A rövid kampány büdzséje

Most már fölösleges azon lamentálni, hogy vajon mi is az a tiltott kampányfinanszírozás, és hogy ki miképp oldja meg. A pártok többsége eddig is mókásan kezelte a kampányfinanszírozással kapcsolatos szabályokat, a Fidesz a polgári körök sírján kinőtt CÖF-fel pedig most már egyenesen viccet csinált belőle. Meg persze mindabból, amit a jogszabályok szerepéről eddig gondoltunk.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

„Kampányeszköznek minősül minden olyan eszköz, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére (…)” – mondja a tavaly decemberben elfogadott törvény a választási eljárásról. Továbbá: „Kampánytevékenység a kampányeszközök kampányidőszakban történő felhasználása (…)” A kampányidőszak viszont de jure csak két hét múlva kezdődik, a CÖF plakátháborúja tehát már csak ezért sem minősül kampánytevékenységnek; az Áder köztársasági elnök által óhajtott rövid kampányt pedig feltehetőleg úgy kell érteni, hogy a Fidesz rövid ideig fog kampányolni – a saját nevében. Ez tehát nem kampány, azaz nincs is kampányköltség – pedig a józan ítélőképességünk alapján is teljesen kézenfekvőnek tűnik, hogy a szatellit-szervezetek által folytatott kampány költségeit számítsuk hozzá a kampányköltségekhez.

Kampány szigorú keretek között

A választási eljárásról szóló törvény a maga minuciózus aprólékosságával ugyanakkor azt sugallja, hogy ebben az országban az illegális kampányfinanszírozás eleve kizárt, hiszen még azt is jogszabály írja elő – a törvény 147/A. § (4) bekezdése -, hogy a médiaszolgáltatónak mely napszakban és milyen módon kell közzétennie a politikai pártok reklámjait. Más kérdés, hogy a gyakorlatban ez mit jelent: a pártoknak napi háromszor két órás idősávban fog jutni közmédiumonként összesen 160 perc reklámidő, amit egyenlően fognak felosztani az összes listát állító szervezet között – vagyis a köztévé legnézettebb csatornáján a kampányidőszakban napi három perc jut majd az összes indulónak.

Ha csak 10 listát állító „jelölő szervezettel” számolunk, akkor ez pártonként és naponként 18 másodperc megjelenés az M1-en mindenkinek, beleértve a két tényleges versenyzőt, a kormánypártot és a baloldali ellenzéket. A kormánypártnak azért kicsit tágabb lesz a mozgástér, hiszen úgynevezett társadalmi célú reklámokkal – például rezsiharc állása – korlátozás nélkül kínálhatja meg a közmédia a nagyérdeműt. Dacára annak, hogy a kampányfinanszírozásról tavaly elfogadott ötpárti nyilatkozat még egyértelműen tiltandónak nyilvánította a kormányzati és önkormányzati korteskedést.

Kampány korlátok nélkül

Annak a kvázi-kampánynak, amit a CÖF folytat a baloldali ellenzék ellen, épp a fentiek miatt van különös jelentősége a kormánypárt számára – merthogy de facto a Fidesz kampánya néz ránk a CÖF fekete tónusú plakátjairól, az nem kétséges. Persze biztos vannak még olyanok, akik hitelt adnak a sajátos humorú CÖF-/CÖKA elnöknek, aki egy lélegzetre tudja kimondani, hogy ez egy kárpát-medencei-civil-felvilágosító-kampány-amit-önkéntes-adomyányok-fedeznek-és-nincs-köze-a-politikához-és-nem-számolunk-el-csak-a-törvény-előírásai-szerint-majd-2015-ben.

Pedig hovatovább nem lesz olyan mozzanata a segédcsapat működésének, amellyel kapcsolatban ne bizonyosodna be, hogy Csizmadia elnök vonatkozó állításai nem fedik a valóságot; kezdve a fantom tagszervezetektől egészen a független civilségig: a tavaly közzétett gazdálkodási adatokból pedig már az is az kiderült, hogy a szervezet 2012-ben 46 milliós bevételéből 40 millió közvetlenül a Fidesz pártalapítványától érkezett.

És hogy mire ment el az a temérdek pénz? Természetesen felvilágosító kampányra és civil szervezetekkel való kapcsolatépítésre – legalábbis a CÖKA beszámolója szerint. A március végére tervezett (pro-Paks II.) Békemenet is nyilván civil kapcsolatépítésként szerepel majd a CÖKA beszámolójában, a plakátháború pedig definíciószerűen is felvilágosítás. A mostani akció viszont egy nagyságrenddel nagyobbnak készül, mint a 2012-es anti-Bajnai-kampány volt: a CÖF/CÖKA négymillió háztartásba fogja elküldeni a baloldalt leleplező brosúráját. Ha a miniszterelnök és a lakosság közti viszonylag rendszeres, bár egyoldalú levelezés költségeit vesszük alapul, akkor ennek a felvilágosításnak a költsége valahol 250 és 450 millió között fog megállni.

Szerencsére most is dől a pénz – vagy ahogy az elnök fogalmaz: a „soha nem látott mennyiségű anyagi ösztönzés”. Hogy pontosan ki ösztönzi Csizmadiát és szervezetét, azt az elnök most sem árulta el, de az biztos, hogy a soktízmilliós plakátkampány zömmel olyan közterületi médiafelületeken zajlik, amelyek a Simicska-birodalom tulajdonában vannak, és amelyeken az állami szervezetek közterületi hirdetéseinek túlnyomó része megjelenik. Ennek a sajátos modellnek mintegy emblémája az a városi hirdetőoszlop („Simicska-oszlop”), amelynek az egyik felén egy mosolygó kisgyerek köszöni meg – nyilván közpénzből – a kormánynak, hogy az Erzsébet-utalvány segítségével nyaralhatott, míg a másik oldalán a rejtélyes bohóc fenyeget a bukott baloldallal.

Persze, ki tudja, miképp fedezi a CÖF/CÖKA az összességében többszázmilliósnak ígérkező kampány költségeit? Mivel a szervezet tényleges gazdálkodásáról lényegében semmit nem tudunk, feltételezhetjük, hogy mindez történhet akár sajátos keresztfinanszírozással, akár a szervezethez becsatornázott százmilliós adományok révén. Hogy ebben az esetben kik dobtak össze 300-600 milliót a Fideszt támogató CÖF-kampányra, arról információi a szervezet kuratóriumán kívül legfeljebb csak a törvényességi felügyeletet ellátó ügyészségnek lehetnének – feltéve, hogy vizsgálat indulna a CÖKA homályos ügyletei miatt.

Önkéntes adományozók és közbeszerzési királyok, előre

Adva van tehát egy rendszer, ahol a kimenet, azaz a tényleges kampányköltés még csak hozzávetőleg sem ellenőrizhető – soha nem is volt az -, kizárólag annyit sejthetünk, hogy a költségek idén is egy nagyságrenddel odébb vannak/lesznek, mint amit a pártok többsége állít – a tényleges költségekről és forrásokról viszont nincs nyilvános adat, csak azt tudhatjuk, hogy valakiknek állniuk kell a sokmilliárdos kampánybüdzsét.

Adva van továbbá az a sajátos helyzet, amelyben a források elosztásáért felelős közbeszerzési hatóság olyan irreleváns adatbázist tart fenn, amelynek az adataival még egyszerű összeadási műveletek sincs értelme elvégezni. Ebből az adatbázisából tehát valószínűleg nem lehet verifikálni azt az állítást, miszerint a nagy értékű közbeszerzések 85 százaléka korrupt, illetve hogy ebben a szegmensben meghatározó a politikai korrupció.

Itt van továbbá a legújabb hír a mobil aszfaltkeverőkkel kapcsolatos malőrről. Ha jók a számok, akkor mintegy 500 milliárd forintnyi közbeszerzést kifogásol a labanc egy jelentéktelen pályázati feltétel kapcsán. És kiket találunk a Bizottság szerint jogtalanul előnyben részesítettek élbolyában? A Közgép és a Duna Aszfalt mellett a magyar politikusok régi barátait: Strabag, Colas, Swietelsky. Tessék csak sétálni fél órát például Budapesten, és összeszámolni, most hány közfinanszírozású építkezésen lenget Strabag-, Colas- és Swietelsky-zászlót a szél. 

Becker András

A Transparency International Magyarország felhívása: Figyeljük együtt, hogy mennyit költenek a pártok! Segíts nyomon követni a 2014-es parlamenti választások kampányköltéseit! Olyan fiatalokat keresünk, akik saját városukban szívesen monitoroznák a kampányt, és hozzájárulnának a 2010-ből már jól ismert www.kepmutatas.hu oldalon történő országos kampánymonitorozáshoz. További részletek ezen a linken.