Közpénzből épül a Fidesz erdélyi hátországa

budafoktéténycarpathia

A Fidesz által alapított, a határon túli magyarokat segítő, és Tusványost szervező Fidesz-alapítványt, valamint a párt partnereként számon tartott, Tőkés László által létrehozott Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alapítványát is komoly összegekkel támogatták magyar állami intézmények és vállalatok az elmúlt három évben. Az EMNT Kolozs megyei elnökének tulajdonában lévő, a kerület és Németh Zsolt külügyi államtitkár régi ismerőse által vezetett tanácsadó céggel pedig évek óta több millió forintra szerződik Budafok-Tétény önkormányzata.

Németh Zsolt a második Fidesz-kormány külügyi államtitkára, a román politikusok elegáns mattjával véget ért „Székelyzászlót mindenhova-mozgalom” fő katalizátora, akinek részvételével Budafok-Tétény (a XXII. Kerület) február 5-én az országban másodikként tűzte ki a székely zászlót a polgármesteri hivatal épületére. A Fidesz alapító tagja, 1990 óta országgyűlési képviselő: akkor budapesti listáról, 1994-ben országos listáról, 1998-ban Budapest 32. választókerületéből, a XXII.kerületből, 2002-ben, 2006-ban és 2010-ben egyaránt budapesti listáról jutott be a parlamentbe. Vagyonnyilatkozata szerint Németh 1998 óta tulajdonosa egy XXII. kerületi 236 nm-es lakóház felének.

A külügyi államtitkár 1994-98 között az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság tagja, 1994-98 között a Külügyi bizottság tagja, 1998-2002 között a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára volt, felügyelete alá tartozott a Határon Túli Magyarok Hivatala is. 2002-2006 között az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a 2006-2010-es kormányciklusban pedig a Külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke volt. 2010-ben azerbajdzsáni és lengyel állami kitüntetéseket, valamint tiszteletbeli lovagi címet kapott a Johannita Lovagrendtől, melynek 1999 óta tagja. Erdélyben 1995 óta főgondnoka, majd tiszteletbeli főgondnoka az 1990-től 2009-ig Tőkés László püspök által irányított Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez tartozó Erdélyi Gyülekezetnek.

Történetünk szempontjából a leglényegesebb momentum, hogy Németh 1991-ben a Fidesz Lendvai utcai székházába bejegyzett Pro Minoritate Alapítvány alapító tagja volt. Az alapítványt, amely „független, non-profit intézményként kívánja elősegíteni a nemzeti és etnikai kisebbségek identitásának védelmét és fejlődését”, a Fidesz hozta létre, tiszteletbeli elnöke Pomogáts Béla irodalomtörténész, a Magyar Írószövetség elnöke volt. A kuratórium tagjai Benda Gyula történész, Doncsev Toso a Magyarországi Bolgárok Önkormányzatának elnöke, Elek István publicista, Enyedi Zsolt szociológus, Kövér László parlamenti képviselő, Lőrincz Csaba parlamenti tanácsadó, Németh Zsolt parlamenti képviselő, valamint Nagy Szabolcs, az Alapítvány ügyvezető titkára voltak.

A Pro Minoritate Alapítványtól az Erdélyi Magyar Néppártig

A Pro Minoritate Alapítvány 1999-ben megszűnt, utóda a Kövér László, Németh Zsolt és Madarász László által létrehozott, a budapesti Falk Miksa u. 6. szám V. emeletére bejegyzett Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, amely honlapján meglehetősen kevés konkrétumot árul el magáról. Valamilyen rejtélyes és egyben szerencsés módon azonban Zugló weboldalára felkerült az alapító okiratának 2009-es módosítása, amelyből kiderül, hogy a háromtagú kuratórium tagjai Tárnok Mária elnök mellett Klein András és Ughy Attila. Klein 1998-ban a Fidesz kisebbségi szakértője volt, 2007-ben a Külügyi bizottság munkatársa, 2011-ben pedig a Külügyminisztérium kabinetfőnök-helyettese volt, majd szófiai nagykövet lett. Ughy Attila fideszes országgyűlési képviselő, a XVIII. kerület polgármestere. (Tavaly novemberben ő szignálta azt a határozatot, amely megtiltotta hogy hajléktalanoknak Márton-nap alkalmából a Flórián téri aluljáróban ételt osszanak.)

A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány 1991 óta folyóiratot, és 1994 óta (kezdetben a Századvég Kiadóval, majd az Osiris Kiadóval közösen) könyveket ad ki, keretei közt működik a Moldvai Csángó Magyar Bizottság, és idén tizenhetedik alkalommal rendezték meg a „Csángó Bált” a budapesti Petőfi Csarnokban. A folyóirat-kiadáshoz hasonlóan szintén a kezdetektől jelentős tevékenységük még a hagyományos Fidesz-rendezvényként számon tartott Bálványosi – majd ennek nyomán felvidéki, kárpátaljai, vajdasági – Szabadegyetemek szervezése. Munkájukat több magyarországi önkormányzat is támogatta kisebb, valamint néhány állami intézmény és vállalat nagyobb összegekkel az elmúlt három évben.

 

A Bálványosi Szabadegyetem, vagy közismertebb nevén Tusványos partnerei között első helyen találjuk a jogi személyiség nélküli közéleti mozgalomként definiált Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, melynek fő célkitűzése az erdélyi magyarok autonómia-törekvéseinek támogatása. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT) Tőkés László, és az RMDSZ Reform Tömörülésébe tartozó politikusok alapították 2003-ban, miután Tőkés tiszteletbeli elnöki tisztségét a szatmári kongresszuson felfüggesztette az RMDSZ.

Németh Zsoltról köztudott, hogy a Tőkés László holdudvarába tartozó civil és politikai szervezeteket támogatja (Kövér László inkább a Szász Jenő nevével fémjelzett Magyar Polgári Pártot favorizálta), a Tőkés által képviselt irányvonal melletti elkötelezettségét jól példázza az is, hogy az országgyűlés külügyi bizottságának akkori elnökeként részt vett és fel is szólalt azon az „ellenrendezvényen”, melyet Tőkés az RMDSZ-kongresszussal párhuzamosan, szintén Szatmáron, a Láncos templomban szervezett meg.  Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2011-ben bejegyeztette pártját, az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP), majd  az EMNT alapítványát is nagyvonalúan támogatták magyar állami intézmények az elmúlt években.

A Budafok – Carpathia tengely

Csigi Levente, az EMNT Kolozs megyei szervezetének elnöke, a Kolozs megyei EMNP Gazdasági Ellenőrző Bizottságának tagja több romániai vállalkozásban (Anchor Invest SRL, Andromexim Consulting SRL, Irucom SA, Pellet Covasna SRL, Lorion SRL) rendelkezik érdekeltséggel, emellett felerészben tulajdonosa a magyar Carpathia Tanácsadó Zrt.-nek, amelynek másik tulajdonosa az általa birtokolt Lorion SRL.

A Carpathia ügyvezetője Nagy Szabolcs, aki a cégadatok szerint a Zala megyei Pacsán, forrásaink szerint viszont a XXII. kerületben, Németh Zsolt szomszédságában lakik. Ők ketten ugyanis nem csak a Pro Minoritate alapítványból ismerik egymást: Nagy Szabolcs a DK Budafok-Tétényi szervezetének információi szerint 1994-1998 között a XXII. kerületi önkormányzat jogi bizottságának volt fideszes tagja, majd a Külügyminisztérium egyik háttérintézményében dolgozott, 2001-ben a Külügyminisztérium gazdasági tanácsadójaként utazott Németh államtitkár delegációjának tagjaként Argentínába. 1999 elejétől 2002 végéig, majd 2006 elejétől megszűnéséig, 2008 szeptember közepéig volt igazgatósági tagja a VAX XXII Budafok-Tétény Vagyonkezelő és Szolgáltató (Z)Rt.-nek, tavaly pedig a XXII. kerület 100%-os tulajdonában álló, frissen alapított Dél-budai Egészségügyi Szolgálat NKft. felügyelő bizottságának elnöke lett.

Nagy Szabolcs több magyarországi (Eurosensit Bt., Econorg Hungary Kft., B.E.Line Kft.) , és számos romániai vállalkozásban (Gradics Magus S.R.L., Pellet Therm S.R.L., Stalker S.R.L., Transylpellet S.R.L.) érdekelt, ezek közül legismertebb a Vass Attila Istvánnal közösen birtokolt NG Invest S.R.L., amely 2000-ben vásárolta meg és azóta is tulajdonolja a legnagyobb erdélyi könyvkiadót, a Kriterion Kiadót (Editura Kriterion S.R.L.). Az ügylettel kapcsolatban akkor a kolozsvári Szabadság című lap azt írta, hogy az NG Invest csak stróman, és a tranzakció hátterében valójában a Fidesz-MPP közeliként ismert, Magyarországon a szépirodalmi és a tankönyvpiacon érdekelt, a Századvég vállalkozás-csoporthoz tartozó Osiris Könyvkiadó Kft. áll.

A Carpathia Zrt.-t 2002-ben jegyezték be. Működésének első évében Carpathia Kockázati Tőkealap-kezelő Rt.-nek hívták, és jelentős részvényese volt ekkor az 1997-ben egymilliárd forint jegyzett tőkével az MFB, a Gazdasági Minisztérium , az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, a Magyar Export-Import Bank Rt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. által alapított Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt.; valamint a felszámolás alatt álló Tatabányai Bányák Vállalat által alapított V+F Kft. jogutódjaként 1995-ben bejegyzett, 3,158 milliárd forintos alaptőkével létrehozott Tabax Holding Rt. is. A Carphatiában 2002 végén szerzett jelentős befolyást a Lorion S.R.L., majd 2003 tavaszán a Lorion tulajdonosa, Csigi Levente.

2002 és 2007 között a Carpathia Rt. felügyelő bizottságának elnöke volt Misovicz Tibor, aki Németh első államtitkársága idején, 1998-2002 között a Külügyminisztérium Gazdálkodási és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára volt. Ebbéli minőségében a Határon Túli Magyarok Hivatalának gazdasági elnökhelyettese, s így az erdélyi magyar magánegyetem létrehozásának, majd a kedvezménytörvény végrehajtásának egyik irányítója volt.

A Carpathia Zrt. székhelye 2009 óta a budapesti Falk Miksa u. 6. szám V. emelet, tehát megegyezik a fideszes Pro Minoritate Alapítvány székhelyével. Az ingatlan szerepel a Belváros-Lipótvárostól az atlatszo.hu által tavaly megkapott listán, 2008. február elején adta el nekik a kerület, és az önkormányzat honlapjáról az is kiderül, hogy 56,93 millió forintért.

Belváros-Lipótváros: Újabb több száz, az elmúlt években privatizált ingatlan listája

Közel háromszáz nem lakáscélú ingatlant adott el az ötödik kerületi önkormányzat az elmúlt években, derül ki a jegyzőtől megkapott újabb listából. Júniusban fordultunk a Budapest V. kerületi önkormányzathoz azt tudakolva, hogy pontosan melyik ingatlanok kerültek ki az elmúlt öt évben az önkormányzat vagy vagyonkezelő társaságának tulajdonából és vagyonkezeléséből.” Tovább a teljes cikkre.

A weboldallal nem rendelkező Carpathia Zrt. 2008 óta áll szerződésben a XXII. kerületi önkormányzattal. 2010-ig évente 6 millió forint fölötti összeget kapott pályázatok előkészítésében való közreműködésért, 2008-ban emellett 9,2 millióért készítették el Budafok-Tétény városfejlesztési koncepcióját. 2011-ben 22 millió forint eredményjutalékot fizetett nekik a kerület, 2012-ben pedig pályázatokkal összefüggő feladatokra 10 milliót.

Az önkormányzat 2012-ben a pályázatokkal kapcsolatos tanácsadási feladatokra közbeszerzést írt ki, melyet régi partnerük, a Carpathia Zrt. nyert. 2012.január 6-án írták alá vele a megbízási szerződést, melynek értelmében a cég havi nettó 350.000 forintért pályázatfigyeléssel, projektötletekkel, pályázati tanácsadással, és pályázatírással segíti a XXII.kerületet. Ezen felül az általa előkészített, és sikeresen elbírált pályázatok megvalósításában pályázati projektmenedzsment feladatokat is ellát (előkészítés, nyomon követés, jelentési kötelezettségek teljesítése) pályázatonkénti megbízási díjért.

A Carpathia Tanácsadó Zrt. tavaly óta tulajdonosa a Gelsére bejegyzett, almatermesztéssel foglalkozó Golden Garden Invest Kft.-nek, nemrég pedig megalapította a főtevékenységként villamosenergia-termeléssel foglalkozó Carpathia Vízerőmű Kft.-t, és Szentgotthárd önkormányzatával kis vízerőmű építésére kötött szerződést. Ezzel kapcsolatos adatigénylésünk folyamatban van.

Erdélyi Katalin – Sipos Zoltán (transindex.ro)

Folytatjuk. Montázs: Kovács Gergely. A magyar cégadatokat az Opten szolgáltatta, a romániaiakat a ListaFirme. A támogatási adatok KiMitTud-on keresztül benyújtott közadatigénylésekre kapott válaszokból, és az atlatszo.hu egy korábbi cikkéből származnak.

 

  • Azért nem eszik ennyire forrón a kását! Bár nem baj az, ha ismerjük a most közölt adatokat, de ehhez képest a szocik nagyságrenddel több közpénzt talicskáztak ki elvbarátaiknak (az RMDSZ közvetlen érdekeltségeibe tartozó alapítványoknak), mint a FIDESZ. Vegyük csak az Erdélyi Magyar Televíziót működtető Janovics Jenő Alapítványt (RMDSZ-alapítvány), mely 2004-ben 300 milliót, 2007-ben pedig újabb 225 millió forintot kapott közvetlenül, minisztériumi forrásból. De 2007 és 2009 között további 16,8 millió is jutott az alapítványnak a Szülőföld Alapból.  Nem lenne sárízű, ha részrehajlás nélkül elemeznénk a mindenkori kormányok erdélyi támogatáspolitikáját annál is inkább, mert ebből nem a FIDESZ jönne ki rosszabbul.  Csak óvatosan! És itt egy kis ízelítő abból az időből, amikor még a szocik lapátoltak, ezerrel. http://tulipedia.info/index.php?title=Erd%C3%A9lyi_m%C3%A9diat%C3%A1mogat%C3%A1sok_2005-2010_(Sz%C3%BCl%C5%91f%C3%B6ld_Alap)