Egyéb

Friends of Hungary: barátokból van a kerítés

Az OTP-MOL duó, illetve a Richter Gedeon gyógyszergyár a legnagyobb támogatója a világtalálkozó-szervező és kormánybarát magazint megjelentető Magyarország Barátai Alapítványnak, amely nem keverendő össze a Fellegi Tamás exminiszter nevével fémjelzett, hasonló munkanéven futó, magyar közpénz-milliárdokkal hízlalt amerikai álcivil szervezettel. Nem könnyű eligazodni a Friends of Hungary-k erdejében, mert e néven a napokban céget is nyitott a Vízi-féle alapítvány. Megkísérlünk rendet vágni a káoszban.

Magyar diaszpórába tartozni jó: a polgári értelemben vett konzervatív szellemi elit több fronton is keresi a külhoni magyarok kegyeit, egyszersmind győzködve őket az óhaza sikereiről. Némi gondot okozhat ugyanakkor az elnevezések hasonlatossága: a Vizi E. Szilveszter volt MTA-elnök által elnökölt budapesti alapítvány a Magyarország Barátai nevet viseli, és Friends of Hungary néven érhető el az interneten.

Szintén ezen a két (angol és magyar) a munkanéven futott Fellegi Tamás korábbi fejlesztési miniszter és volt IMF-főtárgyaló nevével fémjelzett washingtoni bejegyzésű The Hungary Initiatives Foundation, amelyet közel négymmilliárd forint magyar közpénzből hoztak létre kormánydöntéssel 2012-ben.

Az Átlátszó a Fellegi-féle alapítványról:

Amerika norvégjai a magyarok: 3,9 millió dollárt költött eddig a kormány amerikai alapítványa civilek támogatására

A pénz nem számít Orbánéknak, ha Amerikában kell lobbizni

A McCain Intézet igazgatója kuratóriumi tag a Magyar Kezdeményezések Alapítványnál

Ekkoriban létezett egy harmadik hasonló nevű kezdeményezés is: Bencsik Dávid, aki az általa alapított Új Társadalmi Szalon honlapján a fővárosi önkormányzat brüsszeli képviseletvezetőjeként mutatkozik be – amúgy pedig a Békemenet-szervező publicista, Bencsik András fia – kormánybarát blogot működtetett Friends of Hungary néven, ami azonban mára elhalni látszik, az utolsó poszt szerint a Facebook is letiltotta az oldalukat.

A Friends of Hungary facebook-oldalon jelenleg a Vízi-féle alapítvány jelenik meg.

Utóbbiról hallani újabban a legtöbbet Magyarország e számos barátja közül. Évente konferenciát szerveznek, az ideit például májusban. Itt Orbán Viktor miniszterelnök vitte el a show-t, amikor az európai multikulturalizmust és politikai korrektséget ostorozta, pozitív példaként Ausztráliát hozva fel, amely az öreg kontinenssel ellentétben képes megvédeni a határait.

A Magyarország Barátai Alapítvány a napokban vállalkozást is létrehozott Friends of Hungary Kft. néven egyéb kiadói tevékenységre, mint Karlócai Orsolya ügyvezető az Átlátszót tájékoztatta: voltaképpen átvállalva az alapítvány tevékenységét, a Hungary Today angol nyelvű hírportál üzemeltetését, a közösségépítést és a rendezvényszervezést, illetve technikai lehetőséget teremt munkatársaik jövedelmének kivás elszámolására.

Az alapítvány nyomtatott magazint is megjelentet Friends of Hungary címen, amelyet több mint kétszáz, zömében külföldi szimpatizánsuknak postán juttatnak el.

 

 

A 2011-ben létrehozott alapítványnak a birosag.hu-n elérhető adatai szerint a kuratórium tagja Vízkelety Mariann, az igazságügyi tárca államtitkára is, az alapítvány honlapján azonban ő nem szerepel a felsoroltak között.

A bírósági oldalra föltöltött beszámolóban olvasható az is, hogy az alapítvány – amely tavaly közpénzt nem kapott – három legnagyobb támogatója 10-10-10 millió forinttal az OTP Bank, a részben állami tulajdonú MOL Nyrt., a Richter Gedeon Nyrt., valamint félmillióval a fóti bejegyzésű Rexel Magyarország Kft.

Utóbbi kevésbé ismert, de annál prosperálóbb cég: tavalyi árbevétele 12,5 milliárd, nyeresége 1,7 milliárd forintra rúgott, egyetlen tulajdonosa az USA Delaware államában bejegyzett General Supply & Services Inc., amely a nyereséget osztalék formájában be is söpörhette.

Rádi Antónia

Frissítés (2015. december 7.): A Magyarország Barátai Alapítvány cikkünkre reagálva az alábbiak közlését kérte: „Vízkelety Mariann valóban a Kuratórium tagja volt, ám államtitkári kinevezése után, összeférhetetlenségi okokból, lemondott erről a tisztségéről. Arra nincsen ráhatásunk, hogy az Ön által idézett birosag.hu-n miért nem szerepel ez a tény, de a valóság az, hogy már nem a Kuratórium tagja – ahogyan ez honlapunkon is áll.”

Van egy remek karácsonyi ajándékötletünk: ajándékozz névre szóló Átlátszó Támogató Kártyát!

Havonta csak egy ezres: már csak 872 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozásúvá váljon.

Az Átlátszó Támogató Kártyát itt lehet megrendelni.

Megosztás