Egyéb

Gabonatermelőket vegzál a NAV az áfacsalók helyett

Az adóhatóságnál éveken keresztül szemet hunytak az áfacsalások felett, amikor pedig mégis be kellett hajtani az adósságot, a terményt fiktíven utaztató gabonakereskedők helyett a láncolat legalján szereplő mezőgazdasági termelőket vonták felelősségre. Az általunk korábban már ismertetett gabona áfacsalási ügy újabb szereplője névtelenséget kért, de elmesélte, ő hogyan keveredett bele az ügybe.

gabonafa.png

A férfi 20 éve dolgozik vállalkozóként, saját bevallása szerint eddig soha, semmilyen problémája nem volt a NAV-val. 700 hektáron folytat növénytermesztést, több, a termeléshez kapcsolatos innováció is kapcsolódik a nevéhez, évek óta értékesít gabonát külföldre. 2006 – 2010 között volt igazán divatos Magyarországon a gabona áfacsalás, ő is ekkor keveredett bele, pontosabban 2010-ben, amikor egy olasz cégnek adtak el gabonát. Az értékesítésről minden körülmény azt bizonyította, hogy a gabonát valóban Olaszországban értékesítették. Így például a szállítmányozási dokumentumok, valamint az is, hogy a teherautókat csak Olaszországban tudták üríteni, mert Magyarországon nem volt megfelelő ürítő rámpa, és az autók visszfuvart is hoztak.

2011-ben aztán kiderült, hogy az olasz cég utaztatta a gabonát, vagyis elszállította a terményt, ehhez kiállított minden szükséges dokumentumot a termelő számára. Az ügylet innentől kezdve a magyar termelő számára láthatatlan volt, hiszen ő azt hitte, hogy a gabona célba ért. Valójában azonban a magyarok által alapított olasz cég eladta a gabonát a saját magyar cégén („A” cég) keresztül egy szintén magyar cégnek („B” cég). A „B” cég továbbértékesítette a gabonát „C” cégnek, aki aztán újra Olaszországba adta. Az olasz cég nem fizetett áfát, mert közösségi értékesítés történt, „A” cég szintén nem fizetett, „B” cég fizetett, de vissza is igényelte, a „C” pedig csak visszaigényelte, mert ő újból az Európai Unió egy másik tagállamába adta el a gabonát.

Korábbi cikkeink a hálózatos áfacsalásokról

Szlovák céggel és hamis számlákkal verték át az adóhatóságot, futni hagyták őket

Áfacsalók barlangjával üzletel a NAV-elnökhelyettes családja

Áfamentes autó áfásan eladó – adócsalás egy lízingcégnél

Az uniós értékesítés csapdái – áfacsalás a gabonakereskedelemben

Egy élelmiszeripari hatástanulmány is százmilliárdos nagyságrendű áfacsalásról beszél

A nemzetközi cégek egy bonyolult csalási szerkezet részévé válnak

Áfacsalás miatti nyomozás egy CBA-közeli cég ellen – a jéghegy csúcsa?

A főként Tolna, Baranya, Fejér és Somogy megyéből származó termelők feltételezése szerint a magyar cégek részesülnek a visszaigényelt áfából, de csak a termelőket kereste meg a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV). A NAV 2011 februárjában tartott házkutatást a termelőknél, majd nyáron el is indította a vizsgálatot. Az Európai Bíróság 2012 szeptemberi állásfoglalása alapján a Mecsek Gabona ügyben a gazdáktól csak akkor kérhet bármit a NAV, ha bizonyítani tudja, hogy ők tudtak arról, hogy a gabona nem hagyja el az országot. 2013 februárjában a termelők elmondása alapján még hiányos volt a nyomozati anyag, amely konkrét bizonyítékot nem tartalmazott.

2013. áprilisban megérkezett a vádirat is, amely egyetlen, egy többszörösen büntetett előéletű tanú vallomására épült. 2013. májusban a büntetőeljárással párhuzamosan haladt a NAV vizsgálata, amely 14 millió forintos áfahiányt állapított meg. 2013. októberben a vád tanúja visszavonta a vallomását, mondván ügyészségi nyomásra tette azt, a vádat azonban nem ejtették. Decemberben megszületett a másodfokú NAV-határozat is, amely alapján 25 millió forintot kellene fizetniük a termelőknek, ők azonban megtámadták a döntést. A büntetőeljárás februári tárgyalását törölték, így legalább októberig kell várni az ítéletre.

Megosztás