A bíróság másodfokon is kimondta, hogy a MOB-nak ki kell fizetnie a maratoni kajak-kenusoknak járó jutalmat – ezt hirdette ki a Fővárosi Ítélőtábla február 21-én. 216 millió forintról és kamatairól van szó, amit 2013 óta várnak a sportolók.
„A 2013-ban Caliban megrendezett Világjátékokon elért kimagasló sporteredmények kifizetése iránt indított peres eljárásban kedden tartotta meg a Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fellebbezése alapján indult másodfokú tárgyalást. Azon a Fővárosi Törvényszék tavaly ősszel meghozott ítéletét helybenhagyták, azaz a kereseti kérelmünknek megfelelően a kormányrendelet alapján kötelezték a MOB-ot az állami jutalom kifizetésére” – közölte az Átlátszóval a sportolókat képviselő ügyvéd, Bognár Viktor.
Mintegy fél évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy a maratoni kajak-kenusok azért fordultak a bírósághoz, mert annak ellenére, hogy a kolumbiai Caliban öt arany- és két ezüstérmet szereztek, a jutalmakat más sportolókkal szemben nekik nem fizették ki.
Egy 2013-as kormányrendelet alapján, hogy az olimpiai jutalmak felét kaphatják: az aranyért 17,5 millió forint, az ezüstéremért 12,5 millió, a bronzért 10 millió, míg a negyedik, ötödik, hatodik helyezésért 7,5 millió, 5 millió és 4 millió forint jár nekik. A MOB arra hivatkozva nem utalta át az összegeket, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) nem biztosította az ehhez szükséges állami forrást.
Az egyik kifogás az volt, hogy a maratoni kajak-kenu szakág versenyzői meghívásra vettek részt a viadalon, ami nem teljes jogú az állandó szakágak sportolóihoz képest. Az IWGA (International World Games Association) elnöke és főtitkára azonban megerősítette, a maratoni kajak-kenu sportág versenyzői ugyan egy meghívásos, de teljes jogú sportág tagjaként voltak ott a viadalon.
Ezek után a MOB elnöksége úgy döntött, hogy jár a jutalom a sportolóknak, ám ezt a döntést a minisztérium jogellenesnek találta, és emiatt nem is fizetett. A maratoni kajak-kenusok még Orbán Viktor miniszterelnököt is megkeresték levélben, de nem jártak sikerrel. Így a kialakult helyzet miatt a sportolók, illetve az edzőik k pertársaságot alakítva a MOB-ot a bíróság elé citálták. Az EMMI pedig később, az eljárás megindulását követően lett másodrendű alperes.
A Fővárosi Törvényszék bírája úgy látta, hogy a MOB-nak kell kifizetnie a maratoni kajak-kenusoknak járó jutalmakat: összesen 216 millió forintot és annak kamatait.
Az EMMI az elsőfokú bírósági döntés ellen nem is fellebbezett – közölte az Átlátszóval Bognár Viktor. Hozzátette az ügyvéd még azt, hogy az idén január 1-je óta hatályos kormányrendelet a minisztériumot kötelezi a jutalmak kifizetésére, de a másodfokon eljáró bíró kimondta, hogy visszamenőleges hatálya nem lehet egy jogszabálynak, ezért a MOB-nek kell teljesítenie.
„Az ítélet jogerős és végrehajtható” – mondta a védő.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!