
Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Két olyan tanúvallomás is a birtokunkba került Quaestor-ügyben, ami az exfideszes elnöki tanácsadó, Bende Gyöngyi kommunikációs igazgatónak az eddig ismertnél aktívabb quaestoros szerepére engedhet következtetni.
Hiszik vagy sem: a csődtömeg Quaestor-csoport még a Macskafogó rajzfilm 3D-változatának elkészítésébe is tolt pénzt, illetve fantáziát látott egy 120 millió dolláros költségvetésűre tervezett gigantikus filmes opuszban is. Utóbbi – amerikai-orosz-magyar koprodukcióban – a XIII. századi csúd-tavi csata hősének, a német lovagrendek ellen harcoló Sándor (Alekszandr Nyevszkij) novgorodi fejeledelemnek állított volna emléket, a mozi nagy része Magyarországon készült volna a tervek szerint.
Bár ilyen film már készült, ráadásul a filmtörténet része lett (A jégmezők lovagja; 1938, rendezte: Szergej Ejzenstein), már az előkészületekre elment 1,5 millió dollár, aminek zömét a Quaestor állta. A csőd miatt a grandiózus tervek egyelőre parkolóban vannak – mindezt Gát György producer, a jelenleg csalással vádolt Tarsoly Csaba gyerekkori barátja mondta el a rendőrségen tavaly ősszel tett tanúvallomásában.
Az Átlátszó birtokába került vallomásból egyéb közös ügyletek is kiderültek, illetve az, hogy Gátnak Tarsoly mellett Bende Györgyivel volt kapcsolata a Quaestornál. Bende a Quaestor kommunikációs igazgatója volt, még korábban – és ezt az Átlátszó írta meg annak idején – a köztévé szóvivője, illetve a Fidesz elnöki tanácsadója. Bende nem vádlott a Quaestor-ügyben.
Az Átlátszó főbb cikkei a Quaestor-ügyről és a bankbotrányokról:
Kokik és sallerek az ügyészségnek Quaestor-ügyben
„Elmondom, hogy nekem csak a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-vel, azon belül Tarsoly Csabával és a cég marketing vezetőjével, Bende Gyöngyivel volt kapcsolatom. Ők rendeltek meg tőlem munkákat (reklámfilmeket), amiket ők is fizettek ki” – ezt vallotta tanúként Gát.
Egy másik tanú, Buzgó József volt öttusázó, sportújságíró pedig ezt mondta:
„Mivel én a Sztársportnál voltam ügyvezető, illetve tulajdonos, a Quaestor-cégcsoporttal semmilyen módon nem kerültem kapcsolatba. A Quaestor tudomásom szerint 2009. évben szállt be a cégbe, én ekkor már sem ügyvezető, sem tulajdonos nem voltam. Bende Gyöngyi ügyvezetése idején szállt be a Quaestor a Sztársport Kft.-be”.
Persze nem állítható, hogy a Quaestor-csőd több, mint százmilliárd forintos össz-kárértékéhez képest ezek a kvázi mikrobefektetések sokat nyomtak volna a latban. Az ellenben sajátos ügymenetre utal, hogy Gát, saját elmondása szerint például megütközéssel értesült róla, hogy az általa ügyvezetett Corv-Invest Kft. „rendelkezett egy kilencven milliós kötvényállománnyal, ami a cég egyetlen könyvelésében sem szerepelt”.
Akkor rá is kérdezett az ügyészség által utóbb szintén megvádolt quaestoros Farkas Edinánál, aki azt válaszolta neki, hogy alighanem „belső trehányság” lehet a váratlan invesztíció magyarázata.
Gát egyebekben nem tett terhelő közléseket a Tarsoly-birodalomra – ahogyan a birtokunkban lévő vallomás-csomag szerint a többi tanú sem: ők inkább szűkszavúan arról számoltak be, milyen kevés ismeretük volt a Quaestorról.
Gát György Tarsoly Csabát gyerekkori barátjának nevezte, és hangsúlyozta, ha a közös befektetések: a már említett 3D-s Macskafogó, a Nyevszkij-projekt, illetve egy tervezett digitális művészeti oktatóközpont, valamint egy háromdimenziós film-elemek bérbeadására alakuló cég beindul, 3-3,5 éven belül akár 1,5 milliárdos hasznot kasszírozhattak volna. A projektekbe a Quaestor mintegy 120 millió forintot tolt.
A Quaestor amúgy kétharmados tulajdont szerzett a Gát-féle Corv-Investben, amelybe 2009-ben szállt be. A cég tulajdonosa jelenleg a Quaestoron és a produceren kívül Wolf László bankár, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese is.
Rádi Antónia
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!