Egy évvel a vége után 27 millióval drágult a vizes vb
Ennyivel többe kerül „a Császár-Komjádi Uszoda és a Hajós-Széchy Uszoda felújítására irányuló beruházáshoz kapcsolódó mérnöki tanácsadói és építési műszaki ellenőri feladatok...
A számláló most 96 milliárd forintnál tart, Seszták Miklós fejlesztési miniszter szerint 130 milliárdnál fog megállni.
Seszták Miklós fejlesztési miniszter május 2-án közölte, hogy a vizes vb-hez kapcsolódó fejlesztések végösszege 130,6 milliárd forint lesz. Ez bő ötszöröse az Úszószövetség akkori elnöke, Gyárfás Tamás által 2015 márciusában bemondott 25 milliárd forintnak.
Április közepén kigyűjtöttük a Közbeszerzési Értesítőből az összes olyan eljárást, amelynek leírásában a vizes vb-re hivatkozott a kiíró. A szerződéseket összesítő táblázatunk ezen a linken megtekinthető, folyamatosan frissítjük. A szerződésmódosításoknál a becsült összeghez nullát írtunk, és az áremelkedés mértéke szerepel a végösszegnél.
A nyilvánosságra hozott szerződések összköltsége jelenleg 96 milliárd forint.
Az EU-s közbeszerzési értesítő két legutóbbi számában három új szerződés jelent meg a júliusban megrendezésre kerülő sporteseménnyel kapcsolatban.
– budapesti kikötők megvalósításához szükséges új parti létesítmények tervezése és kivitelezése nettó 116,5 millió forint
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tenderét három ajánlattevő közül a dorogi T-KOMFORT Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. nyerte. Az MNV előzetesen 128 millió forintra becsülte a beruházást.
– budapesti kikötők kikötők megvalósításához szükséges új parti létesítményekre irányuló beruházás mérnöki és műszaki ellenőri feladatainak ellátása nettó 2,9 millió forint
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tenderét az egyetlen ajánlattevő, az Orient 9001 Kft. nyerte. Az MNV előzetesen 3 millió forintra becsülte a munkát.
– a margitszigeti Casino épületének tervezése és kivitelezése nettó 935,4 millió forint
A Bp2017 Kft. tenderét három ajánlattevő közül a miskolci BO-TO BAU Kft. nyerte. A becsült érték 937 millió forint volt.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásEnnyivel többe kerül „a Császár-Komjádi Uszoda és a Hajós-Széchy Uszoda felújítására irányuló beruházáshoz kapcsolódó mérnöki tanácsadói és építési műszaki ellenőri feladatok...
Egy év után tette közzé a BKK, hogy tavaly szeptemberben leszerződött a Swietelskyvel a Népfürdő utca és a Vizafogó...
Rájöttek, hogy klíma kell a létesítményekbe, amiben emberek lesznek a versenyek idején. Hivatalosan július végén befejeződött az úszó világbajnokság,...
72 millió forinttal többet kap a Valton a biztonsági feladatokért, és plusz 50 millió kellett a Duna Aréna üzemeltetésére...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!