Uniós támogatások

Eltűnt százmilliók, mellébeszélő minisztérium: becsődölt uniós projekt Pásztón

Csak a gaz nő azon a területen, ahol papíron egy kalandparknak kellene állnia. A 330 millió forintos uniós támogatást még hét éve ítélték meg egy pásztói civil szervezetnek, azonban a projektből alig valósult meg valami. Az önkormányzat széttárja karjait, az illetékes minisztérium mellébeszél, az egyesület pedig 2016 óta nem adott le beszámolót. Közben a NAV minden építményt lefoglalt az önkormányzati telken.   

Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon

A Facebookon nemrég felbukkanó fotók tanúsága alapján elhagyatott napelemek és lezárt épületek árválkodnak azon a pásztói területen, ahol papíron turistacsalogató játékoknak kellene állniuk.

A „Mátrakapu kaland- és ökoturisztikai élménypark” elnevezésű projekt elsődleges célja az lett volna, hogy „a kistérség meghatározó ökoturisztikai elemeit hozza létre”. Rövid távon pedig „sajátos arculat kialakításával” növelnie kellett volna település versenyképességét és fogadóképességét – áll Pásztó város honlapján. 

Az ÉMOP-2.1.1/B-12-2012-0144 azonosító számú projekt gazdája a Hasznosi Szabadidő Egyesület volt „Pásztó Város Önkormányzatával szoros együttműködésben”. A beruházást 85 százalékban támogatta az EU összesen 334 136 929 forint értékben. A forrás odaítéléséről 2013 januárjában döntöttek.

Hogy pontosan mi történt ezután, nehéz kibogozni. A közbeszerzési értesítőben található dokumentumok alapján ugyanis egy ideig rendben haladt a beruházás.

A Hasznosi Szabadidő Egyesület egy évvel a támogatás odaítélése után lebonyolította a „Mátrakapu kaland- és ökoturisztikai élménypark kialakításához kapcsolódó parképítési és tereprendezési munkákra” vonatkozó közbeszerzést. A nyertes Reenergy Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság 119 millió forintért vállalta a következő elemek kialakítását:

  • kilátó kapu mászófallal (19,58 m2)
  • állatsimogató
  • kiszolgáló épületek (5 db)
  • híd
  • hófánk pálya és tartozékai
  • játszótér
  • drótkötélpálya
  • csúzli élményjáték
  • tiroli lecsúszás élményjáték.

A magasépítési munkákat (szálláshely szolgáltató és vendéglátó épület, fogadóépület, parkolók, ipari épület, raktár, hulladéktároló, külső energiaellátás, infrastrukturális fejlesztések, solarpark) a NÓGRÁD SZIG Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság végezte 109.450.000 forintért. Vélhetően ennek a nyomai láthatók ma is a területen.

Eszközökre és szállításra 46.980.000 forintot fizettek volna, ám később ezt a kiírást visszavonták. Munkagépeket 18.370.000 forintért biztosított a projekthez az MRC Group Korlátolt Felelősségű Társaság, majd újra kiírták az eszközökre, bútorokra vonatkozó közbeszerzést is, amelyet ezúttal 11.700.000 forint értékben a Reenergy Holding nyert el. A rendezvényszervezéshez szükséges elemekre 16.800.000 forintot fordítottak, a projekt népszerűsítésére (marketnig/PR tevékenységre) pedig 10.200.000 forintot fizettek a VisitPalóc Turisztikai és Képzési Nonprofit Kft.-nek. További eszközökre még 18.350.000 forintot költöttek.

A szerződéseket később módosították (volt, amit többször is), a legutolsót 2016 márciusában. A határidők kitolása után még úgy tűnt, hogy elkészül a beruházás, hiszen az egyesület állást is hirdetett a kalandpark üzemeltetéséhez 2016 nyarán.

Hogy utána mi történhetett, annak viszont már nincs nyoma.

Elálltak a szerződéstől

Legközelebb 2018-ban bukkant fel a Mátrakapu kaland- és ökoturisztikai élménypark neve, amikor is Sneider Tamás, a Jobbik parlamenti képviselője írásban érdeklődött a projekt állásáról, amely tudomása szerint egy jó ideje elakadt, a „pénzről és a felelősségről” pedig egymásnak ellentmondó hírek terjednek a lakosság körében.

A kérdésre Rákossy Balázs válaszolt Varga Mihály miniszter nevében. Eszerint

„a Nemzetgazdasági Minisztérium szabálytalansági eljárást követően 2016 szeptemberében elállt a támogatási szerződéstől. A kifizetett támogatás kamatokkal növelt összegének visszakövetelése folyamatban van.”

Próbáltuk kideríteni, milyen lépések történtek az emúlt két évben az ügyben, ezért felkerestük a Nemzetgazdasági Minisztériumot, és közadatigénylés során kikértük az élményparkkal kapcsolatos vizsgálat dokumentumait, valamint, hogy a kedvezményezett mekkora összeget fizetett vissza.

Az október 8-án elküldött kérdésre először október 20-án reagált a Minisztérium, kérve, hogy pontosítsuk, „milyen vizsgálat milyen dokumentációját” igényeljük. Ez megtörtént. Ezután október 22-én közölték, hogy a válaszadási határidőt 15 nappal meghosszabbítják. November 16-án érdeklődtünk újra, hogy mikor számíthatunk a válaszra. A Minisztérium november 26-án reagált, közölve, hogy „a Mátrakapu kaland- és ökoturisztikai élménypark című, ÉMOP-2.1.1/B-12-2012-0144 azonosítószámú projekttel kapcsolatban az összes adat a következő linken érhető el: www.palyazat.gov.hu”.

Mutatjuk, mit jelent a minisztériumnak az „összes adat”:

Forrás: palyazat.gov.hu

Mivel a Széchenyi2020 oldalán egyetlen általunk kért adat sem szerepel, jeleztük ezt a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, ahonnan december elsején az a válasz érkezett, hogy fenntartják korábbi válaszukat. Vagyis, hogy nézzük meg a palyazat.gov.hu-t.

Lefoglalta az épületeket a NAV

Ezután a pásztói polgármesteri hivatalhoz fordultunk, hogy megtudjuk:

  • miért nem készült el a beruházás,
  • mennyi támogatás érkezett a településre,
  • mennyit kellett visszafizetniük,
  • és hogy indult-e büntetőeljárás az ügyben.

Arra is rákérdeztünk, mi lett a be nem épített terület sorsa. Érdeklődésünkre dr. Sándor Balázs jegyző elmondta, az ÉMOP-2.1.1/B-12-2012-0144 azonosító számú „Mátrakapu kaland- és ökoturisztikai élménypark” című projekt megvalósítására a Hasznosi Szabadidő Egyesület nyert 334.136.929 Ft támogatást 2013-ban.

A projekt megvalósítási helyszíne a 3537 hrsz-ú terület, ahol a telek tulajdonosa a pásztói önkormányzat. Jelenleg a 3537 helyrajzi számú beépítetlen területként nyilvántartott ingatlanon felépített 214,17 m2-es, a közhiteles-nyilvántartásba be nem jegyzett épületet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény alapján lefoglalta. A foglalás hatálya a telekre nem terjedt ki.

Az épület mellett – szintén az Egyesület által vásárolt – napelemeket is lefoglalta a Nemzeti Adó és Vámhivatal.

„A meg nem valósulás okáról az önkormányzat felé hivatalos tájékoztatás nem érkezett. A projekt műszaki-szakmai és pénzügyi megvalósításáért az Egyesület vállalt kötelezettséget, így azok nem teljesülése esetén a felelősség a támogatási szerződés szerint őket terheli” – szögezte le a jegyző.

Elérhetetlen elérhetőségek

Bár a Hasznosi Szabadidő Egyesület egy nool.hu cikk szerint tavaly még létezett, és a város honlapján is szerepelnek, a bíróság honlapján található dokumentumok szerint 2016 óta nem adtak le éves beszámolót, holott ez kötelező lenne.

Forrás: birosag.hu

Ennél is érdekesebbek azonban a cégek, amelyek a kivitelezésért feleltek. A parképítési és tereprendezési munkákra szerződött Reenergy Holding ellen 2016 nyarán felszámolási eljárás indult, amely 2019-ben zárult. A céget 9 végrehajtás terhelte 2013 és 2016 között, azaz pont abban az időszakban, amikor a pásztói projekt is zajlott.

A Reenergy Holding ugyanebben az időintervallumban egy másik közbeszerzést is elnyert a „Zsóry-fürdő komplex fejlesztése, gyógyászati és új élményelemekkel történő bővítése” című projekt keretében. Azonban ezzel sem ment minden rendben. A Napi.hu számolt be róla 2016-ban, hogy a 921 millió forintos beruházás nem készült a határidőre, ezért a kiíró felbontotta a céggel a szerződéset. Az indoklásban az is szerepelt, hogy a Reenergy nem fizette ki az alvállalkozóit, hanem ismeretlen célra fordította a vállalkozási díj erre vonatkozó részét.

Vélhetően ezen ügy kapcsán indult több végrehajtás, majd a felszámolási eljárás a Reenergy ellen.

A Reenergy tulajdonosa és vezérigazgatója, Körmendy Richárd a cégadatbázis szerint 2024-ig eltiltás hatálya alatt áll. Az ő neve nemcsak a Reenergy Holdingban, de a marketingért felelős VisitPalóc Turisztikai és Képzési Nonprofit Kft.-ben is felbukkan. A társaság kényszertörlését 2018 elején rendelték el, Körmendy vezető tisztségviselő volt a Kft.-ben. A magasépítési munkákat végző Nógrád Szig Kft. pedig Körmendy kazári lakcímére volt bejegyezve 2016 és 2020 között.

Mindez azért érdekes, mert a birosag.hu nyilvántartása szerint a Hasznosi Szabadidő Egyesület elnöke is Körmendy Richárd volt 2016-tól 2019-ig.

A korábbi képviselő, Gömbiczné Kanyó Beatrix Mária (2010 és 2014 között független önkormányzati képviselő) által jegyzett beszámolókban szerepel a pályázati pénzen nyert összeg 2015-ben és 2016-ban is, a projekt elakadásának okára azonban itt sem derül fény.

Próbáltuk elérni a Hasznosi Szabadidő Egyesületet, azonban a szervezetnek nincs honlapja, email címe vagy telefonszáma. A Facebookon is írtunk Gömbicznének, választ nem kaptunk. Kértünk elérhetőséget a pásztói önkormányzattól is, de ők sem tudtak segíteni.

Létezett még egy Mátrakapu Kaland- és Technikai Élménypark Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság is, ezt 2012-ben jegyezték be és 2019-ben törölték. A Kft. ügyvezetője Gömbiczné Kanyó Beatrix volt, a tulajdonosok között szerepelt a Hasznosi Szabadidő Egysesület, a Környezetünkért, Biztonságunkért és Egészségünkért Alapítvány, a Mátra Med Invest Korlátolt Felelősségű Társaság, valamint egy pásztói lakcímű magánszemély. A cég ellen végrehajtási eljárás indult 2016-ban, 2018-ban vagyoni részesedést is lefoglalt a NAV Nógrád Megyei Adó-és Vámigazgatósága, majd elrendelték a kényszertörlését.

Próbáltunk ehhez a céghez is eljutni, de a cégadatbázisban szereplő email cím már nem él, az oda küldött megkeresésünkre hibaüzenetet kaptunk.

Katus Eszter

Nyitókép: a tervezett pásztói kalandpark helyszíne 2020 októberében. Forrás: Facebook. A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.

Megosztás