Nő a konteónyomás az újságírókon

Arról faggattuk a pályatársakat, kollégákat: miként szelektálja, szűri a tényfeltáró, publicista hírlap-és portálközeg azt a sok levelet, tippet, üzenetet, amelynek az oroszlánrésze úgy kezdődik „az évszázad bűnügye, az ország legnagyobb átverése, sőt nemzetközi összeesküvés”, hogyan veszi ki belőle az értékeset? Melyek a paranoia-és tényipar érintkezési pontjai: talál-e szemet a vak tyúk? Van-e olyan, hogy rögeszmés elméletgyártók bukkannak valamire, adnak jó tippet egy sztorihoz? Ha igen, milyen gyakran? Hogyan működik az összeesküvés-elmélet, mint verzió, prekoncepció és munkahipotézis az újságírói munkafolyamatban? Hogy megy ez, milyen teóriákat gyárt egy újságíró, melyek a slágertémák? És minden, ami ebből jön: elrettentő és/vagy tanulságos sztorik, tipikus figurák, helyzetek, stb. Kérdezősködésünk gyümölcse alább található. A jövőben is szívesen fogadunk ehhez hasonló újságírói tapasztalatokat.

1996-ban kezdődött, amikor „a kormány okkult tanácsadója megerőszakolt” – így kezdődik a levél, amit nemrég küldtek szerkesztőségünkbe. Ebben szó esik még gyermekpornó-csempészetben segítő cigány vámtisztről, különleges orosz kémképző óvodáról, poligráfos intézetről, amely kimutatta, hogy a levélíró a legintelligensebb ember a Földön, a cukor és fahéj ipari desztillált formájáról, mely amerikai vallatószer. Az ilyen típusú levelek életszerűségét, valóságtartalmát könnyű megítélni. De sokszor kap az ember olyan levelet, hívást, megkeresést, ahol nem ilyen egyértelműen lóg ki a lóláb. E sorok írójának (s nyilván még nagyon sok újságírónak) volt már olyan „élménye”, hogy tuti biztosnak látszó fülest kapott. Aztán, sokórás vagy többnapos kutatás, talpalás után derült ki: egy rögeszmegyártó kisiparosnak dőltem be.

86%

Év végéig még

14 672 646 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

„Nálunk a gyakorlat a következő: ha mailben jön az információ, megpróbálunk rákeresni a nevekre, cégnevekre, így megnézni, hogy egyáltalán létező alanyokról van-e szó. Ha igen, és nem tűnik nagyon abszurdnak a történet, akkor valamelyikkel megpróbálunk kapcsolatba lépni, vagy valaki olyannal felvenni a kapcsolatot, aki ismerheti.” – számol be konteó-fronton szerzett tapasztalatairól Kósa András, a hvg.hu belpolitikai rovatának munkatársa. Aki eléggé szkeptikus az ilyen tippek valóságtartalmával és hírértékével kapcsolatban.

„Tapasztalataim szerint egyébként egyre több az ilyen megkeresés, viszont ezzel párhuzamosan egyre kevésbé talál szemet a vak tyúk. Nálunk a kedvenc az a Svédországból hazatért emigráns volt, aki előbb közölte a személyes találkozón, hogy a nevét sem hajlandó elárulni, annyira meg akarja őrizni az inkognitóját, majd az orrunk alá dugta a svéd útlevelét, hogy lássuk: nem hazudik, neki valóban „menekülnie kellett” ebből az országból. Ezután előadta, hogy biztosan tudja, hogy 1945-ben Orbán Viktor apja személyesen várta a bevonuló orosz csapatokat Felcsút határában, majd felült a parancsnoki dzsipre, és egyenként mutatta meg, melyik házakból vigyék málenkij robotra az embereket, hogy lefoglaltathassa a gazdaságaikat. Amikor közöltük vele, hogy mivel Orbán 1963-as születésű, így Győző bácsi is maximum kisgyerek lehetett 1945-ben, kissé zavarba jött. Szerencsére ezért a sztoriért képes volt bejönni a Montevideo utcába, így nekünk csak a földszintre kellett lemennünk.” – elevenít fel egy elrettentő példát.

Hogy az országban terjengő paranoid klíma az újságíró-társadalomra is visszahat-e? „Tapasztalataim szerint a legtöbb újságíró olyan para-történeteket talál ki magának, hogy volt kollégák összeesküvés-elméletekről szóló kérdésekkel bombázzák a fészbukon, amire munkaidőben kell válaszolnia. Ezen kívül a legelterjedtebb a „lehallgatják a telefonomat”, „figyeltet a párt, amelyikről írok”, és persze tényfeltáró ügyek esetében a „követnek, megfenyegetnek”, stb. Nekem még egy ilyenhez sem volt szerencsém, de ez csak azt bizonyítja, hogy érdektelen cikkeket írok” – ironizál Kósa.

„Ez a kérdés szerintem mindenkit érint, aki információt keres bizonyos témákban, és meg kell szűrnie a netes forrásokat. Ki küldte, mit tudunk róla, mivel foglalkozik, olvastunk-hallottunk-e már az aktuális legnagyobb átverésről, nemzetközi összeesküvésről, kicsit más formában (vissza-visszatérő „toposzok” az összeesküvés-elméletekben, mint a Világkormány, a fantasztikus felfedezést eltitkoló gyógyszergyártók, satöbbi)? Én úgy tapasztaltam, egy honlap külalakja, szerkesztettsége is elárulja sokszor, mennyire kell komolyan venni a tartalmát. Hozzánk olvasói levelek, panaszok formájában is szokott ilyesmi beérkezni: mivel megyei napilap vagyunk, viszonylag könnyű a megyére vonatkozó infókat leellenőrizni, ha érdekes, de összeesküvés-elméletszagú sztoriba botlik a kolléga (vélt vagy valós összefonódások, ilyesmik).” – jellemzi a fennforgást a Délmagyarországnál dolgozó Farkas Judit Zsuzsanna.

Hogy talál-e szemet a „konteótojó” vak tyúk? „Biztos vagyok benne, hogy talál. Ugye van a mondás, hogy attól még, hogy paranoid vagyok, lehet, hogy üldöznek. A napilapos sztorik kapcsán is előfordul, hogy az informátor egy megrögzött figyelő, elméletgyártó, és egyszer tényleg beleakad valamibe. Pont azért, mert paranoid módon figyel mindent és mindenkit – én legalábbis úgy vettem észre, de mint írtam, én nem tényfeltáró újságírással foglalkozom egyelőre. Csak hozzánk futnak be az olvasói levelek, és követem, miből lesz téma, cikk.” – osztja meg a témába vágó benyomásait.

Hogy az újságírásba mennyire szűrődik be a konteózás, arról „csak a véleményemet tudom elmondani: szerintem manapság a belpolitikával foglalkozó újságíróknál mutyitémában érdemes rögtön összeesküvés-elmélettel kezdeni, 99 százalékban bejön, lásd origós sztori. Amúgy én úgy tapasztaltam, ha egy-egy témában volt valami komoly prekoncepcióm, azt nagyon árnyalta az utána nyomozás, vagy nem is maradt meg a végére. De hát ez nem meglepő, mert általában nem a szakterületemről írok, meg ha valami beleeszi magát a fejembe, annak alaposan próbálok utánajárni. Slágertéma a politikusmutyin meg a demokráciaféltésen (ami szerintem részben jogos) kívül nem igazán jut eszembe.” – vázolja a helyzetet a maga szemszögéből Farkas.

S hogy milyen a helyi konteós társadalom? „Vannak tipikus figurák, akik általában „visszajárók”, és nagyjából ugyanaz akad be nekik: volt például egy tag, aki havonta minimum háromszor betelefonált, hogy nem tud aludni a dübörgő kamionoktól, és a polgármester tehet róla, hogy ő nem tud aludni, mert direkt nem intézi el, hogy a kamionok az elkerülőt használják – volt, hogy konkrétan leszúrást, ilyesmit emlegetett, talán még a rendőrség is beszélgetett vele, erre nem vennék mérget. Vannak azok a fazonok, akik azért hívják fel az újságot rendszeresen, hogy tudassák velünk, éppen kinek vagyunk mi a zsebében, kinek a disznóságait titkoljuk el direkt, ennek az egyik válfaja, aki szerint megrögzött fideszesek/emeszpések vagyunk, ennek megfelelően az oldalunk disznóságairól nem írunk. A kedvenceim azok, akik szépen kidolgozott összeesküvés-elmélettel keresik meg az újságírót, hogy segítsünk, aztán kiderül, hogy ők a hunyók valamiben. Őket onnan lehet megismerni, hogy rögtön azt mondják: a másik felet, akit mószerolnak, fel ne hívjuk, mert úgyis csak azt fogja mondani, hogy… Na, akkor biztos, hogy fel kell hívni…” – fentiekből is látható, hogy sokszínű.

„Ha ilyen felvezetéssel keresnek meg, hogy „az évszázad bűnügye, nemzetközi összeesküvés, stb.” azt eleve kicsit bulvárosnak érzem, rögtön arra gondolok, hogy valami ütős címmel el akarnak nekem adni valami gagyit, de azért megnézem az ilyen híreket, tippeket. Aztán a felkészültségem alapján eldöntöm, hogy érdemes-e foglalkozni vele, komoly-e a hír, vagy blöff, illetve, hogy nem lóg-e ki a lóláb, vagyis nem egy rivális lejáratásáról van-e szó.” – mondja el Horváth Lilla, a Világgazdaság leginkább energiaszektoros témákkal foglalkozó újságírója.

„Ha necces a füles, vagy valamelyik eleme nagyon hihetetlen, akkor megpróbálom ellenőrizni. (Máskor is.)  Olyan is van, hogy hülyeségnek tartom, mégis kell foglalkoznom vele, mert mindenki más is tárgyalja. Ilyen túlpörgetett téma, hatalmas csúsztatás volt az atomvonatos hiszti” – számol be a buktatókról.

S hogy milyenek az energiakonteók tipikus gyártói? „Nekem önmagáért való elméletgyártóval nemigen volt dolgom. Akivel igen, az energiaszektorbeli, vagyis valamilyen érdekek mentén osztja meg velem a meglátásait, gyakorlatilag olyan, mintha segítene, de sokszor csak a háttérben maradva, a közvetítésemmel akarja a közvéleményt befolyásolni. Ettől még befutnak jó infók, de nagyon óvatosan kell őket kezelni. Például pár éve egyszerre három olyan forrásból hallottam egy adott hírt, amely forrásaim addig és sok éven át 100 százalékosak voltak. Meg is írtam, hogy „piaci források szerint állítólag ez meg ez fog történni” s megszívtam. Nyilván én hibáztam, már sokat rágódtam ezen.” – illusztrálja a kockázatokat.

Amelyek mindig vannak, mint ahogy újságírói elméletgyártás is, hisz az értesülések többnyire „hiányos infók, amiket az újságíró ki akar egészíteni, össze akarja rakni a teljes képet, szerintem napi rutin a teóriagyártás. Oké, az egyszerűbbet nem hívjuk feltétlenül konteónak, az csak találgatás. Idei slágertémák például, hogy Hernádi valóban lefizette-e a Sanadert, vagy csak a horvátok így akarják visszaszerezni az INA-t, hogy minden állami megbízás mögött a Közgép van-e, hogy az állami megrendeléseket a kizárólag Fidesz-közeliek kapják-e, és mi lesz ezután, hogy Orbán-Simicska konfliktusról beszélnek, az oroszok lenyelik-e Ukrajnát, aztán mi következünk meg a bolgárok, illetve, hogy Orbán tényleg olyan elnök akar lenni, mint Putyin.” – sorolja a lehetséges konteó-epicentrumokat.

„Nekem mindebből az a tanulság, hogy rendkívül óvatosan kell a mástól kapott és a saját gyártású konteókat is kezelni, főleg rutinos újságírók hajlamosak mindent tudni vélni, a nagy összefüggéseket megérezni, aztán terjeszteni. Sokszor van valami részlet, amire nem figyelünk oda, és amiatt borul minden. Például sokan gondolták, hogy az oroszok kapják a paksi megbízást, s a konteó szerint egy elcsalt tendernek kellett volna történnie. Az oroszok kapták, de egész másképp történt.” – jelzi az önreflexió és önkontroll fontosságát.

„Kialakul egy immunrendszer. Ami így kezdődik, az sok esetben kis ügy, vagy nem is ügy. Azért a szövegezésből általában lejön, hogy mennyire komolyan vehető a dolog, vagy épp valami félretájékoztatás lenne. A konteóknak az a nagy varázsa, hogy nagyon soknak van valamilyen valóságalapja. Az, hogy politikai és gazdasági körök titkos háttéralkukban működnek együtt, az oknyomozók fő profilja és már senkinek sem elképzelhetetlen. De például a kemtrél-sztoriban is az a jó, hogy ugye az időjárás-befolyásoló kísérletektől a mindennapos szúnyogirtásig mindenki találkozott olyan infóval, amit tovább tud fűzni. és ha egyszer benne vagy, akkor mindenre megvan a magyarázat és mindannak az ellenkezőjére is. Amúgy meg igen, tudnak jó sztorikat adni, vagy épp jó sztorikat kapnak fel a konteósok sokszor, csak tudni kell tartani a bizonyíthatóság vagy az ok-okozati összefüggések határát.” – meséli egy névtelenséget kérő oknyomozó újságíró.

Papp László Tamás