Egyéb

5 milliárd forint a budapesti olimpiai pályázathoz kapcsolódó tanácsadásra

Három cég osztozik az irdatlan összegen.

 

banner2_mozgo_2

 

Bár a budapesti olimpiai pályázatnak még logója sincs, a kormány teljesen eltökéltnek tűnik, és mindenáron meg akarja nyerni a 2024-es nyári játékok rendezési jogát.

Az EU-s közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint 5 milliárd 155 millió forintot fizetnek ki „A XXXIII. Olimpiai Játékok és a XVII. Paralimpiai Játékok 2024-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázat elkészítéséhez szükséges külső szakmai tanácsadói feladatok ellátása.” címszóval.

A nyílt közbeszerzést még tavaly december 28-án írta ki a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Kft., ami 3 nappal később megszűnt, és a jogutódja, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. (KKBK) kötött szerződést a nyertesekkel február 12-én.

A tendert három cég vitte:

– Event Knowledge Services SA (Lausenne, Svájc)
– M-Intergrated Solution Ltd. (Egyesült Királyság)
– PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. (PwC), ami eddig már összesen 720 millió forintot kapott a budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányára

A decemberi kiírás szerint

„Jelen közbeszerzési eljárás célja egy olyan kompetens szakmai támogató szervezet kiválasztása, amelynek feladata lesz többek között a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által közzétett elvárásoknak megfelelő és előkészített pályázati anyagok véglegesítése illetve elkészítése, valamint az egyéb külső tanácsadói szakértelmet igénylő feladatok ellátása.”

Ezen belül kicsit bővebben projektmenedzsment, stratégiai feladatok, nemzetközi események támogatása, technikai és kommunikációs feladatok.

Próbáltuk megkeresni az egy hónapja megkötött szerződést a KKBK üvegzsebében, de ott sajnos csak ez látható:

 

kkbk

 

Ezért közadatigényléssel fordulunk a Fürjes Balázs kormánybiztos által vezetett,  szilveszter napján bejegyzett állami vállalathoz.

Erdélyi Katalin

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2