Cikkek

Jól fut a szekér: hét építőipari cég tarolt a 2013-as közbeszerzéseken

Kétségtelenül nagyon hasított a Közgép a közbeszerzésekben az eddig eltelt bő 5 hónap alatt, de azért más építőipari cégek sem panaszkodhatnak 2013-ban. Az atlatszo.hu Simicskáékon kívül 6 további vállalkozás eredményeit vizsgálta meg és kiderült, hogy más is tarolt az állami megrendelések terén.

Májusi posztunkban arról írtunk, hogy több mint havi 6 milliárd, vagyis összesen 30,4 milliárd forintot nyert közbeszerzési pályázatokon a Közgép Zrt. 2013-ban, egyedül vagy konzorciumban. Ez elképesztően nagy összeg, főleg ha azt vesszük, hogy a magyar építőipar 2007 óta folyamatosan leszálló ágban van. Bár a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint (pdf) idén áprilisban kicsit javult a helyzet és a termelés 9,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az iparág még így is mélyponton van.

ksh.JPGkép: KSH

Éppen ezért érdekes az, hogy vannak olyan cégek a Budapest Corvinus Egyetem Korrupciókutató-központjának tanulmánya szerint, amelyeknél nemhogy válság nincs, de évről évre jobb eredményeket produkálnak, ebben pedig nagy szerepe van a közbeszerzéseknek. Az állami tenderekre sikeresen pályázók iskolapéldája Simicska Lajos és Nyerges Zsolt cége, a Közgép, ám a jelek szerint van olyan, aki még náluk is sikeresebb. A Közbeszerzési Értesítő adatai alapján a Swietelsky Magyarország Kft. még a Közgép eredményét is meg tudta fejelni, és az elmúlt hónapokban 32,7 milliárd (havi 6,54 milliárd) forintot nyert el. Ez még akkor is figyelemreméltó összeg, ha – a többi vizsgált céggel egyetemben – nem minden kiíráson indult egyedül. Főleg azért, mert a vizsgált cégek gyakran együtt alkotják a konzorciumokat.

Igaz, hogy a listánkon csak a harmadik helyre jutott fel a Magyar Aszfalt, de így sem lehet oka panaszra. Az adatok szerint 21,8 milliárd forinttal gazdálkodhat az állami megrendeléseken, ez (mivel ők júniusban is nyertek) havi 3,96 milliárd forint. A Magyar Aszfalt az a cég, amely éppen most készül mélygarázst építeni Győrben a Közgép és a West Bau közreműködésével 4 milliárd forintért egy műemlék Duna-bástya helyére. Bár a tendereken rendre külön indulnak, a Strabag Kft.-vel egy cégcsoportba tartoznak, ugyanakkor, ha megbízásaikat együtt vesszük (28,5 milliárd forint), még így sem érik el a Közgép szintjét.


A dobogóról „mindössze” 3 milliárd forinttal lemaradva csúszott le a korábban a szocialisták által narancsos pénzszivattyúnak titulált Duna Aszfalt. A tucatnyi cégben érdekeltséggel bíró Szíjj László vállalkozása Esztergomban Meggyes Tamás idején félmilliárdos munkát végzett a Közgéppel konzorciumban, sőt, Szolnokon is dolgozhattak. 2012 márciusában pedig, amikor az atlatszo.hu közreadta azon cégek listáját, amelyeknek hitelkeretet nyitott az MFB, kiderült, hogy a magántulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek közül a Közgép után a második legnagyobb hitelkeretet éppen a Duna Aszfalt kapta, 5 milliárd forintot.

A sor végén, a Strabag kivételével, a SADE-Magyarország Mélyépítő Kft. áll havi 2,47, összesen 13,6 milliárd forintnyi közbeszerzéssel, illetve az EuroAszfalt 2,35 milliárd forinttal. Ez utóbbi cég eredmény a többihez képest szerénynek tűnik, de ha azt nézzük, hogy összesen három pályázatból jött össze 2013. májusban, akkor egészen más a kép. Az EuroAszfalt neve a jobboldali state capture-rel kapcsolatban is szóba került, méghozzá a Betonút-csoport révén, amelynek tagjai között van az EuroAszfalt Kft. és a PannonAszfalt Kft. is – mindhárom cég tulajdonosa Dunai György. Az EuroAszfalt részvételével létrejött konzorciumok 2010 és 2012 között, a jelenlegi kormány hatalomra kerülése után burkolat-felújítási tendereken összesen 75 milliárd forint közpénzhez jutottak, de korábban sem szerepeltek rosszul az állami megrendeléseken. Az egykori EuroAszfalt-os Suhaji Tamás pedig 2010 júliusa óta a Magyar Követeléskezelő Zrt. ügyvezető igazgatója.

A cégadatokat az Opten szolgáltatta.

D. Kovács Ildikó

Korábbi cikkeink az építőiparról:

Ingyenműszak – a Vegyépszer kifosztott és tönkretett alvállalkozói

„Hetvenmillió? Az szép!” – hoppon maradt alvállalkozók demonstráltak a plázában

Elátkozott építőipar: Válság, korrupció, csődhullám

“Ez egy jól szervezett leosztási rendszer” – egy bennfentes az építőiparról

A Gropius Zrt. csődje IV.: Az alvilág is bekapcsolódott a felszámolási eljárásba

Líbiában ragadtak a Vegyépszer milliárdjai – a hitelezőknek csak aprópénz jutott

Uniós pénzek is eltűntek a Vegyépszer körül burjánzó cégcsoportban

Háromszázmilliót bukott az útfelújításon from atlatszo.hu on Vimeo.

 

UPDATE: a Swietelsky Magyarország Kft. helyreigazítást kért a cikkünk miatt

A Swietelsky Magyarország Kft. helyreigazítási kérelmet küldött az atlatszo.hu részére, mivel szerintünk a fenti cikk „téves hiányos információkat közöl, valótlan állítást tartalmaz, továbbá valós tényeket hamis színben tüntet fel.”

A kérelem nem jelöli meg, hogy mely információ lenne hiányos (egyébiránt egy információ vagy téves vagy hiányos, de a kettő együtt nem lehet), ugyancsak nem tér ki arra, hogy mely állításunk lenne valótlan, vagy hogy mi lenne az a hamis szín, amiben feltüntetünk valós tényeket. A cég (ha jól értjük) annyi konkrétumot kifogásol, hogy a keretösszegeket szerepeltettük a számításban, illetve nem bontottuk szét a konzorcium részeként elnyert összegeket a konzorcium egyes tagjai között.

A helyreigazítási kérelemnek sajnos nem tudunk eleget tenni. A cikk világosan elmondja, hogy az abban szereplő számok a konzorciumként szerzett megrendeléseket konzorciumi szinten tartalmazzák. A keretszerződések esetében pedig tény, hogy a számításban szereplő összegű megrendelésre kapott lehetőséget a társaság. A számítás helyességét ki-ki ellenőrizheti az alábbi táblázat alapján:

http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/mutat/hirdetmeny/portal_8547_2013/

92 000 000

http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/mutat/hirdetmeny/portal_7470_2013/

36 333 000

http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/mutat/hirdetmeny/portal_6506_2013/

900 000 000

http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/mutat/hirdetmeny/portal_5223_2013/

3 454 928 692

http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/mutat/hirdetmeny/portal_4563_2013/

73 325 728

http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/mutat/hirdetmeny/portal_6162_2013/

1 837 774 975

1 153 798 495

829 970 000

684 941 862

479 975 484

479 975 484

544 799 474

1 069 718 287

276 325 190

http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/mutat/hirdetmeny/portal_5623_2013/

3 305 536 953

http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/mutat/hirdetmeny/portal_5313_2013/

6 586 817 001

http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/mutat/hirdetmeny/portal_5740_2013/

968 239 620

http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/mutat/hirdetmeny/portal_3350_2013/

965 696

http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/mutat/hirdetmeny/portal_2302_2013/

8 997 549 547

http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/mutat/hirdetmeny/portal_0174_2013/

516 243 889

http://www.kozbeszerzes.hu/adatbazis/mutat/hirdetmeny/portal_1511_2013/

409 995 590

összesen

32 699 214 967

 

Megosztás