Egyéb

A szurkolói kártya bukása: összedőlőben a MLSZ-s kártyavár

Előbb csak az európai kupákban induló hazai futballklubok gondolták úgy, hogy ha nem muszáj, kicsit hanyagolják a magyar foci előző évének legnagyobb találmányát, a szurkolói kártyát, majd a szövetség is visszavonulót fújt és eltörölte a kötelező használatát.

Amikor június végén kisorolták, hogy a magyar csapatok az európai futballkupákban (Bajnokok Ligája, Európa Liga) milyen ellenfelekkel játszanak a selejtezőben, a négy közül gyorsan kettő is világossá tette: a nemzetközi meccseken nem fogja kötelezővé tenni a jegyvásárláskor az úgynevezett szurkolói kártya használatát.

A kártyát tavaly szeptembertől tette kötelezővé a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a hazai bajnoki és Magyar Kupa-meccseken. A rendszer lényege az, hogy aki élvonalbeli meccset akar látni, annak először regisztrálnia kell magát egy rendszerbe, megadnia a személyes adatait, fotót csináltatni, ezért kap egy kártyát és csak ezután válthat belépőt vagy bérletet. Az MLSZ próbálta úgy kommunikálni a rendszert, hogy kényelmi eszközről van szó, mert ezzel kiváltható az, hogy minden jegyvásárlásnál meg kelljen adnia a szurkolóknak a személyes adataikat. Ezt ugyanis előírja a jelenlegi Sporttörvény. (Ezt a rendszert dobta meg még egy csavarral a Ferencváros, amely a fényképes azonosítás helyett a vénaszkennert alkalmazza.) A kártyából kétfajta jött létre: egy klubonkénti identitású, és egy „általános”, semleges MLSZ-kártya.

A szurkolók közül azonban nagyon sokan nem a könnyítést érezték meg: az ultrák nyíltan elutasították a rendszert, és tömegesen maradtak kint a stadionokból. De nemcsak a hangoskodó ellenzőket sikerült ezzel távol tartani az alacsony szintű magyar focitól, hanem családok is rendszeresen mondták azt, hogy nem hajlandóak még egy procedúrára azért a produkcióért, amit kapnának. Az MLSZ egész évben a kényelem jelszóval adta el a kártyát, az említett Ferencváros viszont biztonsági intézkedésnek állította be a saját rendszerét. Folyamatosan jöttek a szövetségi sikerjelentések arról, hogy mennyein váltották már ki a kártyájukat (a szezon végéig 190 ezren).

Aztán jött a letaglózó valóság, kiderült, egy év alatt 16 százalékkal esett vissza a néző szám az NB I.-ben, az egyébként is siralmas látogatottságból sikerült 120 ezer nézőt elveszteni egy szezon alatt. Pedig még a Mol is besegített: minden szurkolói kártyás kiválthat egy MOL-os üzemanyagkártyát, amellyel literenként 7 forinttal olcsóbban tankolhat. De törést mutatott a sikersztoriban az is, amikor június elején a Parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága ülésezett és a testület elnöke, Kósa Lajos Fidesz-alelnök azt mondta, nézőbarát szabályozás kell a sportrendezvényeken, mert kifejezetten kényelmetlen futballmeccsre járni.

Június végén tehát a Videoton (BL-induló), Ferencváros, Debrecen, MTK (mindhárom az Európa Ligában szerepel) közül a Videoton és a MTK jelezte, hogy nem teszi kötelezővé a szurkolói kártyát a nemzetközi meccseken. A Videotonnak egyébként is volt felmentése, mert hamarosan felújítják a stadionját, de a rendszerbe magába belépett, hiszen szurkolói más stadionokba csak a kártyával mehettek be csapatuk idegenbeli meccseire. Az MTK viszont stabilan alkalmazta a kártyarendszert bajnokikon. A Debrecen nem nyilatkozott az ügyben, a Fradinál viszont fel sem merülhetett, hogy mellőzzék a vénaszkennert, ez Kubatov Gábor számára kőkemény elvi kérdés. (A Fradi viszonyairól bővebben itt.)

Megkérdeztük az MLSZ-t, ahol világossá tették, a kluboknak ez jogában áll, hiszen a szövetség csak a hazai bajnokikra és Magyar Kupa-meccsekre tette kötelezővé, a nemzetközi mérkőzéseken a nemzetközi szabályoknak kell megfelelni. (Ehhez képest egyes túlbuzgó klubok minden érdektelen edzőmeccsre is csak kártyával engedték be a nézőket.) A szövetségnél hangsúlyozták az említett kényelmi szempontot, vagyis azt, hogy a kártyával elkerülhetőek a hosszú sorállások, mert nem kell neveket, adatokat diktálni jegyvásárlás közben.

Megkerestük az MTK-t, és a válasz egyértelműen utalt az MLSZ álláspontjára, tehát a hazai alkalmazás kötelezettségére, de más szempontokat is felhozott. „Annak ellenére, hogy a klubkártya (szurkolói kártya) használata leegyszerűsíti a jegyvásárlás folyamatát, és a szurkolói kártya számmal, valamint a kártyán található arcképpel nagyobb biztonságot nyújt a szervező számára, az MTK Budapest úgy döntött, hogy minél nagyobb közönség számára szeretné elérhetővé tenni a Vojvodina elleni kupamérkőzését, így kivételesen minden szurkoló számára lehetővé teszi a mérkőzés megtekintését, szurkolói kártyától függetlenül” – állt a klub válaszában. Vagyis utaltak arra, hogy „minél nagyobb közönség”-re van szükségük.

Az MTK stadionja felújítása miatt az előző szezont albérletben, Kispesten töltötte, és az amúgy sem hatalmas közönsége a felére, 700 főre csökkent (ez volt az átlagnézőszám a hazai mérkőzésein).

A DVSC eleinte nem adott hírt arról, hogy alkalmazza-e a kártyát a montenegrói Szutjeszka elleni csütörtöki mérkőzésen, majd a honlapján tette világossá, hogy nincs más választása, mint a kártyázás.

„Az éves biztonsági minősítés alapján ebbe a stadionba minden hazai mérkőzésre – tehát a nemzetközi találkozókra és az edzőmeccsekre is – csak stadionkártyával lehet belépni. A Nagyerdei Stadion ilyen minősítést kapott. A rendőrség szerint a DVSC ezt a szabályt a Dinamo Bucuresti ellen [márciusban játszottak a román csapattal edzőmeccset] nem alkalmazta, ezért a klubot egymillió forintra büntette. Amíg ez a jogszabály nem változik, addig a DVSC nem tud más döntést hozni, ugyanis ha ismét szurkolói kártya nélkül engednénk be a drukkereket, visszaesőként még nagyobb büntetést rónának ránk” – írták a dvsc.hu-n.

Érdekes érvelés volt a szövetség hivatalos véleményéhez képest. De megnéztük az MLSZ vonatkozó szabályozását, az úgynevezett Biztonsági Szabályzatot, amely említést tesz az éves biztonsági minősítésről. Ott pedig meglepve olvastuk, hogy a klubok számára lehetővé teszi a klubkártya létrehozását, nem pedig kötelezettségként beszél róla. Kötelezővé csak egy 2014. június 26-i elnökségi határozat tette. A másik apró részlet pedig az volt, hogy úgy tudjuk, hogy a bukaresti csapat elleni meccsen nem a szurkolói kártyát hiányolta a rendőrség, hanem azt, hogy névre szóló jegyek nélkül engedték be a nézőket.

Aztán jött a fordulat egy nappal az érintett találkozók előtt: az MLSZ honlapján Csányi Sándor elnök számolt be arról, hogy az elnökség úgy döntött,

a javuló infrastrukturális háttér, a gazdaságilag és szakmailag megerősödött környezet, az új támogatási rendszer és a rend terén tapasztalt látványos változások arról győztek meg bennünket, hogy ebben az új helyzetben átgondolhatjuk eddigi álláspontunkat a szurkolói kártya kötelező használatáról”. Az átgondolásból pedig az lett, hogy „a bizalom jeleként és a futballban szereplők nagyobb felelősségvállalása mellett szabályrendszerünkben a korábbi kötelezettséget lehetőséggé alakítjuk át.”

A MLSZ-elnök arról is szólt, hogy egy új típusú kultúra meghonosítására törekedtek azzal, hogy központi jegyrendszert és online jegyvásárló felületet hoztak létre, ahol egyszerűen lehet belépőkhöz jutni. Csányi Sándor kiemelte, a kártyahasználat a jövőben is jelentős előnyt biztosít a szurkolók számára, hiszen gyorsítja és megkönnyíti a jegyhez jutást és a stadionba való belépést.

„Elindítjuk a kölcsönös bizalomra építő próbaüzemet – mondta Csányi Sándor. A híradás arról is szól, hogy „a döntéstől az elnökség a szurkolók többsége által elfogadott kártyarendszer hátrányainak orvoslását reméli.” De lehetővé teszik azoknak is a bejutását, akik csak alkalmanként szeretnének meccsre menni, ragaszkodnak a „hagyományos jegyértékesítéshez” vagy turisták. „Azok irányába pedig, akik eddig dacból, a kötelező kártyarendszer elleni tiltakozás okán maradtak távol, az elnökség bizalmi lépésnek, nyitásnak szánja a döntését.”

Eltörpül a kártyás téma mellett, de legalább ennyire fontos, hogy a szövetség közlése arról is szól, hogy változtatnak a fegyelmi büntetések terén kialakult gyakorlaton és „a jövőben csak azokat a szabálysértéseket szankcionálja keményen, amelyeket az UEFA és a FIFA is. Továbbra is zéró toleranciát folytatunk a rasszizmussal szemben.” Viszont mindez azt jelenti, hogy nem kerül adott esetben meccsenként több százezer forintjába egy klubnak, ha néhány szurkolója az ellenfelet szidja.

Mindez azt jelenti, hogy a klubok maguk döntik el, hogy kötelezővé teszik-e a kártya alkalmazását, a szövetség rendezvényein pedig a jövőben nem lesz kötelező a kártya használata.

Az MLSZ részéről ezt a rugalmasságot egy dolognak lehet tulajdonítani: szeptemberben Romániával játszik Európa-bajnoki selejtezőt a válogatott. Bár a válogatottunk évente tíz sorsdöntőnek titulált meccset játszik, ez a mérkőzés tényleg hatalmas jelentőséggel bír abban, hogy harminc év után végre kijussunk egy nagy focitornára. A telt ház biztosan garantált kártyás szurkolókkal is, az mégsem mindegy a szövetségnek sem, hogy a nagy tét miatt belelkesült alkalmi drukkerek töltik-e meg nagyrészt a stadiont, vagy jönnek a hangulatot teremteni és a válogatottat ösztönözni képes, de a kártya miatt eddig kimaradók is.

Az intézkedésnek van egy érdekes mozzanata is: bár a kártya nem lesz kötelező, a kártyatulajdonosokat egyértelműen helyzetbe hozza azzal, hogy csak így lehet majd online jegyet vásárolni a központi rendszerben. Ez azért meglepő, mert az online jegyeladási felület elindításakor, de még a kötelező kártyázás előtt, lehetett az interneten is jegyet venni a bajnokikra és a válogatott meccsekre.

Az MTK és a Videoton álláspontján nem változtatott a szerdai MLSZ-bejelentés, a Debrecen gyorsan reagált. Már nem aggódnak a rendőrségi büntetés miatt, így „az MLSZ legutóbbi állásfoglalása alapján a DVSC vezetői úgy döntöttek, hogy erre a mérkőzésre stadionkártyával nem rendelkező nézők egyszerűen, a nevük megadásával is válthatnak belépőt a Nagyerdei Stadion pénztáraiban és a DVSC Tesco áruházban lévő boltjában.” Arról azonban nem szóltak, mit terveznek a bajnoki szezonban.

De érdekes a többi klub reakciója is. Elsőként a Honvéd lépett, George F. Hemingway tulajdonos üdvözölte a lépést és bejelentette, csak lehetőségként marad meg a kártya, amivel a jövőben is könnyebb lesz bejutni a stadionba „rendkívüli” kedvezményeket biztosít majd. A Videoton is üdvözölte a döntést. Az MTK közleményben jelezte, hogy az NB I.-es szezon előtt még egyeztet a szurkolókkal a kártya alkalmazásáról. Diósgyőrben, ahol nagyon szembetűnő volt a kártya miatt távolmaradó szurkolók hiánya, egyértelműen örültek a döntésnek, és jelezték, visszavárják az eddig elmaradókat.

Eltekint a kötelező kártyától a Haladás, és a most feljutott Vasas és Békéscsaba is. Utóbbinál azért mindenkit bíztatnak, hogy váltsa ki a kártyáját, mert így jut gyorsabban jegyhez. Az Újpest kivárásra játszik és diplomatikusan a hivatalos tájékoztatás megjelenése utánra ígérte álláspontját. (Persze az MLSZ-elnökség hivatalos határozata még szerdán megjelent a szövetség honlapján, tehát a hivatalos tájékoztatás megtörtént.)

A Felcsút egy közleménnyel reagált: a dadaista remekműben kifejtik, kiemelkedő számú szurkolói kártyát adtak ki az előző szezonban, a magyar futball felemelkedését kívánják szolgálni és az akadémia minden szövetségi határozatot betart és betartat. Nem reagált az MLSZ-bejelentésre a Paks és a Ferencváros, de utóbbinál mindennél egyértelműbb, hogy a jövőben is marad a szurkolói kártya és a vénaszkenner is.

A szurkolók közül már hallatta a véleményét a Loki Szurkolók Egyesülete: a debreceniek leszögezték, nem elég a kártyakötelezettség visszavonása, a névre szóló jegyek ellen tiltakoznak.

Mert a rendszer lényege továbbra is az, hogy csak névvel, születési adatokkal ellátott jeggyel lehet magyar futballmeccsre bejutni, ez ugyanis törvényi előírás, ezen az MLSZ sem tud változtatni. A törvényalkotó szerint így garantálható a stadionok biztonsága és a futballhuligánok kiszorítása.

Csepregi Botond

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 1257 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozású legyen. Tudnivalók itt.

4000__ani_6

Megosztás