Egyéb

Új tulajdonosa lett a pécsi kerámiás cégeknek

 

A Ledina Kft.-t az önkormányzat alapította a Zsolnayval vívott harca közben, majd a céget Bozóki János vette meg. Februárban Pécs ügyvédje, Szabó Iván még arról beszélt, hogy Bozókinak nagy tervei vannak a Ledinával. A cégadatok szerint azonban április végén eladta a vállalkozást a Pécsi Kerámia Kft.-vel együtt. A cégek új tulajdonosa Aszódi Zoltán, a felek nem nyilatkoznak az adásvételről.

Több cikkben foglalkoztunk már korábban Páva Zsolték Zsolnay ellen folytatott harcával, melynek egyik sakklépéseként a pécsi önkormányzat 2016 nyarán létrehozta a Ledina Kft.-t. Erről Szabó Iván, Pécs ügyvédje 2017 februárjában így beszélt az Átlátszónak:

„(…) a közgyűlés hozott egy ilyen határozatot, hogy létrehozza a Ledina Kerámia Kft.-t annak érdekében, hogy a Zsolnay-kultuszt meg az embereket átmentse. Nyilván Zsolnay-gyárnak nem nevezhettük. Ezt a céget azért hoztuk létre, hogy ebbe átmentjük az embereket, és ebben majd a WHB tőkét emel.”

Miután a Zsolnay tulajdonosa, Bachar Najari kifizette a Zsolnay adósságát, Páváék terve meghiúsult. A Ledinát ezután Szabó Iván barátja, Bozóki János vette meg, és úgy tűnt, nagy tervei vannak a céggel, amelyet 2016 végén átnevezett Ledina Épületkerámia Kft.-re. Egy másik vállalkozását, a Bally Holding Trust Kft.-t szintén ugyanekkor Pécsi Kerámia Kft.-re keresztelték át. Szabó februárban azt mondta az Átlátszónak, hogy EU-s pályázatok miatt volt szükség a finomporcelán és az épületkerámia gyártásának két külön cégbe való szétválasztására.

Az tény, hogy a Ledina vezetői 8 milliárdos fejlesztést jelentettek be 2016 októberében, és a cég akkor egy közel 2 milliárd forintos brüsszeli kutatás-fejlesztési támogatásra pályázott konzorciumi partnereivel, a Veszprémi Egyetem Anyagmérnöki Intézetével, a PTE Művészeti Karával és a Magyar Földtani és Geofizikai Intézettel közösen.

Előzmények:

Bejegyezték a Zsolnay-tulajdonos jelzálogjogát Pécs önkormányzati ingatlanjaira

Páva Zsolt ügyvédje és egy Tiborcz-közeli vállalkozó szanálták volna a Zsolnay porcelánmanufaktúrát

Fidesz-közeli “befektetők” állami segítséggel csavarnák ki a svájci tulajdonos kezéből a Zsolnayt

A grandiózus fejlesztési elképzelések beharangozása után kissé meglepő, hogy Bozóki János nemrég mindkét céget eladta. A Pécsi Kerámia Kft.-nél már látszik a cégadatokban az új tulajdonos, a Ledina esetében még bejegyzés alatt van a változás.

A Pécsi Kerámiát április 27-én vette meg a brit China Rose Ltd., aminek igazgatója és tulajdonosa Aszódi Zoltán. Az üzletembernek a pécsi kerámiás cégeken kívül is vannak magyar érdekeltségei: 2001-ben alapította meg a navigációs eszközök értékesítésével foglalkozó Worldgate Kft.-t, és 2017. április elején jegyeztette be az iProvizo-Rapid Kft.-t, melynek fő tevékenységi köre a közúti áruszállítás.

Levélben érdeklődtünk Aszódi Zoltánnál arról, hogy miért vásárolta meg a Ledinát és a Pécsi Kerámiát, mik a tervei a cégekkel, lesz-e bármilyen változás azok korábbi terveiben és alkalmazotti létszámában a tulajdonosváltás miatt. Aszódi azt közölte megkeresésünkre, hogy jelenleg még tart az átadás-átvétel folyamata, ezért csak később tud majd válaszolni.

Megkérdeztük Szabó Ivánt is, hogy Bozóki János miért adta el a cégeket, de Szabó azt mondta, hogy sem ő, sem barátja nem kíván nyilatkozni az ügyben.

Az adásvétel előtt néhány nappal a Zalaegerszegi bíróság elsőfokú ítélete kimondta, hogy jogellenesen mondott fel azonnali hatállyal tavaly a Zsolnay 120 dolgozója, akik átszerződtek a Ledinához. A dolgozókat képviselő Szabó ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy fellebbeznek a döntés ellen, és ha kell, a Kúriáig is elmennek.

Erdélyi Katalin

A céginformációt az Opten szolgáltatta.

Megosztás