Egyéb

Híres apósok/anyósok és vejek a nagypolitikában

Minden korszaknak megvannak az Orbán Viktorjai és Tiborcz Istvánjai. Nagy hatalmú apósok (illetve anyósok), és a klánba beházasodó ambiciózus, mázlista fiatalemberek. Jó néhány politikailag is releváns após-vő sztorit jegyeztek fel az emberiség krónikájában. Tartsanak velük, s megismerhetik a világtörtélem e fejezetének gyöngyszereit, híres és hírhedt nepotizmus-botrányait.

Orbán veje mesés gazdasági karrierjének csodájára jár az ország. A korábban teljesen ismeretlen fiatalember olyan cég vezetője, illetve tulajdonosa lett, amely összességében milliárdos üzleteket hoz tető alá. Ezek a fantasztikus eredmények jóformán szinte minden esetben közpénzekkel és közintézményekkel, köztulajdonnal vannak összefüggésben. De ezt megírtuk a legutóbbi riportjainkban. Most inkább nézzünk körül a nagyvilágban, illetve országunk múltjában. Milyen híres apósok/anyósok és szerencsés vők akadnak az emberiség krónikájában? (Vagy – mint alábiakban látni fogjuk- talán nem is mind annyira szerencsések.)

Térségünkben jó néhány példa akad, hogy a vezető felívelő karrierje a családba beházasodó ifjúnak is jelentős pozíciót, hivatalt, anyagi gyarapodást hozott. Szovjet pártfőtitkárok családjába benősülni nem tűnt rossz üzletnek. Hruscsov veje, Alekszej Adzsubej az apósa által vezetett kormány hivatalos lapja, az Izvesztyija főszerkesztője, a szovjet kormány utazó nagykövete lett. (Ő tárgyalt Kennedy elnökkel 1962 januárjában.) Adzsubejt a kortársak (még a kommunista politikusok is) törtető karrieristának gondolták.

Ilyen nyílt alányalás az apósnak – nekem már sok volt. Kádárnak is.” – írta emlékiratában Marosán György akkori PB-tag és KB-titkár, aki 1961-ben mint az MSZMP második embere vett részt (Kádárral együtt) az SZKP XXII. kongresszusán. (Fel kellett állnom. Hírlapkiadó Vállalat, 1989. 182. o.)

Brezsnyev lányának férje, Jurij Csurbanov szürke rendőrtisztből rövid idő alatt szovjet belügyminiszter-helyettes lett. Még nála is fényesebb karrier Vlko Cservenkové, aki – mint Dimitrov veje – az após halála után átvette annak hivatalát, a bolgár kommunista diktatúra vezetését.

De a politikus vejek élete nem csak luxus és gondtalan szórakozás. Egy nagy ember családjába való bekerülés komoly frusztrációk és konfliktusok eredője lehet. A vezető gyermeke könnyen arra gyanakodhat, hogy leendő házastársa nem is őt szereti, hanem a szülői házba való bekerüléssel járó hatalmat. De a vő is érezheti úgy: nem feltétlenül csinált jó vásárt. Környezete titkon lenézi, mert tisztségét nem politikai képességének, hanem a vezető családtagjával folytatott viszonynak köszönheti. Ettől kezdve pedig foglya lesz a házastársának és házasságának. Hiába romlik meg a kapcsolatuk, egy válás az ő esetében nem csupán olyan hátrányokkal járna, mint az átlagembernél. Hanem teljes kegyvesztettséget, rangjának elvesztését, mi több, akár bűntetőeljárást, száműzetést vagy halált.

Nagy rizikóval, sőt veszéllyel jár, ha a vő a kapott politikai stallum birtokában önálló döntéseket hoz, illetve szembeszáll az apóssal. Galeazzo Ciano, a fasiszta diktátor, Mussolini lánya, Edda férjeként az olasz rezsim második emberének pozíciójába emelkedett. A rendszer külügyminisztereként, a Fasiszta Nagytanács egyik legbefolyásosabb tagjaként nemzetközi tekintéllyel is bírt. Csakhogy nem értett egyet apósa egyoldalú német orientációjával, a II. világháborúba történő belépéssel. Így a szövetségesek 1943-as szicíliai partraszállása után részt vett a Mussolini bukását okozó puccsban. A németek azonban kiszabadították az új olasz kormány által letartóztatott Ducét. A vőt pedig kiszolgáltatták az após vezette németbarát salói bábkormánynak. Cianót halálra ítélték és kivégezték.

Hasonlóképp járt Szaddám Huszein veje, a hadsereg és hadiipar fejlesztésével megbízott Huszein Kámil Haszán. Az Irak tömegpusztító arzenáljának létrehozását is felügyelő Kámil az első Öböl-háború utáni években szembekerült apósával. Így aztán feleségével, illetve a Szaddám másik lányát feleségül vevő fivérével (és annak nejével) együtt Jordániába menekült. Az iraki diktátor a bűnbocsánat ígéretével hazacsalta vejeit, akiket meggyilkoltak, a lányait pedig a rezsim bukásáig házi őrizetben tartották. (Szaddám harmadik veje túlélte apósa rendszerét: Dzsamál Musztafa Abdallah az iraki törzsi ügyek hivatala vezetőhelyetteseként adta fel magát 2003-ban az amerikaiaknak.)

Szinte általános érvényű tapasztalat, hogy a családfő bukása vagy halála után a vőre is borúsabb idők jönnek. Adzsubejt Hruscsov leváltása után menesztették főszerkesztői pozíciójából. A Brezsnyev-vő Csurbanovval szemben a pártfőtitkár elhunyta utáni években korrupció miatt indult eljárás. Végül Gorbacsov alatt börtönbe került. Valószínűleg Nagy Imre veje, Jánosi Ferenc is megbánta, hogy apósa ösztönzésére miniszterhelyettesi pozíciót, illetve Népfront-főtitkárságot vállalt.

A Nagy Imre-perben 1958-ban őt is börtönbüntetésre ítélték. Tisztségeit pedig már jóval korábban elveszítette. Az após irányvonalával való szembefordulás példája Molnár Miklósé. A Rákosi-diktatúrát éveken át hűen szolgáló újságíró Rudas László lányát vette feleségül. A napjaink átlagembere szemében teljesen ismeretlen Rudas a negyvenes évek végén kiépült pártállami rezsim egyik ideológiai főmuftija volt, aki az elhajlónak minősített Lukács Györgyöt is letaszította trónjáról. Az MDP Központi Vezetőségének tagjaként, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem alapító rektoraként 1950-ben elhunyt Rudas aligha örült volna, hogy veje a sztálinista uralmat leromboló ’56-os forradalom előkészítője volt.

Akad olyan beházasodás is, mely tényleg addig szólt, míg a halál el nem választ. Paul Castellano, a legrettegettebb bűnszervezeti családnak tartott Gambino-klán feje a lányát olyanra bízta, akiről kínos dolgok jutottak a fülébe. A vőnek házasságon kívüli kapcsolatai is voltak, ráadásul a terhes feleségét bántalmazta, amitől a nő elvetélt. Egy köznapi ember megúszhatta volna a dolgot válóperrel és büntetőeljárással. A keresztapa veje azonban nyomtalanul eltűnt. Bizonyos feltételezések szerint a klán hóhéra, Roy DeMeo tette el láb alól. (Lásd: Carl Sifakis: A Maffiaenciklopédia. Glória Press, 2001, 100-101. o.) Hogy így volt-e, nemigen fogjuk megtudni, ugyanis a rákövetkező évek alvilági leszámolásaiban DeMeo és Castellano is életét vesztette.

Időnként demokratikus országok politikusainak vejei is reflektorfénybe kerülnek. A legmagasabbra jutott nyugati politikusvő Alain de Boissieu, aki De Gaulle francia miniszterelnök, később államelnök lányát vette el. Fel is jutott a csúcsra. De Gaulle elnöksége idején ő volt a hadsereg páncélos és lovassági egységeinek vezérkari főnöke. Az elnök bizalmas környezetéhez, legszűkebb kíséretéhez tartozott. Apósával egy gépkocsiban ült, mikor 1962. augusztus 22-én az OAS merénylőcsoportja sikertelenül próbált az elnök életére törni. Kevésbé volt szerencsés Clinton amerikai elnök veje, Mark Mezvinsky. Chelsea Clinton férje idegösszeomlást kapott és gyógykezelésre szorult. Ennek oka lehetett, hogy konfliktusai voltak felesége szüleivel. Clintonék nyomást gyakoroltak rá, hogy ne tartsa a kapcsolatot szintén politikus édesapjával, akit korábban börtönre ítéltek. Emiatt

„…rendkívül mély depresszióban szenvedett, főleg annak köszönhetően, hogy Clintonék arra kérték: minden kapcsolatot szakítson meg börtönviselt apjával, a korábbi iowa-i szenátorral, Ed Mezvinsky-vel. A fiú próbált eleget tenni a kérésnek, de depressziója egyre mélyült, emiatt pedig már a munkáját sem tudta elvégezni. A Clinton család egyelőre mélyen hallgat az ügyben, sem a korábbi elnök, sem pedig Hilary Clinton jelenlegi külügyminiszter nem szólalt meg. Marc féltestvére, Margot is csak annyit mondott, hogy Clintonék nagyon csúnyán bántak a volt szenátorral, aki emiatt teljesen összetört, de többet nem volt hajlandó hozzáfűzni. A fiatal bankár valószínűleg nem tudta elviselni a két család közötti őrlődést és ez vezethetett összeomlásához.”

Hazánk leghíresebb vője kétségtelenül Gyurcsány Ferenc. Már csak abból a szempontból is, hogy túlszárnyalta anyósát, a miniszterelnöki kabinetfőnök, illetve vállalatbirodalom-alapító Apró Piroskát. Illetve annak édesapját, a Kádár-rendszerben miniszter és PB-tag Apró Antalt. Az Apró-klán tagjaként elért miniszterelnökséggel ő vitte a legtöbbre.

Biszku Béla, a jelenleg büntetőperben sorsára váró, az ’56 utáni megtorlások idején belügyminiszterséget vállaló politikus veje, Patai Mihály nem tudott Gyurcsány örökébe lépni. Az ő neve 2009-ben kormányfő-jelöltként vetődött fel, de végül nem ő lett Gyurcsány utóda. De annyira nem kell sajnálni. A 40-es befolyáslistán „kiegyensúlyozottan erős pontszámokat kapott” a 24. helyezett Patai, aki jelenleg az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A Matolcsy Györggyel híresen jó viszonyban lévő bankár 2008 és 2011 között a Budapesti Értéktőzsde Zrt. elnöke volt, jelenleg pedig a Magyar Bankszövetség elnöke.” (Kik mozgatják valójában Magyarországot? – A 100 leggazdagabb magyar 2014. Napi.hu kiadása. 116.o.)

A kádercsaládba való benősülés kockázatairól és mellékhatásairól Cseh Tamás Illegalitás című dala is szól. Az após bizony, aki a pártállamban nagyhatalmú funkcionárius volt, a rendszerváltás után sok ifjúnak cikivé válhatott. Ez a Cseh Tamás-dal igencsak elevenébe vághatott Stumpf Istvánnak, aki a Bibó Szakkollégium alapítója, a rendszerváltás után, 1998-2002 között kancelláriaminiszter, jelenleg pedig alkotmánybíró. Apósa pedig a pártállami belügyminiszter, Horváth István volt.

Bármennyire vonzó lány is volt Horváth Andrea, a fiúk inkább kerülték őt a belügyminiszter papa miatt […] Nem így a törekvő Stumpf Pisti, akiben francia regénybe illő ambíció van, ő abszolút hátrányos helyzetből emelkedett oda, ahova. 1981-ig egy bölcsészlány volt a menyasszonya, ám harmadéves korára rájött, kit kell elvenni. Ismerünk erre nem egy példát az irodalomból is, mából is. Pisti és Andrea love storyja a szentendrei táborban kezdődött. Pistit a hódítás felpaprikázta, és nagyfokú óvatossága ellenére is megindult felfele. Igazgató lett. (Pünkösti Árpád: Szeplőtelen fogantatás. Népszabadság könyvek. 2005. 73.o.)

Végére hagytuk a legpikánsabb após-vő kapcsolatot. Kékessy Dezső vállalkozó, az első Orbán-kormány párizsi nagykövete az Indexben 2008-ban közölt riport egyik forrása szerint 2003-ban meglehetősen furcsa dologról tárgyalt egy magánnyomozóval.

Lehet, hogy Kékessy Dezső azért adott volna Orbán Viktorról szóló információkat a Finder Bt. magánnyomozóinak, hogy cserébe elérje az MSZP politikusainál volt veje kiutasítását Magyarországról.” (A Kékessy-család ügyeire részletesen kitér a portálunkon nemrég közölt tényfeltárás.)

Carlos C – ahogy a riportban említették – a jelek alapján vonzódott a politikusok lányaihoz. Mert Kékessy lánya után az az SZDSZ-politikus, Dornbach Alajos lányát vette el. Kékessy – a magánnyomozó szerint – „akár a jobboldalnak kedvezőtlen információk átadására is hajlandó lett volna” az exvő kiutasíásárért cserébe, mégpedig, hogy „felfedi Medgyessy Péter francia becsületrendjének sikertelen megfúrására tett javaslat körüli fideszes kavarás részleteit, és Orbán párizsi „ingatlanügyéről” is tájékoztatást ad.” A forrás úgy vélte, „a kiutasítást információért ügylet nem Kékessy magánakciója volt, az információk elértek Orbán Viktorig.”  Egyébként a magándetektív azt gondolta, Kékessy lehetetlent kér:

„…nem fogjuk teljesíteni soha a büdös életben, mert az illető azóta elvette a Dornbachnak a lányát feleségül, úgyhogy nem hiszem, hogy bárki is ki tudja utasítani az országból”.

Papp László Tamás

Tetszett a cikk?

Ha hasznos kezdeményezésnek tartod az Átlátszót, szavazz ránk az Index on Censorship közönségszavazásán, hogy egy újabb nemzetközi díjjal öregbíthessük a hírnevünk.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42