért kérdeztem, hogy akkor miért Tóth Csaba mondta meg a parancsnoknak, hogy mikor lépjen fel?

Az, hogy a tömeg elindul, másodpercek alatt történik, és hogy a rendőr mikor fog odaérni, ki tudja. Mi a Ligetvédőkkel kapcsolatos eseményekről úgy gondoljuk, hogy mi is jól jártunk el, meg az egyenruhások is.

Ehhez képest a sajtóhírek nem voltak kedvezőek az ön és társai fellépését illetően.

A sajtó soha nem kedvez azoknak, akik nem a kedvencei, de nem is biztos, hogy mindig a megtörtént eseményeket jelenítik meg a hírekben.

 

tothcsaba-patrolgroup

Tóth Csaba és stábja a Ligetvédők tüntetésén

 

Nem lehet, hogy egészen egyszerűen arról van szó, hogy önök olyan eseteket, így birtokvédelmet vállalnak fel, amelyekben alapvetően vitás felek vannak, így a helyzetek is kiélezettek, amelyeket a beszámolókban sem könnyű megjeleníteni?

Ezekben az ügyekben valóban általában két fél vitatkozik. Az, hogy kinek van igaza, nem a mi feladatunk eldönteni, ezt nem is vállalnánk fel. Azokat a munkákra mondunk igent, amelyeknél úgy látjuk, hogy megfelelő jogi környezet áll rendelkezésre ahhoz, hogy a megbízók jogos érdekeit képviseljük. Éppen ezért számtalan ügyet vissza is utasítunk.

Említene egy példát a közelmúltból?

Persze, például azokat a felkéréseket nem vállaljuk el, amelyekben a védendő területtel vagy ingatlannal kapcsolatban bírósági eljárás van folyamatban. Abban az esetben, amelyről a múltkor írt, egy választott bírósági ítélet mondta ki, hogy az éttermet ki kell üríteni és vissza kell adni a tulajdonosnak.

Nem biztos, hogy mindenki tudja, miről van szó, ezért mondjuk el, hogy április elején ön és Tóth Csaba vezetésével egy csapat egy V. kerületi éttermet, a Godunovot, foglalt el. Miként választották ki erre a munkára önöket?

Beszéltem a vendéglátóhelyet bérbeadó társaság jogászával, aki kért egy állásfoglalást arról, hogy alkalmasint elvállalnánk-e, hogy ezt a birtokvitát a megfelelő módon kezeljük, vagyis, hogy az ingatlant a tulajdonos megbízásából birtokba tudjuk-e venni. A tulajdoni lap és más iratok alapján úgy láttuk, tényleg a tulajnak van igaza, és meg tudjuk szüntetni a fennálló törvénysértő állapotot.

Ha ennyire a jog és a törvények alapján járnak el, akkor hogyan kerülnek a történetbe olyan felhangok, hogy önök a politikai hatalmat képviselik, akikhez senki nem mer hozzá nyúlni?

Amikor a Sas utcába megérkezett a rendőrség, elővettük a papírjainkat és bemutattuk azokat. Közöltük azt is, hogy jogunk van a fellépéshez, mert a tulajdonos megbízottai vagyunk, és a vendéglátóegységet üzemeltető társaságtól kérjük, hogy adja át az ingatlant. Vagy, ha nincs igazunk, akkor adja elő az őt igazoló dokumentumokat, és döntsön az intézkedő hatóság.

Ha önök jogosan jártak el, hogy lehet, hogy a rendőrség hivatalból indította meg az eljárást önbíráskodás és más bűncselekmények gyanúja miatt?

Azt gondolom, hogy a feljelentés alapján léptek.

Velünk azt közölték, hogy ők maguk hivatalból kezdeményezték a büntetőeljárást.

Akkor történt valamilyen hivatalból üldözendő bűncselekmény, vagy legalábbis felmerült annak a gyanúja. De szerintem mégsem, és azt tudjuk is igazolni, hogy jogos volt a fellépésünk. Amennyiben a hatóság másképpen látja ezt, és meg szeretne minket kérdezni, úgy állunk elébe. Azt tudjuk, hogy Veres úr nagyon gyakorol azon, hogy valamilyen módon elégtételt vegyen. (A volt citadellás és főtaxis Veres István egyik érdekeltségének tartott cég működtette az éttermet, amelynek a visszafoglalására Eduard Uszikov adott megbízást a Patrol Groupnak, amely tanácsadóként foglalkoztatta Mikó Istvánt és Tóth Csabát – a szerző.) A Veres úrnak ehhez az ingatlanhoz semmi köze, neki inkább el kellene számolnia azzal, hogy négy éven át milyen jogcímen vett át bérleti díjat az ottani üzemeltetőtől.

Visszatérve az étterem átvételére, ott végül senki nem állta az útjukat.

Nem is tudta volna, hiszen – mint korábban hangsúlyoztam – jogosan, a bíróság kiürítésre vonatkozó ítélete alapján jártunk el. Ez az egyik. A másik: mindenki ahhoz a fórumhoz mehet panaszkodni, amelyikhez szeretne. Aztán ha az megsemmisíti a jogerős ítéletet, akkor annak lesz egy joghatása, amit hatósággal vagy bírósági úton kikényszeríttethet. De egészen addig a pillanatig neki kutya kötelessége jogkövető magatartást tanúsítania.

Ha a Fővárosi Törvényszék a Veres „érdekeltségként” kezelt cégnek adna igazat, és az üzletember felbérelné önöket, hogy akkor most az ő jogos igénye alapján járjanak el…

… nem vállalnánk el, mert annak erkölcsi akadálya lenne.

Erkölcsi akadálya? Ezt az emberek nehezen fogják elhinni.

Mire gondol?

A különböző ügyek miatt a sajtóban nem túl jó színben tűntek fel. És ezek miatt az emberek azt fogják mondani, hogy önök hamisan hivatkoznak a törvények betartására, amikor megengedhetik maguknak már azt is, hogy egy rendőrrel szemben úgy lépjenek fel, hogy annak nincs következménye.

Az, hogy odamondta Tóth Csaba a rendőrnek, hogy b… meg, ez ekkora problémát okoz? Lehet rajta lovagolni, de ezzel semmilyen bűncselekmény nem történt.

Mégsem veszi ki jól magát az, hogy egy olyan személy, aki az állami erőszakszervezetnek nem  tagja, beleszólhat abba, hogy a testület mikor, mit lépjen.

Nem, ebben továbbra sem értünk egyet. Az olvasók gondolhatják ezt, de ettől nem lesz más a helyzet. És tényleg, ha az, amit Tóth Csaba mondott, a rendőrnek vagy bárkinek sérelmet okozott, akkor indítson vagy indíttasson eljárást. Ez nem más, mint egy felnagyított gombostűnyi probléma, amivel jól lehet ostorozni a kormányt. Főleg úgy, hogy hozzáteszik: a kopasz és nagydarab emberek félelmet keltenek. Azt mondják, mi a hatalom meghosszabbított ostora vagyunk, vagy keze, vagy katonái, mindegy hogy nevezzük, akik elvégzik a szennyes munkát.

Önök pedig nem tiltakoznak ez ellen.

Azért nem tesszük, mert ha valaki csak annyi intelligenciával bír, hogy ezekből a történésekből ezt szűri le, akkor azzal nem is érdemes vitatkozni.

Más biztonsági cégekről miért nem alakul ki az emberekben ehhez hasonló vélemény?

Mert azok általános szolgáltatásokat nyújtanak, például többek között az áruházakban őriznek polcokat. Nyilván ez is egy olyan feladat, amit el kell végezni, ám mi ezzel szemben olyan szenzitív munkákat vállalunk be, amit mások nem tesznek meg, mert nincs hozzá meg a szakmai felkészültségük, a rátermettségük. Mindebből fakadóan kevés a birtokvédelemmel foglalkozó cégek száma. Minket most azért húznak elő a cilinderből, mert felvállaljuk ezeket a melókat, és el is végezzük. Ráadásul szerintünk megfelelő módon, a törvények betartásával járunk el.

Ha kiderül, hogy mégsem így dolgoznak, vállalják a felelősséget?

Természetesen igen. Ha hibázunk, akkor el fogjuk vinni a balhét.

Akkor az aktivista gyomorba vágásáért miért nem vették elő önöket?

Ha Komáromy Gergely ügyére gondol, abban az esetben az ő feljelentése alapján elindult az eljárás és amennyire tudom, az tovább került a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. Hogy az ügy holt tart jelenleg, azt Komáromy Gergelytől kellene megkérdezni. Azt viszont el tudom mondani, hogy mi és a hozzánk tartozó személyek soha nem követtek el olyan cselekményt, önbíráskodást vagy garázdaságot, amiket az előbb vélelmezett.

Nem érzik úgy, hogy a hatóság kettős mércét alkalmaz? Amit megenged önöknek, azt nem teheti meg egy átlagember. Így korábban előfordult, hogy csak azért állítottak elő valakit, mert a rendőr szerint az illető akadályozta az intézkedés végrehajtásában.

Nincs kettős mérce, nem vagyunk kivételezettek. Amikor megindulnak az eljárások egy ügyben, a hatóság minket ugyanúgy meghallgat. Az eddigiekben pedig az állításainkat alá tudtuk támasztani olyan bizonyítékokkal, amelyek alapján kiderült, nem követtünk el olyan jellegű bűntettet, amit a feljelentés tartalmazott.

Ha minden ennyire rendben van, akkor az önök működése miért csípi az emberek szemét?

Mert vannak hangulatkeltő fórumok és médiumok, amelyek úgy gondolják, hogy az a jó, ha teremtenek egy kiélezett helyzetet.

Nem gondolja, hogy esetleg önök generálják mindezt a kinézetükkel, vagy azzal, hogy félelmet keltenek? Ez egyébként a munka része?

Ez nem így van, mi nem tesszük ezt. Ma mindenki szabadon alakíthatja a külsőjét, összetetováltathatja magát, befestheti a haját pirosra, illetve számtalan dolgot, beavatkozást elvégeztethet magán. De hogy mi kelt félelmet, azt embere válogatja. Hogy a hajunk nagyon rövid, az nem keltheti ezt a hatást.

Mi az oka annak, hogy önök ennyire egységesen néznek ki?

Az öltözet nem más, mint egy egységes munkaruha. A hasonló testfelépítésnek pedig az oka az lehet, hogy a biztonságtechnikai munkát végző emberek, akik alapvetően nem nyeszlettek, leginkább küzdősportot űznek. Egyébként adódnak olyan helyzetek, amikor el kell fogadni azt, hogy a vizuális visszatartó erő sokkal fontosabb, mert ahol kettő darab két méteres szekrényt lát őrködni valaki, oda nem nagyon fog betörni.

Vagy ha kutyákat, esetleg kamerákat észlel.

A kamerafelvétel megint egy szenzitív helyzetet teremt a személyiségi jogok miatt, ezért a felhasználása sok esetben problémás.

Bűncselekmény esetén nem kérdés, hogy a hatóság felhasználhatja azokat.

Igen, de az is jó volna, ha például a Sas utcai Godunovnál történtekről készített videót nyilvánosságra hozhatnánk, ám a személyiségi jogok miatt mégsem tehetjük meg. Pedig ha a mi felvételünket bekérik a nyomozók, látni fogják, hogy az minket igazol.

 

Patrol Group Kft. intézkedése a Godunov étteremben from atlatszo.hu on Vimeo.

 

Ha van egy két méter magas, nagyon rövid hajú ismerősöm, aki szeretne önökkel dolgozni, van-e rá esélye?

Nem valószínű, mert csak ismeretségi alapon lehet hozzánk bekerülni. Nekünk ugyanis nagyon fontos, hogy kivel dolgozunk és hogyan. Ezért is utasítanám vissza azt, ami a cikkben megjelent, mégpedig hogy trágárul beszélve léptünk fel.

Amennyiben ez a feljelentésben rosszul szerepel, hiszen ezt onnan idéztük, elmondhatja a rendőröknek is az ezzel kapcsolatos kifogását, ha megkérdezik.

Itt akkor leszögezném, hogy a feljelentés véleményem szerint nem velünk szemben fogalmazódik meg, hanem a rendőrök tevékenységére vonatkozóan. Ugyanis miután kiérkeztek az egyenruhások, minden a szemük előtt zajlott. Ha mi elkövettünk volna bármilyen bűncselekményt, akkor a rendőrség ott helyben intézkedhetett volna velünk szemben, sőt, kötelessége is lett volna. De ilyen nem történt.

Nem gondolja, hogy ez az egész történet kiforgatása?

Egyáltalán nem, mert amit mi hallomásból a feljelentésről tudunk, az csak annyi, hogy a rendőri intézkedés elmaradását sérelmezték a beadott iratban.

Csikász Brigitta

Városligeti fotók, videó: Halász Áron

 

tetszett_a_cikk3

 

  • Monarhista

    Csicskagyászok

  • Hat ez eleg gyengere sikerult. Mi ettelme van 8x megkerdezni, hogy akkor miert gondoljak roluk ezt vagy azt az emberek? Es miert nem sikerult belekapaszkodni abba az ellentmondasba, hogy ok sosem garazdak, de megis gyomronvagtak Komaromyt?

  • A.A.

    Hááát… ez egy pozitív hangvételű PR cikk a “kopaszok” mellett? 🙂 Mert én ezeken a videókon nem láttam semmi terhelőt! Pld. a Ligetes videón egyszer feltűnik Tóth Csaba és azt mondja, hogy “Nyugi, nyugi!”, nem azt hogy “Öld meg és tépd ki a szívét!” A második videón meg miért szólítják fel HÁROMSZOR az ülő csókát??? Gyenge elméjű vagy mi? Egyszer érthetően elmondani és azonnal kidobni!!!

    • Steinamanger

      2006 októberében több százszor szólítottak fel több száz csókát hogy hagyják el a helyszínt mégis maradtak, utána meg ment a sivalkodás amikor előkerültek a gumipuskák.
      Aztán végül a rendőrök lettek a buzik. meg őket ítélték el.

      • 333

        El vagy te tévedve, amiről annyit tudsz, amit Gyurcsány állít, inkább ne szólalj meg.

        • Steinamanger

          Gyurcsány? Rühellem. A tévében láttam a történteket, de az ember inkább ne higyjen a szemének ugye?
          Olvasson helyette ott leírják mi volt DDDDDDDDDD

  • 333

    1. Nem Kubatov kutyái, a 2000-es évek óta ők biztosítják a válogatott meccseket. Aki otthonosan mozog a lelátókon ismeri őket, mint a rosszpénzt.
    2. A többi hazugság. Persze, hogy van kettős mérce, az egyszerű készenlétisek jelentős része egyenesen fél Tóth Csabáéktól. Nem olyan régen egy NB1-es mérkőzésen tanúja voltam, ahogy egy fiatal srácot Tóth Csaba megpofozott, majd a haverja a nyakánál fogva vezette ki, miközben folyamatosan a családját szidta a srácot pedig b.zizta. Mindezt a térfigyelő kamerák, majd a rendőrök szeme láttára, akik tojtak az egészre. Ha jól emlékszek annyi volt a bűne, hogy a kerítésen keresztül kamerázta az egyik szekust, aki szintén megéri a pénzét, bár a pletykák szerint könyörgött már ő sírva az életéért…
    Ja, ennyit arról, hogy nincs trágár beszéd. A brigád tagjainak egyszerűen nincs agya. Ne gondolja senki, hogy túlzok, próbálja ki egyszer. A verések (mert azért kaptak ők is bőven, ne higgyük őket verhetetleneknek) és a szteroidok az amúgy sem túl magas intelligenciát is kipusztították belőlük. Ha valaki egyszer szembe kerül velük próbálja ki: kezdjen valamelyikkel párbeszédet. Garantálom, hogy a dialógus negyedik mondatában már benne lesz a “kis köcsög”, “apád egy buzi volt” , “megbaszlak”…stb. kifejezések valamelyike. Ha nem ezt a szakmát csinálnák – és tegyük fel, hogy Magyarországon valóban bűnüldözés zajlana – akkor biztosan éhen halnának, bár az agyhalál állapota már így is közel van.

    Szóval ez politikai oldaltól teljesen független. Ilyen emberekre mindkét oldalra szükség van és annyi igazság azért van ennek a makimajomnak a mondandójában, hogy bizonyos helyekre (pl. egy Fradi-Újpest) valóban kétajtós szekrények kellenek. Csak éppen szakértelem is kellene, ami pedig – akármit is mond – nincs, ugyanis az erőszak nem szakértelem. Az erőszakos fellépés az esetek többségében csak eszkalálja a konfliktust, az elején még volna más mód a rendezésre. Na, ehhez nem értenek ők, de azt kell mondanom (ezt bátran állítom, mert láttam, hogy nyugati stadionokban hogy csinálják) a rendőrség sem.

    • socksnake

      Ez nagyon szomorú.

  • László Héthy

    Orbán seggnyalói vagytok csak még nem tudjátok. Ugyanolyan gecik is vagytok !!!! https://uploads.disquscdn.com/images/ff7bc41e31988beff952fe2ec904e3350ec5ac70cd2f1cd3a443b8bd0fb56bf6.jpg

    • 333

      Állj szembe velük és mondd meg nekik…

  • ibn yahudia

    Ja, hát ha ők mondják akkor elhiszem nekik!

  • fudaraku
  • fudaraku
  • omp

    Életemben nem beszéltem még senkivel, akinek minden második szakmai (kamu) dumája az, hogy: SZENZITÍV….b…meg 🙂

  • Remete

    A Fidesz értelmiségi élcsapata!

  • Tőzeges Alfréd

    Ennyi hazugságot, amit ez az ürge elengedett ebben az interjúban , még nem hallottam ilyen rövid idő alatt! Csúcs!!!

  • Átlátszó.hu , F. Paliék (a Fradisecu vezetője) a Kubatov katonái…
    TCs meg a többi meccset biztosítják a szedett-vedett brigádjával ,akik elég szépszínűekből összeverődött társaság. Elég multikulti kinézetük van 😀 ….

    Egyébként valami törvény nem ártana már erre a geci szekusokra.