Egy évvel a vége után 27 millióval drágult a vizes vb
Ennyivel többe kerül „a Császár-Komjádi Uszoda és a Hajós-Széchy Uszoda felújítására irányuló beruházáshoz kapcsolódó mérnöki tanácsadói és építési műszaki ellenőri feladatok...
Ráadásul az ajánlatkérő által előre nem látott okok miatt. Pedig Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos a tegnapi ünnepélyes átadáson azzal büszkélkedett, hogy költségkereten belül készült el a létesítmény.
2017. február 21-én volt a Dagály Úszóaréna ünnepélyes átadása, ahol Fürjes Balázs bejelentette, hogy a szerződésben vállalt határidő előtt és költségkereten belül elkészült a nyári vizes világbajnokság központi létesítménye, amelyet Duna Arénának kereszteltek el.
A köznyelvben csak Dagálynak nevezett gigauszoda, ami a terveken még egy csillogó csodának nézett ki, végül sajnos csak egy szürke doboz lett, és sokkal drágább az eredetileg közölt összegnél.
Kezdetben ugyanis arról volt szó, hogy 8 milliárd forintba fog kerülni az épület, de az építését végül 38,63 milliárd forintért vállalta a Market. Tavaly októberben megírtuk, hogy ehhez hozzácsaptak még 170 millió forintot egy külső medence miatt, december végén pedig további 5 milliárd forintot kapott a Market az uszodakomplexumra. A Fideszhez több szállal kapcsolódó Videoton-elnök Garancsi István cége így már összesen 43,36 milliárdot kapott a Dagály építésére.
Az ünnepélyes átadás után egy nappal később, február 22-én megjelent az EU-s közbeszerzési értesítőben, hogy a végösszeg még tovább növekedett. Ezúttal a tervezési költségek emelkedtek.
A Dagály terveit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. megbízásából az Újlak Mérnökiroda Kft. készítette el, az eredeti szerződés szerint 849 millió forintért, ám ezt ősszel megemelték 35 millió forinttal, így a végösszeg akkor 884 millió forint lett. Most ezt megtoldották még 103,4 millió forinttal, a tervek összköltsége tehát már 987,5 millió forint.
A hivatalos tájékoztatás szerint a „módosítást olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket az ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre”. A drágulást egész pontosan azzal indokolják, hogy a kiegészítő kivitelezési munkák során is közre kell működnie az Újlak Mérnökirodának, és közben „köteles figyelemmel lenni a Világbajnokság idejére megépítendő FINA Market kialakításának és a Dagály Strandfürdő tervezett kialakításának összehangolására, valamint a Világbajnokságot követően az úszókomplexum és a Dagály Strandfürdő közös üzemeltetésének lehetőségére is”.
Lehetséges, hogy nem csak a tervezési, hanem a kivitelezési költségek is drágultak az utolsó pillanatban, ez hamarosan kiderül majd a közbeszerzési értesítőből.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásEnnyivel többe kerül „a Császár-Komjádi Uszoda és a Hajós-Széchy Uszoda felújítására irányuló beruházáshoz kapcsolódó mérnöki tanácsadói és építési műszaki ellenőri feladatok...
Egy év után tette közzé a BKK, hogy tavaly szeptemberben leszerződött a Swietelskyvel a Népfürdő utca és a Vizafogó...
Rájöttek, hogy klíma kell a létesítményekbe, amiben emberek lesznek a versenyek idején. 84% Év végéig még 16 613 194...
72 millió forinttal többet kap a Valton a biztonsági feladatokért, és plusz 50 millió kellett a Duna Aréna üzemeltetésére...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!