aranyélet

Lázár János még soha nem utazott vonattal hivatali útra a miniszteri kinevezése óta

Közadatigénylésben kértük ki, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter a 2022-es beiktatása óta mikor milyen belföldi hivatalos utakra ment és mivel. Abszurd módon a saját minisztériuma erre azt válaszolta, hogy nem adatkezelők Lázár hivatali útjaival kapcsolatban, mert a miniszter mindig „hivatali gépjárművel” utazik. Magyarán még soha nem ült vonatra egy hivatalos út kedvéért, pedig az irányítása alá tartozik az állami vasúttársaság, a MÁV is. A miniszter azonban inkább egy kék lámpás, sofőrös autót használ, de nem csak ő utazik vele: Lázár saját bevallása szerint a fiait is azzal fuvarozza, amikor csak tudja. A miniszteri család által használt Mercedes kisbusz induló ára 28-38 millió forint, üzembentartója az állam (vagyis az adófizetők), de a tulajdonosát titkolják.

Nemrég videófelvétel készült arról, hogy Lázár János idősebbik fia, az egyetemista Boldizsár az Építési és Közlekedési Minisztérium előtt két rendőr asszisztálása mellett száll ki egy ezüstszínű, kék lámpás Mercedesből – miután az apja sofőrje kinyitotta neki az ajtót. Lázár a videóra reagálva felháborodottan közölte, hogy bár járna neki az állami tulajdonú autó miniszteri és magánhasználatra is, ő ezt nem veszi igénybe. Hozzátette: „A fiam pedig rám ütött! Ingázik! Kevesebb Budapest, több Vásárhely! Holnap is együtt utazunk!”

Vonaton ritkán fotózkodik

A repülőket preferáló Szijjártó Péter után Lázár János az egyik legaktívabb kormánytag: a Facebook-oldala szerint gyakran utazik Magyarországon belül megbeszélni, megnézni, megígérni vagy átadni valamit. Vonatos képet viszont a hódmezővásárhelyi tram-train 2021-es elindulása óta csak kétszer láttunk róla: 2024-ben Piliscsabáról a Nyugatiba utazott, a minap pedig Orbán Viktorral ültek fel egy szerelvényre a Békéscsaba-Lőkösháza vasútvonal rekord drága felújításának örömére.

Lázár jól választott: ezeken az utakon nem történt semmi baj és izgalom. Másfél-két hónappal korábban, 2025. augusztus 4-én viszont Rákosrendezőn, napokkal a 3 milliárd forintos, 1 hónapig tartó vágányfelújítás befejezése után tolatás közben kisiklott egy mozdony, s ezzel megborult az agglomeráció jelentős részének vonatközlekedése. Ráadásul ez csak egy átlag hétköznapnak minősült a MÁV-nál, mert hol leszakad a felsővezeték, hol a sorompók és biztosítóberendezések romlanak el, néha kigyullad a mozdony, vagy kisiklik a vonat, illetve – legenyhébb esetben – lerobban egy jármű.

Orban lazar vonat 20250923 ovfb

Orbán Viktor és Lázár János egy vonaton 2025. szeptember 23-án (fotó: Orbán/Facebook)

Mindig autóval utazik

Augusztus 4-én, a rákosrendezői siklás napján gondoltuk, jó lenne tudni, hogy Lázár János a reklámfotózásokon kívül utazott-e már valaha miniszterként vonattal, vagy inkább nem kockáztatja meg a MÁV-os kalandokat.

Közadatigénylést adtunk be az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz (ÉKM), amitől kikértük Lázár 2022. májusi beiktatási óta megtett belföldi hivatalos útjainak listáját: hova, mikor, miért és mivel utazott.

A tárca válaszában azt közölte, hogy

„az Ön által kért adatokat nem áll módunkban megküldeni, tekintettel arra, hogy Lázár János miniszter úr hivatalba lépése óta belföldi útjai során hivatali gépjárművel utazik.

A hivatali gépjárművel tett utak vonatkozásában az Építési és Közlekedési Minisztérium nem tekinthető az Infotv. 3. § 9. pontja szerinti adatkezelő szervnek.”

Ez a válasz első ránézésre elég meglepő, hiszen milyen dolog az, hogy a saját minisztériuma nem adatkezelő a miniszter által megtett hivatalos utak kapcsán. Pedig adataik biztosan vannak róluk, máskülönben nem tudnák leszervezni Lázár találkozóit.

Viszont az igaz lehet, hogy az ÉKM az Infotörvény szerint nem minősül adatkezelőnek a hivatali autóval megtett utak kapcsán, ha a Lázár által használt autót nem a minisztérium, hanem például az állami szervek beszerzéseit végző Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) üzemelteti (tankolás, biztosítás, szervíz stb.). A helyzet tisztázása érdekében beadtunk egy adatigénylést a KEF-nek is, és egyúttal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordultunk, hogy egyértelműen kiderüljön, ki az adatkezelő Lázár autózásaival kapcsolatban.

30-40 millióról induló Mercedes kisbusz

A kérdés mindenképp érdekes, mert nem sokkal az ÉKM nekünk küldött válasza után felkerült a Redditre egy videó, amin az látszik, hogy Lázár János nagyobbik fiát, az egyetemista Boldizsárt egy kék lámpával felszerelt autó fuvarozza a minisztériumhoz. Sofőr nyitja neki az ajtót, és közben két rendőr figyel arra, hogy ne legyen semmi probléma.

 

Lázár János kormányzati, kéklámpás autóval, az állam által fizetett sofőrrel fuvaroztatja a kölykét. 2:15kor némi töprengés után előkerül a kis Boldizsár is.
byu/Green-Bullfrog-6858 inhungary

Az autó egy ezüstszínű Mercedes V-osztályú kisbusz, amit a rendszáma alapján megnéztünk a belügyminisztériumi gépjármű-nyilvántartásban. Az ottani adatlapja  szerint az autót 2025-ben gyártották, és tavasszal, március 7-én vették nyilvántartásba Magyarországon. Első tulajdonosa birtokolja, 7 üléses, automata váltós, összkerékmeghajtású, dízel üzemű, és 174 kW-os motorja van.

A Mercedes konfigurátora szerint ilyen autó  lehet a Style (kompakt és extra hosszú kivitele), az Avantgarde (kompakt, hosszú és extra hosszú verzióban), valamint az Exclusive nevet viselő modell. A legolcsóbb, a kompakt méretű Style induló ára 28,6 millió forint, a legdrágább pedig az Exlusive, amelynek 38,2 millió forint az alapára ezzel a felszereltséggel. Ehhez jöhetnek még az esetleges extrák (mint pl. Rákay Philip autójában a nyakfűtés), de azokról nincsenek információink.

Aikj836 20250313 elolrol

A Lázár által használt autó a forgalomba helyezése miatti vizsgálaton (fotó: JSZP)

Lázár a szolgálati autójából kiszálló fiáról közzétett videóra az alábbi szöveggel reagált a Facebook-oldalán: „Tegnap egy napon át fújta a trombitáját a minisztérium előtt Szabó Bálint. Közben akit ismert, abba belekötött. A fiamba is, akit a kollégám hozott a minisztériumhoz, hogy aztán együtt utazhassunk haza. Amikor tudom – és persze amíg még akarják – hozom, viszem a fiúkat. Általános iskolában ez természetes volt, egy egyetemistát már nehezebb meggyőzni. Ez soha nem volt titok, ma sem az!

Ja! Noha a jogszabályoknak megfelelően az állam biztosíthat mind a miniszteri munkámhoz, mind pedig személyes használatra autót, ilyet én nem veszek igénybe.

Az általam használt autót nem az állam biztosítja, annak csupán üzembentartója. A fiam pedig rám ütött! Ingázik!

Kevesebb Budapest, több Vásárhely! Holnap is együtt utazunk!” – Mindehhez Lázár csatolt egy 2018-as feliratú videót, amin otthonról indul el a fiaival, és az akkori miniszteri szolgálati autójával viszi őket iskolába, sofőrrel. És mondja is a videón, hogy nem tudja másképp megoldani, hogy elvigye őket, mint a hivatali autóval. Akkor azonban még a mostaninál jóval szerényebb autóval utaztak, bár a pontos típusa nem kivehető a felvételen.

Ez soha nem volt titok, ma sem az!

Tegnap egy napon át fújta a trombitáját a minisztérium előtt Szabó Bálint. Közben akit ismert, abba belekötött. A fiamba is, akit a kollégám hozott a minisztériumhoz, hogy aztán együtt utazhassunk haza.

Amikor tudom – és persze amíg még akarják – hozom, viszem a fiúkat. Általános iskolában ez természetes volt, egy egyetemistát már nehezebb meggyőzni.

Ez soha nem volt titok, ma sem az!

Ja! Noha a jogszabályoknak megfelelően az állam biztosíthat mind a miniszteri munkámhoz, mind pedig személyes használatra autót, ilyet én nem veszek igénybe. Az általam használt autót nem az állam biztosítja, annak csupán üzembentartója.

A fiam pedig rám ütött! Ingázik! Kevesebb Budapest, több Vásárhely! Holnap is együtt utazunk!

Közzétette: Lázár János – 2025. szeptember 16., kedd

Egy észt miniszter megbukott ilyen ügy miatt

A Lázár-család mostanság használt Mercedes kisbuszának belügyi adatlapján annyi említésre méltó szerepel még, hogy „Megkülönböztető jelzéssel szerelve 12/2007 (III.13.) számú IRM rendelet 3.§ (1) bekezdés g. pontja alapján”. A hivatkozott rendeleti pont arról szól, hogy nem kell hatósági engedély a megkülönböztető jelzést adó készülék felszereléséhez a Köztársasági Elnöki Hivatal, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, a Honvédelmi Minisztérium és a Külgazdasági és Külügyminisztérium azon járműveire, amelyeket a kiemelt államérdekből ellátandó feladatok végrehajtására használnak.

Elvileg tehát tényleg komoly esély van rá, hogy a KEF tartja üzemben az autót, ám azt Lázár elmondása szerint nem az állam vette vagy bérli neki. Azt viszont nem árulta el a miniszter, hogy kié a 28-38 millió forintról induló Mercedes kisbusz, amivel a fiait is fuvarozza, ha tudja. Míg azonban az állam által fenntartott autó magáncélokra való használata Lázár Jánosnak teljesen természetes, máshol nem az.

A Vakmajom Facebook-oldal írta meg a Lázár-fiúról megjelent videó kapcsán, hogy

2020-ban az észt oktatási miniszter belebukott abba, hogy „az oknyomozó sajtó kiderítette, hogy a szolgálati kocsiját a gyerekei iskolába való fuvarozására használta”.

A bíróság ezután Mailis Repset „csalásért és sikkasztásért másfél év, két évre felfüggesztett börtönre és 120 000 euró (kb. 48 millió forint – a szerk.) kártérítés megfizetésére ítélte, de több vádpontot ejtett, ami a közpénzekkel való visszaéléshez kapcsolódott”, ezért az ügyészség a legfelsőbb bíróság elé viszi az ügyet. Szeretnék ugyanis amiatt is elítéltetni a volt minisztert, mert „születésnapi partit szervezett magának a minisztériumban közköltségen, kávéfőzőt vetetett magának otthonra közköltségen, és a szolgálati kocsival egy rallyversenyre is elment, és ott szállást fizettek a sofőrnek közpénzből”.

Erdélyi Katalin

Címlapkép: Átlátszó-montázs

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42