A Vári-éra öröksége: tízmillió forintra bírságolták a Magyar Vízilabda Szövetséget
A szervezet még 2021-ben jogsértő módon bontotta részekre egy beszerzését, és mellőzte a közbeszerzési eljárás lefolytatását. A szerződő céget is megbüntették.
Nem csak Simicska Lajos cégének megy jól az állami tendereken való pályázgatás: a Duna Aszfalt személyében szeptemberben kihívója akadt a Közgépnek, bár a vezető pozíció még nincs veszélyben.
Az építőipari közbeszerzésről általában a Közgép jut az ember eszébe, legalábbis az utóbbi 1-2 évben. Mégsem mondhatjuk, hogy teljesen kiegyenlítetlen lenne a küzdelem. Ahogyan azt egy korábbi cikksorozatunkban is bemutattuk, van még néhány olyan cég az országban, amelyek szintén nagyon eredményesen szerepelnek az állami építési projekteken. Az elmúlt hónapban különösen jól szerepelt a Duna Aszfalt, ezért megnéztük, hogy a Simicska-birodalom zászlóshajójával összevetve melyiküknek ment jobban a közbeszerzés 2013. szeptember 2-a és 2013. október 2-a között.
A végeredmény: még mindig a Közgépnek megy jobban. Még úgy is, hogy a Közgép a vizsgált időszakban mindössze 4 közbeszerzési pályázaton nyert, míg a Duna Aszfalt nyolc tenderen. A végeredmény: 38,14 milliárd forint a Közgépnek és 27,4 milliárd forint a Duna Aszfaltnak. Persze ez utóbbinak se lehet oka panaszra.
Nyertes | Szerződés tárgya | Szerződés összege (Ft) |
Közgép – A-Híd konzorcium | M4 autópálya Abony-Fegyvernek II. építési szakasz (109+460-111+800 km sz.) új Tisza-híddal kivitelezési munkáinak és a kiegészítő tervezési feladatok elvégzése |
32 590 246 347 |
Közgép | Körmend vasútállomás és autóbusz állomás területén megvalósult gyalogos felüljáró II. ütem |
134 964 839 |
Közgép | 88. sz. főút 11,5 t burkolat megerősítés 3+712-10+046 km szelvények közötti szakaszkivitelezési munka |
1 417 745 937 |
Közgép – Colas konzorcium | Budapest VIII., Kerepesi úti ’Százlábú híd’ – MÁV vágányok feletti közúti híd – felújítása |
3 998 898 224 |
Összesen |
38 141 855 347 |
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA szervezet még 2021-ben jogsértő módon bontotta részekre egy beszerzését, és mellőzte a közbeszerzési eljárás lefolytatását. A szerződő céget is megbüntették.
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság egyúttal kiírta az őrzés-védelemről szóló eljárást is, annak 88 milliárd forint az értéke.
A nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Nemrég a Mercarius Flottakezelő Kft. „hagyta nyerni”a Mészáros M1-t azzal, hogy nem adott be hiánypótlást. Most utóbbi tette ugyanezt, így előbbié lett a megbízás.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!