Egyéb

A holland állam fizette Fidesz-politikusok tanulmányainak kiadását

Évek óta halljuk, minő borzalom, hogy a nemzetietlen maffiabaloldal idegen érdekeket szolgál, mert külföldről fizetik. Magyar pénz jó, külföldi pénz rossz. De mi a helyzet azzal a holland pénzzel, amelyet 1998-ban Fidesz-politikusok tanulmányainak publikálására kapott egy holdudvari társaság? Lehet, hogy a Fidesz emberei kezdettől fogva idegenek (méghozzá drog-és prostitúciólegalizáló idegenek) kezében vannak? 

Van az úgy, hogy az ember fiatal és kell neki a pénz. A mi történetünk hősei – Orbán Viktor 1989-es esetével szemben – már nem voltak fiatalok, de a pénz nekik is ugyanúgy kellett. Mégpedig a politikai témájú tanulmányaik megjelentetésére. Hát kaptak is. Mégpedig egy idegen államtól. A szóban forgó támogatást egy olyan szervezet kapta, melynek tagja volt például Martonyi János, két cikluson át Orbán külügyminisztere vagy a Terror Házát vezető Schmidt Mária. Illetve a médiában az utóbbi időkben Semjén Zsolt plágiumgyanús ügyével, illetve a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kirobbant Petschauer-botránnyal összefüggésben említett Molnár Attila Károly. Ők a tanulmányok szerzői.

Valamint olyan politikusok és közszerelők, mint Matolcsy György, Illés Zoltán és Fricz Tamás. Fenti személyek valamennyien a támogatott szervezet tagjai vagy szimpatizánsai. Az ő említett tanulmányaik szerepelnek az 1998-as Janus-arcú rendszerváltozás című kötetben, amelynek kiadását „az a nagyvonalú anyagi segítség tette lehetővé, amit a Magyar Polgári Demokraták Társaságának a Holland Királyság Nagykövetsége biztosított.”

Mi ezzel a baj? Alapjáraton semmi nem lenne. Amennyiben nem azt hallanánk folyton a Fidesz környéke és holdudvara irányából, hogy az idegen pénz, az idegen befolyás milyen rossz.

„Önök között az ellenzék soraiban az LMP-ben, az MSZP-ben és más pártokban is, olyanok ülnek, akiket az amerikaiak pénzelnek, amerikai pénzből amerikaiaknak csinálnak politikát. Mi pedig magyar pénzből, valóban magyar vállalkozók, és különösképpen magyar adófizető állampolgárok támogatásából Magyarországon és Magyarországnak csináltunk politikát az elmúlt két évben.”Lázár János mondta e szavakat.

E logika szerint 1998-ban a fenti Fidesz-politikusok és szimpatizánsok Hollandiának csináltak politikát. Tény, hogy bizonyos holland személyek pályafutását a Fidesz-holdudvar a szívén viselte. A 1020/1999. (II. 24.) számú kormányhatározattal létrehozott Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány által működtetett XX. Század Intézet támogatta például Michiel Klinkhammer és Marcus van Hamersveld Könyörtelen messianizmus című, erősen jobboldali kötetét.

De Klinkhammer mégse volt különösebben elragadtatva. 2012-ben egyenesen azt nyilatkozta Lovas Istvánnak, hogy

„a Fidesz néhány kivétellel nem támogatta és nem támogatja külföldi barátait. Ez már több mint tíz éve rendszeresen és következetesen így zajlik. […] Sok cikket írtam a Magyar Nemzetben arról, hogy melyek lehetnének hatékony megoldások a Fidesz számára. Tartottam előadást a Civil Akadémián 2009-ben A szabadság érvényesítése egy poszt-totalitarista társadalomban címmel, ami után egy ott lévő vezető fideszes politikus megkérdezte, ha győz a Fidesz jövőre, nem lenne-e kedvem ide jönni és az ország imázsával foglalkozó intézetet alapítani, de azóta nem hallottam tőle semmit. Vagyis azt az ember elvárná, hogy a hágai magyar követségen számon tartják akkor, amikor a Magyarországot támogató hollandokból és az itt élő magyarokból egy csoportot kellene szervezni, akik netán leveleket írnak szerkesztőségekbe, igyekezve a tényeket közölni. Főként azután, hogy Martonyi János külügyminiszter erre utasította nagyköveteit.”

Vajon mi lehet ennek a sajnálatos helyzetnek az oka?

Teljesen egyértelmű. A Fideszt kilóra megvette a nemzetközi baloldal. Ugyanis az 1998-as támogatás idején a holland kormányfő Wim Kok volt. A Holland Munkapárt elnöke, a Szocialista Internacionálé alelnöke. Nála nemzetközibb baloldalit aligha találni.

Viccen kívül: pontosan tudható, hogy Fidesz-politikusok a rendszerváltás előtt, alatt és után is kaptak külföldről jövő támogatást.

Érdemes lenne tehát abbahagyni a vagdalkozást, hogy az ugyancsak külországi pénzekben részesülő ellenzéki vagy civil szervezetek Washington, Brüsszel, Tel-Aviv vagy Oslo rezidensei. Hacsak nem gondolják úgy, miszerint amíg kiépítették a politikai hatalmukat, addig nekik jöhetett a nyugati támogatás. Most pedig, hogy ki van építve a hatalom, másoknak már ne jöhessen. Hanem, ha már jön, akkor immár csak nekik. Végül is nyíltan megmondták, hogy csak a Fidesz.

Papp László Tamás

Megosztás