Egyéb

Az amerikai képviselők igent mondtak a közérdekűadat-igénylés megkönnyítésére

Az amerikai Képviselőház elfogadta azt a közérdekűadat-igénylésre vonatkozó javaslatot, amely alapján bővül az igényelhető adatok köre és létrehoznak egy adatigénylő portált is az igénylés folyamatának megkönnyítésére.

A január 11-én elfogadott törvénymódosítás szerint az amerikai információszabadság törvényben (Freedom of Information Act, FOIA) foglalt kivételek körét szűkíteni fogják, tehát a szövetségi intézmények kevesebb esetben tarthatnak vissza információkat – írja a The Hill nevű washingtoni internetes portál. A módosítás azt is előírja, hogy létre kell hozni weboldalt, ahol az érdeklődők beadhatják az adatigényléseket, illetve ahova a kormányzati intézményeknek fel kell tölteniük a leggyakrabban igényelt adatokat.

Ellehetetlenítette a kormány a közérdekűadat-igénylést Spanyolországban

A reform fontos részét képezi a kivételek körének átalakítása, az ezt taglaló rész egyik pontját (Exemption 5) úgy is hívják, hogy „visszatartom, mert megtehetem”-törvény. A gyakorlatban ez általában az egyes kormányzati intézmények közötti, vagy az intézményeken belüli kommunikációt tartalmazó dokumentumokra vonatkozik. A most elfogadott módosítás szerint azonban az adatgazdák azokat a dokumentumokat visszatarthatják, amelyeknek a kiadása az adott intézmény működését negatívan befolyásolná, illetve ha döntéselőkészítő anyagról van szó. A kivételek körére vonatkozó bekezdés nem alkalmazható 25 évnél régebbi anyagok esetében.

Mégsem lesz fizetős Szlovéniában a közérdekűadat-igénylés

A törvény az adatigénylések teljesítésére vonatkozó előírásokat is rögzíti, illetve azt is, hogy az adatgazdák hogyan hozzák nyilvánosságra maguktól a közadatokat. A beterjesztők bíznak benne, hogy a módosítás még azelőtt Barack Obama amerikai elnök elé kerül, mielőtt lejárna a mandátuma.

Nem mindenki elégedett azonban teljes mértékben a módosítással. Az OpenTheGovernment.org nevű érdekvédelmi csoport szerint gyengíti a törvény hatását, hogy az utolsó pillanatban a kivételek közé kerültek a hírszerzéssel foglalkozó intézmények, amelyek szerintük leginkább rászorulnának a reformokra.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2