vizes vb

Ma közel 900 millióval drágult a vizes vb

 

Az állami tulajdonú MAHART hajója 50 perc alatt szállítja majd az utasokat a Dagálytól a Müpáig.

Az EU-s közbeszerzési értesítő május 11-i számában két szerződés jelent meg a vizes vb-vel kapcsolatban, ezek együttes értéke 873,5 millió forint. Szokás szerint mindkét eljárást hirdetmény nélküli tárgyalásos formában bonyolították le a rendkívüli sürgősségre hivatkozva.

– kikötői úszóművek nettó 495 millió forint

Lesz egy a Vigadó téren, és a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodánál, kettő a margitszigeti Fina Marketnél, és négy a Duna Arénánál. A vizes vb-t szervező Bp2017 Kft. tenderét három ajánlattevő közül az állami tulajdonú MAHART – PassNave Kft. nyerte.

– vízi személyszállítási szolgáltatás nettó 378,5 millió forint

A Vigadó, Duna Aréna, Müpa közötti útvonalakon többféle hajóval viszik majd a vizes vb látogatóit, három ajánlattevő közül ezt a megbízást is a MAHART – PassNave Kft. kapta. A Bp2017 Kft. 8 darab „hagyományos”, 150 fős hajót rendelt meg 1.600 üzemórára, ezek menetrend szerint fogják szállítani az utasokat. Ez a típus a Vigadó-Dagály közti távot 40-50 perc alatt, a Müpa-Dagály távot 50-60 perc alatt teszi majd meg elvileg. Lesz 3 darab „VIP hagyományos” hajó is összesen 780 órára, ezek ugyanúgy 150 fősek, és ugyanúgy wifivel, légkondival felszereltek, és ugyanannyi idő alatt érnek egyik helyszínről a másikra, csak lesz rajtuk „asztalokkal ellátott VIP felszereltség” is.

20 üzemóra időtartamra rendelt a Bp2017 Kft. egy alkalomra egy „VIP Nagy Rendezvényt hagyományos hajóval”, ezen minimum 250 fő 40-60 perc alatt utazhat a Duna Aréna és Müpa között. Ugyanezen a távon 2 darab gyorsjáratú hajó 320 üzemórában fog minimum 54 főt szállítani 15-20 perc alatt.

Április közepén kigyűjtöttük a Közbeszerzési Értesítőből az összes olyan eljárást, amelynek leírásában a vizes vb-re hivatkozott a kiíró. A szerződéseket összesítő táblázatunk ezen a linken megtekinthető, folyamatosan frissítjük. A szerződésmódosításoknál a becsült összeghez nullát írtunk, és az áremelkedés mértéke szerepel a végösszegnél.

A nyilvánosságra hozott szerződések összköltsége jelenleg nettó 96,9 milliárd forint.

Seszták Miklós fejlesztési miniszter május 2-án közölte, hogy a vizes vb-hez kapcsolódó fejlesztések végösszege 130,6 milliárd forint lesz.

Erdélyi Katalin

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2