Üzemeltető céget jegyeztetett be és csaknem 40 milliárdos munkával dobta meg a miniszterelnök barátja, Garancsi István cégét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő – az állam készül a 2017-es vizes világbajnokságra. Garancsi más frontokon is tovább nyomul, bankjáé lett például Töröcskei lízingcége.
Egyéb sporttevékenységgel foglalkozik majd a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) által alapított friss bejegyzésű Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft., amelyet Borók György, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyongazdálkodási főosztályvezetője, a fideszes vezetésű Nagykovácsi ügyrendi bizottságának tagja vezet majd.
A 2017-es budapesti vizesport-világbajnokságot szervező, 3 millió forint törzstőkéjű cég – amelynek létrejöttét jelezte a Victorism blog is – felügyelőbizottságát erősíti a nyíregyházi Orendi Mihály atlétikaedző, a debreceni sportcentrum volt ügyvezetője, a vb szervezőbizottságában elnöklő Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő bizalmi embere, illetve a szintén NFM-es főosztályvezetp Borsos-Papp Natália.
A minap kiderült az is, hoyg a cégalapító MNV által a vb uszodakomplexuma megépítésére kiírt nettó 38,3 millió forintos pályázatot Orbán Viktor miniszterelnök barátja, Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa közvetett többségi tulajdonában álló Market Építő Zrt. nyerte el. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke márciusban még „csupán” 25 milliárd forintos költségekről beszélt.
Budapest eredetileg a 2021-es vb rendezési jogát kapta meg, a 2017-es rendezvény eredeti gazdája, a mexikói Guadalajara azonban visszalépett, mivel az általuk 100 millió dollárosra (27 milliárd forint) taksált rendezési költségekhez az állam nem biztosított kellő fedezetet.
Eközben terjeszkedik a már eddig sem elhanyagolható Garancsi-birodalom is: a Market Építő Zrt. például vagyonkezelő céget alapított a minap Market Asset Management Kft. néven Az új céget Scheer Sándor vezeti, aki a Marketben is vezető tisztségviselő, s kisebbségi tulajdonos – már az volt Garancsi érkezése előtt is.
A HVG pedig arról adott hírt a minap, hogy a Garancsi-érdekeltség Duna Takarék veszi meg a nagy oligarcha-leszámolásban leváltott bizalmas Töröcskei István volt fő-államadósságkezelő jobb napokat látott birodalmához tartozó Széchenyi Lízing Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-t. Méghozzá úgy, hogy a céget a jegybank korábban tőkeemelésre kötelezte, annak határidejét azonban nem kivárva felügyeleti biztos rendelt ki.
Rádi Antónia
Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!
Havonta csak egy ezres: ha Magyarországra jössz, vasárnap úgyse költheted el másra. Tudnivalók itt.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!