Egyéb

Puch bécsi biznisze: fúziós székházfiók

Megnyitotta budapesti fióktelepét Puch László volt pártpénztárnok, az MSZP Baranya megyei elnöke bécsi érdekeltsége, a Horizont Handels und Industrie AG, amely az MSZP anyagi gondok miatt elhagyni – értékesíteni vagy hasznosítani – tervezett Jókai utcai székházát kezelő Jókai 6 Irodaház Zrt. tulajdonosa.

A Puch többségi tulajdonában lévő magyar Horizont Zrt. az év elején olvadt be az osztrák Horizont AG-ba, amely ekkor még száz százalékban Puch jobbkezének számító egykori pártszakértő, Simon Dénes tulajdona volt – a fúzióról a HVG írt bővebben. A beolvadás után a tulajdonviszonyok keveset változtak, Simon ugyanis – egyéb kistulajdonosok, köztük a svájci érdekeltségű Bojtár 64-66 Ingatlanhasznosító Kft. mellett – a magyar Horizontban is részvényes volt.

A most létrejött és Simon által vezetett fióktelepet a Bojtár utcai irodába jegyzik be. Az egyesült cég befektetéseket kezel, ingatlanügyletekben működik közre, s tevékenységi körébe tartozik egyebek mellett a piac- és közvélemény-kutatás is.

A Horizont 1989-ben jött létre a Horizont Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet utódaként, ám éveken keresztül forgalom nélküli, üres cégként vegetált. A kétezres évek elején tulajdonos volt benne Verestóy Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szenátora is, aki tavaly egy erdőmutyi kapcsán a román korrupcióellenes ügyészség látókörébe került.

A végelszámolásból visszahozott cégben a kétezres évek elején bukkantak föl a jelenlegi nevek: Simoné, illetve mások mellett az exwallisos Barinkai Péteré. A Horizont 2006-ban megvásárolta az államtól az előző, Köztársaság téri (ma II. János Pál pápa tér) pártszékház melletti, a rendszerváltás előtt szintén párttulajdonú irodaépületet, majd adta el annak a Parkview Hotel Kft.-nek, amely a pártszékházat is megvette. Az egybe épült két ingatlanért 1,6 milliárd forintot fizetett a vevő, amiből 950 millió a párt, 675 millió a Horizont kapott.

Kis Oligarchatározó: Puch László

Kommunista pártlistákat hagyott Köztársaság téri székházában az MSZP

Az MSZP 2007-ben – Gyurcsány Ferenc szorgalmazására – vásárolta meg és újította fel a jelenleg székházként működő Jókai utcai ingatlant, amelyet azonban 1,2 milliárd forintos svájci frank alapú, vételi joggal erősített jelzáloghitel terhel – amit a párt egyre kevésbé tud törleszteni a választási kudarcok nyomán töredékére apadt költségvetési apanázsából.

Rádi Antónia

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Megosztás