Egyéb

A rendőrség nagy pillanatai 2015-ben

Iszlamista terroristák elfogásáról szóló sejtetés, egy fideszes volt polgármester önérzetét sértő Facebook-posztot megosztó emberek rabosítása, a Röszkén elszabadult hajóágyúként viselkedő terrorelhárítók – ezek lehetnek azok az ügyek, amelyek emlékezetessé teszik a rendőrség szempontjából az idei évet. De más történetekre is visszaemlékezünk év végi összeállításunkban. 

Sokáig emlékezetes marad a Terrorelhárítási Központ (TEK) által elfogott álterroristák sztorija. A szervezet főigazgatója, Hajdu János november 24-én adott interjújában büszkén számolt be arról, hogy két akciójuk során összesen hat embert fogtak el, akiknél fegyvereket és bombákat találtak. A TEK vezetőjének rejtélyes válaszai alapján mindenki arra következtethetett, hogy iszlám terroristákat kapcsoltak le. Ezt erősítette, hogy a második etapban elfogott négy emberrel szemben lőfegyverrel és robbanóanyaggal való visszaélés volt a gyanú, ráadásul – mint a parancsnok fejtegette – nemzetközi szálakkal.

A Fővárosi Főügyészség a csapatból csak egy ember előzetes letartóztatásának elrendelését indítványozta a bíróságnál, amely ezt sem tartotta szükségesnek. Közleményük szerint ugyanis világháború-rajongó fiatalokról volt szó, akik az erdőben találták a fegyverrelikviákat, és a közrendre semmilyen veszélyt nem jelentenek. A Hajdu által emlegetett nemzetközi kapcsolat pedig annyi, hogy a társaság két tagja felvidéki magyar. A másik TEK-es rajtaütésben elkapott két férfit lőfegyverrel való visszaéléssel gyanúsították meg; ők előzetesbe kerültek. Terrorcselekmény előkészületének gyanúja vagy bűnszervezetben való elkövetés nem merült fel a gyanúsítottakkal szemben.

Az Index a történtek után felemlegette azt, hogy szeptember 16-án, az M1-en arról számoltak be, hogy „meg nem erősített források” szerint a rendőrség elfogott egy terroristát. Mint az Átlátszó is megírta, a Cipruson élő férfi rokonait kísérte Németországba. Röszkén ő volt az, aki le akarta nyugtatni a tömeget, de a TEK kikiáltotta terroristának. Ez nem igazolódott be, de a Terrorelhárítási Központ munkatársai tömegzavargás részvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének gyanújával fogták el a férfit a történtek után néhány nappal Győrben.

A hihetetlen siófoki rabosítás

A második legmegdöbbentőbb rendőrségi lépés az év végén történt Siófokon, ahol a helyi baloldali ellenzék tagjait, DK-s és szocialista politikusokat, továbbá civileket – összesen 17 embert – rabosítottak egy Facebook-poszt megosztása miatt. A bejegyzés az „Árpi Lapjairól Kitiltottak Társasága” elnevezésű Fb-csoport oldalán jelent meg Belvárosi lakást 5 millióért, valaki? címmel. Árpi pedig nem más, mint a város volt fideszes polgármestere, Balázs Árpád, aki tavaly az önkormányzati választásokon vereséget szenvedett a független jelölttől. A poszt egy, a volt városvezető idején történt, évekkel ezelőtti ingatlanügyletet feszegetett.

Balázs Árpád a facebookos írás miatt feljelentést tett, és mivel polgármestersége ideje alatti eseményeket tárgyaltak a posztban, ezért az ügyészség közvádlóként lépett fel. A bejegyzés megosztóit a rendőrség meggyanúsította. Lefotózták őket, ujjlenyomatot vettek tőlük, vagyis bekerültek a bűnügyi nyilvántartásba. Az érintettek nem titkolták a nyilvánosság előtt az eljárás miatti felháborodásukat, ami után nagyon sok új megosztást kapott a bejegyzés. A volt fideszes polgármester minderre csak úgy reagált, hogy örül a sajtóvisszhangnak, mert „rávilágít, hogy fantomoldalak ellenőrizetlen információinak a megosztása veszélyt jelent.” Miután az ügy nyilvánosságot kapott, a posztot rengetegen osztották meg.

Röszkei TEK-es tömegoszlatásos bemutató

A terrorelhárítás csapata hozta össze a röszkei attakot a Magyarország területére bejutni vágyó menekültekkel. Az Átlátszó is többször írt arról, hogy szeptember 16-án, a Horgos-Röszke határátkelőhelyen nem csak száz-százötven menekült, köztük gyerekek és nők, valamint újságírók szenvedtek sérülést, hanem tucatnyi egyenruhás is. Mindez rendőrszakmai hibák sorozata miatt következett be egy volt rendőri vezető szerint. Többek között arról beszélt szerkesztőségünknek, hogy a rendőrök eszkalálták azzal az eseményeket, hogy nem volt megfelelő a kommunikáció a menekültekkel, illetve, hogy a tömegoszlatásban nem jártas terrorelhárítók elszabadult hajóágyúként viselkedtek, amikor a menekültek csapatát visszaverték.

A rendőri intézkedés, főleg a TEK fellépésének a kivizsgálása elmaradt a szervezet felügyeletét ellátó Belügyminisztérium (BM) részéről, illetve az ombudsman sem érezte kötelességének a történtek jogszerűségének, szakszerűségének vizsgálatát. Pedig a röszkei rendőri intézkedés hasonló hibákat mutatott a 2006 őszén történt zavargások idején történtekkel, például hogy nem minden egyenruhás viselt azonosítót. A TEK egyébként a menekültekkel szembeni fellépésükről készült felvételeket harminc nappal később megsemmisítette.

Majdnem fegyelmi a plakátmegdobásról való jelentés elmulasztásáért

A rendőrség érdekes munkamódszerét mutatta meg az, amikor elismerte a hibáját a kormány bevándorlóellenes plakátjának megdobálását nem jelentő XV. kerületi rendőr 2015. június végén. A hvg.hu számolt be arról, hogy egy tejfölös dobozzal meghajigált kormányzati hirdetményről június 8-án kaptak jelzést a járőrök, de mivel a helyszínen semmi nyomát nem látták annak, nem foglalkoztak a történtekkel. Ám ezt követően a három civil átfestette a plakátot. Miután elkapták a rongálókat, szabálysértés miatt eljárást indítottak velük szemben. Az első rongálásért nem intézkedő egyik rendőrt parancsnokai elővették. A testület tájékoztatása szerint erre azért volt szükség, mert a járőr az állampolgári jelzésre folytatott intézkedéséről nem tett jelentést. A főnökei szerint mulasztó rendőr elismerte a hibáját.

A belügy és az ORFK a plakátok rongálása elleni fellépéseket azzal magyarázta, hogy azok lefestésének semmi köze a szabad véleménynyilvánításhoz. Hozzátették, jogsértésnek számít, ami ellen, minden tudomására jutott ügyben eljárást indít. A kormányzati hirdetmények kihelyezése után két hét alatt összesen megrongált 85 plakát jutott a rendőrség tudomására és 59 eljárást indítottak. Ezek közül 34 esetben bűncselekmény elkövetése miatt vizsgálódtak. A Magyar Helsinki Bizottság ezekkel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a plakátok megrongálását nem lehet a graffitihez hasonlóan bűncselekménynek minősíteni.

Mi jár egy átlag rendőrnek és mi egy TEK-esnek a határnál?

Több órai utazás után sem tudták az egyik határ menti megye kapitányságának egyenruhásai, hogy hova mennek és miért – osztotta meg mindezt egyikük hozzátartozója az Átlátszóval még szeptemberben. A röszkei határátkelőnél történt attak után néhány nappal, a még mindig özönlő menekültek miatt vezényelték a rendőröket a határ védelmére. Dél elmúlt, amikor a kis csapat megérkezett Szegedre, hogy ott négy napot töltsenek szolgálatban, először meleg ételt ígértek nekik az egyik iskola menzáján. Amiből aztán két szendvics és egy alma lett.

Szegeden egyébként elég a rendőr, ezért a szállásnak használt iskola tantermeiből szobákat, pihenőhelyiségeket alakítottak ki, a folyosókon meg öltöző szekrényeket helyeztek el. Ezzel szemben a TEK emberei négycsillagos hotelben hajthatták álomra a fejüket a megerőltető határvédelmi feladatok ellátása után október 16. és 28. között, mintegy 25 millió forintért. Ez azért is keltett óriási visszatetszést, mert ezzel egy időben egy marcali szálláson szén-monoxid-mérgezést szenvedtek a határ védelmére levezényelt egyenruhások.

A megyei rendőr-főkapitányságok közül egyébként a legnagyobb mértékben a csongrádi – 306,9 millió forint –, legkevésbé a Zala megyei testületnek jelentett kiadást – 182 ezer forint – a menekültek ellátása szeptember végéig. Ez az Átlátszó adatigényléseire adott válaszokból derült ki. Azt az ORFK tette közzé a honlapján, hogy idén augusztus 31-ig a megnövekedett illegális bevándorlással kapcsolatos többletkiadásokra elkülönített 3,1 milliárdos keretösszegből 300 millió forintot költött a menekültekre.

 

Volt, hogy ilyen szendvicsekkel kellett megelégedniük a rendőröknek

Volt, hogy ilyen szendvicsekkel kellett megelégedniük a rendőröknek

 

Mindezt megfejelte az, hogy december közepén nyilvánosságra került, hogy a határ védelmére Csongrád megyébe vezényelt, az Országos Rendőr-főkapitányság állományába tartozó rendőrök közül több tucatnak 200-260 ezer forintot kellene visszautalnia, mert rosszul számolták ki a túlóradíjukat. Az ügyben az országos főkapitány vizsgálatot indított, illetve elrendelte, hogy az érintett egyenruhások kapjanak lehetőséget az összeg részletekben történő visszafizetésre.

Andy Vajna és Habony Árpád szabálysértő menekülése

Derültséget keltett idén márciusban a hvg.hu videója, amely a Fő utcában autózó miniszterelnöki tanácsadóként számontartott Habony Árpád és a filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna közlekedési szabálysértéseit örökítette meg. A két férfi egy Volkswagen kisbusszal haladt el a Quaestor-ügy előzetes letartóztatásának eredményére várakozó újságírók előtt, akik felfigyeltek rájuk. A járművet Habony Árpád vezette, és hogy minél gyorsabban elmeneküljenek a kamerák kereszttüzéből, a záróvonalon áthajtva, áttért a szembejövők sávjába, majd behajtott az egyik utcába. Ám mivel az zsákutca volt, meg kellett fordulnia. Ez idő alatt a kamerák megörökítették azt is, hogy sem a sofőr, sem az utas nem használta a biztonsági övet.

Az Origó járt utána annak, hogy valószínűleg mindkét befolyásos személyt megbüntették a szabálysértés miatt. Azért nem biztosan, csak feltételezhetően, mert Andy Vajnával kapcsolatban közölték, hogy rá közigazgatási bírságot szabtak ki, Habonyra vonatkozóan viszont kitértek a válasz elől, mondván, ő nem közszereplő. Így az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény értelmében adatvédelmi okok miatt nem adtak tájékoztatást. Az ügyben érdekes volt még az, hogy a Volkswagen kisbuszról nem derült ki, melyik szervezeté, a rendszáma alapján nem találták egyik nyilvántartásban sem.

Magdi anyus lebuktatta a trükkös csalókat

Nem lehet kihagyni a sorból azt a bűnmegelőzési filmet sem, amely a 2014-es remekek után tovább gyarapította a testület prevenciós alkotásait. Mosolyra késztető pillanatokat szerzett 2015-ben a Budapesti Rendőr-főkapitányság kisfilmje, amelyben a Barátok közt sorozat egyik szereplője, Fodor Zsóka hívta fel a figyelmet arra bűnözői módszerre, amellyel idős embereket vernek át csalók, olykor milliókat szerezve tőlük. Magdi anyust is kinézték a csalók a film szerint. Egyik nap ebédidőben az „unokája” hívta és kért tőle segítséget, mivel az autójával nekiment egy fának és ezért azonnal egy nagyobb összegre lenne szüksége.

A BRFK-s bűnmegelőzési kisfilmet bár nem dicsérték, de nem is keltett akkora felháborodást, mint a 2014. november végén bemutatott prevenciós film. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság abban – mint emlékezetes – a nők elleni erőszak megelőzése érdekében arra hívta fel a figyelmet, hogy a szórakozni induló fiatal lányok és nők óvatosabbak legyenek. Igen ám, de a szexuális erőszakot összefüggésbe hozta a kihívó öltözködéssel, ami miatt civilek kezdeményezést indítottak a videó visszavonására. A rendőrség azonban nem volt hajlandó ezt megtenni.

Csikász Brigitta

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 872 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

Megosztás