Egyéb

Nehogymá’ megtudhassuk, van-e érettségije a nagyköveteknek!

Nyilván van, meg beszél nyelveket is, sőt egyetemi diplomája is van mindnek. De ha ez a valóság, akkor miért titkolják a szakmai önéletrajzukat? Lehet, hogy mégsem beszélnek semmilyen nyelvet, vagy kamuegyetemen szereztek kamudiplomát? Vagy nulla szakmai tapasztalattal nevezték ki őket?

 

banner2_mozgo_2

 

Vannak furcsaságok ebben a nyílt a kormányzás mellett elkötelezett rendszerben. Például nem tudhatjuk meg azt sem, hogy milyen végzettséggel, képzettséggel, szakmai tapasztalattal, nyelvismerettel, számítógépes ismerettel nyernek el benne kormányzati feladatot ellátó személyek megbízatást, és vele fizetést a mi adónkból.

A törvény szerint ilyen adatokat is tartalmaznia kell a kormánytisztviselők önéletrajzának, amit a személyi anyaguk között tárolnak is. És pont ezeket az adatokat kérte kiadni egy képviselő, aki első fokon bukta a pert, másodfokon – tehát jogerősen – megnyerte.

Az első ítélet furcsa érvekkel utasította el a keresetet. Például azzal, hogy ezek az adatok nem tekinthetők a közfeladat ellátásával összefüggésben keletkezett adatnak, mert azok már a munkaköri kinevezés előtt léteztek. A gond az, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságát szabályozó törvény szerint nem azok az adatok nyilvánosak, amelyek közfeladat ellátásával összefüggésben keletkeztek, hanem azok, amelyek közfeladat ellátásával összefüggenek.

Hogy érthető legyen a szavakon való ugrándozás különbsége: ha csak az lehetne az állami alkalmazottakkal kapcsolatban nyilvános, ami a feladatuk ellátása során keletkezett, akkor a hivatali ügyintézők nevét sem tudhatnánk meg soha, hiszen az nem közfeladatuk ellátása során keletkezett, hanem az anyjuk és apjuk adta nekik születésükkor. Miközben egy sima vegyesboltban ki van írva az összes alkalmazott neve a fényképükkel együtt.

De volt a perben valóban nehéz kérdés is, amely a körül forgott, hogy ha az egyik törvény nem minősíti nyilvános adatnak az önéletrajzot (van ilyen), a másikból meg az ellenkezője következik, akkor hogy döntsön a bíróság?

A kérdést alkotmányossági megfontolások alapján lehetett megítélni. Már 1994-ben kimondta az Alkotmánybíróság, hogy az állami vagy közéletben betöltött pozíció személyes adatokat az alkotmány alapján közérdekűvé tesz, és egy másik döntésben úgy fogalmazott, hogy

„A nyílt, áttetsző és ellenőrizhető közhatalmi tevékenység, általában az állami szervek és a végrehajtó hatalom nyilvánosság előtti működése a demokratizmus egyik alapköve, a jogállami államberendezkedés garanciája.

A nyilvánosság próbája nélkül az állam polgáraitól »elidegenedett gépezetté«, működése kiszámíthatatlanná, előreláthatatlanná, kifejezetten veszélyessé válik, mert az állam működésének átláthatatlansága fokozott veszélyt jelent az alkotmányos szabadságjogokra.”

Ilyen és hasonló megfontolások alapján belátható, hogy az bizony az emberekre tartozó kérdés, hogy a kormánytisztviselők, nagykövetek, külügyi attasék szakmai előéletük alapján a közfeladat ellátásra való alkalmasak és méltóak-e, és megfelelnek-e a törvényi feltételeknek, vagy úgy vannak a helyükön, hogy a harmadosztályú teremfocin kívül máshoz nem értenek.

Ha valami, akkor ez a közfeladat ellátásával kapcsolatos adat, ezért a törvény szerint nyilvánosnak kell lennie.

Ennek ellenére Szijjártó Péter úgy döntött, hogy a jogerős ítélet ellenére nem adja ki az önéletrajzokat, mert azok az érintettek személyes adatai. A kérdésben majd a Kúria dönt. Mi pedig abban a kérdésben már ennyi alapján is tudunk dönteni, hogy mit gondoljunk erről a nyilvánosság mellett elkötelezett kormányzásról.

N.L. jogász

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2