Egyéb

Botrány az Orbán kivégzését óhajtó Facebook-csoport körül

Tegnapi posztunkra a Demokratikus Koalíció és Niedermüller Péter is reagált, melyek szerint nekik az Orbán kivégzését óhajtó, címében a párt nevét is tartalmazó, egykori DK-tag által adminisztrált Facebook-csoporthoz semmi közük, az EP-képviselő úgy keveredett bele a csoportba, hogy nem is tudott róla.

Tegnap posztoltunk egy olyan, DK-s kötődésű Facebook-csoportról, mely Orbán Viktor diktátorként való kivégzésének áldásos voltát ecsetelte a csoport lényegét, mibenlétét meghatározó szövegben és a fejlécképében. Cikkünk megjelenését követően az idézett mondatokat, grafikát eltávolították a csoport felületéről.

DK-s gyűlöletcsoport buzdít Orbán kivégzésére a Facebookon

“A DIKTÁTOROKAT A VILÁGON A NÉP HARAGJA ÖLTE MEG !!! ORBÁN MOST RAJTAD A SOR !!! A MAGYAR NÉP NEM AKARJA,HOGY EGY DIKTÁTOR SANYARGASSA A MAGYAR NÉPET.” – csupa nagybetűvel ez szerepel a webcímében a Demokratikus Koalíció Nyíregyháza nevet tartalmazó Facebook-csoport leírásában. A borítókép pedig egy akasztófa, valamint: “REMÉLEM A TÖRTÉNELEM ITT IS ISMÉTLI ÖNMAGÁT! A Nicolae Ceausescu román diktátor mintájára felállított Magyar Népbíróság ítélete:” s illusztráció ugyebár a bitófa. A több mint háromezer tagot számláló Facebook-csoport egyik tagja Niedermüller Péter DK-politikus, európai parlamenti képviselő. Tovább a tegnapi cikkünkre.

A DK által kifogásolt posztban a szerző annyit állított, hogy a csoport webcímében szerepelt a Demokratikus Koalíció Nyíregyháza szóösszetétel, s hogy egy DK-s hátterű, korábban DK-s személyként emlegetett, (sőt a párt létrejötte után DK-tag) ember e csoport adminisztrátora. Az illető korábbi DK-tagságát a párt későbbi nyilatkozata is megerősítette.

Azt is megírtuk, hogy e zárt Facebook-csoport tagja egy DK-politikus, Niedermüller Péter európai parlamenti képviselő, a párt alelnöke. Legalábbis tagja volt az írás nyomán kipattant botrányig, mert akkor sürgősen kilépett belőle. A korábbi csoporttagságot az érintett politikus sem tagadta elhatárolódó nyilatkozatában.

E három „különös ismertetőjegy” alapján lett a csoport DK-s gyűlöletcsoportként megnevezve. Írásunkra így reagált a Demokratikus Koalíció (DK) sajtóirodája a párt honlapján:

„Az Átlátszó blogfelületén jelent meg egy írás „DK-s gyűlöletcsoport buzdít Orbán kivégzésére a Facebookon” címmel. A blogbejegyzés tartalma számos félreértésen és téves információn alapul. Egyrészt a fent nevezett Facebook-csoport adminisztrátorát a DK már tavaly májusban jogerősen kizárta tagjai sorából, így az semmilyen módon nem tekinthető a párt tagjának, vagy véleményformálójának.

Másrészt a csoport adminisztrátora – a pártból történő kizárása óta – a Facebook-csoport nevében rosszhiszeműen, nem csak a párt engedélye nélkül, hanem kifejezetten annak ellenére használja a Demokratikus Koalíció nevét.

Harmadrészt a csoportban azért található meg Niedermüller Péter DK-s EP-képviselő, mert a zárt csoport működése lehetővé teszi, hogy bárkit meg lehessen hívni a megkérdezése nélkül – tehát valaki anélkül is taggá válhat egy ilyen csoportban, hogy ismerné annak tartalmát.

A Demokratikus Koalíció azt kérte az Átlátszótól, hogy igazítsa helyre a fent nevezett cikket. Világosan látszik, hogy a bejegyzés állításaival ellentétben az ominózus Facebook-csoport semmilyen kapcsolatban nem áll a DK-val, annak adminisztrátora pedig nem tagja a DK-nak.”

A posztban említett csoporttag, Niedermüller Péter EP-képviselő szintén közleményt adott ki, illetve juttatott el szerkesztőségünkhöz:

„A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben „A diktátorok és a nép haragja” elnevezésű Facebook csoportnak nincs köze a Demokratikus Koalícióhoz. Az oldalt működtető személyt a DK már tavaly májusban kizárta tagjai közül, az illető jogtalanul bitorolja ezt az oldalt.

Az oldalhoz tudtom és beleegyezésem nélkül adták hozzá a nevemet, mivel így működik a Facebook. Az oldal által képviselt szellemiség és hangvétel ellentétes a Demokratikus Koalíció politikájával és saját személyes álláspontommal.

Mélyen elítélem az ott leírtakat és semmilyen közösséget sem vállalok az oldal tartalmával. Egyidejűleg megtettem a szükséges lépéseket az oldal megszüntetése érdekében.”

A fenti közleményeket a fair play, a hallgattasson meg a másik fél jegyében tesszük közzé. De idekívánkozik pár megjegyzés. Fentiek szerint az illető csoportadminisztrátort kizárta a pártja, a DK. Miért zár ki valakit egy párt? Nyilván azért, mert a kérdéses személy vállalhatatlan lesz a szóban forgó politikai közösség számára. Ha viszont az illetőt vállalhatatlannak tartják, akkor elvárható, hogy semmilyen egyéb politikai jellegű online csoportban se vállaljanak tagságot, ahol ez az ember a hangadó. Illetve ne engedjék neki a korábbi pártja nevének illetéktelen használatát.

Niedermüller jelezte: lépéseket tesznek a névbitorlás megszüntetése érdekében. De miért kellett ezzel az írás megjelenéséig várni? Az igaz, hogy egy zárt csoportba bárki felveheti az ismerőseit, de az is, hogy a felvett illető egy kattintással bármikor kiléphet onnan. Illetve az is, hogy a tag értesítéseket kaphat a csoport tevékenységéről, továbbá láthatja, hogy épp melyik csoportoknak tagja.

Ennek a csoportnak több mint 3000 tagja van, zömében nyilván az adminisztrátor, a kizárt DK-tag ismerősei. Az illető helyi párttag és hangadó volt, s más (fővárosi) DK-alapszervezetben is ismerték, nehezen hihető, hogy valaki ne szólhatott volna jóhiszemű DK-s csoporttagoknak, mi megy a csoportban.

Az pedig belpolitikai újságírói tapasztalat, hogy a DK-nak bizony igenis van egy olyan szimpatizánsi, szavazói szegmense, akiknek nagyon is bejönnek az ilyen tartalmak. A párt ezt nyíltan, hivatalosan tényleg nem akarja felvállalni, de úgy tűnik, teljesen nem is akarja őket elidegeníteni magától. Ha tagként nem is, de szavazóként, aktivistaként szüksége van rájuk, így aztán a párt tagjai, politikusai – amíg nincs botrány – nemigen sietnek kilépni ki az ilyen csoportokból.

Egy országos, sőt európai politikusnak (Niedermüller pártalelnök és európai képviselő) bizonyára van egy külön ezért fizetett embere, asszisztense, személyi munkatársa, aki karbantartja, felügyeli a Facebook, blog és egyéb aktivitását, törölheti a potenciálisan kompromittáló csoporttagságokat. Egy politikus nem lehet következmény nélkül tagja egy kivégzésóhajtó, akasztófás csoportnak.

Most komolyan: ha egy Fidesz-politikus lenne tagja egy Holokauszt-tagadó vagy Gyurcsány-kivégzésre uszító csoportnak, nem lenne botrány? Dehogynem. Épp a DK az, amely már az antiszemitizmussal, illetve diktatórikus megoldásokkal való kapcsolat közvetett bizonyítékaira, a gyanú árnyékára is ugrik.

Aki politikus, az nem kereshet magánemberi mentségeket, inkább figyeljen oda jobban a Facebook-csoporttagságaira, ez a tanulság.

Papp László Tamás

Címlapkép: a gyűlölködő Facebook-csoport új borítóképe

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2