Egyéb

Magyar napok Bakuban – 150 millióért

 

150 millió forintot szán a kormány még az idén a 2017-es azerbajdzsáni Magyar Kulturális Napok rendezvényre – az erről szóló kormányhatározat a friss Magyar Közlönyben olvasható.

 

Koránt sem biztos, hogy a 150 millió a végösszeg. Az erről szóló kormányhatározat úgy fogalmaz, hogy „a kormány egyet ért azzal, hogy az  azerbajdzsáni Magyar Kulturális Napokhoz kapcsolódó programok megrendezéséhez 2016-ban legfeljebb 150 millió forint forrás szükséges”.

A kormány a határozatban felkéri a nemzetgazdasági minisztert, hogy a szükséges összeget a Külgazdasági és Külügyminisztérium külképviseletek igazgatási fejezetben biztosítsa.

A NER kezdetektől fontosnak tartotta remek viszonyt ápolni a diktatórikus azeri rezsimmel. Az ideológiai közeledést segítette, hogy Magyarország 2012-ben kiadta a bakui igazságszolgáltatásnak a baltás gyilkosként elhíresült Ramil Safarov büntetésének végrehajtását. Safarovot börtön helyett kitüntetés és előléptetés fogadta Bakuban.

A magyar diplomácia a kiadatáson sokat vesztett, miközben a gazdaság nem élénkült meg számottevően a két ország között. Az úgynevezett keleti nyitáson elsősorban kormányközeli ügyeskedők nyerészkedtek.

Kapcsolódó cikkeink

Keleti nyitás: Papíron egyelőre csak a Közgép profitált az azeri baltás gyilkos elengedéséből

Bedőlt a keleti nyitás egyik mintacége

Kereskedőház-milliárdok: a Xénia-láztól a moszkvai informatikai elhárításig?

Hatmilliárdos gigaveszteség a Nemzeti Kereskedőháznál – de legalább közzétették

Bloggert és oknyomozót tartóztattak le Azerbajdzsánban

Azeri vízumgyáros magyar kapcsolatokkal – a nagykövet előrébb lép?

Rádi Antónia

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42