Egyéb

A Fradi-Újpestre bukhat Kubatov vénaszkennere

Bár januárban érkezett a panasz az egyedül a Ferencváros futballstadionjában alkalmazott biometrikus beléptető rendszerrel kapcsolatban az Alkotmánybíróságra, végül hétfőn szerepel a testület napirendjén a téma. Az év eleje óta sok minden változott: az MLSZ eltörölte a kötelező klubkártyákat, a parlament illetékes bizottsága pedig nyitott a szurkolók felé. Csak egy dolog változatlan: Kubatov Gábor Fradi-elnök ragaszkodása a vénaszkennerhez, a téma miatt még a parlamentben is aktivizálta magát.

Egy vénaszkennelő, bérletes és jogvégzett fradista tett panaszt januárban az Alkotmánybíróságon. A sporttörvény azon szakaszai alaptörvény-elleneségének a megállapítását és megsemmisítését kérte, amelyben – egy tavaly nyári módosítással – megteremtették a biometrikus adatok gyűjtésének lehetőségét a futballstadionokba való belépéskor.

Az érvelés szerint a vénaszkenner a magánszféra védelméhez való jogot és az információs önrendelkezéshez való jogot korlátozza. Alapvető jog pedig más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az érvelés szerint azonban ez a korlátozás a vénaszkenner esetében nem állja ki a szükségesség és arányosság próbáját. A beadványról, a szkennelő fradista érveiről nyári cikkünkben részletesen írtunk.

Jogvégzett szurkolója miatt bukhatja a vénaszkennert a Fradi

A panasz tárgyalását már júliusra kitűzte az Alkotmánybíróság, de mégsem döntöttek róla, és sokáig csend volt az indítvány körül. A december 7-i ülés napirendjén végül szerepel a biometrikus adatgyűjtés elleni panasz. Ez azt jelenti, hogy ha hétfőn alkotmányellenesnek mondaná ki a vénaszkenner alkalmazását, az éppen néhány nappal a szombati Fradi-Újpest előtt történne meg.

Január óta sok minden változott a szurkolók meccsre jutásában, és az azzal kapcsolatos hozzáállásban. Júliusban a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) eltörölte a szurkolói kártyák kötelező alkalmazását, azóta a klubok dönthetnek, hogy szükséges-e ez az eszköz szurkolóiknak a bejutáshoz.

Az Országgyűlés Kósa Lajos vezette rendészeti bizottsága pedig még a nyáron tárgyalni kezdett a futballszurkolók képviselőivel annak érdekében, hogy változtassanak a futballmeccsekre jutás feltételein. Maga Kósa Lajos beszélt arról, hogy jelenleg kényelmetlen meccsre járni, ami szurkolókat riaszt el a magyar focitól. A jövő évi futball Eb-re való kijutás utáni eufóriában pedig Csányi Sándor MLSZ-elnök ismerte el, hogy hiba volt a szurkolói kártya erőltetése, amihez ő ragaszkodott.

A rendészeti bizottság mozgolódásából az lett, hogy a sporttörvény módosítását javasolják, aminek érdekében megszűnne a szurkolók kötelező utaztatása az idegenbeli meccsre, a nézők név szerinti jegyértékesítést csak a kiemelt meccsekre kellene elvégezni, a szurkolói kártya alkalmazását pedig a klubokra bíznák.

Elterjedt, hogy a törvényből kikerülne a biometrikus adatok kérésnek a lehetősége – ezzel törvényi alapját véve a ferencvárosi vénaszkennernek.

Ez elég valószerűtlenül hangzott, mert január óta egy dolog stabil: a szurkolókat kriminalizáló hozzáállás, a sehol máshol nem alkalmazott vénaszkennerhez való ragaszkodás Kubatov Gábor részéről. A Fradi-elnök elképzelhetetlennek tartja a szkenneres kártya eltörlését, így a nézőit lassan teljesen elveszítő NB I.-ben a Groupama Aréna az egyetlen, ahová csak kártyával juthatnak be a drukkerek.

Mármint a hazaiak, mert a vendégnézőknek és a VIP-szektor vendégeinek még a „sima” kártyára sincs szükségük. Sőt, a Ferencváros idegenbeli meccsei alkalmából valahogy eszükbe jut a vendéglátóknak is alkalmazni a kártyás beléptetést. A Fradi-vezetés és a vénaszkenner, illetve a klub más lépései ellen tiltakozó kemény mag közötti harcról korábban részletesen beszámoltunk.

A Fradi elnöke komolyan gondolja a szurkolók megregulázását, olyannyira, hogy a sporttörvény tervezett módosítása kapcsán egyéni módosító indítványt tett. Meglepő fordulat ez a Fidesz pártigazgatójától, aki több mint kilencéves parlamenti pályafutása során eddig összesen egy, nyúlfarknyi módosító indítványt nyújtott be önállóan, éppen négy éve.

A kilenc és fél év alatt Kubatov egyszer szólalt fel a parlamentben, jelentősebb aktivitást mindössze 2008. december 9-én mutatott, amikor összesen tíz írásbeli kérdést nyújtott be kulturális ügyekben. A mostani módosító javaslata egyértelműen parlamenti jelenlétének fő műve: összesen négy oldalon érvel az ellen, hogy a nem kiemelt kockázatú futballmeccseken nem lenne kötelező a beléptető rendszerek működtetése.

Többek között azzal érvel, hogy ha a bizottsági javaslat értelmében megszűnne a névre szóló jegyértékesítés a nem kiemelt biztonsági kockázatú meccseken, akkor nőne a futballmeccsek terrorfenyegetettsége, nagyobb lenne a jegyűzérek kockázata, valamint hiábavaló kiadás volt a beléptető rendszerek beszerzése.

Ha komolyan vesszük a fideszes politikus érvelését, akkor arra jutunk, hogy egy ködös novemberi délutánon azért kellene a Paks-Felcsút rangadó hétszáz potenciális nézőjének a személyes adatait megadnia a jövőben is, mert ellenkező esetben nőne egy terrortámadás veszélye és még a belépők feketepiaca is meglódulhatna.

A ckozep.hu oldal részletesen elemezte a Fradi-elnök javaslatait. (Vigyázat, a C-Közép, ahogy arról írtunk is, nem ápol felhőtlen kapcsolatot a klubvezetéssel.)

Az alkotmánybírósági panasz pozitív elbírálása alapjában véve változtatná meg Kubatov Gábor és az ellen ágáló Fradi-tábor viszonyát. Azonban a Fidesz pártigazgató környezetéből már nyáron magabiztosan beszéltek arról, hogy biztosak benne, az AB mindent rendben fog találni a vénaszkenner jogszabályi alapjával kapcsolatban.

Csepregi Botond

Címlapfotó: MTI

Van egy remek karácsonyi ajándékötletünk: ajándékozz névre szóló Átlátszó Támogató Kártyát!

Havonta csak egy ezres: már csak 872 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozásúvá váljon.

Az Átlátszó Támogató Kártyát itt lehet megrendelni.

Megosztás