Egyéb

További csókos szervezetek a szerencsejátékos fazék körül

 

A Szerencsejáték Zrt. szponzorációs feladatokkal megbízott leányvállalatának az Átlátszó által kikért támogatási listáján számos fidesz-közeli szervezet is szerepel. A korábbiakban bemutattuk a kultúrához, illetve a sporthoz kapcsolódó, valamint a Lázár-testvérekhez, Deutsch Tamás testvéréhez és Németh Szilárdhoz köthető juttatásokat. Az utolsó részben a Rogán Antalhoz, Seszták Miklóshoz és L. Simon Lászlóhoz köthető szervezetekről, valamint a kormánypárthoz közeli szellemi műhelyekről lesz szó.

A Szerencsejáték Nonprofit Service Kft. intézi 2014 óta a Szerencsejáték Zrt. által kiosztott támogatásokat és szponzorációkat. Az Átlátszó kíváncsi volt arra, hogy ezekből mely szervezetek és cégek részesültek 2015-ben és 2016-ban, ezért közérdekű adatigényléssel kikértük a kft.-től a polgári jogi szerződések listáját.

A Lázár-fivérekhez, Deutsch Tamás testvéréhez, és Németh Szilárdhoz köthető támogatottak a Szerencsejáték Zrt. listáján

Fidesz-közeli kultúriparosok is kaptak támogatást a Szerencsejáték Zrt. nonprofit cégétől

A jótékonykodás mellett a haveroknak is bőven jut a szerencsejátékos támogatásokból

Az Összefogással a Belvárosért Polgári Egyesület az elmúlt évben 2 millió forinthoz jutott a Szerencsejáték leányvállalatától. Az egyesület képviselője Orbánné Galambos Ildikó, aki az önkormányzat jegyzői titkárságának bizottsági ügyintézőjeként dolgozik. A 444 cikkezett arról 2014-ben, hogy a City magazint kiadó szervezet az eltelt évek alatt mintegy 64 millió forint önkormányzati támogatást kapott. Az egyesület vezetője akkor úgy nyilatkozott, hogy a lapkiadást nem ebből, hanem magánadományokból oldották meg.

2015-re vonatkozóan Juhász Péter, az Együtt V. kerületi képviselője hozta nyilvánosságra, hogy az Összefogással a Belvárosért Polgári Egyesület 3,9 millió forintot kapott az önkormányzattól támogatásként. A City szerkesztőségének és a Fidesz belvárosi irodájának a címe ugyanaz, mindkettő a Cukor utca 5. alatt van, de a 444-nek Orbánné Galambos Ildikó azt állította, hogy ők külön helyrajzi számon lévő helyiségeket használnak.

A 444 megemlítette azt is, hogy a belvárosi Fidesz-irodával azonos címre van bejegyezve az Élő Belváros Polgári Egyesület is, csak a saroképület másik utcája, a Veres Pálné 16. szám alá, illetve, hogy a vezetője az a Turbó Annamária, aki szintén a jegyzői titkárságon dolgozott. Ez az egyesület sem maradhatott ki 2016-ban a szerencsejátékos támogatottak közül: mintegy 5 millió forinttal segítették a működését. Az azt megelőző évben sem kellett a szervezetnek búslakodnia, akkor az önkormányzattól nyert el 4,1 millió forintos támogatást.

Kapcsolódó cikkünk

Belváros-Lipótváros: Álcivilekre is százmilliókat költöttek

Szerencsések a fejlesztési miniszter szűkebb pátriájából

A kisvárdai önkormányzat tulajdonában lévő Idegenforgalmi és Szabadidő Centrum Nonprofit Kft.-nek 2016 augusztusában 23,5 millió forintot ítéltek meg a Szerencsejátéknál. A pénzre szüksége is lehetett a társaságnak, mert 2014-re és 2015-re vonatkozóan az Optenben semmilyen pénzügyi adat nem található a vállalkozásról.

A település esetében meg kell említeni, hogy Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter 1998-tól volt a városi képviselő-testület tagja, s a Kisvárda központú választókerületből jutott be a Parlamentbe 2010-ben, majd lett a harmadik Orbán-kormány fejlesztési minisztere 2014-ben, és így Sesztákhoz tartozik a Szerencsejáték Zrt. is.

A Fejlődő Vállalkozások Egyesülete 2016 októberében 4,8 millió forinthoz jutott. A szervezet képviselője a március 4-én meghalt Kozma Péter volt, aki Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormánymegbízottként tevékenykedett január közepéig. Az egyesület 2013-ben közös konferenciát szervezett a Fidesz pártalapítványával, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvánnyal a monetáris politikáról, az öngondoskodásról és a reálgazdaság aktuális helyzetéről.

Itt is felbukkan L. Simon László

A Kortárs Folyóirat Kiadói Kft., amely L. Simon László egykori kulturális államtitkárhoz állt közel, tavalyelőtt 1,5 millió forintot kapott a Szerencsejáték leányvállalatától. A kft. egyik tulajdonosa a korábbi Simon-cég Ráció Kft., és tagja volt a Magyar Írószövetség is, ahol L. Simon László 2004-től 2010-ig titkárként tevékenykedett.

Szintén L. Simon kötődésű az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Nonprofit (ÖKI) Kft., amelynek 2015 márciusában 10 millió forintot ítélt meg a lottótársaság leányvállalata, 2016-ban pedig további 5 milliót.

Az ÖKI-ről a Magyar Narancs írta meg, hogy a kft. a Nemzeti Kulturális Alappal, a Balassi Intézettel és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal kötött szerződéseket, volt ügyvezető igazgatója, Pápay György jó kapcsolatban van L. Simon Lászlóval. Ismeretségük a Fiatal Írók Szövetségéig nyúlik vissza. A lap szerint Pápay a Fidesz-frakciónak is dolgozott. Az ÖKI tulajdonosai közül a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány tavalyelőtt 2 milliót kapott a Szerencsejátéktól.

A zalaegerszegi Pannon Fejlesztési Alapítvány 5 millió forintot kapott a Szerencsejátéktól 2015 decemberében. A szervezet vezetőjeként a civil szervezetek nyilvántartásában Gyutai Csaba van feltüntetve. Gyulai L. Simon László államtitkársága alatt lett a Várgondnokság ügyvezető igazgatója, korábban Zalaegerszeg polgármestere volt. A magyar állam tulajdonában lévő Várgondnokság Közhasznú Nonporfit Kft. két év alatt összesen 23,7 millió forintos támogatásban részesült a Szerencsejáték Zrt. jóvoltából, ebből tavaly 11 milliót kasszírozott.

Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács, amelynek szintén tagja L. Simon László, 2015-ben 4,5 millió forinttal gazdagodott a szerencsejátékos adományokból.

Kormányközeli civilek

2016-ban a Szerencsejáték Nonprofit Kft. 2 millió forintot ítélt meg a Szabadságvédő Alapítványnak, amely a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványtól 2013-ban 5 millió forintot kapott.

Emlékezetes, a szervezetet vezető Pethő Annamária volt a frontembere a Nők a Nemzetért Közhasznú Egyesületnek is, amely 20 milliós támogatást kapott a Nemzeti Együttműködési Alapból, s amely – mint az Átlátszó megírta – a bíróságnak beadott beszámolóban költségtérítésre jogosult tisztviselőjének Gipsz Jakabot, Iksz Ipszilont és társait tüntette föl.

Az erről szóló 2015-ös írásunk

Fidesz: gongóból van a kerítés

A Fideszben vezető pozíciókat betöltött Pokorni Zoltán vezette XII. kerületi önkormányzat 8,5 millió forinthoz jutott tavaly.

A Belvárosi Kisgazda Polgári Egyesület 1 millió forintos támogatásban részesült. 2009-ben a hvg.hu azért írt a szervezetről, mert a magyar rovásírás és a boszniai piramis titka címmel szervezett csodálatos előadást a szervezet a Nemzeti Társas Körrel közösen.

A „Progress” Alapítvány/Fundatia „Progress” nevű romániai magyar alapítvány 20 millió forintot söpörhetett be a kasszájába az elmúlt évben.

Az Erdély középső részén található, 2700 lakosú Magyarlapadra jegyezték be a Fundatia Culturala „Ethnika” / „Ethnika” Kulturális Alapítványt, amely 2015 végén 27 000 eurót, mintegy 8 millió forintot kapott, míg a szintén romániai „Asociatia Futball Klub Csíkszereda Miercurea-Ciuc” Egyesület, vagyis a csíkszeredai fociklub 100 millió forintnak örülhetett.

A Réthelyi Miklós volt nemzeti erőforrás miniszter által vezetett Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány Zrt. 2 millió forintot kapott tavalyelőtt. A szervezetet 2015 júniusában hozta létre a kormány a magyar nyelv ápolására és irodalmi életének felpezsdítésére. Az alapítvány működésére a Nemzeti Vagyonkezelő 150 millió forintot különített el.

A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány tavalyelőtt 13 millió forintot zsebelhetett be a Szerencsejátéktól, 2016 januárjában pedig további 3 milliót ítéltek meg a szervezet számára. A szervezettel kapcsolatban az Átlátszó már korábban megírta, hogy a fideszes alapítványt, amely többek között a párt rendezvényeként számon tartott bálványosi – majd ennek nyomán felvidéki, kárpátaljai, vajdasági – szabadegyetemeket szervezi, állami intézmények és önkormányzatok évről-évre jelentős támogatásokban részesítik.

A Századvég Politikai Iskola Alapítvány 2015-ben 30 millió forintos támogatást érdemelt ki az állami lottócégtől.

Az Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány 2015-ben három támogatás révén 9 millió forinthoz jutott a Szerencsejátéktól, a következő ében pedig összesen 5,8 millió forinttal dotálták.

A kormány által létrehozott Veritas Történetkutató Intézet is szerepel a támogatottak listáján; 2015-ben 5 millió forinttal segítette a Szerencsejáték az intézet működését. A Veritas azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a vezetője, Szakály Sándor a hazai zsidóság deportálását idegenrendészeti eljárásnak nevezte.

A Városi Nyilvánosságért Alapítvány két évvel ezelőtt 4 millió forintot kapott a Szerencsejáték Zrt. leányvállalatától. A szervezet elnöke, Vermes Gábor korábban a veszprémi Fidelitas alelnöke volt.

Csikász Brigitta

Megosztás