Ha az álhírek uralkodnak, semmi sem tartja vissza a korrupt politikusokat – Janis Polis lett álhírvadász

 

Janis Polis egy éve figyelt fel arra, hogy a Facebookon ömlenek a furcsa, szerzővel és forrással nem ellátott újságcikkek, amelyek hazugságokat terjesztenek és mind arról szólnak: Lettországban borzalmas hely. A 33 éves lett informatikai szakember kedvtelésből kezdett utánanézni, kik állnak az egyre népszerűbb internetes álhír-oldalak mögött, és orosz állampolgárokat, moszkvai pénzügyi szálakat, illetve a lettországi orosz kisebbséget képviselő pártokat talált. Azóta már három részletes tanulmányt publikált a lettországi álhír-oldalak mögött álló erőkről, egyszemélyes hadseregként térképezve fel a helyi összeesküvés-elméletek gyártóit.

 

Társadalmi célú hirdetés

 

Vannak-e sajátosságai a lettországi álhíreknek, különböznek-e a más országokban terjedőktől?

Minden országban kicsit másképp működnek az álhírek, de ugyanaz az alapjuk, ebből a sorból Lettország sem lóg ki. Ugyanaz a céljuk, azaz zűrzavart kelteni és erőteljes érzelmeket kiváltani, például félelmet vagy dühöt. Épp ezért a témák eltérhetnek, hiszen egy lett más miatt mérgeli fel magát, mint egy magyar vagy egy amerikai.

Kapott-e negatív visszajelzéseket, miután publikálta a kutatásait? Egy finn újságírónőre például rászálltak az orosz trollok, miután fel akarta térképezni a hálózatukat.

Orosz oldalról nem ért semmi, pedig számítottam rá. Ez szerintem azt bizonyítja, hogy az általam vizsgált weboldalak mögött valóban helyiek állnak. Lehet, hogy némelyik mögött közvetetten orosz pénz van, de talán ők sem akarták ezt azzal bizonyítani, hogy betámadnak.

Miért most robbantak be az álhírek, miért most okoznak ennyi gondot? Hiszen az internet már évtizedek óta létezik. 

Az az elméletem, hogy valahol valamikor a politikusok, feltehetően a szélsőjobb oldalon, rájöttek, hogy a valóság és a tények már nem számítanak. Hogy az embereket az igazság sokkal kevésbé érdekli, mint gondoltuk. Hogy hazudozhatnak, és meg fogják úszni.

Korábban, ha egy politikust hazugságon kaptak, le kellett mondania, de ma ott az amerikai elnök, aki nap mint nap hazudik és mindez nem zavarja. A választóit sem. Ez pedig mintha átbillentett volna egy kapcsolót, elhozva az “igazság utáni” kort. Mindenki hazudhat, politikus és újságíró egyaránt, és az emberek ezt elfogadják.

Eközben látni kell, hogy nagyon sok álhírnek nem a manipuláció a célja, hanem a pénz, hiszen ezekre a sztorikra nagyon sokan kattintanak. Nem tudom, melyik volt előbb. Lehet, hogy a politikusok egyszerűen észrevették ezt a jelenséget és rájöttek, hogy akkor ők is hazudozhatnak és még a média kérdéseire sem kell válaszolniuk, úgy is választást nyerhetnek.

Az oroszbarát lett párt, amely most az önkormányzati választásokon nagyon jól szerepelt, a voksolás napja előtt két hónapig szóba sem állt a vele szemben kritikus médiával. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy egy politikus a sajtó orrára csapja az ajtót.

Eközben a hagyományos média hitelét is szándékosan aláássák.

Igen, mert azt látják, hogy több embert érnek el a Twitteren, mint az országos tévécsatornákon, és azt is tudják, hogy a közösségi médiában hazudhatnak, mert az emberek elhiszik. Ám amíg vannak újságírók, addig ők le fogják ellenőrizni, hogy igaz-e, amit a Twitteren ír az adott politikus, ezért van szükségük arra, hogy aláássák a hitelüket a társadalomban. Mert ha nem így tennének, akkor felelniük kellene a szavaikért.

De ha a választó inkább a politikusnak hisz, mert nem bízik a sajtóban, addig nem fenyegeti őket veszély. Ennek Trump a legismertebb példája.

Egy tanulmányában a hagyományos sajtó és az álhírek harcát asszimetrikus háborúnak nevezte.

Mindig több oldal van, mint kettő, de most feltételezzük, hogy csak ennyi van. Ebben az esetben az egyik oldalon állnak az újságírók, akiknek nagyon sok szabályt kell betartaniuk, például ellenőrizniük kell a tényeket. A másik oldalon viszont nincsenek szabályok. Álhírt írni nagyon könnyű, elég 10 másodperc alatt kitalálni valamit, majd lehet is posztolni. Aztán az újságírók egy hetet töltenek azzal, hogy leellenőrizzék.

Hihetetlen mennyiségű hazugságot lehet publikálni nagyon rövid idő alatt. Ráadásul az álhírek szexisek, hiszen mindenkinek olyan hazugságot nyújthat az álhírgyártó, amilyet akar. Csinálhat egy álhírt, ami nekem tetszik, meg egy olyat, ami a szomszédomnak. Igazságból viszont csak egy van.

Lehetséges ilyen körülmények között, hogy a háborút végül az igazság nyeri meg?

Ha az emberek a hazugságot választják, akkor nem. Mostanában ezen sokat rágódom, hiszen mi újságírók az igazság oldalán harcolunk és hisszük, hogy a jó ügy mellett állunk, de lehet, hogy mindez csak illúzió. Mi van akkor, ha az igazság egyáltalán nem számít, mert nem azt akarják az emberek?

Vagyunk még páran, akik demokráciában élünk, ez esetben addig uralkodnak a hazugságok, amíg a többség ezt akarja. Lehet, hogy ez nem más mint a hazugság korszaka? Harcolhatunk, és remélhetjük, hogy meg tudjuk győzni a többséget, hogy álljon mellénk, de lehet, hogy nincs olyan természeti törvény, amely szerint az igazságnak mindig győznie kell. Lehet, hogy ez csak a mi fejünkben létezik.

Ez elég sötét jövőképet fest!

Igen, de csak számunkra. Ha olyanok helyébe képzeljük magunkat, akinek nincs szükségük a valóság ismeretére ahhoz, hogy jól érezzék magukat a bőrükben mert nekik így jó, akkor rájövünk, hogy két buborék van. Az egyikben vannak, akik az igazság, a másikban pedig akik a hazugság mellett állnak. Ez rendben is lenne addig, amíg a kettő közötti háborúnak nincsenek áldozatai, de most úgy tűnik, addig folyik majd a harc, amíg az egyik oldal annyi vért nem veszít, hogy meghal.

Márpedig ennek a háborúnak vannak valós következményei, például amikor az álhírekkel egymás ellen uszítanak különböző csoportokat. A világnak ezen a felén például a menedékkérők ellen hangolják a lakosságot.

Igen, mindenütt azt látjuk, hogy növekszik az agresszió azok ellen, akik mások. Ez itt, Lettországban is így van, ahol gyakorlatilag nincsenek menekültek, mert nem akarnak idejönni, és ha jönnek is, azonnal továbbállnak, mert itt hideg van és utálják őket az emberek. Nincsenek menekültek az országban, mégis folyamatos vita folyik róluk. Úgy csinálnak belőle problémát, hogy igazából nem probléma. Itt is terjednek például a nemi erőszakot elkövető menekültekről szóló álhírek.

Hová tart mindez? Mi lesz a következő lépés?

A politikai vezetők most kezdenek rájönni, hogy ez egy probléma, amivel foglalkozniuk kell. Mert eleinte azt hitték, hogy nem fogja befolyásolni az ő életüket, hiszen azok, akik álhíreket fogyasztanak, majd megmaradnak a saját kis buborékjukban. Eleinte például azt hitték, Trumpot csak Amerika közepén támogatják, de nem baj, hogy ezek a választók fogékonyak az összeesküvés-elméletekre és álhírekre, mert úgysem lesznek elegen. Nem is foglalkozott akkor még ezzel senki.

Ám amikor kiderült, hogy egy politikus erre építve akár győzhet is, az értelmiséget is elkezdte érdekelni a téma, majd jól megállapították, hogy az álhíreket csak a buta emberek hiszik el. És úgy döntöttek, hagyják, hogy fulladjanak bele a buták az álhírekbe. És akkor ezek az emberek mégis győztek. Én egy percig sem hiszem, hogy ők buták lennének, csupán az értelmiség elitista szemszögéből néz úgy ki, hogy a butaság győzött.

A politikusok pedig nem hitték el, mi történik. Majd mindez egyre több országban ismétlődött meg, és rájöttek, hogy sokkal nagyobb az álhírek hatalma, mint gondolták. A politikusok azt látják, hogy képletesen szólva ma már bárki besétálhat az utcáról a házukba és kidobhatja őket onnan. Korábban a választási győzelemhez kellett egy szilárd alap, egy párt, rengeteg pénz, most meg egész mozgalmak törnek az élre csupán az álhíreket meglovagolva.

Szerintem a hagyományos politikai élet szereplői most borzasztóan félnek attól, hogy ezt nem tudják megállítani. A kormányok mindenfelé próbálnak törvényt hozni ellene, könyörögnek az internetes cégeknek, hogy csináljanak valamit, de még senki se jött rá, mi a hatásos ellenszer. A Facebook több mint kétszáz nyelven működik, hogyan lehetne ott szűrni?

A tiltástól meg még izgalmasabb lesz valami. Van egy lett közösségi háló, ahol megpróbálták, hogy jelet tesznek az álhírekre: vigyázz, hamis! Az eredmény az lett, hogy még többen kattintottak rájuk, mert így még izgalmasabb volt.

Márpedig a texasi egyetem egyik kutatása kimutatta, hogy az álhír akkor is hatással van ránk, ha pontosan tudjuk, hogy nem igaz. Ugyanis az általa kiváltott érzelem megmarad bennünk, és aktiválódik, ha ugyanarról az emberről, témáról később hallunk. Az agyunk nem tud kitörölni semmit, amit látott, az álhírt sem!

Vannak országok, ahol maga a hagyományos politikai elit terjeszt álhíreket. Magyarországon a kormányközeli tévében bemondták például, hogy a naptej rákot okoz és délben kell napozni az egészségért. A menekültválsággal kapcsolatos hivatalos magyar hírekről pedig már számos elemzés kimutatta, hogy súlyosan torzítják a valóságot.

Amikor olyan politikusokat választanak meg, akik az álhírek hátán kerültek hatalomra, akkor természetes, hogy kormányra kerülve is folytatni akarják a korábbi módszert. Csak épp már sokkal több forráshoz férnek hozzá, például a közszolgálati tévéhez, amit megpróbálnak saját igájukba hajtani. Már nem kell a Twitter, mert van saját tévéjük, és akkor a tévé már hirtelen nem ellenség, pedig lehet, hogy egy hónapja még az volt. Ez nem meglepő.

Ami aggasztó, hogy ezt már az Európai Unión belül is megtehetik politikusok, mint azt Magyarországon és Lengyelországban is látjuk. Látjuk az erre való törekvéseket már Lettországban is. Aggaszt, hogy az EU vagy a nemzetközi közösség nem tesz ez ellen semmit, hiszen nagyon gyorsan terjed, és ha nem állítjuk meg, nagyon sötét jövő elé nézünk. Hiszen ha a politikusok más országokban, például Romániában azt látják, hogy ezt szabad, és a választók többsége még vevő is erre, akkor ők is ráteszik a kezüket minden médiumra, amire lehet.

Valami megváltozott, és a politikusok egyre arcátlanabbul művelik mindezt, és ennek hosszú távú következményei is lesznek. Mert az álhírek és a korrupció is összefüggenek. Ahhoz, hogy fel lehessen venni a harcot a korrupcióval, az embereknek félniük kell attól, hogy kiderül az igazság. Ez az egyetlen dolog, ami visszatartja őket attól, hogy elfogadják a kenőpénzt. Ám ha az igazság nem számít többé, akkor mi tartja őket vissza majd a lopástól?

Kapcsolódó cikkeink

„Meghívott behatolás” a magyar kormánymédiába – Rácz András a putyini információs hadviselésről

A kormánypárti sajtó és a közmédia is terjeszti a putyinista propagandát Magyarországon

Nemzeti radikális hírportálok: Oroszország magyar hangjai

Kőműves Anita

 

tetszett_a_cikk3