Szerencsére még időben eszükbe jutott, hogy szükség van lámpatestekre és tűzjelzőre is. A vizes vb összköltsége jelenleg 103,3 milliárd forintnál jár.
Június 27-én jelent meg az EU-s közbeszerzési értesítőben, hogy a három héten belül kezdődő vizes vb-t szervező állami cégnek eszébe jutott, hogy a bő 43 milliárd forintból felépült, az átadása után is drágult Duna Aréna üzemeltetéséhez szükség van még pár alapvető alkatrészre és eszközre.
Ezek beszerzésére a Bp2017 Kft. szokás szerint a rendkívüli sürgősségre hivatkozva hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést írt ki, melyen három cég indult, a H.S.S.-Med Kft., a Mészi-GÉP Kft., és a VAGYONVILL-Debrecen Kft.
A tender nyertese nettó 197 millió forintos ajánlattal a Mészi-GÉP Kft. lett, így ez a cég szállítja a szükséges lámpatesteket, szanitereket, tűzjelzőket, kábeleket és egyebeket az úszópalotába.
Az elmúlt két hétben a vizes vb-vel kapcsolatban kötött, egyéb szerződések is nyilvánosságra kerültek:
– a szervezőbizottság szállítmányozási és raktározási központjának kialakítása, nettó 81 millió forint
Április közepén kigyűjtöttük a Közbeszerzési Értesítőből az összes olyan eljárást, amelynek leírásában a vizes vb-re hivatkozott a kiíró. A szerződéseket összesítő táblázatunk ezen a linken megtekinthető, folyamatosan frissítjük. A szerződésmódosításoknál a becsült összeghez nullát írtunk, és az áremelkedés mértéke szerepel a végösszegnél.
A nyilvánosságra hozott szerződések összköltsége jelenleg
nettó 103,3 milliárd forint.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ennyivel többe kerül „a Császár-Komjádi Uszoda és a Hajós-Széchy Uszoda felújítására irányuló beruházáshoz kapcsolódó mérnöki tanácsadói és építési műszaki ellenőri feladatok...
Rájöttek, hogy klíma kell a létesítményekbe, amiben emberek lesznek a versenyek idején. Hivatalosan július végén befejeződött az úszó világbajnokság,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!